Félelmetes, milyen gyorsan múlik az idő... A minap még húztam a szám, amikor az iskolakezdés nehézségeiről beszéltek a rádióban, és az egyik kedvenc kiszúrókészítőm már Halloween-i (!) újdonságait ajánlotta. Most már tele a helyi bolt iskolás cuccokkal, színes filctollak, tolltartókészletek néznek az emberre, amint belép a kosarakon túlra...
Munka volt bőven az elmúlt héten, s ma örömmel állapítottam meg, hogy laza hét lesz, mert nincs rendelés, előre lesütöttem a dekorálandó sütiket a kávézónak, éppen szusszanok egyet, mert máris betelt a naptár jövő hétre... Édes panasz ez.
Múlt hétvégén olaszautó-találkozón voltunk, amolyan jótékonysági összejövetelen, ahol a belépési díjjal, és a helyszínen összeadott pénzzel támogattuk - ebben az esetben - a cisztás fibrózisos betegek kampányát, hogy egy Orcambi nevű gyógyszer elérhető legyen számukra Észak-Írországban és itt. A találkozót egy északír tag szponzorálta és szervezte.
Már előző nap lementünk Cork megyébe, s közel Carrigaline-hoz egy Fernhill nevű golf- és country klubhoz csapott motelszerűségben aludtunk. V. nézegetett szállásokat különböző gyűjtőoldalakon, de mindenhol telt ház fogadta: meglepő volt, s még meglepőbb volt a drágaság. Végül itt kaptunk szobát. Mesélte a recepciós, hogy az idén nyáron nem volt panaszra okuk, rengeteg a vendég. Csendes helynek bizonyult, bent van a golfpálya közepén, forgalom zaját nem lehetett hallani, sőt este, amikor vacsora után óvatoskodtunk befelé a kanyargús utacskán a sötétben, nyulak ugráltak odébb a pálya széléről.
Korrekt volt a szoba az árért, benne a reggelivel, de ami igazán kellemessé tette, az a személyzet volt. Középkorú férfi fogadott minket a recepciónál, este pedig egy még idősebb ember vette át a helyét, aki éppen sétált a kocsijától, kajás zacskót lengetve a kezében, amikor vacsora után beálltunk a parkolóba. Olyan kemény cork-i akcentussal köszöntött ránk (a "you" helyett a bájos, és barátnőnk, a Clare megyéből való Trish által is gyakran használt archaikus "ye"-t mondva), hogy egy pillanatra megijedtem, hogyan fogom megérteni?! S azonnal megkérdezte, kérünk-e teát... Úgy invitált, hogy simán el tudtam képzelni, ha kérek, ott fogja nekem kiönteni a termoszából, vagy a recepciósfülke egyik rejtett zugában pöccenti majd életre a vízforralót, annak ellenére, hogy a szobánkban minden volt a teához. Egyáltalán nem érdekelt utána (annyira), hogy a hátamra csukódik a kissé félrenyaklott WC-fedél, a bácsi kedvessége bőven kárpótolt ezert a kellemetlenségért.
V. főleg azért akart feltétlenül a találkozó közelében megszállni, mert kinézett egy tengerparti vendéglőt, amit a főnöke nagyon ajánlott. Ami sajnos, tele volt aznap este, így az ő ajánlásuk alapján egy, kb. a világvége, egy GAA-pálya és két sövény közé beszorított gasztro-kocsmába mentünk, egy Tracton nevű település közelébe. Keskeny utakon autózva, rókát, macskát megugrasztva kerültünk az Overdraught nevű kocsmához. Nagyon finom volt az elénk rakott étel, igazán figyelmes kiszolgálással, de ami igazán finomnak bizonyult, az a vacsorához rendelt vörösbor volt, amit vaktában választottam. Hoztunk egy is egy üveggel haza, kitartott egész héten, az emlékekkel együtt.
***
A vasárnapi találkozót rövidke, ám igen élvezetes autózás előzte meg. Carrigaline-tól végig az R612-es úton autóztunk az aznapi találkozó helyszínéhez (előző nap is volt jótékonysági autózás, amire mi nem mentünk le a piacom miatt). Micsoda útvonal ez! Az út hamar az Owenabue folyó mellé simul, s a főút és a folyó között csodaszép sétálóút van kialakítva bicikliseknek, gyalogosoknak. Ezen a napos vasárnapi reggelen különösen szép volt, főleg az itt-ott, félreeső öblökben kikötött vitorlásokkal. Meg is álltunk egy kis parknál nézelődni, fényképezni. Nem sokkal később egy roppant kellemes kávézóban pótoltuk ki a motelbeli reggelit, ahol elég gyengus kávét adtak, ellenben ezzel a hellyel, ami a Grumpy and Wise névre hallgatott. Kellemes méretű asztalok, tágas tér és ügyes berendezés... A gyerekeknek előre nyomtatott színezőlapok, kis csészécskékben rajzkrétákkal... sokféle finom reggelivel várták a vendéget, s még a parkolás sem volt gond. Mint mesélte a pincérnő, régebben egy nagyobb vendéglő volt itt, talán ezért is volt a rengeteg nagy asztal, s nem azok az idegesítően kis asztalkák, ahol az ember nem is tudja, hová rakja a tányérját, csészéjét, valami mindig útban van, s még jó, ha az nem a szomszédja könyöke... Egyébként ők is szolgálnak fel ebédet és vacsorát, noha kávézóként hirdetik magukat.
De ideje rátérnem magára az autós találkozóra. Mondhatnám, igazán íresen volt megszervezve. Elvileg egy parkolóban találkoztak a résztvevők, majd 11-kor egymást bevárva hajtottak volna fel a városka végében, a domboldalon, a corki öbölre néző régi erődbe (Camden Fort Meagher). 11-kor, de még fél 12-kor is ott vesztegeltünk, míg páran éppen csak odaintve már eleve felmentek az erődbe (ahová mint kiderült, nem engedték be őket). Előzőleg a kissé öregecske útikönyvemben hiába kerestem az erődöt, mint kiderült, pár éve nyílt csak meg, helyi önkéntesek újították fel, önkormányzati segítséggel, s csak hétvégente és nyaranta van nyitva, nagyobb része még most is felújítás alatt áll.
Azért csak sikerült az autós konvojnak felvergődnie a dombra, s be is bocsátottak bennünket az erődbe. Fent, a katonák egykori gyakorlóterén álltak fel az olaszautók, most már mindegyik büszkén viselte a rendezvény jókora öntapadós logóját. Tulajdonképpen erről szólt az egész: felálltak az autók, az emberek egymás gépeit gusztálták, ismerősök beszélgettek egymással, két kislány buzgón rázott vödörrel pénzt gyűjtött... Néha közénk tévedtek az erődöt és az éppen folyó katonai kiállítást megtekinteni érkezett turisták, gyerekek. Utána volt elvileg közös autózás is, de azt mi már nem vártuk meg, eljöttünk.
Az erőd nekem nagyon tetszett, a kilátás a corki öbölre leírhatatlanul szép. Az egyik önkéntes megmutatta nekünk, hol horgonyzott egykor a Titanic, mielőtt felszedte az Ámerikába kivándorló szegényeket, s elindult a jéghegy felé. Láttam megérkezni egy hatalmas hajót, a Grimaldi Lines óriási kompját, amely az öbölben méltóságteljes lassúsággal kerülte meg az egykor börtönként szolgáló Spike szigetet, hogy Ringaskiddy-nél beálljon a nagy hajóknak is megfelelő kikötőbe. (Innen megy egyébként a Franciaország felé tartó autós komp is.)
Egyébként alig vártam, hogy elégtételt vegyek George-on, aki múltkor, a Terenure-ban tartott veterán autós találkozón úgy megtréfált: a kezét nyújtotta, aztán kifordított tenyérrel hiányolta, hogy nem volt belevaló süti. No, most készültem. Azóta megjött az Alfa Romeo-logós kiszúróm, csináltam dekorálatlan aprósütit neki(k), s kettőt szépen kifestettem/kihúztam: a fő szervezőknek adtuk őket oda.
Alig vártam, hogy George is megérkezzen a többiekkel, s amikor láttam megjönni, elrejtettem egy sütit a tenyeremben. Előttem V. lépett oda hozzá, laza kézfogásra, hogy az én odanyújtott kezem már ne lepje meg. Nyújtotta is a kezét szépen, s mire bármit szólhatott volna, szépen belenyomtam a sütit a tenyerébe, haha. Ezt is megértük: elakadt a szava, sikerült meglepnem! Csak nézte a sütit, hogy ezt hogyan csináltam?! Még a dekoráltat is elkunyizta volna. Megérte a fáradozás.
A piacról maradt csokis stb. szeleteket kiraktam az egyik padra, apránként elfogytak azok is. S míg a sütik fogytak, elindultam megnézni az erődöt. A kávézójuk kiülős része az öbölre néz, fergeteges a kilátás, órákig el lehetne üldögélni ott, a vizet, a hajókat nézve. Egy másik önkéntes mesélte, hogy ellenben ha esik, a felhők leérnek ide a dombtetőig, s akkor bizony nem sok mindenben lehet gyönyörködni... A régi katonai épületeket kiállítótermekké alakították át, főleg katonai tárgyú kiállítások vannak, némelyik privát gyűjteményt állít ki. 9/11-es fotókiállításra nem számítottam, de az is volt, megdöbbentő képekkel. S egy, amelyben a helyi kézművesek, festők holmijait árusítják.
Érdemes benézni mindenhová, a föld alatti régi lőszerkamrába, ahová alagút vezet, s a másik végén csigalépcső visz a felszínre. Nagyon jól fog kinézni, ha minden épületet helyrehoznak majd. Sokféle rendezvényt is szerveznek ide, esküvőre is ki lehet bérelni az erődöt... A weboldala remek, külön érdemes elolvasni névadója élettörténetét. Ő az a férfi, aki kitalálta az ír zászló színeit...
Nos, míg ezt írtam, beesett két rendelés. A laza hetem máris sűrű. Még hogy könnyű hét! Megyek vajat puhítani a tésztához...
