... december 31-e és elseje közé. Amikor meg lehetne emészteni a sokkot, hogy jé, véget ért az év, kezdődnek a szürke hétköznapok (miért is szürkék?), mindjárt itt az új munkahét, vége a hejehujának, a lazulásnak, lehet nézegetni az ünnepek közti napokra tervezett, el nem végzett feladatok listáját, nem kis bűntudattal, s kicsit rákészülni az elsejére. Hogy kicsit könnyebben menjen a naptár fedőlapjának felhajtása (idén is kojotos), mély sóhajjal, akkor elseje van, kezdődjék.
Kellene valamivel több átmenet. Ezért is csodálom kedvenc kávézónk, vendéglőnk, bárunk, vagy minek nevezzem olasz tulajdonosait, akik Szilveszter este 6-ig nyitva voltak, s vasárnap reggel 10-kor nyitottak, mit nekik Szilveszter, vasárnap, ott állnak a pult mögött. S jól is tették, folyamatosan jöttek az emberek asztalt keresve, míg ott voltunk.
Tegnap még a Szilveszterről maradt finom fehér bort szürcsölgettem, rengeteg újévi jókívánságot olvasgattam, kicsit overwhelming volt... A karácsonnyal ellentétben kitettem magamért, a szokásos virslin túl volt mártogatós, sajtok, ropogós ezmegaz, hozzá filmeket néztünk, éjfélkor megállítottam a dvd-t, kintről behallatszott némi petárdázás zaja, ami már korábban elhajtotta Mancit az ajót elől... Boldog új évet. Csók. Csendes fogadkozás befelé, hogy ez most jobb lesz. Aztán befejeztük a filmet, s ágy.
Tegnap ebéd után "teremtsünk hagyományt" felkiáltással elmentünk sétálni, amit Dun Laoghaire mólóján tettünk meg, mi és fél Dublin. Mindenki hagyományozott. Egymást kerülgető, parkolóhelyre váró autók, teli utcák, családok, rengeteg sétáltatott kutya s a móló végén a híres Teddy's fagyizó előtt a sor. Távolba, az öböl vizén túl a szemétégető fehér épülete, kéményéből világosabb "felhők" keverednek az esőfelhők közé. A kikötői mólók szélesre tárt karjai között vitorlásversenyt fújtak le éppen. Enyhe nosztalgia, itt nyáron nagyon jót ettünk nagyon jó társaságban, igen kellemes emlék, s jó lenne sokszor megismételni. Az esőfelhők miatt korán sötétedő városrészből való elautózás során morfondirozás, mit várok nagyon, mitől félek ebben az évben, fura kérdés volt ez V.-től, amikor még valahol 2022 összegzésén sem estem túl, csak a kissé szita agyamban tűnnek fel néha képek.
Aztán ma reggel szorongó gyomorral ébredtem, fura és érthetetlen félelem fogott el, ült egy csomó a hasam tetején, vártam, mikor kezdek úgy istenigazából pánikolni, ültem a félelem és a pánik szélén, mint madár a kerítésen, de kaptam jó teát, s a melegvizes palackot szorongatva sikerült kicsit visszaludnom. Mindezt azok után, hogy erős ígéretet tettem tegnap, hogy úrrá leszek a szorongásomon, nincs okom semmilyen szorongásra, az életünk remek, az apró bosszúságokat meg lehet oldani, nem is értem, mi a fene bajom van. A csomót végül sikerült eltüntetnem a hasamból, a nap is kisütött, Mancit is meg lehetett dögönyözni...
V.-nek már munkanap a mai, hiába Bank Holiday. Nekem is van némi iratrendezgetési feladatom a piac számára. Állatkát kivettem a hűtőből, délután már dolgozni fog. Nincs nulladik nap, már másodika van, január, s hiába laktam 7-es és 13-as számú házakban sokáig, valahogy gyanakodva nézem azt a 3-ast az évszám végén. Szokatlan. Idén a tervek szerint áprilisban autózunk Magyarországra, lassan nézegethetem, milyen érdekességet nézné(n)k meg visszafelé jövet.
Tervek vannak, most már csak a seggem kell felemelni a székből.
Kezdődjék 2023!
