Üzenet Áginak és Péternek

Kedves Ági és Péter, nagyon-nagyon köszönöm, hogy eljöttetek a piacra, és meglátogattatok minket. Remélem, ízlett a kenyér!

Elnézést, de lányos zavaromban elfeledtem telefonszámot, vagy valamilyen elérhetőséget kérni. Ki tudja, mikor jöttök el újra, elég távol esik a piac a lakóhelyetektől. Szeretném Veletek felvenni a kapcsolatot, mert kiváncsi volnék, hogy Ági, te hogyan dolgozol a kovásszal. Azt a beszélgetést nem sikerült befejeznünk. Érdekelnének a részletek. Mennyit készítesz, mennyit használsz fel, milyen kenyérhez és hasonló műhelytitkok. A profilomra felraktam az email címemet, kérlek, írj nekem!

Jó volt Veletek találkozni, igazán megtisztelő volt az érdeklődésetek!

Mesélted, Ági, hogy magad sütöd a kenyeret. Hadd ajánljak figyelmetekbe egy vajat a kenyér mellé - az uram találta a Dunnes Stores-ban -, ami eddigi tapasztalataink alapján a legjobb vaj az országban. Házi vaj, egy Glenilen Farm név alatt futó gazdaságban készítik, West Cork-ban. A vajak között - hol máshol, ugye :-) - találjátok, zsírpapírba csomagolt négyszögletes lapos tömb, madzaggal átkötve, azon fehér-fekete cimke legelő tehenekkel.

Semmi másból nem áll, mint pasztörizált tejszínből, és van még benne 1 % só. S valószínűleg rengeteg hozzáértés és szeretet is van benne, de azt nem rakják ki a címkére. Próbáljátok ki!

Pénteki gondolatok

Ma ezen dolgoztam, ez az a bizonyos elsőáldozásra készült tor-ta. Sebtiben készült fotó, már a bedobozolás után jutott eszembe, hogy kellene egyet készíteni róla. Az arany szépen csillog, csicsa, ahogy kell, a kék cukormázat is szép egyenletesre eldolgoztam, míg gyurmáztam vele, megnéztem egy fél ER-t.


V. ma hazahozta Böhömöt a garázsból, végre ismét itt áll a ház előtt, megnyugtató tömegével. A számla már kevésbé volt megnyugtató, de legalább fut a kocsi. A hétvégére kis kirándulást tervezünk, már ha az időjárás is engedi.

Megpróbálok több, kis parti-kenyeret sütni a piacra. A kerek tortaformáimból - márnint olyan kicsikből, amibe beleférnének - nincs több, így megpróbálom őket a hosszúkás kenyérsütő formában kisütni. Meglátjuk, mit szólnak a népek.

Daphne átnézte a weboldalamra szánt szöveget, és be akart szúrni mindenféle extra infókat a piacról. Mondván, rakjak fel térképet a piachoz, linket, ilyenek. Kénytelen voltam elmondani neki, hogy erről már beszéltem az elnökkel, és nem örülnének neki. Ellenkezik a szabályokkal. Én nem hirdethetem magam a piaccal - mert ott elvileg anonímnak kellene maradnom -, és a piac sem hirdetheti magát az én weboldalamon. De azért beleírtam a szövegbe, hogy melyik piacon dolgozom, de ott semmiféle business-t ott nem bonyolíthatok és nem is akarok.

***

Ahhoz képest, hogy sűrűn neteztem, és volt egy extra tortamegrendelésem, már este negyed 7-re végeztem a szokásos süti-torta-egyebek elkészítésével. Legközelebb megpróbálok nagyobbacska linzereket is csinálni a piacra, elég sok maradék lekvár van a hűtőben, a lekváros ravioli készítése után maradt fél üveggel. Egyesével árulnám őket, tehát legalább tenyérnyire kell csinálnom őket. Csak szét ne essenek, miközben rakogatják őket a pulton...

***

Befejeztem Joyce Carol Oates: The Gravedigger's Daughter c. könyvét, s mindjárt rá is vetettem magam a következőre. The Falls a címe, és a Niagara-vízesés környékén játszódik. Sokkal magával ragadóbb, sodróbb lendületű, mint az előbbi könyv, s nem olyan szomorú.

***

Az uramnak kezd tele lenni a hócipője barátnénk, Trish vezetési stílusával, vagyis inkább a vezetéshez való hozzáállásával. Trish - hiába unszolja az uram -, nem akar hivatalos vezetési órákat venni, nem akar vizsgára jelentkezni, a vezetés még most is, pár hónap után is görcsös, muszájból végzett cselekedet - V. szerint mintha makacsságból, dacból tanul(na) meg vezetni, nem azért, mert szüksége van rá. Trish említette is, hogy talán a bátyja mondta neki azt, hogy ezt úgysem fogja soha megtanulni?! Rémlik valami.

Ehhez hasonlót nekem is mondtak, s mégis. Most már élvezem a vezetést, ami nagy szó, ha eszembe jutnak az első gyomorgörcsös órák Dundrum-ban. Nemrég volt egy éves a jogosítványom, büszke is vagyok rá. V. folyton kérdezget, én mikor kezdtem el lazítani vezetés közben, mikor nem szorult már össze csomóvá a fenekem... Nekem még ott volt a lehetőség, hogy egyedül bénázzak az utakon, ez azóta be van tiltva. Emlékeim szerint eltartott egy darabig, míg egyedül vezetni mertem, 3.5-4 hónap volt...? V. azt felejti el, hogy én elég sokat vezethettem kora reggel, a kihaltnak nevezhető úton, s talán nem volt bennem annyi görcs, mint Trish-ben. V. mesélte, hogy egy ablakfelhúzáshoz meg kellett állni (az ablak elektromos), elindulás előtt öt perc, míg minden beállítás újra és újra le van ellenőrizve - Trish nem enged fel sosem. A zöld lámpa előtt lassít, mert hátha piros lesz - van előtte sárga is, de az nem számít. Ha V. tempósabb (nem szabályt szegő!) sebességre bíztatja, Trish visszautasítja, mondván, nem akar olyan "vadul" vezetni, mint V. Hiába a bíztatás, a dicséret, nem bízik magában. Ha este jönnek haza - és mindig este jönnek - , Trish úgy időzít, hogy addigra már enyhüljön a forgalom a telep előtti körforgalomban, legyen ideje komótosan oda ki-bekanyarodni. Az uram pedig magában morog, mert jönne ő haza korábban, de nem lehet. Vagy munka van, vagy a forgalom sűrű.

Fura néha, milyen félelmei vannak. Mútkori közös sétánk során elballagtunk a kikötői móló végéig, s a vizet bámulva rákönyököltem a rácsra. Trish elmesélte, hogy amikor először jött ide, első gondolata az volt, vajon a rács elég erős-e, nem fog-e belefordulni a vízbe? Ugyanakkor nagyon határozott is tud lenni - nem, hanem makacs, mondja az uram. Ha valamit eldönt a fejében, akkor az úgy lesz. Talán ezért is szánt rá annyi hónapot a kocsikeresésre, mert eldöntötte, mit akar, s ahhoz mereven ragaszkodott: ár, típus, autó kora stb. Vagy így akarta halasztani a nagy lépést? Ki tudja.

Hiába takarékosság nekünk, hogy V. nem használja mindennap Böhömöt, nehéz, hogy hozzá kell szokni más öregasszonyos tempójához. Nekem is rossz, hogy mindig olyan későn jönnek haza, néha este 8, mire vacsorához ülünk.

Próbáltam V.-t rávenni, adjon még neki időt, főleg amiatt, mert attól félek, ha az uram nem fog autózni Trish-sel mindennap, akkor Trish fel fogja adni a vezetést...

Kis színesek

Az OEP-es adatgyűjtésről

***

Ezt is megértük.

Ma a rádióban egy - ha jól értettem - gyorsétterem-lánccal rendelkező ír egyén igencsak "igen"-elt, amikor megkérdezte tőle a riporter, hogy szerinte a gazdasági nehézségek miatt az írek kezdenek-e határozott ellenszenvvel viseltetni a bevándorlók iránt.

Lovely.

Válaszát azzal indokolta, hogy "sokan" (a bevándorlók közül) visszaélnek a segélyekkel, s ez szemet szúr az íreknek. Kétségtelen, hogy van, aki itt is kiskapuzik, de mivel százalékot nem mondott, ez elég meggondolatlan kijelentésnek tűnik. Mondhatni, olaj a tűzre.

Erre csak az alábbi olvasói levelet tudom belinkelni. Ha ilyen lehetőséget adnak rá, lesz, aki kiskapuzik, és szépen meg is él belőle (akár ír, akár külföldi):

http://www.independent.ie/opinion/letters/now-golfing-pays-better-than-work-1708412.html

1989

Ma végre elolvastam azt a cikket, amit a Sunday Times teljes egészében 1989-nek szentelt magazinjában jelent meg. Érdekes összefoglaló arról az évről, amely egyesek szerint az újkori történelem legnagyobb változásait hozta magával. Felolvastam pár sort V.-nek is, a Sopron melletti Pán-Európai Piknikről írtakat, aztán csak azon vettem észre magam, hogy elcsuklik a hangom.

A papám volt az egyik lelkes szervező. A Piknik napja házassági évfordulójuk napja is. Azóta is mindig megünneplik anyámmal, a többiekkel, az akkor történteket. Hivatalosan, most már, kiállítással, megemlékezésekkel. Koncerttel. Majd ha eljön a 20. évforduló igazi napja, írok erről hosszabban, de most csak annyit jegyeznék meg, hogy nagyon büszke vagyok a szüleimre, főleg apura, azért, amit ott csináltak.

Nekem még akkor sem volt benőve a fejem lágya, nem nagyon értettem az abban az évben beállt változások jelentőségét, mert egészen mással voltam elfoglalva, s mint most, akkor sem voltam annyira értelmes, hogy megértsem a körülöttem történteket. Tyúkagy. Abban az évben lefoglalt, hogy új állásom volt az egyetemen belül, hogy Londonba mehettem - ugyan elmentem az egyetemiekkel a Nagy Imre-újratemetésre, őrizgetek is pár gyűrött újságkivágást, de hogy pl. miről is beszélt Orbán Viktor, arra nem emlékszem. Csak a tömegre. Hogyan sorakoztak a koszorúkkal a városok küldöttei a Hősök terén. S hogy utána néztük a tv-ben, feltűnik-e apám a koporsó mellett, és jé, ott mutatják a jókora SOPRON-táblát.

Dolgok-emlékek elmosódnak. Mentem hát a naplómhoz, hátha segít emlékezni. Fellapozom az adott napot - semmi! Kínosan röhögcséltem a kamrában, basszus, ez voltam én, kis marhaságokkal elfoglalva, miközben körülöttem történelmet írtak - hogy nagyobb közhelyet ne mondjak. Íme, ez volt a bejegyzésem a piknikről:

"A piknik jó volt. Az NDK-sok tömegével mentek át a határon, a németek és az osztrákok már várták őket. Ebből a szempontból abszolút sikeres volt a PEP, ahogy Apa nevezi. Eztán minden évben lesz ilyen. (Kérdés, hogy az NDK-sok kit szólnak a dologhoz, nem is beszélve a magyar nagyfejűekről). Sok cikk és kép (TV-ben is) a PEP-ről."

Ennyi. 23 éves fejjel... Nem vagyok rá büszke. Nagy Imre újratemetéséről írtam két mondatot. Az én uram akkor már sokadik éve járt tüntetni március 15-én, nekem pedig az volt fontos, hogy melyik filmet tudom majd még rányomorítani életem első videókazettájára. VHS-re.

Kultúrsokk - ez az írás körbejár

Ezt az érdekes írást Csanádnál olvastam (akinek Subdimension c. blogja szintén Új-Zélandról, az ottani életről szól, de sajnos, ritkán frissül, ellenben igen hasznosakat ír, ha frissít). Pappito általam mindennap látogatott blogja hívta fel rá a figyelmet.

Kivándorlóknak, kivándorló-jelölteknek ajánlott!

Kedves Emese és Laci!

Tegnap boldogan vettem magamhoz a havi csekket a piacon. Visszanéztem, s tavaly szeptember óta nem volt ennyi bevételem. (Tovább nem tudtam visszanézni, mert elkevertem a régi szállító könyvemet.) Már meg van a helye a pénznek, Böhömre fogjuk költeni. S most már biztos, hogy több bevételem van a piacról, mint a kávézónak végzett, heti egy szállításból.

Trish - amikor meghallotta, hogy már megint Böhömre kell költeni -, megkérdezte V.-t, hogy ér-e annyit az az autó, amennyit rákölt? Ennyire látszik, hogy bár napi kapcsolatban vannak/vagyunk vele, nem ismeri V.-t, s hogy mennyire fontos neki az az autó. Nekem is fontos, s akármilyen kakában leszünk, nem adjuk el. Annyira senki nem szeretné, mint mi, annyira nem lenne senkinek fontos, mint nekünk. Annyit senki sem adna érte, mint amit ér. Mármint nekünk.

Ezt nem lehet megmagyarázni, hogy miért fontos, de amióta először lapultam bele az ülésébe egy gyorsításkor, amióta először melegítette fel a fenekemet fagyos reggelen az ülés, azóta fontos. Marad.

***

Mostanában szombatonként 5-kor kelek fél 6 helyett, így a kenyereket már nem forrón kell szállítani, s még reggelire is marad idő, s elvégezni azokat az apróságokat, mik a piacozással járnak. Persze, előre is dolgozhatnék péntek este, s akkor is lenne idő kényelmes reggelire, de valahogy kifogy belőlem a szusz péntek estére. Akár korábban kelek, akár nem, a kenyérnek mindenképpen idő kell. Még mindig elfogynak, még mindig feltűnést keltenek. Egyik piaci kollégám mesélte, hogy egy nő így beszélt a parti kenyeremről: "Már csak azért is megveszem, hogy gyönyörködhessek benne!" Ezek után azt hiszem, nem kell magyarázni, hogy miért megy nekem, amúgy születetten lusta disznónak a heti egyszeri koránkelés. Mintha hájjal kenegetnének, amikor ilyeneket hallok vissza. Gondolkozom rajta, hogy többet sütök a parti kenyerekből, csak nem tudom, hogyan férnének be a sütőbe a formák!

A piacnak nagyon jót tett az Irish Times-ban megjelent cikk. Sok új ember jön, főleg fiatalabbak, gyerekekkel. Most szombaton rekord bevételem volt a kávékuckóban, 120+ euróért vettek kávét, teát, sütit az emberek. Büszkén vittem a pénztárosnak a bevételt. A piac is jól teljesített, V.-nek mondta a pénztáros, hogy 3300 euró bevétel volt.

Három híján eladtam mind a 38 szelet tortát, más nem is maradt. S ha nem hülyéskedem el az időt pénteken, még belefért volna egy újabb 10 szeletes torta megsütése. De milyet süssek? Most találtam egy narancsos-citromos tortareceptet a hétvégi újságban, roppant igéretesen néz ki, majd kipróbálom. Bár narancstortát már sütök a piacra... Vagy a zebratortát, amit már több gasztroblogon is láttam, s csíkos mintázatával igen vonzó. Jövő hétre van egy elsőáldozási torta-megrendelésem, kicsit babrás lesz a díszítése, s nagyon ki kell tennem magamért. A megrendelője bizalmasan elárulta, hogy a gyermek és a szülei a barátaik, de a tágabb családi kör nem rajong értük, s ezért ünnepeken mindig igyekeznek a legjobb ajándékkal, a legnagyobb feltűnést keltő sütivel stb. kirukkolni.

Furcsa volt, hogy a megrendelőkönyvbe a "communion cake" helyett Clarissa, aki a megrendeléseket nyilvántartja, "party cake"-et írt be. Kérdeztem, miért? "Nem akarom, hogy valakinek az érzékenységét sértse a communion szó" - kaptam válaszul. Ámuldoztam. Már megint ez a mindenhol ott lévő, de sosem említett protestáns-katolikus minek-nevezzem, ami inkább csak egy sejtés, de szavakkal nem mondja ki senki, csak ilyenkor. Nem rivalizálás, nem ellentét, de ott van. "Meg kellene változtatnom a vallásomat, hogy jobban beilleszkedjek?" - kérdeztem tőle, mire nevetett. Elég megkapargatni a felszínt, és előtűnik ez a téma. Ugyanakkor szerintem ez csak Clarissa gondja, nem tudom elképzelni, hogy bárki felhánytorgatná nekem, sehová be nem sorolható gyüttmentnek, hogy egy katolikus ünnepre készítek tortát.

A múltkor panaszkodtam Olive-nak, hogy egy ideje nem hallom a harangszót - a közeli templomot felújítják, a távolabbi hangját pedig elfújja a szél. Melyik templomra célzok, arra, ami a domb tetején van? Nem, arra, ami a város aljában van, a folyóparthoz közel. Ó, azt nem ismerem, felelte Olive, "the other one is my church, the Curch of Ireland one. That is my church." Most tehát tudom, hogy ő is protestáns. Clarissa pedig katolikus.

***

V. felajánlotta, hogy korábban értem jön, segít takarítani piac után. Alig érkezett meg, már befogták, ablakot pucolni! Szegénykém, a kávékuckóbeli laza söprögetés helyett neki jutott az összes ablak, kívül-belül. S közben jöttek a megjegyzések, "jaj, de drága férjed van, otthon is így segít? Ha eddig nem, majd ezután fog, nézd, de ügyesen csinálja". Szegény V. vörös fejjel húzkodta a nyeles ablakmosót Bella oldalán. Ugyanis havonta kétszer nagytakarítás van a piacon, az éppen soron lévők igyekeznek a takarítást piacnap végén letudni, így esett az uram áldozatul az éppen soros Bellának és Mavis-nek.

V. ragaszkodott hozzá, hogy ő vigyen a piacra a Fiattal. A ferdén lehajtott ülésekre félig feltolva éppen csak elfért a két doboznyi és egy szatyornyi áru. Amúgy a kocsi kellemes, a tetőablaknak köszönhetően tágasnak, világosnak tűnik, de az biztos, hogy négy személy sehogysem fér bele. V. mesélte, hogy az eddig általa látott Fiatokat mind nők vezették...

A kis pirosról sokan azt hitték, ez az új kocsink, úgyhogy V. elmagyarázta minden érdeklődőnek a helyzetet. Ketten ki is próbálták az autót, beleültek, megcsodálták. S aztán jöttek az óvatos, tapogatózó kérdések, mi a baj a másik kocsival, hol, melyik garázsban van... Idősek, mindent tudni akarnak. Esemény!

***

Daphne - drága Daphne - szerzett nekem egy leányzót, aki elfoglalt, vagyonos embereknek főz, de sütni nem tud. Mondván, milyen jól kisegíthetnénk egymást. Megköszöntem az erőfeszítését, s hangot adtam aggodalmamnak, miszerint én aligha tudnék a leányzónak új kuncsaftokat szerezni, nincsenek kapcsolataim, ellenben sütni biztos tudnék neki... Majd valamikor szervez nekünk egy közös kávézást... a lány ismeri a kávézót, tehát valami elképzelése van a sütijeimről. Daphne annyira igyekszik, hogy nekem konyhát, extra bevételt szerezzen, a múltkor már kénytelen voltam kerek-perec megmondani neki, hogy most aztán végleg nincs pénzem konyhára, kérem, ne erőltesse magát ez ügyben.

***

Biztosan Ti is hallottatok a holland királyi menetben a tömegbe hajtó autósról. Amikor reggel mondta a tévé, hogy a merénylő (vagy minek nevezzem?) is meghalt, kibukott belőlem, hogy "megérdemelte". Erről eszembe jutott, hogy Ti mit gondoltok a szemet-szemért, fogat-fogértról? Mostanában annyi olyan bűneset van, ahol érzésem szerint a kapott büntetés nem áll arányban a bűntettel, hogy néha nem is tudom, a törvény kinek az oldalán áll? Miért tűnik úgy nekem, hogy a törvény néha jobban védi a tettes érdekeit, mint az áldozatét? Emberi jogaik vannak... az áldozatnak nem? S hogy néha a védőügyvédnek hogy van gyomra "védeni?

***

Nem egészen ehhez a témához kapcsolódik, de talán mégis. Nagy megelégedésemre V. egy másik befektetési céghez rakta át a nyugdíját az Irish Life helyett, s ha már így tett, körbeküldött egy mailt a kollégáinak a Tobin-féle esetről (www.ciaran-tobin.com). Talán emlékeztek, ő volt a leányfalui (ír) gázoló, aki a járdán elgázolt két kisgyereket. Az Irish Life-nál dolgozott/dolgozik. Még ma sem töltött le egy napot sem a balesetért kapott nyúlfarknyi büntetéséből. (Megjegyzem, nem utolsó sorban, a magyar hivatalok bénaságának is köszönhető ez.)

Petra és Marci szülei nem kívánják, hogy Tobin is veszítse el a két gyerekét, őket nem érdekli, a szemet-szemért: ők csak azt szeretnék, hogy ülje le, amit a törvény büntetésként kimért rá.