Multikulti
Megint egy sűrű hét... De legalább sikerült tisztázni a sosem csökkenő túlóráim ügyét a főnökömmel. Amikor megemlítettem - egy különösen jól sikerült, saját kézzel elkészített dögös presszókávé hatására -, hogy hátizé, túlórák, akkor megkérdezte, mi lenne nekem jobb, ha kifizet, vagy ha szabadnapot ad. Mondtam, mi a könnyebben elintézhető neki, mondta, az utóbbi. S hogy ő tulajdonképpen már tavaly is adott vagy 5 napot, azon felül, ami jár, nem írta meg nekem ezt a könyvelő?! Kicsit habogtam, hogy fogalmam sem volt róla, hogy ilyen módon kompenzál, mert nem, nem írta meg a könyvelő, de akkor köszönöm, s jajdejó. S most már azért könnyebb szívvel fogok túlórázni, mint eddig, mert valahol megtérül. Még mindig azzal a taktikával élek, hogy azt nézem, mennyire okoz örömet nekem ez a túlórázás, s amit kiadok a kezem alól, az jól nézzen ki. Akkor nem bánom, ha bent kell maradni. A pepecses dekormelókat megcsinálom előre otthon, nyugalomban, amikor nem emelnek át forró víztől csöpögő edé...