Lassan belejövök

Azt nem mondom, hogy két nap után már kialakult a rutin, de azért már percre pontosan tudom, hogy reggel 8.30-ig mikor hol vagyok, és mit csinálok. 5.20 ébredés (eh), zuhany, gyors ébresztő tea, reggeliszerűség arcomba nyomása, majd amint lehet, irány a kocsi. 6.15-re a LUAS-megállóban vagyok, miután beálltam az én parkolóhelyemre, s a megállóig való baktatás (fák! gyep! hulló levelek!) alatt meghallgatom a madarakat. (Szerintem Maskának köszönhető, hogy nem hallok mostanában reggel madárcsicsert a kert felől.) 6.20-kor jön a LUAS, 6.45-kor Harcourt Street-en leszállok, és 7-kor már bent vagyok átöltözve, sütőket, villanyokat, szellőzőt felkapcsolva az "üzemben". Aztán kenyerek, majd scone-ok sora...

A régi scone-recept eléggé el volt változtatva, utáltam benne a sok sütőport, újra a régi recept alapján sütöm, meg is jegyezték a népek, hogy jé. Most már nem érződik rajta a sütőpor erős utóíze. Állítólag azért lett más a recept, mert valaki elfelejtett megrendelni hozzá egy fontos alapanyagot, a cream of tartar-t, ami szódabikarbónával keverve kiválthatja a sütőport, s annak nincs utóíze.

Apropó, örömmel tapasztaltam, hogy a kávézó udvarán még megvan (vagy van) egy madár, Berta, a madaram, aki egy szürkebegy, és akinek a scone-morzsákat szoktam kiszórni, még régen. A mostani is szürkebegy, hogy ugyanaz a Berta-e, azt nem tudom, de a vendégek által szétszórt morzsákat ez is összeszedi. Nevezzük Berta II.-nek :-)

Jasper, a Galway-ból a Ballymaloe Cookery School-on (mázlista!) át idekerült szakács srác igen kedves, segítőkész. Nagy rajongója a gulyásnak! Ma nagyon szerettem volna, ha nem fél 11-kor, hanem előbb kezd. Főnököm mesélte, hogy a szerda valamilyen ismeretlen okból igen húzós, így ma reggel, nyitás után főleg főztem, és nem sütöttem. Ja de, azt is, fél kézzel. S a kétfelé figyelésnek köszönhetően sikerült szénné égetnem egy tojásételt a sütőben, mert azt hittem, a főnököm figyel rá. Hiszen tőlem csak annyit kért, ugyan, "dobjam már be a sütőbe". Az megtörtént. Azt nem mondta, vegyem is ki, ha kész... Erre is kell majd figyelni, ez is új, régen nem kellett a kajával törődnöm - ez most alighanem annak köszönhető, hogy a régi beosztással ellentétben csak ketten vagyunk fél 12-ig. Amikor is beindul a nagyüzem, s megindul a nép, jönnek ebédelni...

***

Ma vettem egy üveg vodkát, a kapott vaníliarudak (és a régiek) abban áznak. Nevettem, mert ezt a vaníliakivonat-készítést még régen Chili és Vaníliától tanultam, aztán továbbpasszoltam az ötletet főnökömnek, ennek köszönhető, hogy a kávézó szekrényében két liter vodka áll jelenleg is, sötéten, vaníliarudaktól megtömve.

***

Az első komolyabb tortarendelés is megtörtént. Szombatra egy jókora kerek csokitortát kell készítenem, egy 60. házassági évfordulóra. A dekort én javasoltam, a weboldalamon látható Theo-torta diszítésére gondoltam. A srác, aki a tortát rendelte - a kávézó felett lévő építészeti irodában dolgozik -, elmesélte, hogy a nagyapja katonaként esküdött, és a templom előtt katonatársai kardokat tartottak ív alakban az ifjú pár felett... Így beszereztek egy kardot, s azzal fogja majd az "ifjú" pár felvágni a tortát... Remélem, hoz majd fotókat!

S aligha fogok majd mindennap blogolni, mert a hét során egyre hosszabbodnak a munkanapok, így addig csicsergek, amig csak lehet :-)

Boldog születésnapot, Laci!

Mert a nagy nap az ma van! Mentünk haza meglepetésnek, és ettünk együtt családi körben szombaton (megjegyzem, felelőtlen blogolásommal sikerült lebuktatnom magunkat, mert az uram nem árulta el, hogy titok...). Kaptam kocsonyát, halászlevet, szaloncukrot, és még sorolhatnám. S könyveket is vettünk, és felnőttként ültünk nagy asztalnál, jobbra és balra is beszélve, jusson mindenkinek pár mondat - ahogy egy ilyen nagyasztalos ünnephez illik. Sok érdekesség kiderült a beszédek alatt, de azokat fedje a diszkréció leple :-)

S ma reggel pedig mélyvíz. Túléltem, jobbára időben sikerült is mindent megcsinálnom, de van még mit tanulni. Pl. az a szó, hogy "nem", törlendő a szótárból. Ha a vevő sütit akar, legyen. Ha nincs, akkor lehozzuk neki a csillagokat az égből. Lehetőleg félórán belül.

Találtam ingyenes parkolóhelyet, így már nem kell folyton azon aggódni, van-e elég apróm reggel a gép megtömésére, haha (mert a dög parkolóautomata nem ad vissza). A LUAS-megállóhoz vezető séta oda-vissza igen látványos, még gyerekkort és soproni lakóhelyet idéző vadgesztenyét is sikerült ma rugdalnom aranybarna avaron - s a megállóval szemközti sokemeletes ház egyik ablakában megtekintenem egy alsógatyában bámészkodó férfit. Alighanem azt hitte, ha vízszintesen esik, senki nem néz fel, s egyszálgatyázhat a panorámaablak előtt.

De a piaci tömeggyártást elfelejthetem, mert azt már biztos, hogy a munkaidőm nem akkor ér véget, amikor az óra mondja, hanem amikor mindennel készen vagyok. Át kell majd szerveznem az időbosztásomat, mert mostantól a laza lötyögésnek vége. Hétfőn, a piaci mítingen majd megbeszélem velük a dolgot.

A telefonnal nem lehet látványos fotót készíteni, sajnos, a bácsit is úgy loptam be a képbe, hogy valamihez lehessen viszonyítani a méreteket... de még így sem tudom visszaadni a látványt. Erős szél tombol (egy szélviharnak köszönhetően, amely főleg a nyugati megyéket sújtotta), annyira erős szél van, hogy még Böhöm egy meglehetősen súlyos, régi felnijét is odébb görgette az ajtó elől. Valamint a virágkosár is elég érdekes pózban lógott ma délutánra. Muszáj volt megállni, megcsodálni a hullámokat, a széldobálta sirályokat, megpróbálni fényképezni, arcomban a hideg permettel.

Maskát még nem láttam, biztosan megsértődött a 4 napi távollétem (hehe, kajahiány!) miatt.

No, házimunkára fel!