(Köszönet Clare-nek, amiért felrakta a netre. S egy kedves olvasómnak hála, hangoskönyvként is rendelkezésemre áll már, magyarul.)
2010. július 29.
2010. július 28.
Kivándorló siralom
A több részletben végzett kicuccolásnak vannak hátrányai. A kevés hely. A hosszas válogatás (mit hozzak?), mely néha szívszakasztó döntések elé állít, mert van, amiről egy életre le kell mondani, elajándékozni költözés előtt, mert nem jöhet.
De ami a legbosszantóbb, az a saját emlékezetem. Amely gyakorta megtéveszt.
Ma kedvenc rádióadómban a rádiós könyvklub következő köteteként Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége c. könyvét emlegették. Lelki szemeim előtt lebegett a könyv, a sajátom: kisméretű, sötét borítóval, a betűtípus is előttem volt - este eszembe jutott, hogy elolvasnám azt a jelenetet, amely az egész könyvből megragadt belőlem (mentségemre, vagy húsz éve olvastam).
Megyek a polchoz. Nincs a többi Kundera között. "Kihoztuk? "- faggatom a férjem. "Persze." - volt a válasz. (Ehhez tegyük hozzá, hogy az uram a könyveit otthagyta Magyarországon, a húgának adta mindet. Ő nem őriz, nem babusgat tárgyakat. Amit apránként, autós utak során kihoztunk, alaposan kiválogatva a "muszáj"-köteteket, az az enyém.)
További reménykedős szemelgetés a polcon. Fotók, plüssállatok félretologatása, hátha mögöttük van... De nem. Bal felől az angol nyelvűek, jobbról a magyarok. A nagyja írók szerinti betűrendben, a másik, a később érkezettek, már keverve, ahol elférnek.
Nincs meg. Egyre élesebben előttem van a kötet. Bosszankodom. Ez már nem először fordul elő. Hogy beugrik egy mondat, egy régi kedves olvasmányból, s mennék a könyvért, hogy valóban jól emlékszem-e a sorra? S bármennyire is határozottan emlékszem, hogy kihoztuk, a kötet nincs sehol.
De ami a legbosszantóbb, az a saját emlékezetem. Amely gyakorta megtéveszt.
Ma kedvenc rádióadómban a rádiós könyvklub következő köteteként Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége c. könyvét emlegették. Lelki szemeim előtt lebegett a könyv, a sajátom: kisméretű, sötét borítóval, a betűtípus is előttem volt - este eszembe jutott, hogy elolvasnám azt a jelenetet, amely az egész könyvből megragadt belőlem (mentségemre, vagy húsz éve olvastam).
Megyek a polchoz. Nincs a többi Kundera között. "Kihoztuk? "- faggatom a férjem. "Persze." - volt a válasz. (Ehhez tegyük hozzá, hogy az uram a könyveit otthagyta Magyarországon, a húgának adta mindet. Ő nem őriz, nem babusgat tárgyakat. Amit apránként, autós utak során kihoztunk, alaposan kiválogatva a "muszáj"-köteteket, az az enyém.)
További reménykedős szemelgetés a polcon. Fotók, plüssállatok félretologatása, hátha mögöttük van... De nem. Bal felől az angol nyelvűek, jobbról a magyarok. A nagyja írók szerinti betűrendben, a másik, a később érkezettek, már keverve, ahol elférnek.
Nincs meg. Egyre élesebben előttem van a kötet. Bosszankodom. Ez már nem először fordul elő. Hogy beugrik egy mondat, egy régi kedves olvasmányból, s mennék a könyvért, hogy valóban jól emlékszem-e a sorra? S bármennyire is határozottan emlékszem, hogy kihoztuk, a kötet nincs sehol.
Fogcsikorgatás. A rohadt életbe. Egyre türelmetlenebbül kutatok, nézem az egymásra pakolt sorokat. Engem, akinek általában minden lehetőleg azonnal kell, ez a "lehet, hogy mégsem hoztuk ki"- érzés őrjítő, dühítő, bosszantó. Ez a legnagyobb hátrány a kitelepedésben. Hogy van, amit "otthon" hagytam. S közben azt hiszem, itt van.
Legközelebb csak konténerrel, MINDENT egyszerre felpakolva vagyok hajlandó mozdulni.
Vagy ráérős időmben csinálok egy könyvjegyzéket, s akkor nem kell megszállottan kutatnom, hanem azonnal rájövök, hogy a keresett kedvenc már nincs meg. Apropó, ha valaki tudja, kinek adtam kölcsön a Levelek a Zugligetből c. Sárközi-könyvemet, az szóljon! Az biztos megvolt, s most nem találom...
Legközelebb csak konténerrel, MINDENT egyszerre felpakolva vagyok hajlandó mozdulni.
Vagy ráérős időmben csinálok egy könyvjegyzéket, s akkor nem kell megszállottan kutatnom, hanem azonnal rájövök, hogy a keresett kedvenc már nincs meg. Apropó, ha valaki tudja, kinek adtam kölcsön a Levelek a Zugligetből c. Sárközi-könyvemet, az szóljon! Az biztos megvolt, s most nem találom...
Blokkolás - kezdő módra
Két nagy törülközőn, a futon teljes hosszában, legjobb tudásom szerint blokkolom ezt a gyakorló-sálat - már majdnem megszáradt -, de ezt még tökéletesíteni kell. A gombostűkkel nem szabad takarékoskodni! Vonalzóval méregettem, tologattam, igazgattam, de egy rossz tűválasztás miatt az egyik vége csöppet szélesebb, mint a másik. Ezen gyakoroltam be a fogyasztásokat, szaporításokat, csavarásokat, hogy szép egyenletes legyen. A kötős iskola tanácsai sokat segítettek, remek ötlet, örülök, hogy valaki ezt vállalta, és tanítgatja az érdeklődőket.
A mostani, jobbára tévézés közben kötött törtfehér sál mintája régi kedves emlék. Ezer éves kötős könyvből még ifjúkoromban kötöttem egy jó két méter hosszú, 60 centi széles, meleg, puha sálat, valami ócska fonalból, a magam szórakoztatására. Jött velem Londonba, au-pairségem idején. Mielőtt hazajöttem, az alkalmazóm elirigyelte tőlem a sálat, sokszor dicsérte, így nekiadtam. Pedig csak valami műszálas borzalom volt a fonala, mégis megtetszett neki. Az egyik kislánya pedig a turkálóból szerzett olasz bőrcipőmet kérincsélte el :-) Sok csomagom volt, postán is fel kellett adni egy csomó mindent, nem is bántam, hogy ezt-azt elajándékozhattam. Ki tudja, hátha megvan még az a sál...
A sálat azóta sem kötöttem újra, pedig megigértem magamnak. Errefelé pedig már nincsenek akkora telek, hogy egy ilyen súlyos darabba burkolódzon az ember, így a mostani pamutból lesz, rövidebb is, vékonyabb is lesz, mint a legendabeli darab, de a mintával most is öröm dolgozni.
2010. július 27.
Punnyadás uralkodik
Mostanában valahogy nem megy a blogolás. Amikor nekiülök az első soroknak, érződik rajta az izzadtságszag, az erőlködés, a jaj-de-poénos akarok lenni, csak az olvasók kedvéért... úgyhogy inkább töröltem őket írás után. Valahogy olyan semmilyen hangulatom volt az elmúlt pár napban, pedig történtek dolgok.
Először is, 18 hónap távollét után találkoztam Annával. Ragyogott, csinos volt, hosszúra lenőtt a haja - ő az a nő, akire mindig irigykedéssel nézek, mert a legfurább ruhadarabokat is a legnagyobb természetessséggel tudja hordani. Igaz, meg is van az alakja hozzá, karcsú, magas lány. Én pedig kicsi vagyok és egyre kerekebb, így azokat a hosszú, lebegős, könnyű anyagból készült ruhákat, amiket ő hord, legfeljebb takaróként teríthetném magamra. S még akkor sem lennék sikkes.
Mint kiderült, augusztus 11-én házasodnak Peadar-ral, mégpedig Kathmandu-ban, két tanúval. Slussz. A módfelett vallásos, kissé maradi családjában jó páran felvonták a szemöldöküket a hír hallatán, de Annáék egy ügyes húzással elejét vették a bonyodalmaknak. Amikor majd jövőre megint hazajönnek, tartanak egy nagy, humanista esketést is, vidéken, meghívják rá az összes rokont, barátot, s lesz kellő felhajtás, kiöltözéssel és körítéssel. Múlt szerdán mentek le a családdal valami vidéki kastélyszállóba, szervezkedni, ott lesz majd a rendezvény. Amihez nekem, az előzetes tervek szerint egy jókora, elefánt alakú esküvői tortával kell hozzájárulnom :-)
Meséltem Annának, hogy először, az esküvő hírét hallva inkább egy csupafehér, kicsi buddhista imazászlókkal díszített, háromszintes tortára gondoltam, de az elefánt (fekvő, nem 3D, szerencsére!) is remek ötlet, a vendégek pedig kapnak elefántos sütit... Az elefánt-motívum azért szerepel, mert Annáék kathmandui házától nem messze van egy állatkert, ahonnan ki lehet bérelni fotózáshoz az elefántokat, s ezt sokan meg is teszik, nemcsak esküvőkre...
Érdekes volt hallani, hogy testvérei hogyan álltak hozzá az esküvő híréhez. Anna fiatalabb, még nem házas testvérei örömmel fogadták a formabontó esküvő ötletét, a nála idősebbek (már házasok) azonban morogtak, sőt, ledorongoló levelet is kapott egyiküktől... A maga módján igyekezett elejét venni a problémáknak, mamáját esküvői ruha/cipővásárlásokra vitte, így igyekezett bevonni a szervezésbe... De valahol fájt neki, hogy ilyen taktikázásra volt szükség, s nem tudtak a családban felhőtlenül örülni a boldogságának.
Amúgy pedig nem terveznek semmit hosszútávra. Már Peadar-nak is van munkája Nepálban, Anna szerződését pedig évente újítják (eredetileg 8 hónapra ment oda), a munkája egyre felelősségteljesebb, osztrák főnöke mind nehezebb és nehezebb projektekkel bízza meg, ami utazgatást is jelent - jól érzik magukat, sokféle emberrel találkoznak, és az életük változatos. Nagyon örültem, hogy találkoztunk, s tudott szakítani rám egy órát a sok rokon-ismerős látogatása között.
***
Vasárnap légiparádén voltunk, a Summerfest egyik záróakkordjaként, lent a promenádon. Most vittem messzelátót is, hogy közelebbről is megcsodálhassam az akrobatikázó gépeket. Óriási tömeg volt, 65 ezer embert emlegetett az újság. Szerencsére találtunk egy félreeső sarkot, ahonnan tülekedés nélkül nézelődhettünk. A kiállított tűzoltóautó félelmetes forgalmat bonyolított le, apróságok fotózkodtak büszkén, a fejükön bizonytalanul billegő óriási tűzoltó sisakban, a kormányt markolva. Elképesztő, hogy kicsi gyerekeket mennyire le lehet nyűgözni ilyesmivel, még a kislányokat is! Én inkább a kiállított helikopter felé kacsintgattam...
A vurstli, az óriáskerék még marad, majd csak augusztus 9. után szerelik le őket, előtte való este pedig tüzijátékkal búcsúzik a fesztivál. A tegnapi hőségben nagy forgalmat bonyolítottak le, hétköznap még nem láttam ilyen tömöttnek a partot, a jó idő rengeteg családot lecsalt a promenádra. Legalább a vurstlisoknak jól megy az idén :-)
***
A kék sállal elkészültem, alaposan begyakoroltam rajta az egyes szemeket. Most már csak "blokkolni" kell, vagyis szépen formára igazítva megszárítani, amihez már beszereztem a rengeteg gombostűt is. Azóta egy másik sál is készen van félig, terveim szerint ezt fogom lerakni a piac vezetősége elé - ugyanis 8 év tagság ide vagy oda, ha újfajta termék árusításába akarok kezdeni, ahhoz az engedélyük kell. Van ám itt bürokrácia, kérem.
***
Ami a ma(c)skaszelidítést illeti, sehol sem járok. Különösebben nem erőlködöm már, van úgy, hogy látványosan semmibe veszem, úgy jövök-megyek a kertben. Amit tegnap félig kitakarítottam, de van még meló. Természetesen sikerült kiválasztanom a legforróbb napot, folyt rólam a víz, pedig nem volt annyira megerőltető a gyomtépkedés a kövek közül. A hátam néha jelzett, hogy azért még nem épült fel teljesen, így néha egészen öregnénis testtartással sikerült csak dolgoznom. Mára már hűvösebb, felhősebb napot mondanak, kellemesen friss a levegő, nincs az a szaunaszaga, mint tegnap.
Talán a héten V. visszakapja Böhömöt a szereldéből, és akkor megyünk Belfastba, autós találkozóra. (Ilyesmire lehet számítani.) Egy igen izgalmasnak ígérkező múzeum parkolójában van a találka, így nekem is lesz látnivaló. Az a pár Alfás, aki jelezte, hogy jönne, célzott rá, egészen finoman, hogy remélik, lesz megint süti... A múlt héten egy igen sokféleképpen ízesíthető sütit készítettem a kávékuckóba, ezúttal pekándióval, most is azt fogok csinálni, de kétféle ízesítéssel, hogy legyen valami változatosság.
A Gyárból várt nagy megrendelés egyre csak halasztódik. Említettem ezt már? Három új alkalmazott került az uram csoportjához, s az ő bemutatkozó kávézós-sütis összejövetelükre rendelt a Gyár sütiket. Vagyis mondták az uramnak, hogy "gondoskodjon süteményekről" :-) Ketten már dolgoznak, de a román srác papírjain még mindig ülnek a bevándorlásiak, vagy kik, sőt, "elveszett" a postán... Elvileg augusztus elején fog kezdeni dolgozni, s utána egy héttel kirukkolhatok a legjobb sütijeimmel a bemutatkozó összejövetelükre (mert addig nem lehet "bemutatni" őket, amíg nem dolgoztak velük pár napot...). Az uram mondta, hogy tegyek ki magamért, így aztán sokféle aprósággal fogok készülni.
***
A piacon nem sikerült meghonosítanom a kakaós csigát. Pedig de bíztam benne, hogy Limara receptje elbűvöli az ír gyomrokat! Az érdeklődés minimális, csökkentenem kell a sütött mennyiséget. Három-négy darabnál többet nem tudok eladni, sajnos. Az utóbbi időben a leveseim iránt is megcsappant az érdeklődés, majd ha hűvösebb lesz az idő, újrakezdem a készítésüket. A szeletelt tortát is szüneteltetem. Ellenben a sütikből - továbbra is "téma" szerint gyűjtve csomagolom őket -, mindig elfogy a 15 csomag. Mostanában kisfiúknak és kislányoknak szóló csomagokat is készítek, hogy még több féle kiszúrót tudjak használni.
***
Először is, 18 hónap távollét után találkoztam Annával. Ragyogott, csinos volt, hosszúra lenőtt a haja - ő az a nő, akire mindig irigykedéssel nézek, mert a legfurább ruhadarabokat is a legnagyobb természetessséggel tudja hordani. Igaz, meg is van az alakja hozzá, karcsú, magas lány. Én pedig kicsi vagyok és egyre kerekebb, így azokat a hosszú, lebegős, könnyű anyagból készült ruhákat, amiket ő hord, legfeljebb takaróként teríthetném magamra. S még akkor sem lennék sikkes.
Mint kiderült, augusztus 11-én házasodnak Peadar-ral, mégpedig Kathmandu-ban, két tanúval. Slussz. A módfelett vallásos, kissé maradi családjában jó páran felvonták a szemöldöküket a hír hallatán, de Annáék egy ügyes húzással elejét vették a bonyodalmaknak. Amikor majd jövőre megint hazajönnek, tartanak egy nagy, humanista esketést is, vidéken, meghívják rá az összes rokont, barátot, s lesz kellő felhajtás, kiöltözéssel és körítéssel. Múlt szerdán mentek le a családdal valami vidéki kastélyszállóba, szervezkedni, ott lesz majd a rendezvény. Amihez nekem, az előzetes tervek szerint egy jókora, elefánt alakú esküvői tortával kell hozzájárulnom :-)
Meséltem Annának, hogy először, az esküvő hírét hallva inkább egy csupafehér, kicsi buddhista imazászlókkal díszített, háromszintes tortára gondoltam, de az elefánt (fekvő, nem 3D, szerencsére!) is remek ötlet, a vendégek pedig kapnak elefántos sütit... Az elefánt-motívum azért szerepel, mert Annáék kathmandui házától nem messze van egy állatkert, ahonnan ki lehet bérelni fotózáshoz az elefántokat, s ezt sokan meg is teszik, nemcsak esküvőkre...
Érdekes volt hallani, hogy testvérei hogyan álltak hozzá az esküvő híréhez. Anna fiatalabb, még nem házas testvérei örömmel fogadták a formabontó esküvő ötletét, a nála idősebbek (már házasok) azonban morogtak, sőt, ledorongoló levelet is kapott egyiküktől... A maga módján igyekezett elejét venni a problémáknak, mamáját esküvői ruha/cipővásárlásokra vitte, így igyekezett bevonni a szervezésbe... De valahol fájt neki, hogy ilyen taktikázásra volt szükség, s nem tudtak a családban felhőtlenül örülni a boldogságának.
Amúgy pedig nem terveznek semmit hosszútávra. Már Peadar-nak is van munkája Nepálban, Anna szerződését pedig évente újítják (eredetileg 8 hónapra ment oda), a munkája egyre felelősségteljesebb, osztrák főnöke mind nehezebb és nehezebb projektekkel bízza meg, ami utazgatást is jelent - jól érzik magukat, sokféle emberrel találkoznak, és az életük változatos. Nagyon örültem, hogy találkoztunk, s tudott szakítani rám egy órát a sok rokon-ismerős látogatása között.
***
Vasárnap légiparádén voltunk, a Summerfest egyik záróakkordjaként, lent a promenádon. Most vittem messzelátót is, hogy közelebbről is megcsodálhassam az akrobatikázó gépeket. Óriási tömeg volt, 65 ezer embert emlegetett az újság. Szerencsére találtunk egy félreeső sarkot, ahonnan tülekedés nélkül nézelődhettünk. A kiállított tűzoltóautó félelmetes forgalmat bonyolított le, apróságok fotózkodtak büszkén, a fejükön bizonytalanul billegő óriási tűzoltó sisakban, a kormányt markolva. Elképesztő, hogy kicsi gyerekeket mennyire le lehet nyűgözni ilyesmivel, még a kislányokat is! Én inkább a kiállított helikopter felé kacsintgattam...
A vurstli, az óriáskerék még marad, majd csak augusztus 9. után szerelik le őket, előtte való este pedig tüzijátékkal búcsúzik a fesztivál. A tegnapi hőségben nagy forgalmat bonyolítottak le, hétköznap még nem láttam ilyen tömöttnek a partot, a jó idő rengeteg családot lecsalt a promenádra. Legalább a vurstlisoknak jól megy az idén :-)
***
A kék sállal elkészültem, alaposan begyakoroltam rajta az egyes szemeket. Most már csak "blokkolni" kell, vagyis szépen formára igazítva megszárítani, amihez már beszereztem a rengeteg gombostűt is. Azóta egy másik sál is készen van félig, terveim szerint ezt fogom lerakni a piac vezetősége elé - ugyanis 8 év tagság ide vagy oda, ha újfajta termék árusításába akarok kezdeni, ahhoz az engedélyük kell. Van ám itt bürokrácia, kérem.
***
Ami a ma(c)skaszelidítést illeti, sehol sem járok. Különösebben nem erőlködöm már, van úgy, hogy látványosan semmibe veszem, úgy jövök-megyek a kertben. Amit tegnap félig kitakarítottam, de van még meló. Természetesen sikerült kiválasztanom a legforróbb napot, folyt rólam a víz, pedig nem volt annyira megerőltető a gyomtépkedés a kövek közül. A hátam néha jelzett, hogy azért még nem épült fel teljesen, így néha egészen öregnénis testtartással sikerült csak dolgoznom. Mára már hűvösebb, felhősebb napot mondanak, kellemesen friss a levegő, nincs az a szaunaszaga, mint tegnap.
Talán a héten V. visszakapja Böhömöt a szereldéből, és akkor megyünk Belfastba, autós találkozóra. (Ilyesmire lehet számítani.) Egy igen izgalmasnak ígérkező múzeum parkolójában van a találka, így nekem is lesz látnivaló. Az a pár Alfás, aki jelezte, hogy jönne, célzott rá, egészen finoman, hogy remélik, lesz megint süti... A múlt héten egy igen sokféleképpen ízesíthető sütit készítettem a kávékuckóba, ezúttal pekándióval, most is azt fogok csinálni, de kétféle ízesítéssel, hogy legyen valami változatosság.
A Gyárból várt nagy megrendelés egyre csak halasztódik. Említettem ezt már? Három új alkalmazott került az uram csoportjához, s az ő bemutatkozó kávézós-sütis összejövetelükre rendelt a Gyár sütiket. Vagyis mondták az uramnak, hogy "gondoskodjon süteményekről" :-) Ketten már dolgoznak, de a román srác papírjain még mindig ülnek a bevándorlásiak, vagy kik, sőt, "elveszett" a postán... Elvileg augusztus elején fog kezdeni dolgozni, s utána egy héttel kirukkolhatok a legjobb sütijeimmel a bemutatkozó összejövetelükre (mert addig nem lehet "bemutatni" őket, amíg nem dolgoztak velük pár napot...). Az uram mondta, hogy tegyek ki magamért, így aztán sokféle aprósággal fogok készülni.
***
A piacon nem sikerült meghonosítanom a kakaós csigát. Pedig de bíztam benne, hogy Limara receptje elbűvöli az ír gyomrokat! Az érdeklődés minimális, csökkentenem kell a sütött mennyiséget. Három-négy darabnál többet nem tudok eladni, sajnos. Az utóbbi időben a leveseim iránt is megcsappant az érdeklődés, majd ha hűvösebb lesz az idő, újrakezdem a készítésüket. A szeletelt tortát is szüneteltetem. Ellenben a sütikből - továbbra is "téma" szerint gyűjtve csomagolom őket -, mindig elfogy a 15 csomag. Mostanában kisfiúknak és kislányoknak szóló csomagokat is készítek, hogy még több féle kiszúrót tudjak használni.
***
A His and Hers c. filmet említettem már, de most idelinkelem a weboldalát is. Remek ötlet: egyre idősebb ír lányok-nők mesélnek az apjukról, szerelmükről, életük párjáról, fiaikról. Alig várom, hogy kijöjjön DVD-n. Eddig talán csak kétszer voltam tanúja, hogy az emberek tapsoltak a film végén... Ami engem illet, én inkább a könnyeimet törölgettem. Mert sír az ember, hol nevettében, hol a szíve facsarodik el. Kihagyhatatlan!
Ehhez kapcsolódik, hogy vajon más házasságokban is eljön a pillanat, amikor a férj, felesége frissen vett fehérneműs csomagját gondterhelten megnézi a hálóban, majd kikiált a konyhába: "Édes, te nem 8/10-es méret voltál, amikor megismertelek?!"
S a konyhából csak súlyos csend "hallatszik" válaszul...?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)