Nemrég, egy remek angol sorozatot néztem The Great British Bake Off címmel, amiben amatőr cukrászok versengtek az ország legjobbja címért, különböző szakmai feladatoknak (is) eleget téve. A versengésüket néha egy-egy food historian (van ilyen!) rövidke ismertetője szakította félbe, egy-egy angol kastély konyhájának mélyéről, s ezek során megismerkedhettünk egyes ételek eredetével, kifejezések származásával, megtudhattuk például, mikor kezdett a nők feladata lenni a sütés.... A különféle népszerű, Angliára jellemző sütik, ételek, mint pl. a húsokkal bélelt, néha cikornyásan díszített pie-ok mikor terjedtek el, elkészítésük hogyan alakult az évszázadok során.
Így tudtam meg, hogy a humble pie kifejezésben a "humble" az eredetileg "umble" akart lenni, mely a francia "numble" (őzbelsőség) szóból ered, később az olcsó húspotyadékot értették rajta. A potyadékokból sütött pitét pedig a nemesúr asztalánál a kevésbé illusztris vendégeknek, a nem annyira kegyben állóknak, megtűrt rokonoknak szolgálták fel, így a t. vendég tudta, hol a helye. "Well, I am eating a humble pie" - mondja azóta is az angol, ha arra céloz, hogy elismeri, tévedett, hibázott, a helyére van téve. Némi megalázkodást is sejtet a dolog.
Ma én ettem humble pie-t... Elmesélem, hogyan történt.
Tegnap este egy kocsmai sör mellett az uram célzott rá, hogy nézzek melót, vagy menjek el a magas hivatalba, és kérdezzek rá, jár-e valamilyen segély, mert abból, amit produkálok, nem élünk meg. Csak az ő fizetése, bármennyire jó is, már nem elég. Amióta megtudtuk, mennyi adót kell fizetnünk utánam, enyhe sokk ül rajtunk, s ehhez jönnek a kiadások, amelyek így, az év vége felé sűrűsödnek. Mondhatni, helyzet van. Így nem csoda, hogy hajnalban, az álmából riadt hördüléssel ébredő fűtéssel együtt felébredtem én is, alig valamivel 5 után, s vagy az agyam járt, vagy olyanokat álmodtam, hogy még...
A gondolatok sűrűek voltak, és hiába rendeztem el szépen a napot, fejben, hogy mikor hová, miért megyek ma, sehogysem bírtam megnyugodni. Jaj, mi lesz! Sosem álltam még sorba segélyért, s nem is állt szándékomban. Azon gondolkodtam, szendvicskészítő, vagy öregek otthonában kakitörlő álláshoz passzol-e jobban az életrajzom. Mert ilyen állás akad bőven, még képesítés sem kell hozzá mindenhol. Nem mintha lenne... Nem kellett állást keresnem az elmúlt 7 évben, s amikor utoljára kerestem, az borzalmas volt. Ha most cv-t írok, akkor azon mindenképpen el kell ismernem, hogy próbáltam saját talpamra állni, és NEM SIKERÜLT.
I have to eat a humble pie...
Jött a reggel, a függönyök résében egyre világosabb lett a fénycsík. Az álmomban rám zuhanni akaró busz képe a forró zuhany segítségével halványult. Szépen sütött a nap, és hideg sem volt. Szokatlan időben szállítottam a héten, alaposan megkésve a forgalom miatt, így 9 után értem a kávézóba, a novemberre és a Halloween-re rendelt sütikkel. Már ex-főnököm is bent volt. Éppen telefonált az udvaron ődöngve, és amikor látott jönni a dobozokkal, kihajtotta előttem a dupla szárnyas ajtót. Amire kézírásos hirdetés volt kiragasztva: "Full-time baker wanted".
Szívdöbbenet. Jól látok? Gyakorlatilag gondolkodás nélkül jött ki a számon a mondat, hogy jajdekár, hogy full-time-os baker-t keres, mert én éppen part-time melót keresek. "Really?" - kérdezett vissza, s onnan kezdve sínen voltam, mint szegény József Attila. Én magyarázkodtam, hogy a sütizéssel nem érem el a várt sikereket ipari konyha híján... ő bólogatott, hogy hát igen, s az adó, az sokat elvisz, de a lényeg: amikor eljöttem, a csekkemet tartalmazó borítékon esetleges munkabeosztásom ideje volt feltüntetve. Ígérte, délután felhív, miután ma még találkozik egy lánnyal, aki érdeklődik a munka után.
Mennyire voltam biztos abban, hogy visszavesz? Nagyon. De egyszerre voltam biztos a sikerben, és voltam kész a kudarcra. A telefonfülke előtt ülő kéregető sráchoz visszaléptem, bedobtam az aprót a poharába. Amekkora arcom van, az jutott eszembe, "legyen neked is jó napod".
Miért voltam annyira biztos a sikeremben? Mert tudom, ex-főnököm is tudja, mire vagyok képes. Másrészt, az valahogy vagy a véletlenek igencsak szerencsés összejátszása, vagy isteni szerencse (kinek-kinek ízlés szerint), hogy előző este az uram leültet és megmondja, hogy márpedig helyzet van, én éjjel szájszélet rágva aggódom, erre reggel éppen akkor megyek, amikor ő, exfőnököm, akit nem láttam hónapok óta, ott van, és ott a hirdetés, és azonnal beszélni is tudunk, szemtől-szemben, különösebben leplezett érzelmek nélkül. S nincs rákészülés, begyakorolt mondatok, amik erőltetetten hangzanak, és idétlenül sülnek el, nincsen gyomorremegés, csak értelmes megbeszélés van.
Délután kettőig beszerzek, illetve rohangálok a városban (hozzáteszem, boldog rohangálás ez, mert könyveket vettem, Trish ajándékbonjának utolsó euróiból, ihajj, s végre kezemben az új Nigella-kötet is, dedikálva!), a nagybaniban liszteszsákok vonszolása, szándékosan NEM gondolkodom, mindeközben a gyomromban csomóként ül az izgalom... Mi van, ha mégsem? Alig múlik el a megbeszélt 14 óra, csörög a telefon, s a kérdés: "Akkor meggondoltad, tényleg jönnél?"
Meggondoltam. Hozzájön még, hogy a munkára jelentkező lány lelkes, de az angolsága rossz. Akármi is volt, akármit is terveztem az életemmel, a sütijeimmel, el kell ismernem, hogy így, egyedül, pénzmag nélkül, nem megy. Ellenben NAGYON KELL az anyagi biztonság. Utazni szeretné(n)k, enni, látni, kényelmesen élni, számlákat gond nélkül kifizetni. Ki tudja, mi lesz itt, a költségvetés kihirdetése után jövőre?!
Amint lehet, de legkésőbb apósom 70. születésnapi ünnepsége után, november 9-én már megint a Cake Café-ban fogok dolgozni. Akármi is lesz, abba kapaszkodom, hogy ex-főnököm többször is mondta, mennyire boldog, hogy visszamegyek, éppen időben, a karácsonyi roham idejére, én pedig óriási megkönnyebbüléssel köszöntem meg neki a lehetőséget.
Micsoda mázli. Ha nyafognék majd, hogy ez nem jó, az nem jó, majd tessék rámpirítani.
***
(Ex)főnököm ebben a pillanatban emailezett, hogy mennyire örül a visszatérésemnek, s egyben küldi a munkaidőbeosztásomat is. A fizetésem több a réginél. A dekorált sütiket továbbra is úgy venné meg külön tőlem... Jövő héten, kedden-szerdán menjek be reggel, begyakorolni a rutint Sebastian-nal...
Most itt ülök, és nem tudom elhinni, tényleg ennyire mázlista lennék? Vagy holnap elüt a busz? Vagy kapok éjjel egy agyvérzést????
