Mire befejeztem a nyafogást, hogy ó, de nem fogynak a gingerbread-ek a piacon, s bevétel gyenge, azóta úgy megtelt a rendelőkönyvem (alias Post-It-ek egy halomban), hogy lezártam az idei évre a megrendeléseket. Főleg cégesek, természetesen. Akadt két olyan érdeklődő, akihez nagy reményeket fűztem, de a végén el kellett őket hajtanom, mert szokás szerint a lelkes kapcsolatfelvétel ellenére hosszan vártak a döntéssel, majd egyikük egy héttel a rendezvény előtt akart rendelni, ilyenkor, amikor legjobb tudomásom szerint némelyik sütidekoráló már kéthetes határidőnél is sürgősségit számol fel. A másik még csak vissza sem jelzett bocsánatkérő üzenetemre. Kapósak vagyunk, sütisek, ilyenkor. Nem tudom hová, és mekkora betűkkel írjam fel, hogy időben kell rendelni... Jelentkeztek a rendszeresen rendelők is, sőt, a megszűnt piac néhány állandó vásárlója is megkeresett karácsonyi rendeléssel. S szerintem fognak még beesni páran, kiknek majd csalódást kell okoznom.
Úgyhogy munka, munka, munka. A Post-It-eket szépen sorba rendezgetem a hét elején, s újra előveszem az a táblát, amire régen ezeket akasztgattam fel.
Lelkesedésemben jóval több Halloween-i süti készült, mint amit rendeltek, az extrákat végül Ray kérte el, mert az általa óvatosan megrendeltek hamar elfogytak. Nézegettem, mennyit csináltam neki tavaly, ugyanez volt, hogy jaj, volna még? Most időben rákérdeztem, kell-e neki karácsonyi süti, a fagyasztó birtokában előre tudok sütni neki is. Rendes volt, rendelt nekem puha celofánlapokat a kis házak csomagolásához, sőt, egy igencsak távoli dekorációs boltból is hozott nekem dolgokat.
S közben az adózás is megtörtént, fájdalommentesen, idő előtt. Örömmel és nem kis büszkeséggel állapítottam meg, hogy a piac utolsó teljes évében kiugróan nagy bevételem volt, no ez idén változni fog. Az új számlanyilvántartó program birtokában a számlák, kiadások vezetése is igen könnyű, két estét vett csak igénybe a számlák átnézése, korrekciója. Pár extra adatot kellett beküldeni a lakásbérlésről, orvosi kiadásokról emailben, s más nem volt. Semmi stressz, semmi kapkodás. Csudás.
Közben az előléptetését végre megkapó V. is nagyszerű sikereket ért el a csoportjában, igaz, dolgozik is erősen. Van úgy, hogy csak ebédkor néz fel a gépből, állandóan fején a füles, éppen csak int, amikor lerakom elé az gyümölcsöket. Keresik a segítségét, kérik a tanácsait.
Megjöttek a konténerek a telepre. Péntek lévén a kenyerekkel voltam elfoglalva, nem is hallottam megjönni a szállítót, a szomszédom szólt rám úgy tíz óra felé, hogy menjek és hogy hol találom a konténert. Addigra már gyakorlatilag tele volt, amikor kezdtem kicipelni a hűtő maradványait, egy pasi a kocsija csomagteréből pakolt hatalmas zsákokat bele. Nem szívbajoztam, belegyömöszöltem a maradék résekbe, amit lehetett. Egy üvegtáblával megjártam: amikor emeltem volna a konténerbe, szétrobbant a kezemben, ott álltam üvegszilánkokkal körbevéve, idióta módon tartva fel a két kezemet, amiből eltűnt az üveglap... még jó hogy hoodie volt rajtam s sima szövet, lepattant rólam a nagyja. Fél órát takarítottam a szilánkokat, mindezt esőben, később, amikor elállt az eső, újra kimentem, hogy amit csillogó esőcseppnek láttam, s üveg volt, az is eltűnjön az esetleges arra járók lába alól.
Takarékos módon csak két konténer jött (máskor három, s mind tele szokott lenni), aznap tele is lett mindkettő, már délre, s ahogy az várható volt, a későn jövők körbepakolták a szemetükkel. Nyilvánvalóan nem vitte el a sofőr az extra szemetet, miért is tette volna, most áll a bál, hogy ki és hogyan takarítsa fel a nyomokat, hátrahagyott matracokat, szekrényfalakat a helyszínről. Még mindig itt vannak, áztatja őket az eső, szívják magukat a nedvességgel. A hűtő belsejében szolgáló polcokat és a shed romjait már ki sem tudtuk dobni. Utóbbit majd feldarabolom, úgyid olcsó lécekből van összeszögelve, s apránként kidobom a szemetesbe. A többi... nem tudom.
Ó, kaptam ám növényt a szomszédtól. Nem fuksziát, hanem egy kék festuca-t. Nagyon látványosan néz ki a kékes vékony leveivel, tussock-ra hajaz, s igényli a napfényt, úgyhogy kiraktam az ajtónk elé, lássa a szomszéd, hogy értékelem, s szépen néz ki a meglepő módon újra virágzo fehér krizantémbokrocskám mellett. Nem fűztem nagy reményt ahhoz, hogy az apró fejű krizantém újra virágozni fog, de virágzik! Igaz, nem annyira dúsan, mint előző évben, de legalább él. Az ajtóra raktam egy sima ágakból font koszorút, három egészen jól kinéző műanyag almával, borostyánt fontam bele, s kész az őszi ajtódísz.
Idén több a halloweeni díszítés a házakon, nemcsak Zajosék bejáróját lengik körbe szellemek és csontvázak (csodájára járnak a gyerekek), hanem máshol is feltűntek a pókhálók, sírkövek, az előkert talajából meredező csontvázkezek. Tegnap befejeztem a nagy megrendeléseket, már csak két kisebb van hátra, s maradt vagy húsz süti, amit majd az egyik családnak viszek át, akik már a kezdetektől lelkesen rendelik a kenyereimet, s gyakran kapok tőlük képeket, hogy a gyerekeik hogyan tesztelik azújfajta kovászost. Tőlük kaptam a bread monster rajzot, amin remekül szórakoztam: voltám már sok minden, cookie lady, gingerbread woman, de bread monster még sosem... Kisebbik fiúk mindig jön az ajtóhoz, amikor csengetek, elveszi a kenyeret tőlem vagy a szülőjétől, s "Moni Pan" felkiáltással rohan be a konyhába. A mamája, Ana spanyol...
Szóval nem fogok unatkozni az elkövetkező hetekben. Megjött az új mézesház kiszúró, kezdhetem a nagy panelek kisütését is, beszerezhetem majd a dekorcukrokat, s felállíthatom a sürgősségi sorrendet a sütéseknél. Volt, aki már beigli utánis érdeklődött nálam, őt elküldtem a Strudel-be, én is onnan veszem a beiglit, ha csinál...
Hja, igen, az időjárás. Esik. Sűrűn és sokat. A hét közepére újabb vihart várunk, ezúttal Ciaran fog felfordulást okozni. Hogy mennyit, az még nem egészen tisztázott, de elég riasztó dolgokat jósolnak a levelibékák. Azt hiszem, Manci kuckójának tetőt kell csinálnom, egy sima műanyaglap nem fogja megvédeni az esőtől az ostoba fejét.
