Amikor az Üzemben egy spanyol hölgy (aki alighanem az itt tanuló, és tolmácsként odaintett kislányához jött látogatóba) az ujja hegyére adott cuppanós csókokkal illusztrálja, hogy mennyire ízlett neki a csokoládétorta, és hogy nagyon köszöni, akkor azért úgy érzem, érdemes.
2011. április 27.
2011. április 24.
Húsvét, 2011
Ha Húsvét, akkor nagytakarítás. Részemről eléggé kedvetlenül, mert az uram a hatékonyság/higiénia jegyében átrendeztetett egyet s mást a konyhában, s ha bármi megzavarja/változtatja az én kedves, liszt- (stb.) foltos, megszokottan kaotikus köreimet, akkor elfog a bizonytalanság. Szegény Botondot, mint mumust emlegetve, az uram rávett a nagy(obb) takarításra, ő elmozdított pár bútort, kettesben (még csak félig) kiganéztunk egy-két szekrényt és tegnap, ő, egyszemélyben megküzdött a pókokkal is, míg én piacoztam. De a befejezés még odébb van. Még el kell rejteni a mütyűröket, a bizbaszokat, s kicsit letisztultabbá tenni a lakást.
Ehhez tudni kell, hogy míg én szeretem magamat körülvenni ezernyi szeretett tárggyal és "bizbaszokkal", addig az uram legszívesebben egy modernizált Bauhaus stílusú épületben lakna, ahol a tárgyak nem láthatók, nem kell porolni, s nem áll ki semmi a fal síkjából. S lehetőleg minden fekete és fehér.
Ha valaha is lesz saját lakásunk/házunk/különbejáratú szobánk a szocotthonban, komoly harcokra lehet számítani.
A konyhában érdekes dolgoktól szabadultam meg, ezer éve elfeledett fűszerek, még valakitől nagyon régen megörökölt kenyérliszt-keverék, üveg aljára csomósodott juharszirup, kőkeménnyé kövesedett csokoládé, s a polc hátuljába suvasztott teák, amik legtöbbjére rácsodálkoztam, hogy jé, ebből még van? Van, úgyhogy mostantól buzgóbban teázom. Akadt pár olyan dolog, amit nem mertem kidobni, pl. nagyanyám által még 1998-ban nekem szárított bodzavirágtea, s az a kissé csorba teásbögre, ami a legjobban tartja meg a nylonzacskókat, amikor cukormázat töltök beléjük.
Pár, az elhasználódás különböző fokain lévő megörökölt fazék és leharcolt műanyag tárolóedény is a recikláló kukába került, valamint az a pár eurós sütőedény is, amit a Tesco-ban vettem, sütöttem benne egyet, majd beáztattam, hogy könnyebb legyen kisikálni belőle a zsírt - reggelre a "teflon" bevonat, zsírfoltosan ott úszkált az edény vizében. Minek tartottam meg, nem tudom.
Most valahogy szellősebben a polcok, több hely van a pulton, úgyhogy jöhetnek a szekrények és a nappali. Jelenleg ránk férne egy-két újabb könyvespolc, netán szekrény, s fogalmam sincs, mit csináljak a szárítóval, amin állandóan szárad valami. Olyan menekülttábor jelleget ad a nappalinak, hiába van egy félreeső sarokban, de ott van, és zavar. Hova máshová rakhatnánk? Fürdőszobába nem fér el - vegyünk kihúzható fregolit? De sajnos, nem elég nagy a belmagasság, ha V. beáll a kádba, biztos vagyok benne, hogy az arcába lógnának a zoknik...
Ma volt némi kertészkedés is, reggel kis facsemetéket ültettünk a lelkesebb lakókkal. A council adott 7 facsemetét, némelyik a meghalás szélén leledzett már, mire ledugtuk őket az elég sekély gödrökbe, kint, a telep előtt lévő jókora zöld területre. A talaj nem valami jó, köves, de sok gilisztát találtunk, az jó jel. A gödörásás jelentős részét az a szomszéd végezte, akivel még sosem találkoztam személyesen, csak a feleségével: az ő fiuk törte szét a komposztedényünket annak idején. Operatőr, pár eléggé ismert, s általunk is kedvelt ír filmen, tv-filmen is dolgozott.
Mialatt egy nagy zöld zsákot vonszolva magam után, szedtem a szemetet a kerítés tövében, középkorú asszony szólított meg, mondván, Isten áldja meg a munkámat. (Éppen vége volt a misének, csoportokban jöttek le az emberek a dombtetőn álló templomból.) Elmeséltem, hogy facsemetéket ültetünk, mire ő a kerítés mellett álló hatalmas, borostyán által befutott fára mutatott: "Még emlékszem rá, amikor ezt ültették!"
Már végeztünk az ültetéssel, amikor egy megkésett érdeklődő scone-ra és teára invitált bennünket, de mindenki ment a dolgára valamilyen indokkal. Nem lesz belőlünk egyhamar szoros közösség...
A közös fűszerágyás is szépen néz ki, a zsályám virágzik, az eper szintén, a képen látható kisfiú, Oscar, és a papája által ledugott hagymáknak is pár centis hajtása van. Egy másik család kislányai napraforgókat ültettek, az öt növénykéből még ültetés közben eltörtek kettőt, a megmaradt három igéretesen növekszik. A vasárnaponkénti "kertészkedés" idején mindig újabb és újabb érdeklődő arcok tűnnek fel, megnézik a "kertet", bólogatnak, de a munkára nem marad más, mint a kemény mag, úgy hárman, abból egy én vagyok, :-) De ez is valami! Amúgy kerti parti szerveződik nyárra, remélem, meg is tartjuk.
Délután pedig kipucoltam a terasz felét, csak a vacsorakészítés miatt hagytam abba a kapirgálást. Jó sok gaz, levél, száraz kidobnivaló összegyűlt. Maska lemeózta a munkát, körbeszaglászott, megjegyzett minden változást, aztán még a gumilabdájával is focizott egyet, majd konstatálta, hogy új vizes tálja van, és távozott. Közben vissza-visszafordulva ellenőrizte, hogy nézem-e. A múltkor felfedeztem, hogy a táljában hagyott száraz macskaeledel szemcsékre nemcsak a csigák/más macsekok/szarkák járnak rá, hanem egy vörösbegy is. A madár jött, rövid szakaszos rárepülésekkel megközelítette az edényt, hol az egyik, hol a másik szemével ellenőrizte, hogy van-e ebben valami, majd megevett pár szem "cat crunchies"t. Ez majd "complete balanced nutrition"-t biztosít a testének, ragyogóbb lesz a szőre, és új rugalmasságot kapnak a napi semmittevésben megfáradt izületei.
A Húsvétot nem hagytam nyomtalanul elmúlni, csináltam kis fészket a festett tojásokból, a tavaly dekoráltakat kiakasztottam az avokádó-fácska ágaira. A tojások mellé odaraktam azt a cukorbárányt, amit még ezer éve Agata hozott nekem Lengyelországból. Csak most fedeztem fel, hogy a cukorbárány lábához kanyarított cukorvirág közepébe kis tujalevelecske van tűzve... A sütőben már sül a fél, kicsontozott báránycomb, újkrumplival.
Reggel keménytojás, paradicsom, sonkaszeletek volt a reggeli - a böjt után ismét húst ettem - bevallom férfiasan, néha nehéz volt az önmegtartóztatás: fáradtság, időhiány, de jobbára lustaság miatt néha egészen ötlettelen vacsorákat ettem: volt, hogy a kifőtt tésztához öntöttem egy kis konzervnyi kukoricát, s az volt a vacsora. V. fejcsóválva nézte, miket eszem, Legközelebb jobban készülök, többet fogok színes ételeket csinálni, hiszen friss zöldséggel, fokhagymával, csilivel a legunalmasabb rizs/tészta étel is vonzóvá tehető. Leginkább a melóhelyen voltam kitéve a kísértésnek: amikor Jasper vagy jómagam sütöttem a vendégek által rendelt rasher-szeleteket, s megcsapta orromat az illat - az volt a legrosszabb.
Az uram annyira rendes, vett egy kis üveg pezsgőt a másik helyett, hogy legyen mivel ünnepelni, ne csak pezsgőtabletta bugyogjon a pohárban. A piacon pedig egy aprócska kis ajándékot hagyott nekem az egyik rendszeres vevőm: kicsi sárga táskában pihés csibefigurák, filc-lepkével. A telep mezőjén pedig találtam száras kankalint, pár szál jutott belőlük a piros tojások köré... A kedvenc virágaim egyike!
Ehhez tudni kell, hogy míg én szeretem magamat körülvenni ezernyi szeretett tárggyal és "bizbaszokkal", addig az uram legszívesebben egy modernizált Bauhaus stílusú épületben lakna, ahol a tárgyak nem láthatók, nem kell porolni, s nem áll ki semmi a fal síkjából. S lehetőleg minden fekete és fehér.
Ha valaha is lesz saját lakásunk/házunk/különbejáratú szobánk a szocotthonban, komoly harcokra lehet számítani.
A konyhában érdekes dolgoktól szabadultam meg, ezer éve elfeledett fűszerek, még valakitől nagyon régen megörökölt kenyérliszt-keverék, üveg aljára csomósodott juharszirup, kőkeménnyé kövesedett csokoládé, s a polc hátuljába suvasztott teák, amik legtöbbjére rácsodálkoztam, hogy jé, ebből még van? Van, úgyhogy mostantól buzgóbban teázom. Akadt pár olyan dolog, amit nem mertem kidobni, pl. nagyanyám által még 1998-ban nekem szárított bodzavirágtea, s az a kissé csorba teásbögre, ami a legjobban tartja meg a nylonzacskókat, amikor cukormázat töltök beléjük.
Pár, az elhasználódás különböző fokain lévő megörökölt fazék és leharcolt műanyag tárolóedény is a recikláló kukába került, valamint az a pár eurós sütőedény is, amit a Tesco-ban vettem, sütöttem benne egyet, majd beáztattam, hogy könnyebb legyen kisikálni belőle a zsírt - reggelre a "teflon" bevonat, zsírfoltosan ott úszkált az edény vizében. Minek tartottam meg, nem tudom.
Most valahogy szellősebben a polcok, több hely van a pulton, úgyhogy jöhetnek a szekrények és a nappali. Jelenleg ránk férne egy-két újabb könyvespolc, netán szekrény, s fogalmam sincs, mit csináljak a szárítóval, amin állandóan szárad valami. Olyan menekülttábor jelleget ad a nappalinak, hiába van egy félreeső sarokban, de ott van, és zavar. Hova máshová rakhatnánk? Fürdőszobába nem fér el - vegyünk kihúzható fregolit? De sajnos, nem elég nagy a belmagasság, ha V. beáll a kádba, biztos vagyok benne, hogy az arcába lógnának a zoknik...
Ma volt némi kertészkedés is, reggel kis facsemetéket ültettünk a lelkesebb lakókkal. A council adott 7 facsemetét, némelyik a meghalás szélén leledzett már, mire ledugtuk őket az elég sekély gödrökbe, kint, a telep előtt lévő jókora zöld területre. A talaj nem valami jó, köves, de sok gilisztát találtunk, az jó jel. A gödörásás jelentős részét az a szomszéd végezte, akivel még sosem találkoztam személyesen, csak a feleségével: az ő fiuk törte szét a komposztedényünket annak idején. Operatőr, pár eléggé ismert, s általunk is kedvelt ír filmen, tv-filmen is dolgozott.
Mialatt egy nagy zöld zsákot vonszolva magam után, szedtem a szemetet a kerítés tövében, középkorú asszony szólított meg, mondván, Isten áldja meg a munkámat. (Éppen vége volt a misének, csoportokban jöttek le az emberek a dombtetőn álló templomból.) Elmeséltem, hogy facsemetéket ültetünk, mire ő a kerítés mellett álló hatalmas, borostyán által befutott fára mutatott: "Még emlékszem rá, amikor ezt ültették!"
Már végeztünk az ültetéssel, amikor egy megkésett érdeklődő scone-ra és teára invitált bennünket, de mindenki ment a dolgára valamilyen indokkal. Nem lesz belőlünk egyhamar szoros közösség...
A közös fűszerágyás is szépen néz ki, a zsályám virágzik, az eper szintén, a képen látható kisfiú, Oscar, és a papája által ledugott hagymáknak is pár centis hajtása van. Egy másik család kislányai napraforgókat ültettek, az öt növénykéből még ültetés közben eltörtek kettőt, a megmaradt három igéretesen növekszik. A vasárnaponkénti "kertészkedés" idején mindig újabb és újabb érdeklődő arcok tűnnek fel, megnézik a "kertet", bólogatnak, de a munkára nem marad más, mint a kemény mag, úgy hárman, abból egy én vagyok, :-) De ez is valami! Amúgy kerti parti szerveződik nyárra, remélem, meg is tartjuk.
Délután pedig kipucoltam a terasz felét, csak a vacsorakészítés miatt hagytam abba a kapirgálást. Jó sok gaz, levél, száraz kidobnivaló összegyűlt. Maska lemeózta a munkát, körbeszaglászott, megjegyzett minden változást, aztán még a gumilabdájával is focizott egyet, majd konstatálta, hogy új vizes tálja van, és távozott. Közben vissza-visszafordulva ellenőrizte, hogy nézem-e. A múltkor felfedeztem, hogy a táljában hagyott száraz macskaeledel szemcsékre nemcsak a csigák/más macsekok/szarkák járnak rá, hanem egy vörösbegy is. A madár jött, rövid szakaszos rárepülésekkel megközelítette az edényt, hol az egyik, hol a másik szemével ellenőrizte, hogy van-e ebben valami, majd megevett pár szem "cat crunchies"t. Ez majd "complete balanced nutrition"-t biztosít a testének, ragyogóbb lesz a szőre, és új rugalmasságot kapnak a napi semmittevésben megfáradt izületei.
A Húsvétot nem hagytam nyomtalanul elmúlni, csináltam kis fészket a festett tojásokból, a tavaly dekoráltakat kiakasztottam az avokádó-fácska ágaira. A tojások mellé odaraktam azt a cukorbárányt, amit még ezer éve Agata hozott nekem Lengyelországból. Csak most fedeztem fel, hogy a cukorbárány lábához kanyarított cukorvirág közepébe kis tujalevelecske van tűzve... A sütőben már sül a fél, kicsontozott báránycomb, újkrumplival.
Reggel keménytojás, paradicsom, sonkaszeletek volt a reggeli - a böjt után ismét húst ettem - bevallom férfiasan, néha nehéz volt az önmegtartóztatás: fáradtság, időhiány, de jobbára lustaság miatt néha egészen ötlettelen vacsorákat ettem: volt, hogy a kifőtt tésztához öntöttem egy kis konzervnyi kukoricát, s az volt a vacsora. V. fejcsóválva nézte, miket eszem, Legközelebb jobban készülök, többet fogok színes ételeket csinálni, hiszen friss zöldséggel, fokhagymával, csilivel a legunalmasabb rizs/tészta étel is vonzóvá tehető. Leginkább a melóhelyen voltam kitéve a kísértésnek: amikor Jasper vagy jómagam sütöttem a vendégek által rendelt rasher-szeleteket, s megcsapta orromat az illat - az volt a legrosszabb.
Az uram annyira rendes, vett egy kis üveg pezsgőt a másik helyett, hogy legyen mivel ünnepelni, ne csak pezsgőtabletta bugyogjon a pohárban. A piacon pedig egy aprócska kis ajándékot hagyott nekem az egyik rendszeres vevőm: kicsi sárga táskában pihés csibefigurák, filc-lepkével. A telep mezőjén pedig találtam száras kankalint, pár szál jutott belőlük a piros tojások köré... A kedvenc virágaim egyike!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)