Elkezdődött a december

Tavaly 54 centet, idén 48 centet kér rajtunk számon az Adóhivatal.

Megkapják. Költsék gyógyszerre. Jól mondom, ugye, Emese?

***

Ma sok meló volt, az Eye and Ear Hospital-ban volt valami konferencia, arra gyártották kollégáim a szendvicseket, én pedig az apró édességeket. A csendes reggel után olyan roham volt ebédidőben, hogy csuda, s nem is engedett fel egész délután. Úgyhogy tetszett, nem tetszett, a hosszú műszak után még maradnom kellett, összerakni a hozzávalókat 4 csokitortához, hogy legyen mit eladni másnap. Nem maradt ugyanis elég torta szombatra a roham után. Húztam a szám, de nem volt mese.

Ma egy csokoládégyártó cég telefonált, érdeklődve, hogy tudnánk-e hetente 400 (nem elírás!) gingerbread man-t szállítani nekik. Főnököm kissé elhűlve magyarázta, hogy ennyit nem tudunk elvállalni, kis kávézó vagyunk, blablabla. Részletes emailt kért a cégtől. Majd némi számolgatás, tanakodás után 200-ra mondtam igent. Most még alkudoznak, ők és főnököm, az áron. Januártól tudnám vállalni, addig mindent háttérbe tol a Karácsony.  Érzésem szerint a cégnek most kellenének a mézesek, de erre egyszerűen nincs és nem is lesz idő.

Apropó, a telepen megjelent az első karácsonyfa. Nekem még ádventi koszorúm sincs, a tavalyit vettem elő, megviselt gyertyáival. Pedig - mint minden évben - most is valami szépet akartam csinálni, aztán nem lett belőle semmi. Moha kedvesen megengedte, hogy a motívumait használjam, eladásra készült mézeseken is, de jó, ha valamikor magunknak tudok pár piros-fehér díszt csinálni.

A múlt vasárnapi piac remekül sikerült. A dekorált sütik mind elfogytak, csak gingerbread man maradt, azokat a héten az Üzem vendégei vették meg. Jövő héttől már hóembereket és karácsonyfákat (is) gyártok oda. Sáljaimat Sheila ma vitte el egy karácsonyi vásárra, még nem szólt, hogy sikerült-e eladnia őket...

A legnagyobb érdekesség ezen a múlt heti piacon az volt, hogy összetalálkoztam egyik egykori sandyfordi szomszédunkkal, Karen-nel, aki ékszerkészítőből azóta gyertyaöntővé lépett elő. Anno férjével és kislányával élt a mellettünk lévő házban, ő is piacokon árulta  a dolgait. Azonnal felismertük egymást, de a sürgés-forgás miatt csak rövid ideig beszélgethettünk. Most már három gyermeke van, jelenleg Killiney-ban laknak. Sóhajtva emlegette a sandyfordi házat: "Remek volt" - mondta -, "mert abban a sok szobában jó kis vizipisztoly csatákat tudtunk vívni a férjemmel, volt hely elbújni". Elkerekedett szemmel hallgattam. Nevetett, s csak annyit tett hozzá: "Azóta megkomolyodtunk ám!"

OK, szóval nem csak mi vagyok gyermetegek vén fejjel :-)

Más hír nincs, V. Budapesten osztálytalálkozik, én dolgozom. Újabb két mézeskalácsház-megrendelés futott be a héten,  az Üzemen át, sőt, a megrendelő  hölgy hosszan esedezett, hogy hadd nézze meg, hogyan dekorálok, de a főnököm nem adott rá engedélyt. Nagyon "őriz". Ehhez még hadd tegyem hozzá, hogy a citromszelet, aminek a receptjét Chili és Vanília blogjáról vettem/kértem, az Üzem ún. signature cake-jének számít. Receptjét kiadnunk tilos. Hahaha! Így lesz egy sokat látott magyar gasztroblogger által átdolgozott amerikai receptből egy dublini kávézó féltve őrzött kincse...

A Sok kicsi nevű kezdeményezés logója pedig ötletet adott ahhoz, hogyan készítsek kenyérgombócokból karácsonyfa formájú kenyeret...