A háziurunkról megörökölt palacsinta sütőben (melynek átmérője 22 cm), a 80 ml-es mérőkanállal kimért, az átlagnál kissé folyékonyabb palacsintatésztával tökéletes vastagságú és formájú palacsintát lehet készíteni.
***
Tegnap a Tesco-ban kijött a számon az a (borzalmas) mondat, amit utálok, ha tőlem kérdik, s hála az égnek az utóbbi pár évben nem nagyon kérdezték, legalábbis ellenséges hangsúllyal nem. Elsütöttem a pénztáros néninek, el én, mert az előttem sorban álló párral valamilyen számomra ismeretlen, de kelet-európainak hangzó nyelven beszélt, így muszáj volt megkérdeznem: "Verárjúfrom?"
"Lengyelországból." - felelte, mire elárultam, hogy én pedig magyar volnék, s ugye, biztos tetszik ismerni, hogy "Polak Venger dva bratanki", mire ő, of course, "Lengyel, magyar, két jó barát" - mondta tökéletest megközelítő kiejtéssel, majdnem a pultot ütögette leesett állam. Mint kiderült, réges-régen a néninek volt egy Tivadar nevű magyar pasija Miskolcon, akinek a kedvéért sokat utazott, és magyarul tanult, de az borzasztóan nehéz nyelv, és hiába vett nyelvkönyveket, nem tudta megtanulni. De pár mondatot azért tud, s mindjárt le is tesztelte rajtam, hogy ezek mindegyike szalonképes-e. S utána megállt a keze a levegőben, benne a sajtommal, s mosolygott maga elé, biztos kicsit odagondolt arra a Tivadarra. Vagy csak a magyar nyelv bonyolultságán ábrándozott el, nem tudom, mert a rövidke társalgásunkból és elmélkedéséből kizökkentette a mögöttem álló ír pár türelmetlen fészkelődése.
Amúgy sejtette, hogy magam is máshonnan jöttem, mert mint mondta, az írek nem szokták venni ezt a fajta kovászos uborkát, amit én, hehe...
***
Tegnap a Tesco-ban kijött a számon az a (borzalmas) mondat, amit utálok, ha tőlem kérdik, s hála az égnek az utóbbi pár évben nem nagyon kérdezték, legalábbis ellenséges hangsúllyal nem. Elsütöttem a pénztáros néninek, el én, mert az előttem sorban álló párral valamilyen számomra ismeretlen, de kelet-európainak hangzó nyelven beszélt, így muszáj volt megkérdeznem: "Verárjúfrom?"
"Lengyelországból." - felelte, mire elárultam, hogy én pedig magyar volnék, s ugye, biztos tetszik ismerni, hogy "Polak Venger dva bratanki", mire ő, of course, "Lengyel, magyar, két jó barát" - mondta tökéletest megközelítő kiejtéssel, majdnem a pultot ütögette leesett állam. Mint kiderült, réges-régen a néninek volt egy Tivadar nevű magyar pasija Miskolcon, akinek a kedvéért sokat utazott, és magyarul tanult, de az borzasztóan nehéz nyelv, és hiába vett nyelvkönyveket, nem tudta megtanulni. De pár mondatot azért tud, s mindjárt le is tesztelte rajtam, hogy ezek mindegyike szalonképes-e. S utána megállt a keze a levegőben, benne a sajtommal, s mosolygott maga elé, biztos kicsit odagondolt arra a Tivadarra. Vagy csak a magyar nyelv bonyolultságán ábrándozott el, nem tudom, mert a rövidke társalgásunkból és elmélkedéséből kizökkentette a mögöttem álló ír pár türelmetlen fészkelődése.
Amúgy sejtette, hogy magam is máshonnan jöttem, mert mint mondta, az írek nem szokták venni ezt a fajta kovászos uborkát, amit én, hehe...
