2019. január 15.

Januári mindennapok

Tegnap délután - mikor végre elrugdostam magam vásárolni -, csodás naplementének voltam tanúja: a napfény megvilágította Bray Head gránittömbjeit, csupa arany lett minden szikla, fent a farm és a golfpálya felett. El is küldtem gyorsan egy fotót róla egy barátnőmnek, ő ismeri a sziklákat jól, tudtam, hogy tetszeni fog neki.

Éppen belekeveredtem az iskolások délutáni kirajzásába: két középiskola is van a környéken, egy fiú- és egy lányiskola, pillanatok alatt tele lett a bolt egyenruhás, térdzoknis lánykákkal, akik uzsonnáért tértek be a Tesco-ba. Hazafelé pedig egyenruhás kamaszfiúk jöttek velem szemben. Hosszú meg-megakadó kocsisor jelezte, hogy megkezdődött a délutáni/esti csúcsforgalom, s mert a városban képtelenek szinkronizálni a lámpákat, délután négytől este hétig jobb nem áthajtani a városon. Sőt, amikor piaci értekezletre megyek, már fél 8 előtt el kell indulnom, hogy időre odaérjek, a mintegy 18 percnyi autózásra lévő épülethez. Pár éve félkor elég volt beülni az autóba, most már elkésnék. A reggeli forgalom is érezhetően sűrűbb, olvastam is valahol, hogy több az autó az utakon, de a pontos adatot elfelejtettem.

Az idő továbbra is enyhe, nem volt téli hideg eddig: a mini nárciszaim kis feje már kezd befordulni vízszintesre, jelezve, hogy még néhány enyhe nap, s kivirágoznak. Az újságban korai virágokról kértek fotókat az olvasóktól, egy, a meleg telet emlegető cikk végén. A minap felmértem - elég nehéz szívvel - az elhanyagolt kert állapotát, s ahogy letördeltem az egyik növényem elszáradt magfejeit, s széthúztam a kusza szárakat, ráakadtam egy virágzó pirosló hunyorra: szép csendben, a többi cserepes mögé rejtőzve virágozni kezdett, jóval korábban, mint illenék.


Ugyan még nem teljes gőzzel, de indulgat a munka, van már megrendelés március végére, február közepére kettő is, s lassan kezdhetek készülődni Bálint-napra. Lehet alkotni, minden hónapban lesz ünnep. Hosszan rágtam a szám szélét, milyen formájú sütikkel tudnám jelképezni a januárt, most, amikor ilyen enyhe? Ott a 800 kiszúró és én megint csak a jól bevált dinoszauruszos és egyszarvús sütiket csináltam a piacra és a kávézóknak. Pulóver, pingvin sállal? De hát nincs hideg! 

Van egy vevőm, Sophie, aki mindig igen érdekes, formabontó sütiket rendel. Legutóbb "geode" sütiket kért, erről sem hallottam még, aztán kiderült, hogy pár éve tortaként lett "trendi": a tortába jókora "repedést" vágnak, s belül megtöltik különböző kandiscukorral, s úgy néz ki, mint egy hatalmas kristály. No, ilyenhez hasonló sütiket kért most tőlem Bálint-napra, egyszerűsített változatban. Meg nem mondom, hogy mondják a geode-t magyarul, mindenesetre így nézne ki a süti:




Ahogy nézegettem, hogyan tudnám ezt elkészíteni, hangosan felnevettem: egy barátnőm vitt el a budapesti Ázsia Center-be, s ott vettem főleg kékes/lilás árnyalatú kandiscukrokat, amiket ha apróra török, tökéletesen fel lehet használni Sophie sütijeihez. Eddig nem sok mindenre tudtam őket használni, most itt a nagy alkalom! Egy kis festett háttérrel szerintem el tudom őket készíteni.

***

S idén úgy alakul, hogy nem indulunk el Húsvét hétfőjén Magarországra, lesz idő szusszanni. Később megyünk, május elején, s június elsején jövünk haza. Kissé megszeppenve vettük észre, hogy a bejáratott útvonalunkra a) nem megy a megszokott járat a megszokott céggel, b) a másik cégnél gyakorlatilag nincsen már szabad kétágyas kabin. Ami volna kabin, az már szinte hotelszobai minőség, olyannyira megdobja a jegy árát, hogy az már luxusszámba menne. Teljesen elfeledkeztünk róla, hogy a közelgő Brexit - akár így, akár úgy -, kihatással van/lesz a kompjáratokra. Mennyire naiv vagyok, Istenem! Csak azon gondolkodtam, fel tudunk-e majd zökkenő nélkül autózni Északra, lisztért, miegyébért, vagy majd szívózás lesz a határon, ha úgy alakul, s újra lesz határ? Arra nem is gondoltam, hogy ott a rengeteg szállítócég, s a hozzánk hasonló utasok, akik mind-mind el akarják kerülni Angliát... még az is, aki eddig arrafelé ment. Mert ki tudja, mi lesz. Végül a szokásos járat helyett (Rosslare-Cherbough) Dublinból megyünk az új, elsőként most januárban induló W. B. Yeats nevű komppal. A szinte már ismerősként kezelt Oscar Wilde kompot egyelőre kivonták a forgalomból, Rosslare-ből csak a Stena Line indít kompokat Franciaország felé - na ezekre nem fértünk fel...