A fel-felbukkanó gyomorbajok miatt távol tartottam magam a kávétól, már azt a napi reggeli egyet sem mertem meginni, amit eddig, helyette inkább teáztam. Ittam a finom zöldteákat, mindenféle herbateát, illatuk-ízük illik ehhez a nyirkos télutóhoz, a korán sötétedős estékhez. (Fenyegetőznek még hóval és faggyal, de ma határozottan tavaszias az idő, s teljes lendülettel nyílnak a kis nárciszok az ajtó előtt.) Ittam a matchát, néha matcha lattét, ha éppen olyan hangulatban voltam, hogy rászántam az időt egy rituális teakészítésre. De most megint jobb a gyomrom, gondoltam, ideje lendületet adni magamnak egy jó kávéval.
Az új kávéfőző, amelyik a konyhapult sarkában trónol, körbevéve kísérőivel, nem az a fajta, amin az ember nyom egy gombot, s jön valami lé, függetlenül a kávé minőségétől, hanem meg kell adni a módját, s rájöttem, hogy én ezt végül is kedvelem. Azt, hogy ügyesen elhelyezve (német hatékonysággal) mindennek megvan a helye a gépen, kompakt, s ki van használva rajta minden kis zug. (Hadd áruljam el, hogy a kézikönyv tanulmányozása ellenére csak hetekkel később jöttünk rá, hogy a tamper-nek - amivel a kávét belenyomjuk a kosárba - van egy kis ürege a gépen, amibe bele lehet nyomni a nyelét, s szépen, kis helyet foglalva lóg ott, a mágnesén.) Szeretem a szertartásos nekikészülést, a fej átöblítését, a kávé kimérését, az óvatos belenyomkodást a kosárba, s aztán azt, hogy a gyártó által "precíziós eszkönek" nevezett fémlappal le kell húzni a felesleges kávét. Ami, ha elég ügyes vagyok, a kávésedényben landol, s nem szóródik szét a pulton.
S az öröm, ha sikerült annyit kimérni, amennyi pontosan elég. S aztán izgulni, hogy nem nyomtam-e le túl az őrleményt, nem lesz-e savanyú a kávé... S esetemben utána a tej gőzölése, ami elég hangos sípoló zajokkal jár, hajnalban biztosan felverné a szomszédokat, de remek szórakozás nézni, ahogy rohangál körbe-körbe a tej az edény fala mellett, s felhabzik. S a gőzölés végén az az Üzemből ismerős, nosztalgiát gerjesztő hang, amikor a gőz mintha belefulladna a tejbe, elhal a sípolás, tompa gurgulázás, a tenyeremben már éppen csak elviselhető az edény forrósága, vagyis kész a gőzölt tej...
Aztán a gőzölő cső tisztogatása, nehogy bele- és rászáradjon a tej... a Paco-tól tanult mozdulatokkal finoman odaveregetni a tejes edényt a pulthoz, hogy leülepedjenek a buborékok, s aztán jöhet a játék, sikerül-e szép páfrányt varázsolni a felöntött kávé tetejére... Inkább nem sikerül, mint igen. De gyakorolni jó.
Vagyis rájöttem, hogy a kávéfőzés is időt ad egy kis mindfulnessre, olyan szintű, mint amikor az ember a matcha porból próbál szép, világoszöld teát készíteni, kikészítve kedvenc japán teásedénykéjét. Vizet forral, hűt, kavargatja a bambuszeszközzel az éppen csak nedvesített matchát, hogy ne legyen csomós a finomra őrült tealevél... S felöntve lehet gyönyörködni a friss zöld folyadékban, s közben elropogtatni hozzá egy Okinawá-ról jött finom fekete cukordarabkát, s visszagondolni az utazásunkra... S közben az ember pihen, megnyugszik, jó beszívni az illatokat, időt adva mindennek. S akkor, pár percre megint elmúlik a hírek okozta bosszúság, szomorúság, gyomorszorulás.
A legközelebbi teáig, kávéig.
***
A "használjunk kevesebb műanyagot" jegyében - s mert tetszetős hírdetéssel környékeztek meg, s az ilyeneknek én mindig áldozatul esem - olyan WC-papírt rendeltem, aminek a csomagolása is 100 %-ban reciklált papír, irodai apríték, írják, s nem "felelősen telepített erdők fáiból" készült papír. Nem lehet elaprózni a rendelést, a legkifizetődőbb a 48 tekercses doboz, amin lóbetűkkel fel van tüntetve a cég "Ki a sz**t érdekel?"-nek fordítható szlogenje. (Célozva arra, szójátékkal, hogy jó értelemben, ki a sz**t érdekel, hogy környezetvédő termék, nincs benne műanyag, hát persze, hogy engem érdekel, olyan jó kis kellemes melengető érzés, hogy ezzel is tettem valamicskét a környezetért, s hogy ne dagadjon kidobandó műanyag zacskóktól a szemetem.) Mindegyik tekercs másféle színű papírba csomagolva, szellemesnek szánt mondatkával díszítve érkezik, nehogy olvasnivaló nélkül maradjak arra a pár percre, amíg feltöltöm a WC-papír tartót. A doboz alján pedig már pár, piros papírba csoamgolt tekercs, amely már színével is figyelmeztet, hogy NE FELEDJEM EL megrendelni a következő hónapokra való adagot.
Így elsőre kellemes papír, puha, a célnak megfelel, a tekercs kissé szélesebb is, mint a szokásos (műanyagba csomagolt) papír, csak éppen a tárolása nehézkes egy már amúgy is teli lakásban. Járkáltam, néztem, hová férne el, hogyan tudnám úgy elhelyezni, hogy ne foglalja el az autómosó vödrök későbbi helyét, ne legyen szem előtt, de ne is legyen nagyon eldugva, mert esetleg elfelejtem a fellelési helyét... Végül véletlenül lett helyük, mert be kellett kapcsolnom a szagelszívót, s közben felnéztem a konyhaszekrényekre... az üres tetejükre... Így pár perces dobálással fel is raktam új helyükre a tekercseket, szépen, egy rétegben pihennek a szekrények kihasználatlan tetején, s székre állva el is érhetők. Hurrá.
Közben a piaci kollégám, akinek beszerzési forrása van, s rajta keresztül szoktuk venni az őrölt olasz biokávét, szólt, hogy hamarosan megrendelné az újabb adagot, s ugye, nekem is kell a szokásos 10 zacskó...? Sóhaj, igen, természetesen kell, már alig van a régiből, de amíg megjön a szálítmány, addig keresek egy zugot ahol elférnek a zacskók. Egy folyamatos Tetris-ezés a háziasszonyság :-)
