Kedves Emese és Laci!

Ez a hét nem volt annyira munkával teli, mit ahogy reméltem. Szerdára volt egy kis extra megrendelés a kávézóból (kemény 8 euró értékben kellett nagyméretű vőlegény-menyasszony sütiket készítenem egy, a homoszexuálisok egyenlőségét támogató kampány fotóihoz).

A kép bal felső részén látható a vőlegény-menyasszony süti

Mivel nem autóztunk volna be Dublinba ennyi sütivel, hozzácsapták még a szokásos pénteki megrendelést is, vagyis kedden annyit sütöttem, hogy még. Titokban reméltem, hogy péntekre is lesz hasonlóan megrendelés, de tegnap csak elutasító választ kaptam a kávézóból. Amanda örült volna neki, hiszen az ő munkáját nagyban megkönnyítette volna a 6 extra torta- és citromos tart, de sajnos, a főnökség beleegyezése nélkül nem rendelhet csak úgy. Eh.

***

Kertsarok korábban

Így a csütörtök a piacra való sütéssel telt, aprósütiket sütöttem. Valamint belefért némi "kertészkedés", ami az elszáradt ciklámenek letépdesésén kívül abból állt, hogy leguggoltam a virágyágyásom mellé, és gügyögtem az immáron 13-ra szaporodott fürtös gyöngyike-kezdeményeknek. Olyan kicsik, hogy a képen nem is látszanak! Hétfőn még csak egy zöld valami bújt ki a föld alól, mára már szépen megszaporodtak. Ami aggaszt, hogy a többi növénykének se híre, se hamva...

Kertsarok most

Amúgy pedig tapsvihar kérem, kinyílt az első nárciszom, ahogy számítani lehetett rá, a ház napos oldalán. Nagyon szórakoztatóak ezek a virágok, nyúlnak, nyúlnak az égnek, mintha egy megvastagodott kis buzogány lenne a szár végén, aztán hirtelen 90 fokban megbillentik a fejük, s mire észbekap az ember, már ott lengedezik a sárga-fehér illatos csoda. Gyerekkoromban, 3 évig Marcaliban laktunk, és volt a közelben egy elhagyott temető, sövénnyel körülvéve. Az egész temetőt belepték a nárciszok, lépni is alig lehetett. Apám oda vitt biciklin virágot szedni, hatalmas csokrokkal vittük haza. Örök emlék, mélyen belém égett benyomás. A virágok ropogós, ha-eltöröm-nyálkás szára, a rengeteg virágfej... Emlékszem, egyszer Sopronban munkából mentem hazafelé, s egy átjáróban egy néni nárciszcsokrokat árult. Annak ellenére, hogy nem voltam egy jól fizetett valaki, egy vagyont hagytam ott, és elhoztam az összes csokrot, átfogni is alig tudtam. A sarkon túl már szíven ütött a rémület, hogy miből lesz kaja hó végén, de aztán belefúrtam az orrom a virágok közé és nem érdekelt a filléreskedés.

***

Megtanultam kocsit mosni! Focis ma bekerült az itteni Ford-kereskedésbe, nagyszervízre. Illett hát lemosni. Nem is merem leírni, mikor volt lemosva szegény utoljára... V. eljött velem a közeli Maxol-kútig, ahol van kézimosó, és amennyire tőle tellett, elmagyarázta, hogyan is illenék egy ilyen kocsimosást elvégezni. Azért mondom, hogy "amennyire tőle tellett", mert nem mindig van tekintettel arra, hogy nekem mindent szájbarágósan kell elmagyarázni, mert bármilyen tevékenység, aminek során esetleg hülyét csinálhatok magamból, mélységes, hónaljnedvesítő félelemmel tölt el.

De azért sikerült megtanulnom, hová pötyögjük be a kis cetlin kapott kódokat, s hogy milyen sorrendben mossuk az autót, és mivel, valamint milyen közel kell állnunk a kefékhez, hogy azok elérjenek majd a kocsi másik felére. Néha azért - rajtam kívül álló okokból, úgymint testmagasság - voltak gondok, mert alig-alig tudtam lemosni a kocsi tetejét, meg is jegyezte az én uram, milyen jó, hogy nem egy 4x4-ral közlekedem... Hahaha. Az utolsó fázisként használt "hot vax"-os lemosó vízsugara olyan erős volt, hogy hátratántorodtam, majd sikerült párszor hozzávernem a cső végét imádott autómhoz.... nem beszélve arról, milyen nehezen sikerült szétválasztanom a két különféle víz- és habforrás összecsavarodott csövét... miközben teltek az értékes, kifizetett percek.

Van még mit gyakorolni. Mosás közben a közelben rajzottak a szemközti iskolába menet édességet, kólát vásároló diákok, akik iskola előtt még beugrottak a benzinkúthoz apróságokért - senki nem vetett rám ügyet, csak én éreztem úgy, hogy mindenki engem néz.

***

Trish lakásához tegnap leszállították az autóját. Ha minden igaz, holnap megyünk megünnepelni, ezt is, és a születésnapját is, az általa kiválasztott vendéglőbe. Ugyan fogalmunk sincs, mikor van a születésnapja, csak sejtjük, hogy valamikor mostanság, mert nem hajlandó elárulni a pontos dátumot. A vacsora napja egybeesik a házassági évfordulónkkal, de abból nem csinálunk ügyet, mondta az uram, majd összekacsintunk a kaja felett és kész.*

***

A héten egyébként egyik este ráálltam a mérlegre, s másnap gyalog mentem bevásárolni. Híztam, megint, s most 11 kilóval vagyok nehezebb az orvosilag egészségesnek minősíthető súlyomnál. Majdnem egyhatodom felesleges zsír. Ijesztő. Ez és a két hete vacakoló gyomrom aggaszt, de még nem aggaszt annyira, hogy komolyabb edzésbe kezdjek. Pedig mondja a doktor, mindig, mondta a térdemet csavargató Bartha doktor is, hogy tessék valamit csinálni magunkkal...

De ma is jó kislány voltam, mert Focis leadása után gyalog jöttem haza a város másik végéből, és gyalog cipeltem haza a jó pár kiló bevásárlást. Még az is megfordult a fejemben, hogy veszek egy kisebb bevásárlókocsit, s ezután mindig gyalog járok vásárolni, akárhány kiló is a beszerzendők összsúlya (általában sok: 6 kiló liszt, 2 liter tej, 48 tojás, 2 kiló vaj, magok, tejszín stb.)

Amikor elmentem gyalog a Tesco-ba, a dombra érve már oda kellett figyelnem a légzésemre, éreztem, csorog a víz a hátamon. Ma sem úsztam meg izzadás nélkül: diszkréten próbáltam törölgetni az arcom, homlokom, míg bevásároltam. Ez talán a legnyilvánvalóbb jele annak, hogy eltunyultam. Még V. is elcsodálkozott rajta. Nemrég elhatároztuk, hogy vasárnap megpróbálunk felmászni a Sugarloaf tetejére. Ha nem esik - tette hozzá V. Van egy könnyed és egy nehezebb útvonal. Majd meglátjuk.

Amúgy pedig szépen süt a nap, fel is húztam a függönyöket, nyitva hagytam az ablakot, így a nappali közepéig benyúlik a napfény. Esténként már csak 18 óra felé kezd sötétedni. A kései napsugarak már egészen mélyen bevilágítanak a kertbe. Talán a napsütés miatt is, de a boltban, izzadás stb. ellenére határozottan pozitív életérzés fogott el, vettem is egy csomag paradicsommagot, hátha idén nagyobb sikerem lesz velük, mint tavaly :-)

* Sajnos, a vendéglőben nem volt hely, egy héttel halasztódik az ünneplés.

Kedves Piacfelügyelő!

Kaptam Tőled kérést, miszerint tegyek fel képeket a nyári piac-ról. Azt hiszem, alaposabban be kell mutatnom a piacot, nehogy csalódás érjen, ha esetleg innen akarsz ötleteket szerezni az általad vezetett piac fennmaradásához. Fogok csinálni képeket, de előbb alaposabban leírom a piac működését, hogy lásd, kedves Piacfelügyelő, mennyire másképp mennek itt a dolgok, s valószínűleg utána rájössz, ilyen piac nem működne Magyarországon. Főleg azért nem, mert valószínűleg az APEH azonnal ott teremne, nyálat verni. Nem beszélve a KÖJÁL-ról.

Az, amit a blogodon írtál, az itteniekre is érvényes. Főleg idősebb emberek, nyugdíjasok a tagok, saját földjükön gazdálkodnak, de inkább konyhakertnek nevezném a földjeiket, mert igazi farmer, akiknek állatai, nagyobb földjei vannak, három-négy lehet közöttük. Megélni nem lehet itt sem az eladott termékekből, de mellékesnek jól jön. A nyugdíjasok mellett akad teljes munkaidőben dolgozó, vagy éppen kisgyerekkel otthon maradt "unatkozó" háziasszony is (nem sok), aki a többi taghoz hasonlóan - a KÖJÁLLAL régen kötött, külön megegyezés alapján - heti két alkalommal, néhány igencsak gyermeteg higiéniai szabályt betartva süthet-főzhet a saját konyhájában, eladásra. (Én is ezt kihasználva sütögetek a konyhámban.) A szabályokat a Country Market Ltd. Dublinban lévő hivatala egy általunk csak zöld könyvnek nevezett füzetben fektette le, ezeket kellene követni. Pl. ilyen előírások vannak benne, hogy "a sütés idejére távolítsuk el a család háziállatát a konyhából, nehogy szőr kerüljön az ételbe"...

De kezdjük az elején (ha önismétlek, elnézést).

A kis falusi piacok hálózata (Country Market Limited) több mint 60 évvel ezelőtt alakult meg Írországban, amely akkor még rendkívül szegény, munkanélküliséggel, kivándorlással sújtott ország volt, amely jobbára mezőgazdaságból élt. A piacok lehetőséget adtak arra, hogy a farmerfeleségek eladják a fölös zöldséget, tejet, tojást. Később süteményekkel, tortákkal, sajttal is bővítették a választékot. Utóbb pedig már kézimunkákat, hímzéseket is árultak. A piacok heti egy alkalommal, 2-3 órára, esetleg egy-egy délelőttre nyitnak ki. Általában nincs szükség hosszabb nyitvatartásra, mert hamar elfogynak a dolgok. Jelenleg 54 ilyen piac létezik. Az egyes piacok ún. levy-t, "adót" fizetnek a Country Market Ltd pénztárába.

A mi piacunk sajátos helyzetben van, mert állandó, saját épülettel rendelkezik, a többi piacok általában bérelnek valamilyen helyiséget. 42 éve a helyi postamester adta el földterületét a piac akkori tagjainak, akik kijelöltek néhány vagyonkezelőt maguk közül, az ő nevükön van a földterület. (A postamester unokája ma is a piac tagja!) A földterületet a tagok közösen ápolták, s rajta közös erővel, kölcsönből emelték azt a faépületet, amit a havas képeket láttál. Megnyitására eljött a helyi képviselő, egy mára már megfakult vésetű kő hirdeti a megnyitás évét a képen látható nagy fa alatt.

Mivel ez egy "co-operative", szövetkezet, a terheket közösen kell vállalni. Az épület tűzkár stb. ellen biztosítva van, illetve a tagokra is van érvényes biztosítás, tehát ha valaki elcsúszik a piac területén, kezét-lábát töri, a biztosító fedezi a költségeit. Ezt központilag intézi a Country Market Ltd, így lehetséges, hogy az éves tagdíjunk (jelenleg 15 euro) egy része biztosítást fedez (7 euro). A tagok bevételéből 11 % a közösbe megy, a piac költségeit fedezi (áram- és vízszámla stb.) Magánlakások nem fizetnek a vízért Írországban, de a boltok, üzletek igen.

Amikor valaki tag lesz, kap egy tagsági számot. A számát mindig fel kell tüntetnie a termékein. 6 euróért vehetünk egy tekercs, 500 darabos, piaci logóval ellátott öntapadós matricát, amire felírjuk a számunkat, a termék nevét és árát. (A matricát a piac saját költségén nyomtatja.) A tagsági szám arra szolgál, hogy az egyedi eladásokat nyomon követhessék, de az eladó a vevők számára anoním maradjon. Ugyanis a Country Market Ltd egyik szabálya, hogy ha valaki már árul egyfajta terméket a piacon, egy másik tag nem készítheti ugyanazt. S a vevők sem tudhatják, ki-mit gyárt-készít, nehogy az egyik eladó termékeit előnyben részesítsék a másikéval szemben. Egyébként ez elég nonszensz, mert a régi vevők már úgyis rájöttek, hogy ki-mit készít, sokan úgy is jönnek oda, hogy én azt a pitét kérem, amit Sally v. Olive gyártott...

Elvileg ezen a pi.... parányi matricán kellene, hogy szerepeljen, mi minden van a sütiben, illetve hol tehet panaszt a t. vevő, ha valami gondja van vele. Ezen előírás ellen kisebb forradalom tört ki, mondjuk, 20 zacskó sütinél elég időigényes felírogatni a sok szöveget (hová is?), és a 60-70-80 éves öregasszonyok nem mindegyike számítógép- és nyomtató kompatibilis, ugye. Így aztán, lázadók módjára egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk ezt az előírást :-)

Amikor a tag megérkezik a piacra, "becsekkel", vagyis az ellenőr az adott tag piaci könyve segítségével ellenőrzi, hogy valóban annyi és olyan terméket hozott-e, azon az áron eladásra, amennyi a könyvében szerepel. A piaci könyv egy A4-es nagyságú, sárga-fehér lapos, indigóval használt könyv. Ebben felsorolom, hogy mit viszek eladásra, tehát van egy BE és KI rubrika, majd az "áru megnevezése", "egységára", "összesen" rovatok következnek. A piac végeztével egy halomba gyűjtöm azokat a dolgaimat, amiket nem adtam el, az ellenőr megint ellenőrzi, beírja, mi maradt, majd a felső példányt kitépi további elszámoláshoz, az alsó példány marad a könyvben. Azon kiszámolom, mennyi értékben adtam el, levonom a 11 %-ot, havonta összesítek, s minden hó elején kapok egy csekket, amelyen az előző hóban eladott termékeim ellenértéke szerepel - minusz a piac 11 %-a.

(A megmaradt termékeket zárás után aztán lehet egymást közt csereberélni, én pl. odaadom a sütiket Sally-nek, ő ad érte egy-egy gyümölcshabot, vagy mást, mikor mi marad.)

Nem egyedi standok vannak, hanem termékek szerinti. Húsos, félkész ételek, krémes sütemények külön hűtőpulton vannak (ezer éves, boltok által már lestrapált, de még működő, adományozott hűtőpultok ezek). Utána következnek az ún. tray-bake sütemények, tepsiben sült, helyben szeletelt sütik, amiket külön, ott helyben zacskózva adnak át a vevőnek. Persze, az eladó hölgyek vékony műanyag kesztyűt viselnek, mert pár éve minket is rendszeresen látogatni kezdtek az itteni KÖJÁL képviselői. Ők csak a húsos ételek, és a friss csirkéket tartalmazó pultok hőmérsékletére kiváncsiak, illetve a kávékuckó konyhájának állapotára. Az ő kérésükre szereltettünk fel tavaly egy kis boilert a wc-kben (egy wc van a vendégeknek, s egy az "alkalmazottaknak" - ez egyébként előírás minden helyre, ahol étel árusítása folyik, illetve lehetőség van "helyben fogyasztásra". (Te jó ég, ezek a szakszavak...)

Utána következik az előre csomagolt sütemények, torták, aprósütik pultja. Majd a cserepes növényeké, aztán a gyümölcsök jönnek, végül a zöldségek (kilónként, két kilónként előre csomagolt krumpli, alma, műanyag pekedlikben bogyós gyümölcsök, ha éppen van stb.). Kimérve nem árulunk semmit. A sorban a kézművesek kicsike pultja következik (ők adják el a legkevesebb terméket), majd a sort zárja a lekvárok, a méz, limonádé pultja.

Nem minden helyi termék, a méz legtöbbször Wexford környékéről jön, az ország dél-keleti csücskében van annyi napsütés, hogy megterem az eper, és van lehetőség méheket tartani. A mézet az egyik tagunk, aki lekvárfőzésből él, vásárolja fel, s árulja saját száma alatt (lásd fent). Amikor kevés a zöldség, egy helybeli farmertől szoktak utánpótlást bekérni az ellenőrök, és a saját piaci számuk alatt kerül eladásra a helyben termelt biozöldség - azért így, mert a farmer nem tag, s nem is akar az lenni, de a vásárlók megtartásához kell a zöldség, de nagyon, a tojás+csirke mellett az a legnagyobb attrakció.

A belső helyiségben van a friss csirkés, tojásos pult és az előre megrendelt dolgok pultja. A csirkét egy kildare-i biocsirkét tenyésztő hölgy szállítja, huszat-huszonkettőt egy-egy szombaton, a tojás a környékbeli farmokról származik, nincsenek pecsételve. A sort a vágott virágokból készült csokrok pultja zárja, a virágcsokrokat előző este vagy kora reggel állítják össze saját ízlésük szerint a termelők. Karácsony előtt asztali csokrokat, ajtóra akasztható díszeket készítenek azok, akik kertjében sok örökzöld nő.

A megrendelt termékek pultján sok dobozban előre összeállított csomagok várják azokat a vevőket, akik egy héttel korábban, vagy hét közben telefonálnak megrendeléseikkel - a piacnak külön mobilja van erre a célra. A dobozt akkor vehetik át, ha a pultos néni szépen felírta a "jegyzékre", hogy mi van a dobozban.

Itt nincs az, hogy egyes termelők pénzeznek a pult mögött, azt a pénztáros intézi. Amikor bejön a vevő, egy számozott, előre nyomtatott docket-et, "jegyzéket" kap, ha bármit vesz, akkor az eladó felírja rá, az adott termékcsoport mellé az eladott termék árát. (Ilyen termékcsoportok vannak, hogy Lekvárok, Szárnyas, Tojás, Sütemény, Növény, Zöldség.) Így a vevő elrakhatja, amit vett, s a vásárlás végeztével a pénztárnál a "jegyzék" segítségével fizett a vásárolt cuccokért. Az épület hátsó felében lévő ajtón távozhatnak a vevők, miután fizettek. Itt a pénztárosnak adják le a "jegyzékeiket". A "jegyzékek" összesítése alapján tudja a könyvelő, milyen termékcsoportból mennyit adtunk el.

Robin már nagyon régóta tölti be a fő pénztáros és a könyvelő szerepét. Havonta elszámolást készít, van-e kinnlevőség, mennyi a kár (mert előfordul, hogy valaki fizetés nélkül távozik - sok minden a bizalmon alapul, szerencsére kevés kár ér bennünket.)

Amennyire tudom - kényes téma következik - adót senki nem fizet a bevételei után. A csatlakozásomkor - mint törvénytisztelő kispolgár - próbáltam erről az elnököt, pénztárost kifaggatni, de kikerülték a válaszadást. Célozgattak rá, hogy valamiért mintha mentesek lennénk az adófizetés alól? De 100 %-os választ nem kaptam, homályos terület ez, amit azóta sem bolygattam.

Van azonban egy másik hálózat, a Farmers Market, amely sokban különbözik a Country Market Limited által létrehozott piacoktól. Ott már pultokért fizetnek a tagok, maguk intézik a vevőkkel a fizetést, nem kell anoním eladóként szám mögé rejtőzniük, és saját maguknak intézik a biztosításokat is. Legtöbbjük hetente egyszer, 6-7 óra hosszan nyit ki, területeik béreltek. Listájukat, róluk több infót itt találsz: http://www.irishfarmersmarkets.ie/ Működésüket illetően sokkal közelebb állnak a magyar piacokhoz. De egy ilyen pult fenntartásához én nem gyártok eleget.

Kedves Gollum!

Végre megint nekiültem megnézni a The Blood of the Irish máso-dik részét, így most már megpróbálhatok egy - sajnos, csak igazi háziasszonyhoz méltó (haha) -, nem túl tudományos összefoglalót írni kérésedre arról, kik is telepítették be a szigetet eredetileg. Elnézést a hosszú várakoztatásért!

A bő lére eresztett műsor második részéből olyan rejtélyes dolgokra derült fény, mint hogy hogyan történhetett az, hogy a brit szigeten más 700 ezer éve volt emberi jelenlét, míg a Smaragd-szigeten alig 10 ezer éve bukkant fel az első betelepülő. Az angol szigetet szárazföld kötötte össze régen a kontinenssel, így annak betelepítése korábban megkezdődhetett, mint az ír szigeté. A tudósok úgy vélik, ha volt is valamiféle kisszámú lakoság korábban a szigeten, akkor azokat maradéktalanul eltüntette az utolsó jégkorszak, mert semmilyen nyomukat nem találni. De igazából maguk sem tudják, hogy Anglia akkori lakosai miért nem vállalkoztak a viszonylag keskeny Ír-tenger hajóval való átszelésére? Miért torpantak meg Wales partjainál?

2001-ben Clare megyében, a Burren karsztvidék egyik barlangjában megtalálták egy 2-3 éves gyermek csontvázát, s a combcsontot elküldték a németeknek, nézzék meg már, milyen DNS-t lehetne kivonni belőle, honnan is származik a gyermek, s milyen régi a maradványa. Volt meglepetés, mert először is, úgy 3500 évvel ezelőtt született a csemete, és a DNS-e észak-spanyolországi eredetre vallott. 2004-ben, egy Limerick környéki ásatáskor elhamvasztott emberi maradványokat találtak, mellette szépen kidolgozott áldozati kő fejszefejjel: 10 ezer évvel ezelőtti temetés nyomai. Ebből a két maradványból arra következtettek, hogy a szigetet a mai Baszkföld területéről érkező emberek népesítették be, úgy 10 ezer évvel ezelőtt. Az akkori letelepedők az észak-amerikai indiánokhoz hasonlóan gyüjtögető életmódot folytattak, állatbőrökbe öltözve, kőeszközöket készítettek. A régészek pedig már korábban is találtak olyan barnamedve-csontvázat egy barlangban, amelynek DNS-e egyértelmű rokonságot mutatott a mai Spanyolország területén élő barnamedvékével. A medvék alighanem korábban, Anglia felől érkeztek a szigetre, amelyet egy időben még nem választott el tenger Európától.

Akkoriban, az utolsó jégkorszak után a szigetet rengeteg tó és folyó, valamint mogyoróbokros erdők népesítették be, ahol ezek az emberek halászattal, vadászattal, gyüjtögetéssel tartották fent magukat. A földművelés ideje később jött el.

Ugyancsak a baszk rokonságot erősíti az egyes vércsoportok gyakorisága. A 0 vércsoport feltűnően magas számban található meg a baszkoknál és az Aran-szigetek lakosainál, Connemarában, valamint Dél-Nyugat Írországban.

A brit szigetek betelepítőinek genetikai eredetéről egy angol kutató, Bryan Sykes már 2006-ben írt is egy könyvet (Blood of the Isles), ő egyébként az az ember, aki szerint az emberiség 7 ősanyától származik.

A műsorban ugyancsak nagy szerepet játszott egy EthnoAncestry nevű cég, amely egy connemarai ír férfiról DNS-vizsgálattal bebizonyította, hogy ő az első, itt megtelepedett, Baszkföld felől érkezett lakosok leszármazottja, s nem a spanyol Armadából ittragadt matrózoké. Sötétebb árnyalatú bőrüket, fekete vagy barna, hullámos vagy göndör hajukat és sötét szemüket (az ún. black Irish külsőt) ugyanis a connemaraiak annak tulajdonítják, hogy az Armada matrózai hajótöréseket követően letelepedtek a környéken, és ír leányzókat vettek nejül. Eddig legalábbis így szólt a legenda.

(Amúgy érdekesen álltak hozzá az írek a spanyol hajótöröttekhez: olyan sztorit is olvashattunk az Achill-szigeti írekről, miszerint némelyik hajótörötteket a helyiek agyonverték, míg a szomszédos faluban partravetetteket gondosan ápolták, majd befogadták maguk közé. V. ennek illusztrálására találta ki a Gonzales O'Brien nevet. De ez csak vicc :-))

Az írek híres vörös haja, halvány, szeplős bőre és kék szeme a későbbi viking hódítóknak köszönhető (ilyen vörös hajúakból feltűnően sok található az ország közepén). De a vikingek sokkal később jöttek ide, tehát nyilvánvalóvá vált, hogy a szigetet nem Anglia vagy Skócia felől telepítették be a vaskori kelták, ahogy azt eddig a történelemkönyvek tanították.

Az Európai Unió nagyobbodásának köszönhetően - és az azt megelőző években - nagyon sok külföldi érkezett Írországba, így az írek egyre jobban keverednek más népekkel, egyre jobban változik a jellegzetes rasszuk. A vörös hajzat eltűnőben, és akárcsak Európa többi népénél, az íreknél is egyre inkább a barna haj lesz domináns.

A témát amúgy a műsor egyik ír szakértője 2006-ban előadásban boncolgatta, de ha valaki nem jár a dublini Trinity Egyetemre, akkor valószínűleg aligha hall az újdonságokról. Az írek genetikai eredetéről főleg a fent említett Bryan Sykes, és egy Stephen Oppenheimer nevű úr kimerítően, utóbbi az Origins of the British (2006) c. könyvében.

Elnézést, ha nem sikerült volna elég "todományosan" átadni a műsor lényegét, ami egyébként egy mondatban is összefoglalható: a közhiedelemmel ellentétben, a szigetet nem a Skócia vagy Anglia felől érkező vaskori kelták népesítették be, hanem a mai Baszkföld és Franciaország felől (feltehetően kis csónakokkal) érkező sötét hajú, sötét szemű és olajszín bőrű ősök.

Kedves Emese és Laci!

Jó hét volt az elmúlt hét. Voltak extra megrendelések, volt decens bevétel, végre megjöttek a hiányzó csekkek, volt vidám vacsora ismerősökkel, de volt rossz hír is, és bosszankodás. Mégis az maradt meg bennem, hogy kellemes hetünk volt.

A levelibékák langyos, tavaszi időt jósolnak a hétre, s igazuk lehet. Egyre kevesebb madár jár egyre ritkábban az etetőre, a régi sürgés-forgás megszűnt, nincs tolongás. A cinkék és a vörösbegy járogat már csak a magokra - nem is emlékszem, mikor töltöttem meg utoljára az etetőt. De azért új madár is megjelent: a barna sapkás barátposzáta fekete sapkás párja is felbukkan már időnként a virágok között. Nagy örömömre a kertben kialakított félköríves ágyásban végre felbukkantak az első hajtások - apró, zöld csúcsok csak, de most már remélhetem, hogy lesz is ott valami virágágyásszerű, s nem csak egy rakás föld, ellapogatva.

Végre elismertem, hogy nem győzhetek, a kert sajnos, túl árnyékos ahhoz, hogy bármiféle napot kedvelő növény ott jól érezze magát. Így lassanként szépen át fogok hurcolni minden olyan növényt a háztömb másik oldalára, a kis túlzással előkertnek nevezett, zsebkendőnyi területre, aminek sok napfényre van szüksége. Átvittem már a rózsát, azóta a hajtásai kétcentisre nyúltak. A hóvirágok szinte szemérmetlenül tárják szét szirmaikat, arasznál magasabb szárakon. Az alacsonyan lévő ablakpárkányon már kinyílt az első fehér krókusz. Ugrásra készek a nárciszok - kint, a Putland Road-on, egy napos kertben már láttunk virágzó nárciszt! A vasárnapi újság kertészkedős melléklete alapján kicsit visszavágtam az egrest, hamarosan Maggie-t, a szép fehér rózsámat is visszavágom, és a fuksziákat is. Sajnos, a téli hidegnek, hónak áldozatul esett a több éve babusgatott, piros virágokat hozó futómuskátlim, erős ágai kiszáradva, összetöpörödve lógnak. A többi muskátli pedig küzd a rozsdával, rendszeresen befújom őket a gombaölővel, és csipkedem le a megtámadott leveleket, kérdés, meddig fogják bírni ezt a kezelést.

***

Már több embert fertőztem meg az észt vaddisznók etetőjét mutató kamerával. Tegnap este, Erika kérésére megpróbáltam megtalálni az eredeti forrást, és sikerrel jártam. Ezen az oldalon lehet többet megtudni az etetőről, s vannak még további kamerák is, ahol kicsi állatokat bámulhatunk. Sajnos, V. nem rajong értük, így őt már nem is ugrasztom, ha érdekes állat tűnik fel az etetőnél. Az oldal nagy siker, rengetegen kattintanak rá nap mint nap, megnézni, mi folyik a környéken. Számomra az a legidegesítőbb, amikor hangos csámcsogás hangzik a kamera mögül, s nem látni semmit, csak hallani, hogy ott valaki éppen igen jó étvággyal eszik :-)

***

Múlt hét végén elhunyt Hugh Leonard, ír író, drámaíró. Évekkel ezelőtt vettem meg a macskáiról írt könyvét (Rover and other cats), majd életrajzi köteteit (Home before night, Out after dark). Szimpatikus embernek tűnt, és a könyvei igen érdekesek, szórakoztatóak. Kedvenc részem az, amikor leírja a dublini villamos utolsó útját - az emberek ízekre szedték a villamost, mindenki igyekezett egy darabkát elrakni emlékbe. Ugyanennek a villamosnak a vonalát állították helyre, évtizedekkel később, a LUAS számára. Ahelyett, hogy megtartották volna a szolgáltatást!

***

A szombati piacra végre élesben is kipróbáltam a Zila-formát. Először Erika mesélt róla, aztán Chili-nél láttam. Botond jóvoltából jutottam hozzá, ő volt olyan kedves, hogy elment a vendéglőbe, és megvette nekem. Én is a répatorta receptjét használtam hozzá, de a sajtkrémet nem a recept szerint kevertem ki, az túl cukros lett volna. A sütemények tökéletesek lettek, de arra felfigyeltem, hogy a forma fém széle mentén mintha vékonyabb falúak lennének az üreges sütikockák. Alighanem tágul a szilikon forma sütés közben, s azért. A belső darabok fala szép egyforma vastagságú mindenhol.

Három adagot készítettem, vagyis 75 darabot. Reggel megtöltöttem őket a sajtkrémmel, s büszkén vittem a piacra. Az első vendég megjegyezte, hogy már ezért érdemes volt feljönnie a piacra, olyan finom (bár érzésem szerint a répatorta elég gyengén volt fűszerezve, legközelebb merészebb leszek. De a krémmel együtt már tényleg jó volt.) A piac ideje alatt 8-10 dicsérő megjegyzést kaptam a sütire. Nemcsak a tagoktól, hanem vendégektől. El voltam telve magammal. Erre, már piac után, amikor már indultam volna haza, Patricia a kocsitól hívott vissza. Mondván, nem tudnék-e legközelebb tíz-tizenkét száraz aprósütit is csinálni (azon felül, amit sütnék) a kávé mellé, mert "néhány tag inkább azt szeretne a kávéjához". Szótlanul fordultam ki az épületből, annyira meg voltam döbbenve. Mire utánam kiáltotta, hogy ő csak az üzenetet adta át, "don't shoot the messenger"!

Ketten küldték vissza a sütit, abból egy volt tag, a másik vevő volt. Senki nem mondta, a kávé átvételekor, hogy izé, nincs inkább valami más?! Vagy hogy, "kösz, de nem kérem". Múlt héten is száraz aprósüti volt... Amikor megengedték, hogy átvegyem a kávékuckó vezetését, külön megemlítették, hogy változatos legyen ám a sütifelhozatal, nehogy folyton ugyanazt süssek. Nem tudok mit kezdeni Patriciával, az uram azt tanácsolta, ne is figyeljek rá, irigy, mert nem tud felettem hatalmaskodni, illetve hallgassam meg, ahogy illik, de ne válaszoljak, ne tegyek megjegyzést, és süssem azt, amit akarok. Nem állt szándékomban minden héten krémes-habos csodákat felszolgálni, egyszer megsütök egy ilyet, s lám, mit kapok az arcomba. Már a piac nyitásakor tett egy megjegyzést, hogy "jé, túlélték a hetet a virágaid!" - mondta ezt a primulákra, amelyeket az ablakban hagytam, alaposan belocsolva.

Utálom az ilyen helyzeteket. Utálom a hangos ellendrukkereket. V. szerint az egészben egyedül az a pozitívum, hogy nem a hátam mögött tesz megjegyzéseket, hanem előttem.

Sütés terén egyébként nem sokat újítottam a héten, de újfajta hintalovakat sütöttem, színesebbeket, mint a régiek voltak:

A farmer kenyereim tetejét most bevágtam, így mutatósabbak, mint a sima gömböcök:

***

Fájó szívvel befejeztem a The Daily Coyote könyvet. Sok érdekes gondolatot találtam benne, de akadtak olyan sorok is, amitől - első olvasáskor - kicsit felhúztam a szemöldökömet. A más lelki élete mindig fura kicsit. De ha belegondolok, nagyon hasonló a gondolkodásmódunk, csak ez a nő sokkal fegyelmezettebb és több önuralommal rendelkezik, mint én.

***

Örömmel állapítottam meg a minap, hogy műszaki rajzolói szemem még mindig működik. Pappito oldalán át találtam egy aranyos kis ABC-t (új-zélandit), amit egyszerűen muszáj volt kinyomtatni, és felragasztani a hűtőre. Milliméter pontossággal, elvágólag sikerült felragasztanom, vonalzó segítsége nélkül. Megy ez még nekem :-)

***

Végre, a héten teljesült V. egyik nagy vágya: látott napfelkeltét, olyat, ahol a tengerből kel fel a Nap. Számos fényképet készítettünk, nagyon szép volt a látvány, sajnos, a telefonfotó nem adja vissza a színeket. Most már ezt is kipipálhatta a listáról. Nagyon szép volt a reggel, teljesen sima tengerrel, ahol még az is teljesen elképzelhetőnek tűnt, hogy az ember odasétál, és fürdik egyet. De tudom, hogy ez az érzés úgy múlik el, ahogy az ember (én) egyre közelebb kerül a vízhez.

***

Szombat este Trish-sel és Sandrával vacsorázni mentünk, Monkstown-ba. Sandráról már régen nem hallottunk, aggódtam is kicsit, mert neki, peruiként, nagyon számít, hogy legyen munkája, tartózkodási engedéllyel. Még nem voltak náluk elbocsátások, de befagyasztották a fizetéseket. Ennek ellenére igen jól érzi magát, a legtöbb munkatársával barátságba is keveredett, sokat járnak szórakozni együtt. A lakótársaival is jól kijön, megkedvelte őket.

A vendéglő egész kellemes volt, bár még le sem ültünk, már figyelmeztettek, hogy 9-kor el kell hagynunk az asztalt. Ez kicsit rontott az élvezeten, de V. szerint biztos problémájuk volt más foglalásokkal, s azért tartották ezt fontosnak többször is megjegyezni. Amikor aztán elénk került az étel, már javult a kedvem: a hús finom volt, omlós, "beef cheek" - mellé zöldekkel, párolt gombával. Utóbbi eléggé nélkülözött mindenféle fűszerezést, s nem volt se só, se bors az asztalon, hogy javítsak rajta. A falon találtam egy érdekes festményt, igen tetszett, tengerre néző kicsi ír házikót ábrázolt, hullámzó dombokkal, de a fű, a dombok és az ég vörös színekben izzott, volt a képben valami fenyegető, valami ijesztő. Az ára is az volt :) Attól még messze vagyok, hogy műalkotásokkal díszítsem fel a lakást, ahhoz előbb a lottót kellene megnyerni.

Trish választotta a bort, amellyel aztán nagyot koccintottunk a tiszteletére, ugyanis délelőtt ő és V. fontos ügyben jártak el: több mint egy évnyi kitartó keresgélés után végre megtalálta az ideális autót, amelyet aztán meg is vett. 28-án fogják neki házhoz szállítani a fekete Ford Focus Ghia-t, amelyhez olyan dolgok tartoznak, mint fűthető szélvédő, hazakísérő fény... Nagyon jól felszerelt kis autó, most már csak vezetnie kell. Márciustól alighanem kemény edzésben lesz része, az uram jóvoltából.

Nagy meglepetésemre vacsora utánra V. kocsmázást javasolt, de mivel a lányok csak hümmögtek, hogy nem ismernek semmilyen helyet a környéken, gyorsan a Harbour Bar-t javasoltam. Ez a bray-i kocsma állítólag az ország legjobb kocsmája, de bizonyos okokból eddig távol maradtunk a látogatásától. Alacsony, kisablakos, eléggé sötétnek tűnő épület, nem messze a kikötőtől, kiesik a turista útvonalból is.

Nos, a hely több apró helyiségből áll, van a "bar", ahol a magunk korabeliek iszogatnak, és a kocsma Cinders névre hallgató, nagydarab, vörös macskája alszik békésen egy fotelben. (Azonnal szerelembe estem.) Esténként - késő esténként, jegyzem meg - ír zenével szórakoztatják a nagyérdeműt. Aztán ott a lounge, ahol a fiatalabbak hangoskodnak, egy jókora asztal körül, s ahol mi is leültünk egy sör erejéig. Végül ott vannak a klubként működő, útvesztőként egymásra fűzött termek, ahol a szintén zenére éhes közönség gyűlik. Mármint alternatív, és modern zenére éhes alternatív közönség. Amikor a WC felé menet átóvatoskodtunk a helyiségeken, éppen egy fiatalka srác csúsztatgatta előre-hátra a lemezt a lejátszón, az én ízlésemnek elég vad hangokat csiholva ki belőle.

A kocsma kissé lepukkadt, turistáktól mentes hely benyomását keltette, jobbára idősebb helyiek üldögéltek a székeken - de láttunk kínai srácokat is sörözgetni. A falak tele képekkel, poszterekkel, ócskaságokkal. Többek között régi orosz plakátokkal, Sztálin idejéből. Nekem tetszett, kellően leharcolt, otthonos hely, de V. morgott, hogy nem lehet beszélgetni, mert hangos a zene, a többiek csevegése - de a kocsma részbe már nem volt hajlandó átülni. Így Trish-sel külön mentünk át, macskát babusgatni.

Igen jó kis este volt, jó volt hallani, hogy mindenkivel minden rendben, és továbbra is karnyújtásnyi távolságra tudjuk tartani magunktól a recessziót. Ugyan szombat délután Dublinban százezer elégedetlen közalkalmazott vonult fel tiltakozva a gazdasági nehézségek miatt, de ezt mi már csak az újságból tudtuk meg.

Az élet még mindig szép.