Ami késik, nem múlik

Ma délután felhívott egy barátságos női hang a Bray-i Environmental Health Office-tól, s bejelentkezett konyhaellenőrzésre jövő péntekre. Már fejben mindent el- és átrendeztem, így nem aggódom. Most már csak meg kell csinálni. Nagyon elégedett volt, hogy csak low risk food-ot csinálok, vagyis semmi olyasmit, ami húsos, vagy hűtést igényel. Én is megnyugodtam. Azt mondta, "nem kell félni, ez csak egy rutinellenőrzés". Mondjuk, ezt már a húsos dolog tisztázása után mondta.

Úgy legyen.

***

Megjöttek a kiszúróim! Némelyik kisebb, mint ahogy számítottam rá, mert méretként hol a szélességüket, hol a magasságukat adták meg a weboldalon, ahogy kis után-méricskélés után kiderült, de ettől még használhatóak.

***

Ez pedig egy kis karácsonyi előzetes. Photo shoot-ra készültek, a Confetti magazinhoz. Apropó, voltunk a kávézóban ma este, az új ember, Peter, látványosan barátságos, túl hangos, túl eager-beaver, V. úgy tippeli, amerikai. Szerintem biztos csak aggódik a srác, hiszen még csak most kezdett ott dolgozni. Majd meglátjuk, hogy válik be, egyelőre képzetlenebbnek, tájékozatlanabbnak tűnik, mint Lydia volt egykor. Talán még nem tanították be rendesen.

Elárvult nyulak

Szomorú vagyok: nemrég elhunyt Barry Flanagan, welsh szob-rász. 68 éves volt. Akkor hallottam először róla, amikor Dublinban, az O'Connell Street-en végig, le a Grafton Street végéig, hat hatalmas szobor jelent meg, amolyan "hát ez mi?" kérdésre késztető alkotások, főleg nyulak. Hosszú lábú, vidám, nagyfülű nyulak, megmosolyogtatóan kedves szobrok. Nagyon tetszettek, bumfordiak voltak, volt bennük valami szívet melengető, amitől vigyorogni kellett, amitől jobb lett a nap, hacsak arra a pár percre is, amíg az embernek volt ideje bámészkodni... Emlékszem, ment a vita az újságban, hogy a kutyát ölelő nyúlszobra sérti-e közízlést, vajon pirulva kell-e magyaráznunk a kisgyerekeknek, hogy mit is csinál a nyuszi a kutyussal?

(fotó: Jacqian)

Semmit sem csinál. Öleli.



Később elmentünk V.-vel megnézni Flanagan kiállítását a Museum of Modern Art épületében, s kertjében. Nagyon tetszett, bár összenéztünk, amikor az egyik kiállítási tárgyról kiderült, hogy nem más, mint egy kötéllel elkerített homokkupac. Hülyére vesz - mondtuk egymásnak. De tegye. Megérte, mert ott voltak a kisebb-nagyobb állatszobrok, a nagyok szinte hanyagul "összedobva", mégis tökéletesen visszaadva a mezei nyulak izmos-inas végtagjait, az elefánt kerek súlyos testét, a kiscsikó gacsos lábait. A kicsi szobrok pedig hihetetlen gonddal és odafigyeléssel voltak megformálva. Viszketett a tenyerem, hogy nem tudok végigsimítani rajtuk.

S most olvasom, hogy hosszú betegség után meghalt. Nem csinál többet vidám, légies, nyúlánk szobrokat.

Szomorú vagyok.

Tiramisura fel!

Nagyon-nagyon szépen köszönöm a biztatásokat a tiramisu et. al.-al kapcsolatban. Szívesen leültetnélek Titeket egy asztal köré, kanállal a kézben, őszinte kritikát kérve - de Erika, nem kell idővel sátorponyvába öltöznöd :-), mert a kritikusom Mina lesz: kérte, készítsem el a két kis tálnyi tiramisut, s majd ő és a rokonai megkritizálják. Még V.-nek sem szabad elsőként belekóstolnia. Neki ellenben kitaláltam valami meglepetés-tortát, azzal fogom haza várni a hosszú frankfurti kiruccanás után.

Nagyon győzköd, hogy menjek utána hétvégére, de valahogy nem fűlik a fogam Frankfurthoz. Szerintem úgyis hullafáradt lesz az egész hetes fotózás-hajlongás-guggolás után. Mindössze annyit tudok a városról, hogy ott a világ egyik legnagyobb, legforgalmasabb reptere - mellette autóz(t)unk el Magyarország fele menet, visszafele jövet, s emlékszem, mennyire lenyűgöztek a leszállásra érkező repülőgépek fényei - mint egy laza gyöngysor, úgy lógtak sűrű egymás utánban a levegőben.

(Éppen most jött haza, s meséli az uram, hogy a frankfurti autókiállítás területe 170 000 négyzetméter... s kaptak egy szép PRESSE feliratú táblácskát is, úgyhogy média ge**i lett az uramból, hehe :-))

Minával úgy állapodtunk meg, hogy először csak tiramisut fogok csinálni neki, s csak annyi változtatást kért a recepten, hogy ne Marsala (desszert) bort használjak hozzá, mert azt személy szerint ki nem állhatja, hanem Baileys-t. Kaptam még igazi olasz babapiskótákat is, mert az ír babapiskóta túl vékony az igazi, autentikus tiramisuhoz. Egy hatalmas zacskóban porcukrot is hozott ki, kis műanyag pekedlikben, mondván, az itteni kristálycukor túl durva a tiramisuhoz, próbáljam meg olasz porcukorral... Felpakolva jöttem el!

Mina mesélt még a higiénikusok nála tett látogatásairól, s mindjárt kiderült, hogy egyszer ugyanaz a nő járt nála, és nálunk a piacon is. Mina sokáig fontolgatta, hogy hivatalosan is panaszt tesz a nő ellen, mert a legnagyobb roham idején ellenőrizte a kávézóját, nagyon láb alatt volt, s hangos kérdésekkel faggatta a személyzete, míg azok kiszolgálni próbálták a sorban állókat. Amikor második alkalommal jött ki Minához, a vevők előtt kérdőjelezte meg a hűtőpult helyes működtetését, az előkészített paninik frissességét... Mina végül is beérte azzal, hogy megkérte a nőt, talán a hűtőpult gyártóit faggassa arról, mennyire képes a termékük hidegen (és frissen) tartani dolgokat. Azóta nem ez a nő jön ellenőrizni, hanem más.

Valamint boldogan fedezte fel nemrég a könyvesboltban a Delizia! c. könyvet, amely az olasz ételek-konyhakultúra történelméről szól. Először a cím ragadta meg a figyelmét, naná, aztán ott bele is olvasott, s meg is vette. Hallottam a könyvről, de nem árultam el neki, hogy engem inkább a spanyol konyhakultúráról írt kötet érdekel.

***

Tegnap este a közeli off-licence-ben talált tokaji furminttal koccintottunk V. bónuszára és elő-nem-léptetésére. Amivel igazán elégedett lehet, az a kollégái által írt jellemzések voltak: mindenki felemlegette, hogy V. milyen segítőkész, roham idején megőrzi a nyugalmát (engem is ő csitít, ha rámjönne a hiszti), jó kollégának nevezték, akire mindig lehet számítani. Egy negatív megjegyzés volt csak - azon a közeljövőben változtatni fog.

Mesélte még, hogy megint lesz Alfa-találkozó. Ezúttal Clonmel-ben. Megírta a többieknek, hogy nem tud elmenni, nem lesz itthon. "Nem baj - kapta válaszul -, küldd el az asszonyt a sütijeivel." Annyira meghatott, hogy emlékeztek a sütijeimre, hogy felajánlottam, csinálok nekik ezt-azt a "meet"-re, ha valamelyikük hajlandó átvenni tőlem, mert én nem fogok a kis Focisommal megjelenni a találkozón, az biztos. Az egyik tag itt lakik a közelben, talán eljönne a sütikért. Cseresznyés brownie... a lent említett Angel cake, ezúttal citromos bevonattal - az írek édesszájúak, biztos ízlene nekik!

***

Írországban a munkanélküliség aránya jelenleg 12.2 %. Lesz még rosszabb is, huhognak az újságok. Folyamatosan hallani, hogy ez vagy az a cég elküld embereket. A waterfordi gyógyszergyárról már írtam. Ma egy neves csokoládékészítő műhely tönkrementét jelentették be. Bella (p.k.) tőle szokatlan nyíltsággal mesélte nekem, hogy nagyon nem fogynak a lekvárjai, s az embereket már nem izgatja a minőség, megveszik a "vackot". (Fejemben volt ő ma, David, a férje egy éve halt meg.) A piacon szerencsére még nem tapasztaltam visszaesést, a kávézóban is mindig elfogynak a dolgaim, még többet is szállíthatnék, ha volt főnököm kérné... A következő "budget" idejére újabb adókat jósolnak, ingatlanadó, vízdíj (aminek a bevezetésével egyetértek), azt hiszem, komor tele lesz az országnak.

De a jó hír az, hogy mulatságosan kevés gázdíjat fizettünk az elmúlt 2 hónapra, 38 eurót! Igaz, csak a fürdő- és mosogatóvíz melegítésére használtuk. Előbb-utóbb be kell kapcsolnunk a fűtést - ma fordult velem elő először, hogy pólóban fáztam a lakásban. S noha még nem, vagy alig színesednek a levelek, azért hűvösek már a reggelek, s a szinte állandóan jelenlévő sok felhő elég komor hangulatot áraszt.

Sötét ég ide vagy oda, a madarak mindig feldobják a hangulatomat. A legbátrabb galambom ma egyből leszállt a teraszra, amint megjelentem, és kiváncsian totyogott utánam, amikor a komposzthoz vittem a zöldséghéjakat. (Ilyenkor mindig belerázom az edénybe a fedő szélén hűsölő gilisztákat. Nagyon sok van!) Jött utánam, várakozón, végigasszisztálta az etető újra-töltését. Nem kifejezetten ők a célcsoport etetés szempontjából, de ha már ilyen bátor volt, megjutalmaztam egy kis adag maggal.

Váratlan ajánlat

Sajnos, nem lett előléptetés. Délután hívott az uram a hírrel. (Már) nem volt nagyon dühös, de fel sem volt dobva. Kapott helyette helyre bónuszt, ami némi vigaszt nyújt... s halványka ígéretek is elhangzottak, hogy majd jövőre... talán... esetleg.

***

Mina, az utóbbi időben egyre ritkábban látogatott Delizia kávézó tulajdonosa meglepő ötlettel állt elő szombaton, amikor hosszú idő után betértünk hozzá. Több süteményt akar a kávézójába, tudnék-e neki sütni? Az első három színolasz édességet, amit felhozott példának, még sosem próbáltam elkészíteni, de olasz szakácskönyvem birtokában bele merek vágni. Ma délelőtt elvittem hozzá a könyvet, nézze meg, mennyire autentikusak a receptek, és holnap megint megyek hozzá, megbeszélésre. Ma este azt mondta, a receptek nagyon jók, maga a könyv is megbízható, a többit pedig majd személyesen.

Juj, izgulok. Tiramisu, pannacotta, zabaglione... sosem csináltam még egyiket sem, bár egy dús, vaníliás pannacotta kikísérletezésénél segédkeztem a kávézóban. De az már régen volt.

Kiváncsi vagyok, lesz-e ebből valami. Mina biztos meg fogja mondani, ha nem elégedett az olaszos édességek terén felmutatott "tapasztalatommal", legfeljebb sajnálkozunk egyet. De mindenképpen ki akarom próbálni magamat ezen az ismeretlen terepen.