Nagyon fura az időjárás: egyik nap hideg reggel, több napra való eső leesik, s folyamatosan késő délutáni sötétség van, hiába az elhúzott sötétítő, mégis barlangérzet honol a nappaliban, a macskák vizes háttal, morcosan ülnek az ajtó előtt kora reggel, bebocsátásra várva. Aztán másnap ragyogó napsütés, hideg széllel, de mégis még őszies fényekkel, a még mindig virágzó virágokkal. V. szokta mondani, kell az eső a mezőgazdaságnak - meg a fenének. Most már a mezőgazdaságnak sem kell, sok helyen rohad a krumpli a földben, túl magas a talajvíz, állnak a tócsák a földeken, s nem tudnak téli búzát vetni. Itt csak a házat körbeölelő betoncsíkon állt meg a víz eső után, hiába próbáltam a lefolyókat kidugítani, lassan tűntek el a tócsák. Ennek az eddig viszonylag langyos, nedves, hosszú ősznek az eredménye, hogy még rengeteg a virág, a lobélia még mindig indigókéken libeg a virágkosárban, a muskátli is virágzik még, van még darázsból, meztelencsigából is bőven, sőt, az udvarra száműzött húsvéti kaktuszom bimbósodik.
Szombat délután, a jól sikerült piac után arra jöttem haza, hogy a város tele, hosszan araszoló kocsisor a főútról lejövet, mintha mindenki erre az egy délutánra időzítette volna a vásárlást. Megjelentek a karácsonyi dolgok a boltban, jótékonysági alapítványok üdvlapjai, a pár vörös függővel dekorált kétarasznyi fenyőcskék, a csomagolópapírok, Mikulás-csomag kutyának, macskának... Már két hete lehet kapni a sütéshez való szárított gyümölcs-keverékeket.
A piac délelőttjén szerencsére elállt az eső, a feltámadó szél zsákszám kergette a faleveleket az aszfalton, néha mintha sárga hóesésben autóztam volna. Itthon az ajtó előtt nagy halom levél fogadott, hiába söpörte össze őket V., hamarosan felgyűltek megint, mert ez a beszögellés csapda a leveleknek. Reggel is ez jelezte a kertész megérkezését: a levélfújó zaja a telep másik végéből, aztán a fűrészé, mert megint alaposan megcsonkították az utat szegélyező fákat. Egyetlen haszna ennek a nagy, sárga, virágcserepeket betakaró halomnak az volt, hogy a macskák elvackoltak benne, mint a telelő sünök, alig láttam meg őket, amikor csipásan kinéztem, hogy itt vannak-e már. Manci a maga földszíneivel egészen beleolvadt a levelek közé. A ma reggeli hideget jelezte, hogy nem vártak az ajtó előtt, a betonon ülve, hanem összebújva aludtak a bokrok alatt.
A piac délelőttjén szerencsére elállt az eső, a feltámadó szél zsákszám kergette a faleveleket az aszfalton, néha mintha sárga hóesésben autóztam volna. Itthon az ajtó előtt nagy halom levél fogadott, hiába söpörte össze őket V., hamarosan felgyűltek megint, mert ez a beszögellés csapda a leveleknek. Reggel is ez jelezte a kertész megérkezését: a levélfújó zaja a telep másik végéből, aztán a fűrészé, mert megint alaposan megcsonkították az utat szegélyező fákat. Egyetlen haszna ennek a nagy, sárga, virágcserepeket betakaró halomnak az volt, hogy a macskák elvackoltak benne, mint a telelő sünök, alig láttam meg őket, amikor csipásan kinéztem, hogy itt vannak-e már. Manci a maga földszíneivel egészen beleolvadt a levelek közé. A ma reggeli hideget jelezte, hogy nem vártak az ajtó előtt, a betonon ülve, hanem összebújva aludtak a bokrok alatt.
A múlt heti piac a rögbivilágbajnokság döntője miatt katasztrófálisra sikerült, záráskor egymásnak osztogattuk a dolgainkat, ami ezután megmaradt, a sok sütemény, az ment a Félcsöcsűbe, a munkatársaknak. Szerencsére ritka az ilyen elkedvetlenítő alkalom. Ellenben most szombaton volt kapkodás, futkosás, mert jókora tömeg várt nyitásra, s a tagok közül most sokan betegek, vagy hiányoztak valami családi esemény miatt. Én is egyszerre két helyen kellett volna helyt álljak. Már később, a konyhapult mögül többször hallottam a teremből kihallatszó magyarázkodást, amikor valaki nehezményezte, hogy hosszú a sor: "Elnézést, ma kevesebben vagyunk."
Többen odajöttek, hogy hallottam? Meghalt Larry. Hogyne hallottam volna, alig léptem be az ajtón, ezzel a hírrel fogadtak. Larry, azaz Mr. Mooney rendszeres vevőnk volt, sokszor ült le nálunk reggelizni, várva a később megérkező fiaiat és az unokákat. Párszor összetalálkoztunk vele autós kiállításokon, rendezvényen, főleg a Terenure-ban megrendezett éves kiálllításon. A piacon az én krumplis bucimat ette Fiona kolléga csirkemájkrémével, s mindig vett egy csomag tejkaramellát, s két teáskannát kért a teájához. Egyibe ment a teafilter a vízhez, másikba az extra forróvíz, s ezzel elüldögélt újságot olvasva, vagy a fiaival beszélgetve egy órát is. Az ír motorsport ismert egyénisége volt, régen rallyzott, s mint olvastam egy brosúrában, ő szerelte össze az első Volkswagen Bogarat az országban. Néhány hete jött utoljára, amikor is, ahogy szoktam, raktam elé a két forróvízzel teli edényt, s a kést a kajához. Párszor próbált ír szavakat tanítani nekem, az egyikre, most is emlékszem: spúnóg - kiskanál. Mavis, aki a tejkaramellát gyártja, tegnap komoran rakta vissza a cuccai közé az utolsó, eladatlan csomagot. Hetek óta mindig megmaradt az az egy csomag. Mr. Mooney-é lett volna.
***
Tegnapelőtt este valamelyik macska megint hagyott nekem szeretetcsomagot az ajtó előtt. Egy élmény volt feltakarítani a cincált tetemet, de már megvan a rutin: vékony latexkesztyű, rengeteg papírtörlő, zacskó, s pár nyomtatást nem tűrő szó, a trappolás az esőben (mert valahogy mindig esik ilyenkor) a kukásházikóig. Kicsit nehéz elképzelni a máskor szelíd, félig lehunyt szemmel szunyókáló cicukáról, hogy izzó szemmel gyilkol, s rágcsál, bár a minap megnézhettem, hogyan fordul ki ráérősen Pocak az ajtón, majd azonnal rásimul a betonra, mint aki zsákmányt lát, aztán lapulva oson pár lépést, majd vad iramban lerohan egy - a szélben kevergő falevelet.
Semmi kifogásom a patkányölés ellen, unalmas lehet a macskaélet a hideg éjszakában, de lehetnének diszkrétebbek is a tetem ügyében. Próbáltam utána nézni, miért csinálják ezt, nincs egyértelmű magyarázat rá, de legtöbbször - főleg ha jó minőségű kajával vannak etetve - a macsekok be szokták érni a zsákmány prezentálásával. Lassan már a vernyákolásról meg tudom mondani, hogy egyedül kíván-e bebocsátást valamelyik, vagy éppen rajta van az izgalom, mert fogott valamit, s mehetek takarítani, mielőtt valamelyik lakó megjegyzést tesz a járdán heverő maradványra.
Amúgy tiszta Brexit macskák. Halk nyávogás, vagy forgolódás az ablak előtt: "kimennénk", jelzik, de amikor kinyitom az ajtót, hogy szokják az azon át való közlekedést, egy lépésre megállnak előtte, s szemlélődnek. Közben dől be a hideg. Ha biztatásképpen kitolom őket a lábammal, vonakodva mozognak, gyakran leülnek az ajtóval szemben, mintha nem értenék, hogy ez most miért történt velük, hiszen ők igazából nem is akartak kimenni... s nézik az ajtót, hátat fordítva a világnak. De ha engedek, s újra kinyitom az ajtót, akkor rendszerint csak néznek, s lassú pillogással kivárják, amíg eldöntöm, hogy végül is a lakás melege fontosabb, mint az ő hezitálásuk a ki-bemenetelt illetően.
***
Még nincsen elég tortafotóm, ami a fotóboxban készült, csak ez a kettő, úgyhogy ide is felteszem (Fernelnek). Sajnos, minden megrendelőm cukormázzal vastagon bevontat kér, legtöbbször küldik a képen a tervet, ilyet kérnek, nincs mese.
Szállításhoz a füleket levettem a tortáról, a dobozból is kilógtak volna. Sajnos, a mama rosszul rakta vissza, kicsit csálén álltak a Pokemon fején. De a két ünnepelt így is boldogan vigyorgott mellette.
***
Tegnapelőtt este valamelyik macska megint hagyott nekem szeretetcsomagot az ajtó előtt. Egy élmény volt feltakarítani a cincált tetemet, de már megvan a rutin: vékony latexkesztyű, rengeteg papírtörlő, zacskó, s pár nyomtatást nem tűrő szó, a trappolás az esőben (mert valahogy mindig esik ilyenkor) a kukásházikóig. Kicsit nehéz elképzelni a máskor szelíd, félig lehunyt szemmel szunyókáló cicukáról, hogy izzó szemmel gyilkol, s rágcsál, bár a minap megnézhettem, hogyan fordul ki ráérősen Pocak az ajtón, majd azonnal rásimul a betonra, mint aki zsákmányt lát, aztán lapulva oson pár lépést, majd vad iramban lerohan egy - a szélben kevergő falevelet.
Semmi kifogásom a patkányölés ellen, unalmas lehet a macskaélet a hideg éjszakában, de lehetnének diszkrétebbek is a tetem ügyében. Próbáltam utána nézni, miért csinálják ezt, nincs egyértelmű magyarázat rá, de legtöbbször - főleg ha jó minőségű kajával vannak etetve - a macsekok be szokták érni a zsákmány prezentálásával. Lassan már a vernyákolásról meg tudom mondani, hogy egyedül kíván-e bebocsátást valamelyik, vagy éppen rajta van az izgalom, mert fogott valamit, s mehetek takarítani, mielőtt valamelyik lakó megjegyzést tesz a járdán heverő maradványra.
Amúgy tiszta Brexit macskák. Halk nyávogás, vagy forgolódás az ablak előtt: "kimennénk", jelzik, de amikor kinyitom az ajtót, hogy szokják az azon át való közlekedést, egy lépésre megállnak előtte, s szemlélődnek. Közben dől be a hideg. Ha biztatásképpen kitolom őket a lábammal, vonakodva mozognak, gyakran leülnek az ajtóval szemben, mintha nem értenék, hogy ez most miért történt velük, hiszen ők igazából nem is akartak kimenni... s nézik az ajtót, hátat fordítva a világnak. De ha engedek, s újra kinyitom az ajtót, akkor rendszerint csak néznek, s lassú pillogással kivárják, amíg eldöntöm, hogy végül is a lakás melege fontosabb, mint az ő hezitálásuk a ki-bemenetelt illetően.
***
Még nincsen elég tortafotóm, ami a fotóboxban készült, csak ez a kettő, úgyhogy ide is felteszem (Fernelnek). Sajnos, minden megrendelőm cukormázzal vastagon bevontat kér, legtöbbször küldik a képen a tervet, ilyet kérnek, nincs mese.
Szállításhoz a füleket levettem a tortáról, a dobozból is kilógtak volna. Sajnos, a mama rosszul rakta vissza, kicsit csálén álltak a Pokemon fején. De a két ünnepelt így is boldogan vigyorgott mellette.
