"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Csoda, hogy az ilyen időhúzás hallatán az embernek meggyűlik a gyomorsava? S akkor hogyan érezhetik magukat a szülők?

A mélyhűtőben fagyoskodó harcsának kerestem valami méltó receptet, még ünnepek idején, amikor is a könyvben a kötés miatt odébb hajolt pár lap, s ennél a receptnél állapodtak meg az oldalak. Izgalmasnak ígérkezett a recept, húsos is (tehát tetszeni fog az uramnak, gondoltam), újszerű (legalábbis az én konyhámban), tehát a megszokottól eltérő... Felolvastam a részleteket V.-nek, de a kanapé felől csak a fanyalgás hangjai érkeztek: "Miért nem főzöl valami egyszerűt, mindig az a flanc" - a pontos megfogalmazásra nem emlékszem, de ez volt a lényege :-) Ilyen bíztatás után félretettem a káposztás tyúk ötletét, de anyósommal azért megbeszéltem, milyen lehet? Neki is tetszett a recept, amely Kövi Pál: Erdélyi lakoma c. könyvében található. (A kötetet tőle kunyeráltam el.) Végül ő elkészítette, s lelkendezve számolt be a végeredményről. Ezek után azt gondoltam, nem érdekel jobbik felem tiltakozása, megcsinálom, kész. Kell hozzá: 1 tyúk (én felső combokból csináltam) 20 dkg vöröshagym...

A tegnapi piaci míting a szokásos kis szúrkapiszkákkal, "vihar-egy-pohár-vízben" ügyeivel a szokásos formáját hozta. De legalább nem nyúlt a végtelenségig, negyed tízre végeztünk a nyolc órai kezdés után. Egyvalamitől más volt ez az este, mint a többi: megtudtam, hogy Clarissa, az egyik piaci kolléga, aki tavalyelőtt felkért a karácsonyi előadásra, sokkal betegebb, mint hittem, és Karácsonykor nem azért vitték kórházba, mert "vizsgálják, mi a probléma", hanem mert már régen tudják, mi baja. Rák. Mi más is lehetne, a fenébe is. A férjét, Dickie-t is az vitte el pár éve. Én pedig - tudatlan - küldtem a lányának a jobbulást kívánó sms-st Újévkor, a szűk keretbe beleférő udvarias közhelyekkel, amit most megpróbáltam nem annyira közhelyessé tenni, mert Clarissát nagyon kedvelem. S alighanem ő is kedvel engem, mert sokszor oda szokott jönni hozzám piac végeztével, és meg szokta dicsérni a munkám. Még akkor is, ha nem érdemelt dicséretet. S meg szokta veregetni a vállam, m...

Ugye, milyen szép? Vasárnap délután Daphne-val Dun Laoghaire-ben jártunk, a People's Park-ban lévő piacon. A kapun belépve az első, amit megláttam, a Real Olive Company standja volt. (Tőlük pár hónapja, a ranelagh-i Schooldyard Foodyard-ban tett látogatás során vettem olivaolajos szappant. Azóta az a piac megszűnt.) A cég francia, spanyol olajbogyókra, olivaolajakra, és egyéb, ezekből az országokból érkező finomságokra specializálta magát, pl. a kávézóba ők szállították a főzéshez az olivaolajat.) De most más ragadott meg, amit a múltkor nem láttam náluk (biztos nem figyeltem eléggé): egy már-már üres kosár alján néhány csomag fokhagyma üldögélt. Köztük ez. "Ó, de szép!" - lelkendeztem, nem utolsósorban azért, mert nagyon hasonlított arra a fokhagymára, amit még Bogival vettünk, a baszkföldi nyaralás során, a francia részen. Azonnal magamhoz ragadtam egy csomaggal, és szagolgattam, mint egy megszállott. Amikor hazajöttünk, mutatom a cimkéjét V.-nek, nohát, nézd, hiszen ug...