"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Valamikor most vágják fel:

Isten látja lelkemet, én nekiláttam a barna cukormáz elkészítésének. Negyedóra gyúrás, és több adagnyi gesztenyebarnának titulált festék hozzáadása után egy szép, egyenletesen világosbarna ("nagymama bugyiszín") bevonatot sikerült produkálnom. Többször fejemmel érintettem a gránit pultot (persze, csak óvatosan, nehogy maradandó károsodást szenvedjek, elvégre a tortát valakinek be is kell fejeznie). Rájöttem, hogy ez nem fog menni. A kis tubus festék nem elegendő 3.5 kiló cukormáz megfestéséhez. Ment a mail Daphne-nak, nagyon bánná-e, ha fehér lenne a tortája? A válasz hamar megjött, csak csöppet néztem tőle az égre: mindegy, milyen színű, ő amúgy is úgy emlékezett, hogy kék vagy zöld a bevonat...? Lenyugvásként a piacra és a vasárnapi Alfa-meet-re sütöttem, aztán lefedtem az alsó tortakartont fehér cukormázzal, majd a tortákat is egyenként... Meglepően könnyen ment, ez az adag cukormáz (sugarpaste) remekül formázható volt, semmi ránc, repedés, torzulás, minden flottul ment. A...

Egy ágyban töltött, szörcsögős nap, és egy ritka pocsék éjszaka után ma már távolabb is tudtam merészkedni a papírzsebkendős doboztól, mint egy méter, így mentem nagybevásárlást csapni, és Dun Laoghaire-be, Daphne háromszintes csokitortájához hozzávalókért. Sajnos, nem volt barna színű, csoki ízű cukormáz, kénytelen voltam megvenni a fehéret, majd dolgozhatok rajta órákig, míg egyenletesen eloszlik benne az ételfesték... Felpanaszoltam a múltkori, nehezen kezelhető csomagot, s most csak olyat hoztam el, ami nem dobozban volt, hanem sima nylonban, s megnyomogathattam, hogy elég puha-e. Nem akarok megint berepedezett, töredékes bevonatot produkálni, mint múltkor, Sally lányának tortája esetében... Ennek a tortának dögösnek kell lennie. Az alsó szint és a felső szint már csudás illatokat ereget a sütőből, remélhetőleg gond nélkül kisülnek. Holnap követi őket a középső szint, majd a csokikrémmel való bevonás. Aztán csütörtökön bevonom őket a cukormázzal... Pénteken pedig a végső simításoka...

Gondoltam, biztos örülni fogsz, ha elmesélem, hogy csütörtök este focimeccsen voltunk :-) Ha már ennyire "házhoz" jön egy magyar csapat, illik elmenni, megnézni őket, megfázás ide vagy oda. A magyar ifiválogatott (Under 17) játszott az írekkel, egy hét alatt kétszer, egyszer Dublinban, egyszer Bray-ben. A bary-i meccse második félidejére mentünk csak oda, mert előtte még megvacsoráztunk, s kicsit húztuk az időt, mert - magyar résztvevők ide vagy oda -, igazából egyikünknek sem volt kedve a +1 fokban két félidőt végigvacogni a szabad ég alatt. Mondtam is V.-nek, ha más nem, akkor a hideg majd gyors akciókra bíztatja a fiúkat :-). S az is eszembe jutott, hogy ezek a srácok a fiad korosztálya... Sok hosszú lábú, vékony srác, talpig pirosban, egy botsáska kecsességével végezték a bemelegítő gyakorlatokat, amikor megérkeztünk. A bejáratot zárva találtuk, de mögüle igen élénk gyerekzsivaly hallattszott ki, tehát jó helyen jártunk. Tanácstalankodtunk, a pálya melyik végén próbáljunk...