Halloween-i sikerek

Ma nagyon jól ment a piac! A nagy partikenyér és egy rozskenyér kivételével mindent eladtam! Ági, ezúton is köszönöm a Halloween brack ötletét, kettőt csináltam, a limlomok közül előhalásztam egy strasszos cipő- és egy teknősbéka (!) függőt, s azokat sütöttem bele. Azok is elfogytak! Nem lett olyan édes a tésztája, mint vártam, de talán nem lesz rá panasz.

Levesnek bab- és zöldséglevest főztem, jó alaposan megfűszerezve. Mind a hat pekedli elfogyott. Nagylelkű voltam, s a francia fokhagymából raktam bele - alighanem sokat, mert eléggé érezhető volt a levesen a fokhagymás íz. Ha panaszkodnának, majd elmagyarázom, hogy a szellemek és vámpírok távoltartására szolgált :-)

Tegnap este már annyira nyögtem - megcsúsztam a tennivalókkal -, hogy a sütik közül egyszerűen dekorálatlanul hagytam a boszorkányokat, így nem volt az idén boszi a 8 darabos csomagban. Volt tök, csont, csontváz, denevér (a kedvencem), bagoly, macska és szellem. Helyette néhány csokis/vaníliás cupcake-re rajzoltam pókokat, halálfejet és csontvázat.

Még a méregdrága "haunted house" is elkelt, amin sokat dolgoztam. A szórócsokin és a zselékukacokon kívül mindent én csináltam, mézeskalácsból vagy marcipánból. A baglyot az uram nem ismerte fel, de mások azonnal felkiáltottak: "Nézd, bagoly is van az ablakban!" Csodájára jártak, de a megvételtől mindenkit eltántorított a 35 eurós ár. Már megígértem Adhaímhin-nak, hogy ha nem kel el, odaadom a gyerekeinek, amikor csoda történt...

... és a házat az utolsó pillanatban az általam csak "gazdagember"-nek (így, egybeírva) titulált Nick Roche vette meg, a gyerekeivel. Roppant ellenszenves alak, gazdag, a blackrock-i piac tulaja. Már ajánlotta, hogy áruljak nála, sütiért cserébe, de nincs az a recesszió, ami a vele kötendő üzletre rávenne. Egyrészt, mindenki óv tőle, de nem is kell erőlködniük, nem kedvelem. Valahogy van benne valami taszító, a viselkedése, ahogy beszél, ahogy időnként 500 euróssal fizet... Pénze van, stílusa nincs. A piacon örülnek neki, ha jön, mert félelmetes mennyiséget vásárol, de attól még lehet utálni, ugye? Neki van a kedves kis Rosie nevű tacskója, fekete, kicsi, folyton reszkető jószág. Volt, hogy többszöri ellenkezésünk ellenére is behozta a piacra (higiénikusok oda is lennének), s egyszer megesett, hogy egyszerűen elfelejtették magukkal vinni a kutyát, mikor távoztak. Rosie kézről-kézre járt, míg félóra elteltével kegyeskedtek visszafáradni a kutyájukért. Ma láttam, hogy egy új eb jár velük, egy csupaideg barna spániel. Van még egy fekete-fehér pásztorkutyájuk is, az is kicsi, vékony, s igen félős, ezért őt mindig a kocsiban hagyják, amikor jönnek vásárolni. S amit különösen utálok: zárás előtt pár perccel érkeznek, vásárolnak, aztán szépen megkávéznak, amikor én már javában takarítok, mosogatok... Nehéz ám ilyenkor mosolyogni!

Ellenben jobban örültem annak, hogy Leslie munkát ajánlott. Egyszeri alkalom, előkelő esküvőre kell kis kenyereket, zsömléket csinálni. Ő csinálja a kaját, s nem ér rá kenyeret sütni. Ma hihetetlenül pörgős volt a piac, rengetegen kávéztak, nem volt időnk részletekbe menően megbeszélni a dolgot, Azt hittük, csendes piac lesz, ugyanis le van zárva a felénk vezető egyik főút, s a legtöbb embert még a kis kerülő is eltántorítja attól, hogy kijöjjön a város szélén túl piacolni. Nem tudtunk sokat beszélgetni, de Leslie jövő héten felhív, és később majd mintazsemléket is csinálok neki. Fehér- és barna élesztőseket akar, rozskenyeret nem. Azt mondja, itt nem népszerű a kissé savanykás ízével.

Közben kérdezte, hogy megy a meló, panaszkodtam, hogy a kávézó januártól felére csökkentett megrendeléseit még nem sikerült teljességében pótolnom. Kis idő múlva hozta az Irish Times hétvégi magazinját: "Ez lenne a volt főnököd?" S valóban, Michelle nézett rám egy cikkből, amely "green minded" embereket ismertet.

Meg lehet nézni, ő az, a cikkhez tartozó harmadik képen látható.

Amúgy a Halloween-ból nem érzékelünk semmit, itt a lakás mélyén. A nappaliból néha hallani hangos petárdázást, durrogtatást... A piacra dekorként készült töklámpásomnak is lett gazdája, Sally (p.k.) csapott le rá, mondván, nem volt ideje ilyesmit csinálni az unokáknak, és beszerzési áron megkapta a hülye vigyorú tökömet :-) Az Edétől megörökölt Halloween-os "széjjpöjgőmet" is kiraktam a piac virágokkal teli talicskájába, fújta a szél erősen, kattogva pörgött egész idő alatt.

Ez pedig néhány kép a szellemek járta mézeskalács házamról. Belül zselékukacok hemzsegnek, illetve lógnak ki hátul az ablakon. Sajnos, a farkas és a kopár fa eltörött, a farkast megettem, a fa néhány ágából pedig bokor lett a ház mellé. Most, hogy fűtünk, s a párátlanító az utolsókat rúgja, no és sűrűn esik, nagyon hamar megpuhultak a ház elemei, csak számos támasztó bögre és kés segítségével sikerült összeragasztanom. De utána már nem volt gond.

Miss Hall keze munkája

A míting valóban nem volt hosszú. Fél 10-kor indultam haza a nagy szélben. Gratuláltak, amiért a múltkori maratoni vita részletezését sikerült három mondatra redukálnom a jegyzőkönyvben :-) Azt is megkérdezték, akarom-e tovább csinálni a kávékuckót. Igenlő választ adtam.

Megbeszéltük még a vészesen közelgő Harvest Supper részleteit is. Szokás szerint 9-10 lelkes tagon múlik a rendezvény. Nem, tizeneggyen, mert az uram is segít, noha nem tag. 6 adag zöldséges lasagnát kell készítenem, az esetleges vegetáriánus vendégeknek, és mi szolgáljuk fel a teát/kávét a vacsora után, és a kávéhoz a kis sütiket is én vállaltam el. Eddig 28 jegy fogyott. Lesz valamilyen csirkés és valamilyen marhahúsos étel, főfogásként, rizzsel és főtt krumplival. S különféle desszertekkel, mindenki olyan desszertet csinál felajánlásként, amihez amihez kedve van. (A hozzávalókat fizeti a piac.) Egy jegy 20 euró, amiért a vacsora és egy pohárka bor is jár. Remélem, jön elég vendég ahhoz, hogy ne kelljen szégyenszemre lemondani, mint legutóbb, az érdeklődés hiánya miatt elmaradt tavalyi rendezvényt!

***

A kertből behoztam ám már az összes paradicsomot, és van egy sor még zöld, és egy sor, már szépen pirosló paradicsomom. Maguk a növények a romlás jeleit mutatják, úgyhogy hamarosan a komposztba kerülnek.

A pistike még virágzik, de a japán juharom (mindkettő) elhullatta a levelét, a nagyobbik nagyon szép piros volt, de a szél két nap alatt lekopasztotta, nem tudtam képet csinálni róla a sötétben. Amúgy ma hihetetlen meleg van, migrénre ébredtem, aztán mondta is a levelibéka a tévében, hogy megjött a meleg légáramlat, szép időnk lesz, na de azután...!

A húsvéti kaktuszom megvadult, nagy hirtelen úgy tele lett bimbóval, mintha valami elmaradást akarna behozni:

De a mai poszt lényege: Betty. (Már van egy Bertánk, bronzból, így úgy döntöttem, megmaradok a B betűs elnevezéseknél.) Ő az, "akit" Miss Hall kötött:

Talán valamennyire ki lehet venni a képekből, micsoda gonddal van elkészítve. Itt-ott vannak a többinél nagyobb szemek, itt-ott szálhúzások, de ha 99 (és fél) éves koromban ilyen egyenletes sorokat tudok kötni, hálás leszek a Kaporszakállúnak. Betty-nek hosszú bugyija van, kis virágocska az övén, hátul, ahol nem is látszik, mégis, gondosan oda van horgolva. Inggallérja és kalapja... Csudás!

Az arca nincs valami szépen elkészítve, Mavis szerint talán azért, mert sietett Ms. Hall, hogy novemberre kész legyen a babával, mert azt mondtam, akkorra kérem.

"Nothing much to report"

Odakint a szél néha jó nagyot lendít a madáretetőn, esik is, az óraátállításnak és a komor időnek köszönhetően már délután 3-kor lámpát gyújtottam a vasaláshoz.

S ma este piaci míting is lesz, talán nem lesz hosszú, a vitára, hosszas elemezgetésre mindig hajlamos Patricia nemrég telefonált, hogy "nem tud jönni". Erős gyanúm, hogy még a múltkori hosszas vita miatt duzzog, s azért nem jön. Már nem is kávézik a többiekkel, ahogy eddig szokott, a piac ideje alatt. Sebaj, így talán rövid és lényegretörő lesz a míting, nem fogjuk feleslegesen taglalni a dolgokat.

Múlt szombaton a piacon nagy sikert aratott a chocolate crackles. 27 darab fogyott a 30-ból. Amivel jól pofára estem, az a mézes szelet volt. Egy magyar karácsonyi szakácskönyvből származott a recept. Mandulával, fél koktélcseresznyével van díszítve minden szelet, nagyon csinosan néz ki. Amikor egyszer lakóbulira vittem a kávézó épületébe, öt perc alatt elfogyott az egész tepsi, most a piacon egyet sem (!) adtam el. Az a darab, amit kóstolónak szétmorzsáltam, elpárolgott a tányérról, de senki nem vett belőle. Ezen úgy feldühödtem, hogy elhatároztam, félbevágott almaszeletekkel puhán tartom a mézes szeleteket a dobozában, s felkockázva megkapják a vevők a kávé/tea mellé most szombaton a kávékuckóban. Túlságosan drága ez a süti ahhoz, hogy a fiúk egyék meg az irodában. A belevaló mézmennyiség elég súlyos, és a méz nem olcsó...

Banánkenyeret sem fogok csinálni többet, most már sokadszor hozom haza több, mint a felét. De a kenyerek továbbra is elég jól fogynak. S lassan kezdhetem készítgetni a karácsonyi minta-darabokat, jó lenne tudni előre, mennyi megrendelésre számítsak. Egyik olvasómtól kaptam egy weboldal-címet, egy budapesti cukrászaté, ahol nagyon szép díszítést találtam, amit karácsonyi díszítésként fel lehetne használni. S rájöttem, hogy alighanem ők is felfedezték maguknak Peggy Porschen-t, mert pár tortájukról az ő ötletei köszönnek vissza :-) Nincs új a nap alatt.

Mavis (p.k.) elhozta nekem a babát, amit Miss Hall (p.k.) kérésemre kötött. Majd csinálok róla képeket, ha megint elfogadhatóak lesznek a fényviszonyok, és személyesen is bemutatom Betty-t. Mindenképpen szerettem volna egy babát Miss Hall-tól, a keze munkájának csodájára lehet járni. Mavis mesélte, hogy amikor ott volt nála az öregek otthonában, Miss Hall frissen bodorított hajjal Scrabble-ezett két diákkal, akik iskolai gyakorlat keretében látogatták az időseket. S azóta egy új babán, egy madárijesztőn dolgozik, azt is úgy rendelte valaki.

Tegnap késő este befejeztem Faulks könyvét, nekem nagyon tetszett. A sűrű felnevetéssel, nyögéssel, sóhajokkal (hehe) sikerült felkeltenem az uram figyelmét, ő is el akarja olvasni. Van benne néhány tévedés, főleg a kelet-európai dolgokkal kapcsolatban, pl. egyszer összekeveri Ukrajnát Erdéllyel, de szerencsére ezek apróságok, nem rontanak a könyv élvezhetőségén.

Most szombaton kiárusítás lesz a bray-i könyvtárban. Talán el kellene menni, hátha találnék Faulks-tól pár régi könyvet... vagy esetleg szakácskönyveket...?

Aranyló zsírkarikák vigasztaló húslevesben

Most ott tartok, hogy a hervasztó hét/hétvége után főzéssel vigasztalom magam. Csirkeleves. Már az is örömmel töltött el, hogy hagymát hámozhattam, fokhagymát pucolhattam, csirketetemet trancsírozhattam. Még a könnyeimet is örömmel folyattam a vágódeszka felett. Lehet, hogy erre volna szükségem, egy jó bőgésre, hogy minden kiszakadjon belőlem, s lerázzam magamról ezt a depressziós hangulatot, ezt a "sehogysejó"-t. Olyan sok biztatást kaptam, mégis semmilyen a kedvem. Holnap már lesz sok tennivaló, újraindult a rutin, talán addigra elmúlik.

Telepakoltam zöldekkel a levest, még egy csilit is raktam bele, hadd marjon - s alaposan megízesítettem azzal a finom zöldséges sóval, amit még a francúzoknál vettünk, a nyaralás során - s most halkan gyöngyözik a a tűzhelyen. Ő fogja ma nekem a mára kirótt boldogságadagot biztosítani. Ma még Alfa-meet is lesz, a Sally Gap-hez megyünk, ahol majd a fiúk megeszik a piacról maradt sütiket, én pedig gyönyörködöm a tájban. Remélhetőleg kitart addig a napsütéses őszi idő.

Keddi depressziómat csak az esti lánybuli enyhítette. Ugyanis régi kollégákkal találkoztam, a Londis-os időkből. Susan, Margaret, Fiona és én. Az összejövetel apropóját az adta, hogy Fiona nemrég ünnepelte 25. házassági évfordulóját, s erről írt a helyi lap, a Panorama is. Kikerestem a telszámát a könyvből, és megbeszéltünk egy találkozót. Úgysem jöttünk már össze évek óta, korábban azért sűrűbben találkoztunk.

Többórás pletyi, beszélgetés lett a vacsora eredménye, mindenkinek volt mesélnivalója, nagyon jó volt. Sajnos, Margaret nemrég elvesztette az állását, a Friends First nevű biztosítónál dolgozott eddig. Autóbiztosítással foglalkozott, de annyira visszaesett a kötött biztosítások száma, hogy a cég utcára tett több mint 80 embert. A férje szintén munkanélküli lett tavaly, de most egy közösségi klubban gondnok, délelőttönként 4 órában.

Fiona ellenben saját bevallása szerint még sosem dolgozott olyan sokat, mint most: a FÁS-nál van, szakmai tanfolyamokat szervez, irányít. Nagyon sok munkanélküli iratkozik be ezekre a tanfolyásokra. A férje tíz év után lett munkanélküli, most ő is beiratkozott egy college-ba, s egyetlen bánata, hogy mindenkinél idősebb az évfolyamban!

Susan alig várja a decembert, amikor otthagyja a boltot, és az unokájára fog vigyázni, mert a lánya megy vissza dolgozni. Távoztával már csak Bernie marad a boltban a régiek közül.

Én is beszámoltam az elmúlt két év változásairól, s Fiona egyből megigérte, hogy majd ő szerez nekem megrendeléseket, ne aggódjak. Margaret nővére januárban lesz 50 éves, egy amerikai bevásárlós úttal fogják meglepni, ugye, csinálok neki tortát? Susan azonnal a csokitortát ajánlotta, a Szabadság-szobrot fogom rásikeríteni. S karácsonyra is csinálok tortát? Igen? Nagyszerű. Így mire felriadtam, máris volt két megrendelésem. Igen biztattak, s gratuláltak, hogy a magam ura vagyok. Ettől kicsit jobban éreztem magam.

***

Szerdán aztán menten Stillorgan-be, de látogatásom, körbeszimatolásom nem indult valami jól. Szakadt az eső. Csak a parkolóban, a Focisból kiszállva - az első pocsolya után - jutott eszembe, hogy ennek a pár cipőmnek mindkét talpa repedt, de akkor már késő volt, a zoknim szörcsögve szívta magába a vizet. Így a piaci látogatást cipővásárlással kezdtem. Az eladónő nagyon bámult az arcomba, utólag jöttem rá, hogy alighanem vevőm volt régen, a boltban, ott lakik/lakott a telepen.

Azonnal cipőt váltottam, s mentem piacnézőbe. 10-12 stand, a szokásosnak nevezhető felhozatal. Biozöldség, számos sütis, kenyeres pult, egy cupcake-eket árusító hölgy, odébb egy virágos... A szél rázta a ponyvákat, az eső folyt a nyakamba, egyik pulttól a másikig mentem, a manager-t keresve. Mint kiderült, egy Sally nevű nőt kellett volna keresnem, aki csak alkalmanként bukkan fel, amikor a helybért begyűjti. Senkinek nem volt meg a telefonszáma!

Végül egy curry-t árusító sráccal sikerült beszélnem, aki - amikor a manager után érdeklődtem -, azt hitte, hogy higiénikus vagyok, de megnyugtattam, hogy nem ellenőrzési, hanem csatlakozási szándékkal vagyok ott. Telefonszámot ő sem tudott, de elrakta a névjegyemet, s megigérte, hogy továbbítja a manager-nek. Kellemesen elcsevegtünk a piacozásról, a bérleti díjakról (hm...) ajánlotta, nézzem meg a Ranelagh-ban egy hónapja nyílt új Village Market-et, mert érzése szerint ott több esélyem lenne a sütikkel, mert a stillorgani piacon már 3-4 sütis stand is kínálja áruit. Megköszöntem a tanácsot, és távoztam. Azóta sem kaptam sem telefonhívást, sem sms-t. De legalább ettem egy jó csípős curry-t.

Csütörtökön aztán, tiramisu leadása közben nagy meglepetésemre Mina is megemlítette ezt a ranelagh-i piacot. Ő komolyan fontolgatja, hogy paninis standot nyit ott, mondván, sok iroda van a környéken, lenne forgalom. Adott telefonszámot, webcímet is a piachoz. Ez már egy komolyabb üzlet, mint a stillorgani. Csütörtöktől-vasárnapig kell ott lenni, kétféle biztosítás birtokában lehet csak jelentkezni, előre be kell mutatni az árulni kívánt termékeket, s folyamatosan ellenőrzik, hogy ki mennyire veszi komolyan az ottani piacozást, s ha valaki késik, vagy előbb elmegy, vagy nem minőségi az áruja, megválnak tőle.

Ezek után elég nagy várakozással mentem oda V.-vel tegnap, hogy megnézzük. Csalódtam. Elég hevenyészett képet mutatott. Azt hittem, olyan lesz, mint a híres corki English Market, de nem. A profi weboldal alapján többre számítottam: tulajdonképpen egy félig fedett, félig nyitott piac, mindenki maga viszi a standját, vagyis elég vegyes a kép, rendezetlennek tűnik. A zöldség meglehetősen drága... De V.-t annyira elbűvölte a szőlő, hogy nyaralást idézendő vett két nagy fürtöt. Életemben ennyit nem fizettem még ki látványosan dagadt szemű, de enyhén keserű héjú szőlőért, de legközelebb (ha lesz legközelebb) majd szégyentelenül kóstolni fogok, mielőtt ilyet teszek. A sajtospultnál is elakadt az uram, vett két szelet ízesítettet, római köményeset, és fokhagymás-bazsalikomosat.

Én a csokis magoknál álltam meg, jó hosszan, s kellő hezitálás után sikerült a csokoládéval bevont brazil dió mellett döntenem. A súlyomnak aligha tesz jót, de abbahagyhatatlanul eteti magát.

Jó páran sétálgattak a standok között, de ahogy néztem, alig vásárolt valaki. Van pár asztal, le lehet ülni, s megenni a helyben vett kajákat, ez jó ötlet. Kávé is van. De még fejleszteni kell, ha igazán profivá akarják tenni, s odacsábítani az embereket, főleg heti 4 napon keresztül! Vannak sütik, finomságok, de inkább a szememet meresztettem, hogy milyen a választék. Olyan süti, mint az enyém, nincs. Cupcake és otthon megsüthető sütitészta ("Kookie dough", haha) bőven van, de gingerbread man-t, dekorált sütit nem láttam. De az biztos, hogy ehhez én kicsi vagyok: mennyi sütit kellene lesütnöm ahhoz, hogy 4 napon át, reggel 10től este 6-ig, 7-ig árulni tudjak? S még profitot is termeljek?

Még kiváncsiságból átmentünk a közeli iskola udvarán lévő School Yard Food Yard piachoz, ahol szintén alig voltak. Mindjárt találtam egy öteuróst a földön, s mivel nem akadt gazdája, elköltöttem juhsajtra. Könnyen jött, könnyen ment. Szert tettem még két szép szelet halra, s a halas mindjárt ki is faggatott, honnan jöttem, sűrűn járok-e errefelé, stb. Donegal-ból hozza a halait. S azonnal tudomásomra hozta, hogy az ő halai 30 %-kal olcsóbbak, mint a másik piacé.

Ez a piac hasonló a stillorganihoz, az az egy probléma vele, hogy vasárnap van... de ide több esélyt látok bejutni.

Utána túró/kovászos uborka utánpótlásért a Gulyás Corner-be mentünk. Majd - mivel elég szűkös volt a választék (nem volt sem túró, sem kovászos, csak Édes Anna és majonézes torma), átmentünk még a másik magyar boltba. S mivel már elvertünk minden készpénzt, ami nálunk volt, hazaindultunk.

Útközben még beugrottunk a Tesco-ba, tejfölért és szalonnáért, hogy legyen V.-nek túrós csusza. (Igen, tudom, miért nem a magyar boltban vettük meg ezeket a dolgokat? Mert elfeledtem, hogy otthon ezek sincsenek a hűtőben.) Fizetéskor V. tömködte volna a gépbe a Gulyás Cornerben kapott tízeuróst, de a gép mindig visszadobta. Türelmetlenül elvettem tőle, újra és újra kisimítottam, újra és újra visszaköpte a gép. Mijafene? Nézem a pénzt, forgatom... valami nem stimmel... a mindenségit, ez hamis!

Újabb bosszúság.

Végül kártyával fizettünk, majd a bolt elől felhívtuk a Gulyás Cornert, hogy mi legyen, hiszen tőlük kaptuk a tizest visszajáróként. A tulaj szabadkozott, hogy nincs nála pénzvizsgáló kézi készülék, nem is gondolták volna, hogy hamis lehet a pénz, de ha legközelebb megyünk, szóljunk előre, s visszaadja a tizesünket. Azóta nézegettem ezzel kapcsolatos cikkeket, s bizony, egyre sűrűbben fordul elő, hogy - főleg pénzellenőrzővel nem rendelkező -, kis boltokban hamis öt-, tízeuróssal fizetnek. A hamis pénzek főleg északról származnak. Felületes ránézésre tökéletes, kicsit meg vagy gyötörve ugyan, főleg a fémes színű csík a végén, de ha az ember jobban odapillant, akkor azonnal látni, hogy hamis. A széle rosszul van levágva, nincs benne vízjel...

Ilyen elkedvetlenítő élmények után muszáj csirkelevessel vigasztalódni. S V. most szólt, az Alfa-meet is elmarad, csak ketten lennének, akkor pedig minek... Majd elmegyünk sétálni helyette. Úgysem tett volna jót érzésem szerint Böhöm kipufogójának, s puha lengéscsillapítójának az erdei utakon való zötykölődés...

A csirkeleves szürcsölgetése mellé még jó könyvem is van, a piacon kértem kölcsön Clarissától. Sebastian Faulks "A week in December" c. könyve. (Cserébe odaadom neki a Birdsong-ot, kiváncsi vagyok, mit fog szólni hozzá. Ezt a könyvet érdekesnek, de nehéz olvasmánynak titulálta.)

Szerintem szatíra akar lenni, néha jókat rötyögök felette, van benne pár igen jól eltalált mondat, jellemzés. Mások szerint a mai angol társadalom keresztmetszete, a recessziót okozó bankok sötét üzelmeivel megfűszerezve. Whatever. Eddigi legkedvesebb, kissé torokszorító jelenetem, amikor a csatnifőzésből meggazdagodott pakisztáni milliomos egy megsavanyodott irodalomkritikus segítségével készül fel az angol irodalom nagyjaiból. Ugyanis kitüntetését készül átvenni a királynőtől, s fel akar készülni az "esetleges csevelyre" a királynővel. Erre persze, halvány esélye sincs, de ezt nem tudja. Verseket tanul, a kritikus által kijelölt könyveket olvassa lázas igyekezettel, egyenmondatokat magol be. S egy alkalommal gyakorlásképpen verset szaval a dolgozószobájában. S az irodalomkritikust hirtelen szíven üti, hogy itt vannak, egy szobában, ő, az angol, és a pakisztáni csatnifőző, aki egy második generációs holland bevándorló (John Betjeman) Londonról szóló versét szavalja... Hirtelen eltűnik a cinikussága, rabul ejtik a vers sorai, a szavak szépsége... s eszébe jut, hogy szerte Londonban hol éltek a költők, írók, azok, akiknek írásait megpróbálja megszerettetni-megismertetni ezzel a pakisztánival, aki korábban olvasni legfeljebb az üzleti papírjait szokta... Nagyszerű jelenet!