Egy kiadós sütikészítő megrendelés jött, futószalagmunka, egyesével kirajzolandó alakok, rajtuk logó - az utolsó felvonás van már csak, de mivel már remegett a kezem, gondoltam, inkább bogolok. Aztán majd rárajzolom az Irish Examiner logóját a sütikre már felrajzolt hősök hasára, majd kitöltöm kék cukormázzal a hősök pólóját, aztán szíveket rajzolok, mert közeledik a Nagy Pénzcsináló Lehetőség, vagyis a Bálint-nap, s arra illik készülni. S erre a hétre még egy kedves holland-ír házaspár is rendelt sütiket, amit Fran, a rendkívül megbízható ír sofőr fog elszállítani a város másik végébe. Nemrég fel is ajánlottam a Facebook-on a házhozszállítási lehetőséget a vevőimnek, mert most már biztosan számíthatok Fran segítségére. Ennek nagyon örülök, mert a múltkor nagy bosszúságomra egy északi, belső városrészben lakó potenciális megrendelő (amerikai) nagyon húzta a száját a telefonban, amikor mondtam neki, hogy személyesen kellene begyűjtenie a sütiket (Fran éppen telelt a családjával). Erre a fickó közölte, hogy az "nem túl kényelmes megoldás", hogy neki le kell autóznia délre, Kilternan-ba pár tucat süteményért... Nem is lett a fia születésnapjára focista alakú süti...
A tévé amúgy megkezdte Philip Seymour Hofman filmjeinek vetítését, a sajtó csámcsog halála részletein, ízekre szedik a magánéletét, dőlnek a fotók, kis színesek... Nehéz lehet a világ szeme előtt élni.
Ettől teljesen függetlenül nekünk remek hétvégénk volt, ugyanis vidékre vittük az uram midlife crisis-ának megtestesülését, a most már hivatalosan is Toy névre hallgató napságra Coupé Fiat-ot. Enniscorthy és New Ross között félúton él Pat, az olasz autók rajongója, aki autószerelőként (is) ért ezekhez az autókhoz, s elvállalt néhány javítást. Oda autóztunk le, a sok, birkával teli, tavaszias illatot árasztó mező és szántó között. Régen volt ilyen szép idő, örültünk is a napfénynek, de ma már megint esővel, viharral, hideggel, sőt, északon hóval fenyegetőzik a meteorológus.
Közben a kertben kivirágzott egy hóvirág, a rétegesen beltetett nagy cserépből kibújtak a krókuszok, a megmetszett rózsa, Margaret, túlélte a találkozást velem és a metszőollóval, s megindult rügyekkel hálálja meg a gondoskodást. Sőt, sőt! A szobába visszaszoktatott Dipladenia bimbókat hoz! Úgy tűnik, nem hiába permetezem vízzel esténként, ez tetszhet neki.
Az autót egy 8 év írországi lét ellenére is csak nagyon tört angolsággal beszélő román pizzafutártól vettük, aki teleragasztgatta az autót matricákkal, a kormányra, a légzsákra színes gombokat ragasztott (amelyek nem működtetnek semmit, de biztos nagyon menők). Volt továbbá még egy lépésszámláló is berakva a műszerfalba... Ezektől eltekintve az autó remek állapotban van, ahhoz képest, hogy 15 éves, egyetlen helyen van rajta csak egy aprócska, ujjbegynyi horpadás, és a tanksapka körül van még megkarcolva a festék, de ott a fémig. V. már beszerzett egy kézikönyvet hozzá, azzal az elhatározással, hogy az apróbb javítgatásokat majd maga végzi.
Örültem is, és nem is. Most megint 3-4 évig lefoglalja magát, lesznek autós találkozók, projektek, egy hobbiautó, aminek élhet. Beszerzendő alkatrészek, kijavítandó apróságok, kellékek, felszerelések, autós kirándulások, közös autózások, élmények, új tájak, körutak... Ami nekem egy-egy bonyolultabb kötési projekt, az az uramnak egy-egy autó. Szerintem rendkívül boldoggá tenné, ha öreg autók felújításával, és eladásával foglalkozhatna, mondjuk, egy jó szerelő segítségével, de amikor erre utalok, tiltakozik.
De most, hogy Toy megérkezett körünkbe, Focisnak mennie kell. Nincs három autónak hely a bérelt lakás előtt, s mivel sikerült megfelelő biztosítást szerezni Toy-ra, Focistól meg kell válnunk. Ugyanis három autó fenntartása azért már erősen luxus, s garázsunk sincs, a telepen pedig kevés a parkolóhely. V. egy kollégája már megnézte Focist, kellemesen meglepődött, hogy milyen jól felszerelt és milyen jó állapotban van. Alighanem megveszi. Addig is, Focist megnézi egy szerelő, megcsináljuk a műszakit, és búcsút intünk neki, és a baszk birkával díszített popijának. Bár lehet, hogy azt, és a H betűt még magam szedem le róla, ne kelljen ezzel új tulajdonosának bajlódnia.
Közben az Üzemben még mindig csak pletykák járják az új helyről, valahányszor kérdezősködöm, megkapom, hogy mindent megtudok majd a maga idejében. De ma a Facebook-on bejelentették, hogy márciusban megnyílik Slice, az északi oldalon, Stoneybatter negyedben. Remélhetőleg a munkások is segítenek egyben. Daniel, a román handyman egymaga kipakolta, kitakarította a helyet, egyetlen este, főnököm nagy megdöbbenésére. A belső szereléseket is ő fogja elvégezni. Aranykezű ember!
A közösségi kerten megállt az élet, vagyis a fűzfavesszőből font kerítés él, csendben gyökeresedik, mint a kis fácskák is, de a szinte folyamatos esők és viharok miatt a fóliasátorral kapcsolatos munkák egyre halasztódnak. Már nézegettem kertészkedős weboldalakat, próbáltam magamat okítani, de most egyelőre mindent háttérbe szorít a Bálint-nap, és a jövő hétfőn tartandó sütidekorálós órámra való készülés. V. türelmesen végighallgatott Enniscorthy felől jövet a kocsiban, amint előadtam neki a mondókámat, sőt, kérdezett is, s nekem azonnal angolul válaszolnom is kellett... Úgy tűnt, egy órát végig tudok beszélni, és közben persze, lesz sütés, tehát csak ki tudom tölteni majd a rendelkezésemre álló 3 órát...
