2011. április 27.

Boldogság

Amikor az Üzemben egy spanyol hölgy (aki alighanem az itt tanuló, és tolmácsként odaintett kislányához jött látogatóba) az ujja hegyére adott cuppanós csókokkal illusztrálja, hogy mennyire ízlett neki a csokoládétorta, és hogy nagyon köszöni, akkor azért úgy érzem, érdemes.

2011. április 24.

Húsvét, 2011


Ha Húsvét, akkor nagytakarítás. Részemről eléggé kedvetlenül, mert az uram a hatékonyság/higiénia jegyében átrendeztetett egyet s mást a konyhában, s ha bármi megzavarja/változtatja az én kedves, liszt- (stb.) foltos, megszokottan kaotikus köreimet, akkor elfog a bizonytalanság. Szegény Botondot, mint mumust emlegetve, az uram rávett a nagy(obb) takarításra, ő elmozdított pár bútort, kettesben (még csak félig) kiganéztunk egy-két szekrényt és tegnap, ő, egyszemélyben megküzdött a pókokkal is, míg én piacoztam. De a befejezés még odébb van. Még el kell rejteni a mütyűröket, a bizbaszokat, s kicsit letisztultabbá tenni a lakást.

Ehhez tudni kell, hogy míg én szeretem magamat körülvenni ezernyi szeretett tárggyal és "bizbaszokkal", addig az uram legszívesebbe
n egy modernizált Bauhaus stílusú épületben lakna, ahol a tárgyak nem láthatók, nem kell porolni, s nem áll ki semmi a fal síkjából. S lehetőleg minden fekete és fehér.

Ha valaha is lesz saját lakásunk/házunk/különbejáratú szobánk a szocotthonban, komoly harcokra lehet számítani.


A konyhában érdekes dolgoktól szabadultam meg,
ezer éve elfeledett fűszerek, még valakitől nagyon régen megörökölt kenyérliszt-keverék, üveg aljára csomósodott juharszirup, kőkeménnyé kövesedett csokoládé, s a polc hátuljába suvasztott teák, amik legtöbbjére rácsodálkoztam, hogy jé, ebből még van? Van, úgyhogy mostantól buzgóbban teázom. Akadt pár olyan dolog, amit nem mertem kidobni, pl. nagyanyám által még 1998-ban nekem szárított bodzavirágtea, s az a kissé csorba teásbögre, ami a legjobban tartja meg a nylonzacskókat, amikor cukormázat töltök beléjük.

Pár, az elhasználódás különböző fokain lévő megörökölt fazék és leharcolt műanyag tárolóedény is a recikláló kukába került, valamint az
a pár eurós sütőedény is, amit a Tesco-ban vettem, sütöttem benne egyet, majd beáztattam, hogy könnyebb legyen kisikálni belőle a zsírt - reggelre a "teflon" bevonat, zsírfoltosan ott úszkált az edény vizében. Minek tartottam meg, nem tudom.

Most valahogy szellősebben a polcok, több
hely van a pulton, úgyhogy jöhetnek a szekrények és a nappali. Jelenleg ránk férne egy-két újabb könyvespolc, netán szekrény, s fogalmam sincs, mit csináljak a szárítóval, amin állandóan szárad valami. Olyan menekülttábor jelleget ad a nappalinak, hiába van egy félreeső sarokban, de ott van, és zavar. Hova máshová rakhatnánk? Fürdőszobába nem fér el - vegyünk kihúzható fregolit? De sajnos, nem elég nagy a belmagasság, ha V. beáll a kádba, biztos vagyok benne, hogy az arcába lógnának a zoknik...

Ma volt némi kertészkedés is, reggel kis facsemetéket ültettünk a lelkesebb lakókkal. A council adott 7 facsemetét, némelyik a meghalás szélén leledzett már, mire ledugtuk őket az elég sekély gödrökbe, kint, a telep előtt
lévő jókora zöld területre. A talaj nem valami jó, köves, de sok gilisztát találtunk, az jó jel. A gödörásás jelentős részét az a szomszéd végezte, akivel még sosem találkoztam személyesen, csak a feleségével: az ő fiuk törte szét a komposztedényünket annak idején. Operatőr, pár eléggé ismert, s általunk is kedvelt ír filmen, tv-filmen is dolgozott.

Mialatt egy nagy zöld zsákot vonszolva magam után, szedtem a szemetet a kerítés tövében, középkorú asszony szólított meg, mondván, Isten áldja meg a munkámat. (Éppen vége volt a misének, csoportokban jöttek le az emberek a dombtetőn álló templomból.) Elmeséltem, hogy facsemetéket ültet
ünk, mire ő a kerítés mellett álló hatalmas, borostyán által befutott fára mutatott: "Még emlékszem rá, amikor ezt ültették!"

Már végeztünk az ültetéssel, amikor egy megkésett érdeklődő scone-ra és teára invitált bennünket, de mindenki ment a dolgára valamilyen indokkal. Nem lesz belőlünk egyhamar szoros közösség...


A közös fűszerágyás is szépen néz ki, a zsályám virágzik, az eper szintén, a képen látható kisfiú, Oscar, és a papája által ledugott hagymáknak is pár centis hajtása van. Egy másik család kislányai napraforgókat ültettek, az öt növénykéből még ültetés közben eltörtek kettőt, a megmaradt három igéretesen növekszik. A vasárnaponkénti "kertészkedés" idején mindig újabb és újabb érdeklődő arcok tűnnek fel, megnézik a "kertet", bólogatnak, de a munkára nem marad más, mint a kemény mag, úgy hárman, abból egy én vagyok, :-) De ez is valami! Amúgy kerti parti szerveződik nyárra, remélem, meg is tartjuk.


Délután pedig kipucoltam a terasz felét, csak a vacsorakészítés miatt hagytam abba a kapirgálást. Jó sok gaz, levél, száraz kidobnivaló összegyűlt. Maska lemeózta a munkát, körbeszaglászott, megjegyzett minden változást, aztán még a gumilabdájával is focizott egyet, majd konstatálta, hogy új vizes tálja van, és távozott. Közben vissza-visszafordulva ellenőrizte, hogy nézem-e. A múltkor felfedeztem, hogy a táljában hagyott száraz macskaeledel szemcsékre nemcsak a csigák/más macsekok/szarkák járnak rá, hanem egy vörösbegy is. A madár jött, rövid szakaszos rárepülésekkel megközelítette az edényt, hol az egyik, hol a másik szemével ellenőrizte, hogy van-e ebben valami, majd megevett pár szem "cat crunchies"t. Ez majd "complete balanced nutrition"-t biztosít a testének, ragyogóbb lesz a szőre, és új rugalmasságot kapnak a napi semmittevésben megfáradt izületei.


A Húsvétot nem hagytam nyomtalanul elmúlni, csináltam kis fészket a festett tojásokból, a tavaly dekoráltakat kiakasztottam az avokádó-fácska ágaira. A tojások mellé odaraktam azt a cukorbárányt, amit még ezer éve Agata hozott nekem Lengyelországból. Csak most fedeztem fel, hogy a cukorbárány lábához kanyarított cukorvirág közepébe kis tujalevelecske van tűzve...
A sütőben már sül a fél, kicsontozott báránycomb, újkrumplival.

Reggel keménytojás, paradicsom,
sonkaszeletek volt a reggeli - a böjt után ismét húst ettem - bevallom férfiasan, néha nehéz volt az önmegtartóztatás: fáradtság, időhiány, de jobbára lustaság miatt néha egészen ötlettelen vacsorákat ettem: volt, hogy a kifőtt tésztához öntöttem egy kis konzervnyi kukoricát, s az volt a vacsora. V. fejcsóválva nézte, miket eszem, Legközelebb jobban készülök, többet fogok színes ételeket csinálni, hiszen friss zöldséggel, fokhagymával, csilivel a legunalmasabb rizs/tészta étel is vonzóvá tehető. Leginkább a melóhelyen voltam kitéve a kísértésnek: amikor Jasper vagy jómagam sütöttem a vendégek által rendelt rasher-szeleteket, s megcsapta orromat az illat - az volt a legrosszabb.

Az uram annyira rendes, vett egy kis üveg pezsgőt a másik helyett, hogy legyen mivel ünnepelni, ne csak pezsgőtabletta bugyogjon a pohárban. A piacon pedig egy aprócska kis ajándékot hagyott nekem az egyik rendszeres vevőm: kicsi sárga táskában pihés csibefigurák, filc-lepkével. A telep mezőjén pedig találtam száras kankalint, pár szál jutott belőlük a piros tojások köré... A kedvenc virágaim egyike!