Tegnap este már szerencsénk volt a város, és külvárosai kevés-bé illusztrisabb, illetve még illusztrisabb részeihez. Tehát maga Bilbao igen szép és rendbentartott, de vannak azért itt is lepukkant negyedek.
A reggelit egy cukrászdában ettük, sütik-apróságok, színes finomságok ezerszám, kaptam pár ötletet. Majd B. dolgozni ment, mi pedig haza, mosni, pilledni. Ebédelni B.-vel ebédeltünk, egy igen régi, fafaragásokkal, fa panelekkel dúsan borított étteremben. Itt megjártuk, mert a napi ajánlat (menu del dia) előétele is akkora volt, mint a főfogás, alig bírtuk megenni, amit elénk raktak, s italként nem pohár, hanem egy PALACK bor vagy cider járt, ki mit kért... Mondom én, ezek a baszkok nagykanállal esznek, reggel, délben, este. A ciderük igen érdekes, mintha savanyú almából készülne, inkább savanykás, nem édes. Finom, de teljesen más, mint a megszokott ír vagy svéd ciderek.
Ebéd után egy városnéző sétaútvonalat jártunk végig, mely érintette az óvárost, a folyóparti sétányt, a bevásárlóutcát, egy nagy parkot, majd a szépművészeti múzeumban végződött. Az óváros már ismerős volt, Barcelonában vannak ilyen egymás arcába bámuló, sokemeletes házak, az erkélyekről hosszan lelógó növényekkel, s igen keskeny utcácskákkal. A séta után inkább villamosoztunk, mert kisütött a nap és meleg lett. Majd a nagy parkon át sétáltunk el a szépművészetiig. A modern képek nem nyűgöztek le, inkább a régi mesterekre voltam kiváncsi. V. egy idő után elunta a sok szentet, s kint megvárt. Nagyon kevés látogató volt, és van abban valami zavarbaejtő, hogy a teremőr ott masírozik fel-alá az ember háta mögött, miközben én megpróbálok műélvezni.
A XIX.-XX. századot kihagytam, nehogy V. túl sokat várjon. Inkább hazasétáltunk, útba ejtve a fagyist, amelyik sajnos, mindig útbaesik :-) Igen finom, krémes fagyikat mérnek errefelé, a gyümölcsösökből nem spórolják ki a valódi gyümölcsöt. Nem gombócra mérik a fagylaltot, hanem egy lapáttal kenik bele a tölcsérbe, s erősen a kiszlgáló jóindulatán múlik, hogy a pénzünkért mennyi fagyi kerül a tölcsérbe. Este pedig B. elővarázsolta a garázsból az autót, s elvitt minket megnézni régi lakhelyét, amely egy Getxo nevű városrészben található, a kikötő közelében. A folyó mentén megcsodáltuk a régi, már romlófélben lévő iparnegyedeket, és a még mindig működő hajógyárat. Itt a főút mentén azért már kevésbé szép lakóházak álltak, kevesebb volt a virág, és több a száradni kirakott ruha. S a "gyárszag" is erősebb lett.
A tengerpart közelében lévő házakról már áradt a gazdagság, több lett a drágább kocsimárka, és "trendibbek" a bárok, s drágábbak a lakásbérletek. Itt még az árakkal elszállt ír ingatlanok árait is felülmúlta némelyik.
Három bárba is bementünk, pintxo-kat enni. A pintxo-k darabja 1.50 eurotól kezdődik, s V. már 9-11 darabbal alaposan jóllakott. A söröket pohárban kapja az ember, 2 eurótól kezdődik az áruk. Mennél menőbb a hely, mennél többfajta, és mennél fantáziadúsabbak a pintxo-k, annál drágábbak.
Itt igen zajlott az élet, s csak az tette kellemetlenné az evést-ivást, hogy ötpercenként lépett az asztalhoz egy-egy igen fekete fiatalember, bóvlikat kínálva eladásra. Menekültek - magyarázta B., - akik csak két éves itt tartózkodás után kapnak engedélyt munkavállalásra, addig úgy próbálják magukat fenntartani, ahogy lehet. Némelyik még a sokadik határozott "Nem" után is kínálgatta a portékáját. Fura volt, hogy egy bárpultos sem szólt rájuk, szabadon őgyeleghettek a kocsmában vagy az előtte lévő asztalok között.
Már igen későn, de még működés közben megcsodálhattuk a hatalmas függőhidat a folyón, amelynek 50 méter magasan van egy összekötő része, amelyről vastag drótok lógnak le, s alant, a folyóvíz felett lóg egy 12 autó és 200 ember befogadására képes "doboz", amelyet ide-oda húz egy szerkezet, s amolyan levegőben függő "kompként" működik a Portugalete és Getxo városrész között ezek Bilbao külvárosainak számítanak). Majd rakok fel képeket, sajnos, a sötétben nem minden látszik jól, de maga a szerkezet méreteivel igen lenyűgöző. B. mesélte, s a tengerészeti múzeumban mi is láttuk, hogy pár éve egy hatalmas tankert itt bocsátották vízre a hídtól lejjebb lévő hajógyárban, s a hatalmas hajó éppencsak elfért a híd alatt. Amikor belecsúszott a vízbe, annyira kinyomta a partra a folyó vizét, hogy az ellepte a folyó szélén lévő főutat, amit a nagy esemény idejére lezártak. Az ott álló, bámészkodó emberek sikítozva menekültek a felcsapó víz elől!
Közben rájöttem, hogy két érdekességet is elfelejtettem megemlíteni: az egyik, hogy némelyik gyalogátkelőnél a szabad jelzésnél a zöld emberke gyalogol, tehát mozog, s az utolsó 5 másodpercben pedig futni kezd! A másik, hogy a tengerészeti múzeumban a wc-t jelölő táblákon a kis női, férfi és tolókocsis alak is tengerészruhában volt, matrózsapkával, s a wc-ben az ajtókra vak hajóablakok voltak felszerelve.
S továbbra is szokatlan számunkra, hogy mennyire tiszteletben tartják egymást a sofőrök és a gyalogosok: gyakran megállunk (de mindig zebránál), s számolgatjuk, hány autó után mehetünk át, s nagyhirtelen feltűnik, hogy a kocsik bizony ránk várnak, hogy ugyan, menjünk már át... Fekvőrendőr igen kevés van, nem vadulnak az emberek a kocsikkal.
Helyesbítek: Bilbao-ban 2-3 laza napra való látnivaló van, utána vidékre kell menni. Ma estére, hétvégére ez a terv.
A reggelit egy cukrászdában ettük, sütik-apróságok, színes finomságok ezerszám, kaptam pár ötletet. Majd B. dolgozni ment, mi pedig haza, mosni, pilledni. Ebédelni B.-vel ebédeltünk, egy igen régi, fafaragásokkal, fa panelekkel dúsan borított étteremben. Itt megjártuk, mert a napi ajánlat (menu del dia) előétele is akkora volt, mint a főfogás, alig bírtuk megenni, amit elénk raktak, s italként nem pohár, hanem egy PALACK bor vagy cider járt, ki mit kért... Mondom én, ezek a baszkok nagykanállal esznek, reggel, délben, este. A ciderük igen érdekes, mintha savanyú almából készülne, inkább savanykás, nem édes. Finom, de teljesen más, mint a megszokott ír vagy svéd ciderek.
Ebéd után egy városnéző sétaútvonalat jártunk végig, mely érintette az óvárost, a folyóparti sétányt, a bevásárlóutcát, egy nagy parkot, majd a szépművészeti múzeumban végződött. Az óváros már ismerős volt, Barcelonában vannak ilyen egymás arcába bámuló, sokemeletes házak, az erkélyekről hosszan lelógó növényekkel, s igen keskeny utcácskákkal. A séta után inkább villamosoztunk, mert kisütött a nap és meleg lett. Majd a nagy parkon át sétáltunk el a szépművészetiig. A modern képek nem nyűgöztek le, inkább a régi mesterekre voltam kiváncsi. V. egy idő után elunta a sok szentet, s kint megvárt. Nagyon kevés látogató volt, és van abban valami zavarbaejtő, hogy a teremőr ott masírozik fel-alá az ember háta mögött, miközben én megpróbálok műélvezni.
A XIX.-XX. századot kihagytam, nehogy V. túl sokat várjon. Inkább hazasétáltunk, útba ejtve a fagyist, amelyik sajnos, mindig útbaesik :-) Igen finom, krémes fagyikat mérnek errefelé, a gyümölcsösökből nem spórolják ki a valódi gyümölcsöt. Nem gombócra mérik a fagylaltot, hanem egy lapáttal kenik bele a tölcsérbe, s erősen a kiszlgáló jóindulatán múlik, hogy a pénzünkért mennyi fagyi kerül a tölcsérbe. Este pedig B. elővarázsolta a garázsból az autót, s elvitt minket megnézni régi lakhelyét, amely egy Getxo nevű városrészben található, a kikötő közelében. A folyó mentén megcsodáltuk a régi, már romlófélben lévő iparnegyedeket, és a még mindig működő hajógyárat. Itt a főút mentén azért már kevésbé szép lakóházak álltak, kevesebb volt a virág, és több a száradni kirakott ruha. S a "gyárszag" is erősebb lett.
A tengerpart közelében lévő házakról már áradt a gazdagság, több lett a drágább kocsimárka, és "trendibbek" a bárok, s drágábbak a lakásbérletek. Itt még az árakkal elszállt ír ingatlanok árait is felülmúlta némelyik.
Három bárba is bementünk, pintxo-kat enni. A pintxo-k darabja 1.50 eurotól kezdődik, s V. már 9-11 darabbal alaposan jóllakott. A söröket pohárban kapja az ember, 2 eurótól kezdődik az áruk. Mennél menőbb a hely, mennél többfajta, és mennél fantáziadúsabbak a pintxo-k, annál drágábbak.
Itt igen zajlott az élet, s csak az tette kellemetlenné az evést-ivást, hogy ötpercenként lépett az asztalhoz egy-egy igen fekete fiatalember, bóvlikat kínálva eladásra. Menekültek - magyarázta B., - akik csak két éves itt tartózkodás után kapnak engedélyt munkavállalásra, addig úgy próbálják magukat fenntartani, ahogy lehet. Némelyik még a sokadik határozott "Nem" után is kínálgatta a portékáját. Fura volt, hogy egy bárpultos sem szólt rájuk, szabadon őgyeleghettek a kocsmában vagy az előtte lévő asztalok között.
Már igen későn, de még működés közben megcsodálhattuk a hatalmas függőhidat a folyón, amelynek 50 méter magasan van egy összekötő része, amelyről vastag drótok lógnak le, s alant, a folyóvíz felett lóg egy 12 autó és 200 ember befogadására képes "doboz", amelyet ide-oda húz egy szerkezet, s amolyan levegőben függő "kompként" működik a Portugalete és Getxo városrész között ezek Bilbao külvárosainak számítanak). Majd rakok fel képeket, sajnos, a sötétben nem minden látszik jól, de maga a szerkezet méreteivel igen lenyűgöző. B. mesélte, s a tengerészeti múzeumban mi is láttuk, hogy pár éve egy hatalmas tankert itt bocsátották vízre a hídtól lejjebb lévő hajógyárban, s a hatalmas hajó éppencsak elfért a híd alatt. Amikor belecsúszott a vízbe, annyira kinyomta a partra a folyó vizét, hogy az ellepte a folyó szélén lévő főutat, amit a nagy esemény idejére lezártak. Az ott álló, bámészkodó emberek sikítozva menekültek a felcsapó víz elől!
Közben rájöttem, hogy két érdekességet is elfelejtettem megemlíteni: az egyik, hogy némelyik gyalogátkelőnél a szabad jelzésnél a zöld emberke gyalogol, tehát mozog, s az utolsó 5 másodpercben pedig futni kezd! A másik, hogy a tengerészeti múzeumban a wc-t jelölő táblákon a kis női, férfi és tolókocsis alak is tengerészruhában volt, matrózsapkával, s a wc-ben az ajtókra vak hajóablakok voltak felszerelve.
S továbbra is szokatlan számunkra, hogy mennyire tiszteletben tartják egymást a sofőrök és a gyalogosok: gyakran megállunk (de mindig zebránál), s számolgatjuk, hány autó után mehetünk át, s nagyhirtelen feltűnik, hogy a kocsik bizony ránk várnak, hogy ugyan, menjünk már át... Fekvőrendőr igen kevés van, nem vadulnak az emberek a kocsikkal.
Helyesbítek: Bilbao-ban 2-3 laza napra való látnivaló van, utána vidékre kell menni. Ma estére, hétvégére ez a terv.
