Kis semmiségekről hosszan írni :-)

A telepi kenyeres csoportban valaki elmondta, nagyon ízlett nekik a szendvics lenyér, kérni fog még. Mire valaki más, hogy az mégis milyen? Ugyan sejti, de rákérdez, amúgy megmarad a kovászosnál, mert annál nincs finomabb. S alkalmasint majd ír ódát vagy haiku-t a kenyereimhez. Aztán ment a jókedélyű adok-kapok a többiek részéről, ami végén Mark. B. írt nekem egy haiku-t (majdnem sikerült neki, csak egy szótaggal lett több a kelleténél):

'A sourdough arrives,

crack in the crust, lockdown softens
Summer is coming'

A vége az lett, hogy a többiek, akik eddig kovászost kértek, most inkább több szendvicskenyeret rendeltek, mint kovászost... Így a mai bevásárláskor indult a vadászat hosszúkás, szögletes kenyérsütőformáért, mert jelenleg csak 2 van. Nos, egyik boltban sem találtam, gyakorlatilag mindenféle sütőforma eltűnt a polcokról, egyedül serpenyők vannak csak. Ahogy a kézfertőtlenítő és a kézmosó, ezek is hiánycikkek lettek. Mire eszembe jutott, hogy esetleg felnézzek a barkácsboltba, aminek meglepően remek konyhai szekciója is van, belefutottam egy rendőri ellenőrzésbe, s ez kiverte a fejemből a dolgot.

Fogalmam sincs, mit érnek el azzal, hogy a város közepén ellenőrzik a kocsikat, két bevásárlóközpont között... Amikor szinte minden második kocsi a bolt elől fordul ki... Kis izgalom fogott el, az útra kilépő gardai-t látva, mert nekem egy nagyon poénos biztosítási/parkolási/autóadópapír tartóm van a szélvédőn, aminek humorát a beszámolók szerint vagy meglepően jól, vagy nagyon nem jól tolerálják az érintettek. Vagyis a rendőrség, a Gardai. Először is, ha rávilágítanak zseblámpával egy éjszakai ellenőrzéskor, akkor foszforeszkál, s felfénylik rajta a felirat: "You are looking well, Guard". Ilyenbe csak egyszer szaladtam bele, későn, színházból jövet, de akkor nem tett megjegyzést a feliratra, csak közel hajolva elolvasta. Az volt a lényeg, hogy legyen érvényes biztosításom.

Kevésbé humoránál lévő garda már erre a mondatra összehúzná a szemöldökét, de hallottam olyanról is, aki széles szájjal röhögve követelte a beszerzési forrást. A hátoldala pedig amolyan lista arról, milyen kifogásokkal élhetünk, ha büntetésre számítunk, illetve milyen tartozékok legyenek a kocsiban, amivel azt a benyomást kelthetjük a garda-ban, hogy amolyan rokon lelkek lennénk. 

Ez a mostani ellenőrzést végző garda is csak unottan megnézte a tartót, s csak arra volt kiváncsi, hogy mi volt az utam célja. Bevásárlás, intettem a csomagtartó felé. Az első ülésen a maszk és a kézfertőtlenítő hevert, jól láthatóan. Verárjúfrom? kérdezte, mondtam az utcát, erre csak unottan intett, s már lépett a következő kocsihoz. Kicsivel érdekesebb meló lehet, mint az áruház előtt álló pasié, akinek csak annyi volt a feladata, hogy intsen, következő emberként bemehetek a boltba. 

Hazafelé, a telep előtt aztán az egyik "kenyeres pajtásomba" (haha) futottam, kiderült, neki van sütőedénye, meg is kaptam tőle, így két adagban le is tudom majd sütni a szendvicskenyereket. Nincs már szükség a barkácsboltba menni. S a sok szendvicskenyérnek talán az is lesz a haszna, hogy hamarabb elfogy a porélesztő, nem járok úgy, mint tavaly, amikor egyre csak pocsék croissant tésztákat produkáltam, amíg ki nem derült, hogy vészesen közel járt az élesztő a lejárati idejéhez.

***

Nemrég fejeztem be Han Ji Waiting (Várakozás) c. könyvét. Magyarul is megjelent, jó szívvel tudom ajánlani. Kínában játszódik, a 60-as évektől kezdve a 80-as években kissé enyhülő diktatúra idejéig. Li, a nős katonaorvos beleszeret nővér kolléganőjébe, Manna-ba, de nem tud elválni, mert falun élő, évente csak a két hétig tartó szabadsága alatt látott alázatos, "egyszerű szívű" felesége a bíróság előtt rendre meggondolja magát. Az idő múlik, Manna és Li élete hol egyre jobban összefonódik, úgy tűnik, szerelmük mindent legyőz, előírásokat és makacs feleséget... Máskor érzéseik enyhülnek, távolabb kerülnek egymástól,  félreértések, titkolódzás, a kórházban körbejáró pletyka miatt, mialatt életüket szigorúan meghatározza és behatárolja a Párt, a kötelező körök. Eleinte még egy közös sétára sem mehetnek el, csakis a katonai kórház területén belül, ahol szem előtt vannak. Kétségbeejtő könyv, s egészen másképp végződik, mint az ember várná, mialatt maga sem tudja, hogy drukkoljon-e vagy sem, a szerelmeseknek. Lin néha meg akarja szabadítani "rajongásától" kedvesét, s férjet keres neki, máskor maga Manna gondolja úgy, hogy nem tud tovább várni, férjet és családot szeretne, ha kell, a Párt által kijelölt magas rangú férj oldalán. Sokáig nem tudtam eldönteni, drukkolok-e nekik, vagy sem, hogy elérjék célukat. 

De ami miatt igazán tetszett a könyv, az a sűrűn feltűnő természeti leírások voltak. Pár mondat csak, itt-ott, hőseink mindennapjai közé beszúrva, de olyan megkapóan tudta leírni az író az apróbb dolgokat, hogy igazából ezekért olvastam végig a könyvet: a váratlanul meginduló havazás leírása egy nagyváros utcáján, egy sáska nekikoppanását a száradni kitett takarónak, a kórháztelep sövénye alatt megbújó életet, egy részegen megtett sétát a vidék csöndjében, teliholdkor... Mint megtudtam, a könyv írója Kínában született, a Tiananmen-téren elkövetett borzalom után emigrált, író-költő, érdemes volna megnézni a verseit... A könyv ötletét pedig egyik Kínában tett utazása alkalmával hallott történet adta.