Más alkalmakkor ilyenkor már úton szoktunk lenni, vagy legalábbis már pakoltunk, s aztán autóztunk át Európán. Idén csúszik a szabadság, de egy hónapig távol leszünk. Állatka egy hónapig fog vacogni a hűtőben, s aggódhatok, hogy a virágok a kertben túlélik-e a nem-öntözés időszakát, mert Trish szigorúan csak a nappaliban és az ajtó előtt locsol.
Úgy sejtem, mire elérünk Németországba, már lekerülnek a tojások a fákról, nem fogom őket látni az idén. Vannak emlékeim: letérve a főutakról a stau-k miatt, a sok tüchtig ház és ápolt kert, előttük a húsvéti fa, tojásokkal díszítve, színes szalagok lebegtek a szélben... Itt az utcában is van egy ház, ahol rendre feltűnnek a tojások Húsvétkor, nem tudom, németek lakják-e, de az biztos, hogy itt nem szokás ez. A Főutcán az Anvil nevű bolt kirakatából már eltűntek a kiscsibék (s mint minden évben, idén is a helyi Facebook csoportban ölre mentek az emberek a csibék jóléte felett vitatkozva).
Franciaországban sem fogunk odafelé sokat időzni, mert időre megyünk: Első megállóhelyünk egy belga erődszálló lesz, Macon-hoz közel, oda foglaltak szobát barátaink, hogy a fiúk kipróbálhassák Spa ritkán nyitvatartó pályáját, s addig a nőneműek a környéken barangolhatnak. Van kastély, sörfőzde, közelben sűrű erdő és természetvédelmi terület, bicikliutak bérelhető elektromos biciklikkel - ők igazán szeretik az aktív kimozdulásokat. Remélem, az idő olyan lesz, mint itt az elmúlt néhány napban, amikor 18-22 fokokkal ajándékozott meg bennünket az ég, s minden ír nő vízpartra szánt ruhácskába öltözött, a férfiak rövid sortban hófehér lábaikat villogatják, s az M50-esen dél felé lassan araszoltak a kocsisorok, hogy naplementekor ugyanezt eladják visszafelé jövet.
A hétvége sonka/tojás/kalács nélkül telt, mert piac után vendégekkel autóztunk a környéken, akik szűk pár napot voltak csak Dublinban. A piacon kiaggattam az évek alatt felgyűlt festett tojásokat, s az ajtónk előtt is van egy pár tojás a rózsabokron. A piaciak közül eddig öten jöttek oda, kissé aggodalmaskodva, hogy hogyan is kell csinálni ezt a kávéztatást, s tényleg nem leszek egy hónapig? A forróvizes bojler, amiből a tea-kávéhoz vettem a vizet, hetekig szerelés alatt állt, három vízforralóval bűvészkedtem addig, amig szerelték, de sikerült mindig a kiszolgálás, még akkor is, ha nagy volt a tömeg. Még dicséretet is kaptam, hogy minden héten más süti van. Naná, jólesik újakat kipróbálni.
Mielőtt megindultunk az autózásra a fiatalokkal, gondolkoztam, hogy magyar ismerősünk új-zélandi párjának mit tudnánk mutatni, hiszen itt minden kisebb, ámbár látványos... Főleg úgy, hogy sokfelé jártak már a világban. Végül a szokásos pár órára beleférő kört tettük meg: Powerscourt birtok behajtója a csodás fasorral és kilátással a Sugarloaf felé, az új lepárló épülete, Johnny Fox's, hogy legyen giccs is, aztán Guinness-birtok, Sally Gap, Glenfarclas vízesés pár őzzel, a szép, de még barna hangapaplanos felvidék a párára borult hegyvonulattal. Aztán vacsora, s whiskeytesztelés, majd búcsúsör a rendkívül tömött Harbour Bar-ban, ahol az egyik zugban helyiek zenéltek, az őket hallgató tömegtől körülvéve, míg a másik oldalon fiatal férfi adta a laza rocksztárt keményen a húrokba csapva, kevésbé nagyszámú hallgatóság előtt.
Talán majd visszajönnek egy hétre, egy alaposabb körülnézésre. A kellemes napos délután egy félórára sajnos átcsapott kellemetlenbe, ugyanis egy fel-le úton Julie bemondta az unalmast. Lesápadva ültünk a kocsiban, egy félreeső kis utacskán. Két hét múlva szolgálatban kell lennie, jön a barátnőm, kölcsön ígértem neki a kocsit. Három hete volt szervízben, mi a fenéért világít makacsul az a "ellenőrizze a motort" lámpácska?? Úgyhogy majd kedden telefon, s izgalom, hogy meg tudják csinálni, ne kelljen hosszan időpontra várni az örökké elfoglalt szerelőnél. Még soha egyetlen kocsival sem történt ilyesmi, csak Julie temperamentusmos olasz lelkületére tudom fogni a dolgot, de most, ha belefér, megcsináltatok rajta mindent, amit nyár végére időzített Gerry, az Alfák orvosa.
S még iszogatás közben jött az sms, hogy Andrew, a fodrászom, ha lehet így mondani, aki végre őszinte, és remekül vágja a hajamat, bezárta a szalont. Nem hittem volna, hogy ekkora aggodalom fog el a hír olvastán. De mondta, hogy majd szól, hol folytatja tovább, s szerintem a teljes klientúra utána fog menni, mert igen jó. Őszintén megmondta minden hajas tervemről, ha hülyeség vagy hozzám nem passzoló lett volna, s elsőként mondta azt, hogy igen, vékonyszálú a hajam, ne akarjak derékig érő sörényt. Így nem lett szivárványszínű tincsem, sem teljesen ezüst fejem, mert ahhoz ki kell fakítani a hajamat, hanem lett némi kékes-lilás árnyalat, amit aztán kimostam belőle idővel... Pedig jó volt bartelerelni vele, a karácsonyi sütikért cserébe négyszer is levágta a hajam, jut eszembe, még egy alkalom lenne... talán majd az új szalonban, vagy másvalakinél, mert remélem, hogy folytatni fogja valahol! De vajon miért adta fel? Bray-ben sok üzlet bezárt az utóbbi időben, legtöbben középszerű helyek, régóta húzódó problémákkal, de hogy ez a sikeres, rengeteg díjat kapott szalon is köztük van, az meglepetés.
***
S tegnap ismét csodálatos melegben, pólóban autóztunk Clane felé, ahol egy magyar szakember szerelte be az új középkonzolt. A családja elutazott, ráért szerelni. Alaposan megkínlódott vele, nem ment könnyen, de állítása szerint örült, hogy ilyet is csinálhatott végre, a legközelebbi már jobban fog menni mert látta a buktatókat. Egy fa alatt üldögéltem vagy 5-6 órát, még életemben nem Duolingóztam ennyit, s negyedrészt kiolvastam egy könnyű könyvecskét. Míg a fiúk szereltek, a telep macskáival barátkoztam, udvarló gerléket nézegettem, míg az estébe hajló délutánon a lassan kihűlő gyep felett ijesztő számban repkedett sok apró muslica. Clane nem egy világváros, így újságot is nehezen kaptam. Alaposan megnéztem a szerelő lakásának kertre nyíló ajtaját, ami tökéletes lenne a mi hálónkhoz is: duplaszárnyú ajtó, de egyik fele úgy van kétfelé osztva, hogy a felső része ablak. Később mutatta, hogy elég érdekes ablak ám ez, mert ki lehet pattintatni az ablaküveget tartó műanyag keretet, s ha nagyon akar valaki, így be is juthat a lakásba. Mint ahogy ők csinálták egyszer, mikor kizárták magukat. Elvileg azóta ez az ablakkeretféle nem kapható, új változatát nem lehet így szétszedni. Azért csináltam róla egy képet.
Jó későn értünk haza, ment le a nap, nem volt kedvem sehová menni vacsorázni, így otthon, a saját kenyerünket ettük vajjal, és rászeltem hagymát, remek volt. Nem kifejezetten húsvéti, de talán majd ma lesz időm, ha másra nem is, venni sonkát és kalácsot...
Ez pedig itt alul egy bizonytalan eredetű életre szóló tanács sok századdal ezelőttről. Azért érdekes, mert először egy Cahir-ben lévő, kastélyszerű B and B-ben láttam a falon, ahol sógornőmékkel voltunk, s mivel akkor még nem volt fényképezőgépem vagy telefonom, lemásoltam a naplómba. Kicsit new age-szagú, csodálom is, hogy nem bukkan fel sűrűn Facebook-falakon, s ha tényleg olyan régi*, mint mondják, akkor azt jelzi, hogy a világ - s benne az emberek - nem változott egy csöppet sem.
*Nem régi. Az 1920-as években íródott.
