Ma szabadnapot akarok, mondtam tegnap magamnak, amikor reggel visszajöttük a soron kívüli szállításból. Megkávéztam, aztán visszafeküdtem az ágyba, azzal, hogy alszom egyet. De egy darabig jöttek-mentek még az üzenetek, mert mint kiderült, az Üzem cukrásza szombaton ott volt azon az esküvőn, amire a tortát (az utolsót!) és a hattyús sütiket készítettem. Kicsi a világ! Nem tudtam, hogy szegről-végről ismeri a menyasszonyt. Elmesélte, hogy a torta felvágására végül is nem került sor, először ugye, ünnepi ebéd, aztán a váratlanul megjelenő napfény kihasználása fotózásra, ugyanis egész nap esett vagy szemerkélt, majd egy csapat vendég elment meccset nézni, s mire visszajöttek, már felszolgálták az esti falatkákat... S aztán valamilyen fura szabály miatt 11.30-kor pontban véget ért a parti, a hotel rendelte így, s a torta felvágatlan maradt. Többkilós adag, csokis keksztorta, ellesz egy-két hétig a hűtőben, ha lehúzzák róla a nehezen felsimogatott cukormázréteget.
***
Ami kapcsán megint tanultam valamit. A keksztortára vékonyan felvitt csokis vajkrémet lehűtöttem, hogy ne legyen túl puha, amikor felterítem rá a cukormázat, éppen csak ragadjon egy kicsit, hogy legyen, amire tapasztható a cukormáz (s eltüntesse a keksztorta egyenetlenségeit). Hiba volt a hosszas hűtés. Hiába ügyeskedtem: amikor rásimogattam a mázat, eligazítottam szépen, megjelentek a rettegett buborékok a felszíne alatt. Hol itt, hol ott. Óvatosan kiböktem őket tűvel, mint egy kellemetlen pattanást, s addig nyomogattam, simogattam a mázat, amíg eltűnt a pattanás, s jobbára a tű nyoma is. Nem teljesen, így kentem rá egy kevés porcukrot, ez úgy-ahogy kitöltötte a parányi lyukat, de én tudtam, hogy ott van. Mire végeztem, már a torta túloldalán várt egy hasonló púp. Végül addig bökögettem, nyomogattam a mázat, míg elkerülhetetlenné vált egy második, vékonyabb réteg, hogy a szúrások nyomait teljesen eltüntessem, hiszen egy teljesen, tökéletesen fehér bevonatra volt szükségem. Némi hajtépés után sikerült elhasználnom mind a 2 kg mázat a két, egyébként kicsi tortára.
Persze, már csak utána gugliztam meg, hogy ez mi a fene lehetett, ennyire béna volnék, hogy a leggondosabb ráhelyezés, óvatos lesimogatás után is szorul levegő a máz alá? Nem, a hiba másban volt, meg kellett volna várnom, a míg a lehűtőtt torta szobahőmérsékletű lesz. Ugyanis, állítják a weboldalak, amíg a torta langyosodik, levegőt bocsát ki magából s ettől púposodik fel a cukormáz. Lehet azt bármilyen gondosan simítani, púpos lesz.
Ezt tanultam meg, az utolsó torta készítésekor. Amit még csak fel sem vágtak a nagy napon. S bár az ifjú pár már célzott rá, hogy a gyerekek őszi születésnapjára majd rendelnének tortát, ahogy eddig szoktak (régi kuncsaftok), nemet mondtam. Egyelőre most jó darabig nem akarok cukormázat látni.
***
Szóval tegnap leszállítottuk az utolsó szivárványszínű Pride-megrendelést is, valami cégnek, s remélhetőleg csendes hét következik. A legközelebbi megrendelés 19-re kell, az egyik elég pepecs meló, de legalább tudom használni a vadvirág formájú kiszúróimat. Végre valami szokatlan. Aztán augusztusig nincs semmi extra, rajzolgathatok olyan sütit, a piacra, amilyet csak akarok. Az Üzem most nyári témájú mézeseket kért, egyelőre a futball bajnokság, és kezükben gyümölcsöket tartó mézes emberek képe van előttem, s esetleg viselhetnének fürdőruhát... Az esküvői köszönetsütikhez rendelt hattyú-kiszúró mellé ajándékba kaptam kicsi dinnye- és banán formájú kiszúrót, azokat használnám az emberkék kezében tartott gyümölcsökhöz.
Az Üzemnek már bejelentettem, hogy a) árat emelek, mert másodszor ment fel idén a gáz és áram ára, b) szeptemberben szabadságra megyünk. A kompjegyeket is megvettük, megint Dublinból megyünk Cherbourg-ba, az Oscar Wilde-kompon. Egy hét Svájc a terv, aztán Magyarország, oda- és visszafelé itt-ott megállók, de ezek még csak levegőben lógó tervek.
De tervezgetni addig is jó.
***
Odakint kitartóan esik, langyos nyári eső, ami azt jelenti, hogy (viszonylag) csend van, nincs odakint gyerekzsivaj, csak a nappalik nyitott ablakain szűrődik ki/be néha a nyüszi. A kert végében lévő babér most szórja el elhervadt virágait, ma reggel egy fél vödörnyit söpörtem össze a teraszról, ahol nedves, barna rétegként álltak össze, mindenhol, ahová estek: a madarak fürdőjének tetején, a cserepekben, a terasz kövein. Szeretem az ilyen hosszan, csendesen eső esőt, még akkor is, ha sötétebb van a szokottnál. A madarakat sem zavarja, sűrűn landolnak az etetőn, Manci pedig mélyen behúzódott a házikójába, miután már kikövetelte magának a simogatással-bundaápolással egybekötött ebédet.
Hétvégén hosszú-hosszú kihagyás után újra társasági életet éltünk, Trish-nél, raclette-ezni mentünk hozzá, s az esős időre tekintettel amolyan benti eszem-iszomra.
Sajnos, a raclette gép többször kivágta nála a biztosítékot a túlterhelt hálózat miatt, így végül kis fazékban olvasztottuk a sajtot a zöldségek, húsok mellé. Órákon át beszélgettünk, míg odakint jöttek-mentek az esőfelhők, s az ebédlőjéből látható Little Sugarloaf hegy csúcsa egyre jobban felhőbe került. Már idejét sem tudom, mikor ültünk le így, nagyon kellemes volt, és remélhetőleg majd egy vendéglői összejövetellel folytathatjuk.
Elvileg 19-én nyithatnak a vendéglők, benti kiszolgálásra, megy a huzavona, hogy hogyan lehessen bemenni, oltással, vagy valamilyen papírral bizonyítva, hogy nem fertőzünk. S nemsokára megkapjuk a digitális passzt, ami európai utazáshoz kell majd, hurrá! Már csak felületesen nézem a napi Covid-körlevelet, amit küldenek az online újságtól, elég hír az, hogy a megbetegedések száma csak nem akar csökkenni, de a súlyos betegeké már igen alacsony. Az új variánsok tartják izgalomban a döntéshozókat, félnek, hogy ezek még bajt fognak hozni. Folyamatosan emlegetik, hogy jön a negyedik hullám, az igencsak fertőző Delta variánsnak hála.
Ne legyen igazuk.
***
Barátunk fia és barátnője nyárra kávézót nyitott Révfülöpön, s természetesen követjük őket, s náluk láttam az eddig számomra ismeretlen tonikos kávét. Elsőre elég furán hangzott a dolog, de van benne ráció: a kesernyés kávé mellé a keserédes tonik, jó sok jéggel, igazi nyári ital, azóta lelkesen iszom, délutáni pick-me-up-ként. Reggel kávé tejjel, vagy tejes tea, ébresztőnek, séta előttre, délután pedig tonikos segítség a második műszakhoz. A hideg vízbe áztatott teafüves zöldteát is megszerettem, tényleg remek frissítő, s ha az ízlés úgy kívánja, sokféleképpen lehet ízesíteni, de amúgy elég finom magában is.
Hopp, alaposan rákezdett az eső, megyek egy kicsit hallgatózni, s nézni, ahogy pattognak a cseppek a terasz kövein.
