Alkalmanként kb. ennyi vért adhat az ír véradó, akiknek sorába tegnap megpróbáltam bekerülni, egyelőre hiába. Először a rádióban hangzott el buzdító felhívás, mondván, fogynak a készletek, aztán a városi közösségi Facebook oldalon jött fel a hirdetés, hogy lesz véradás esti időpontokban is: az egyik helyi hotelbe lehet menni vért adni. Teljesen felbuzdultam, hogy itt az ideje, hogy végre megpróbálkozzam véradással. Még sohasem csináltam, a családból emlékeim szerint egyedül a apósom adott vért. Előtte már átnéztem azt a weboldalt, ahol mindenféle tesztkérdések alapján meg lehet állapítani, hogy az ember egyáltalán alkalmas-e a véradónak ebben az országban, és úgy tűnt, két ponton bukhat meg a dolog: az egyik, hogy nem vagyok ír, vagyis az ő szemszögükből nézve külföldön éltem, a másik, hogy - ugyan csak fél évig, de - éltem Angliában, és a szivacsos agylágyulás ottani nagyobb számú előfordulása (vCJD) miatt ez kizáró ok lehet.
Aztán már az Irish Blood Transfusion Service oldalát olvasva láttam, hogy egy év angliai tartózkodás után nem lehet vért adni, az én fél évem nem számít kizáró oknak. Most már elértem (sőt, meghaladtam, khm) az 50 kilót, tehát a testsúlyom sem kizáró ok. Gondoltam, most már megpróbálkozom a véradással. Fogalmam sem volt, hogy mit várjak, milyen lesz. Arra gondoltam, ki kell töltenem egy kérdőívet, aztán ott helyben leveszik tőlem a vért, és majd eldöntik, hogy fel tudják kihasználni vagy sem.
Ha körültekintőbb vagyok, az összes adatot, kérdőívet megnézhettem volna a fenti weboldalon, de a szokásos felületességemmel álltam hozzá ehhez is, s csak a Facebook-os hirdetésre figyeltem fel. Nem olvastam utána, hogyan is megy ez.
Meglepően sokan ültek már a székeken, amikor V. elvitt a Royal hotel termébe. Mindjárt előttem ült a helyi Sinn Fein-es képviselő, a teljes családjával, mint kiderült, ő rendszeres véradó, a felesége most jött először. Nagy volt a nyüzsgés, hátul kétoldalt paravánok, egy sor piros, egy sor fekete, s egészen leghátul már megemelt hordágyakon heverve adták a vért az első befutók. Közíépen asztalok, vízzel, kiscsokikkal, üdítőkkel. Egy nővértől tudakoltam meg, mit kell csinálnom. Elmagyarázta, hol van a regisztráció. Az előttem ülőket látva sms-eztem V.-nek, hogy hosszú lesz a várakozási idő, nyugodtan menjen haza. De gyorsan haladtak az adatfelvétellel. Amikor sorra kerültem, kikérdeztek: személyes adatok, hol születtem, lakcím, s hasonlók. Amikor kiderült, hogy először vagyok itt, ráadásul külföldiként, egyből mondta az ember, hogy most csak mintát vesznek a véremből, mindent az dönt majd el. Kicsit megkönnyebbültem, ugyanis ekkorra már elolvastam a tájékoztatót, amelyben leírják, hogy teli gyomorral, jó sok víz elfogyasztása után ajánlatos csak vért adni. Vizet ugyan ittam, de a gyomrom az korántsem volt teli.
Aztán kinyomtatták az adataimat egy zöld kérdőívre, kezembe nyomtak egy vaskos iratgyűjtőt, és mondták, ott üljek le, abban a sorban, és olvassam végig az összes információs anyagot, amit ebben a gyűjtőben találok. Magamhoz vettem egy pohár vizet, elmentem vécére, mert tudtam, hogy ez nem fog gyorsan lezajlani.
Elolvastam az összes, minden kérdésre kiterjedő ismertetőt: először is, hogy mit tesztelnek akkor és ott az ember vérén, még mielőtt eldöntik, hogy egyáltalán adhat-e aznap vért. Milyen betegségek számítanak kizáró vagy korlátozó oknak: volt-e korábban műtétem, voltam-e rákos, terhes, kaptam-e vérátömlesztést? Írországban kaptam-e, vagy külföldön? Hol éltem ötéves koromig? Végeztek el rajtam eredményes vagy eredménytelen mesterséges megtermékenyítést? Voltam-e az elmúlt egy évben külföldön és hol? Voltam-e maláriatól sújtott országban? S Afrikában? No és még néhány olyan kérdés, ami a nemi életem részletei után érdeklődött, pl. szeretkeztem-e valaha olyan férfival, aki korábban más férfiakkal élt nemi életet... Te jó ég.
Mindjárt az első belső lapon táblázatszerűen fel volt sorolva, hogy a fentiek esetén mikor, hány hónap elteltével adhatok csak vért. Pl. rákbetegektől és homoszexuális férfiaktól a legutóbbi időkig nem fogadtak el vért, egyáltalán. Csak pár hónapja törölték el ezt a kitételt a melegekre nézve. Még az is kizáró ok lehet, ha kevés vas található a vérben. Vagy esetleg megfázásos betegségem volt egy hete. Vagy ha rendszeresen szedek aszpirint... Ugyanakkor azt is elmagyarázták, miért kizáró ok az angliai egyéves tartózkodás, illetve hány szivacsos agylágyulásos megbetegedés volt az országban: 4. A legijesztőbb az, hogy ebből három a mi megyénkbeli ember volt. Az ismertető végén leírták a véradás folyamatát is, mit kell csinálni előtte, utána, alatta, mit kell tenni, ha esetleg émelyegni kezdenénk, vagy el akarnánk ájulni. Vagyis tényleg mindenre kiterjedt az ismeretés.
No, az aszpirinszedést be is jelöltem, hogy szedek, igaz, csak kis dózisban. Elolvastam ezt a kb. 30 oldalnyi anyagot, befejeztem a kérdőívet, amiben szinte mindenre rákérdeztek, utána pedig beletettem abba dobozba, ahova a hozzám hasonló külföldi, vagy egyéb okokból "necces" potenciális véradók adatait gyűjtötték. Onnan vette ki őket egy fekete köpenyes ember. Ebben a dobozban jóval kevesebb papír volt, úgyhogy hamar sorra kerültem az olvasás-kitöltés után. Bemutatkozott, köszönte, hogy rászánom az időt a regisztrációra, s újra elmagyarázta, mi fog történni. Újra végigvette a kérdéseket, hogy biztosan megértettem-e, amit kitöltöttem. Úgy vettem észre, ezt mindenkivel megcsinálják, és nem arra voltak csak kíváncsiak, hogy az angolom elég jó ahhoz, hogy megértsem a kérdéseket. Az aszpirinszedést furcsállta, pedig mostanság már a tévé is reklámozza a hasznosságát... Igaz, főleg a stroke kapcsán emlegetik. Amikor a pajzsmirigy-problémát és az arra kapott gyógyszereket említettem, felhúzta a szemöldökét, elővett egy ránézésre 6 kilós iratgyűjtőt, s fellapozta a pajzsmirigynél. Bizonygattam neki, hogy nem vagyok Basedow- (itt Graves-) kóros, hogy egyszeri probémáról volt szó, teljesen jól vagyok, gyógyszermentes, de azért úgy tűnt, ez megint kizáró ok lehet.
Aztán újra megismételte, hogy mivel még soha nem adakoztam, sem Magyarországon, sem itt, most csak mintát vesz a véremből, és hogyha megfelelek, akkor 90 nap múlva jöhetek vért adni, és akkor kapok egy donor kártyát, a vércsoportom feltüntetésével.
Ezek után aláírtam az aláírandókat, majd kiterelt az ágyakhoz. Nem viccelek, egy gumicsontot nyomott a kezembe, azt kellett szorongatni vérvétel alatt. Az öt fiolából egy ahhoz kell, hogy kiderítsék, mi a vércsoportom. Nagyon örülnék, hogyha végre megtudhatnám, mert eddig műtétnél, vagy orvosi vizsgálatnál kérdeztem rá, hogy ki lehetne-e deríteni, kerül, amibe kerül, de elhajtottak azzal, hogy ez külön vizsgálat, bla-bla-bla, sokba kerül, nincs rá idő.... A másik négy fiola pedig arra kell, hogy megnézzék, van-e valamilyen problémám, ami miatt nem lehetek donor. A fickó mondta, hogy majd kapni fogok egy köszönő sms-est, de egyébként csak akkor fognak fölhívni, ha bármi gond van a véremmel. "No news is good news." - mondta mosolyogva, majd megállapította hogy a vérem pontosan olyan színű, amilyennek lennie kell (haha). Még néhány percig jópofáskodtunk egymással, ahol főleg az időjárás volt a téma, aztán egy nagy tapasszal a karomon utamra engedett.
V. eléggé aggodalmaskodott emiatt az egész véradás miatt, mondván, ebben az országban az emberek attól lesznek betegek, hogy kórházba mennek, és ott megfertőződnek mindenféle borzalommal, akkor milyen lehet a higiénia egy hotel báltermében? Szerinte ez nem volt egy jó ötlet, de amikor alaposan beszámoltam neki a kérdésekről, az egész elővizsgálat folyamatáról, magáról a vérvételről és a szervezettségről, akkor azt mondta, hogy talán mégiscsak van értelme. Én meg arra gondoltam, hogy ha minden jól megy, akkor már nemcsak a kis adó-euróimat adom az országnak, hanem a véremmel is hozzájárulok lakói fennmaradásához és egészségéhez. Ez is egyfajta önkéntes munka, ha úgy vesszük.
Nagyon remélem, hogy pozitív választ kapok, és nem zárnak ki a műtét, a külföldi élet vagy az Angliában való tartózkodás miatt. Tényleg szeretnék vért adni, s ha már másképp nem lehetek hős, legalább így tehessek valahogy jót.
