Kedves Emese és Laci!

Tegnap egy elszúrt napom volt. Reggel visszaludtam szállítás után, nem tett jót, ugyanis jött a front, így fejfájósan ébredtem. A heti bevásárlást - és itthoni kipakolást - dörgő-villámló felhőszakadás kísérte, aggódtam is a zöldikéért. (De aztán írogatás közben láttam, hogy lerepült a földre, a lehullott magvak között bogarászott, lassacskán, de azért evett-ivott, és szárazak voltak a tollai. Talán megmarad.) Még a nagy eső idején kirohantam a postáért, na, voltak meglepetések, amikor bontogattam a borítékokat. Számla management fee-ről, telefonos riasztószolgálatról, éves befizetések - alig állt helyre a nyaralás után a bankszámlánk lelkiállapota, megérkeznek ezek a számlák. Ráadásul Böhömre biztosítást kell fizetni, majd október végéig V.-nek az adóját is intéznie kell, kiváncsi vagyok, mikor jelentkezik a könyvelő ezzel kapcsolatban, remélem, nem az utolsó héten. Novemberben aztán Focisra is kell a biztosítás... V. idei vállveregetése a Gyárban a vártnál visszafogottabbra sikerült, de azért nagyon is jól fog jönni a sok befizetés idején. Morogtam, de mint kiderült, idén senkivel nem voltak nagyvonalúak, recesszió van, vagy mittudomén.

Vigasz, hogy szeptemberben sok megrendelésem lesz, főleg az utolsó két héten a nem túl kis popsimat le fogom dolgozni. Megérkeztek - Zitának hála - az esküvői tortás kiszúrók, most már semmi sem állhat a megrendelések teljesítésének útjában.

Itt megjegyzem, hogy ha nem lennének a barátaim, nem lennék ilyen sikeres. Az ő segítségük nagyban hozzájárul ehhez! There, I said it. Önfeláldozó, segítő férj nélkül sem megy, de ő úgyis tudja...

***

Na, mielőtt átcsapnék szappanoperás érzékenykedésbe, jelentem, hogy tegnap végre vettem a bátorságot, és felhívtam Dingle-ben a fagyizót, hogy beszéljek az egyik tulajjal az esetleges mézeskalácsház-árusításról, Karácsony idején. Nem volt bent, a hölgy készségesen megadta volna a mobilszámát, de utálok mobilozni, inkább emailcímet kértem. Írtam is egy szépet, majd V. este megnézi, hogy elküldhető-e. Október közepére kérek benne randit a tulajtól, persze, csak ha még mindig érdeklődik a házak iránt.

A mai napot pedig egy mézeskalács ház összeállítása töltötte ki. Reggel bevásároltam mindent, ami a sütéshez, dekoráláshoz az elkövetkező 3 napban kell - hideg szél fújt, majd feldöntött, és esett vadul. A zöldike egyre ziláltabb, egyre nehezebben repül fel, és ma egy méternyire közelítettem meg, mire észrevette, hogy valaki van a közelében. A többiek már akkor felrepülnek, amikor az ajtóhoz lépek. Szegénykém, az egyik széles cserepem védelmébe húzódott az eső elől... Csináltam neki egy szélvédett, fedett helyet két nagyobb cserép között, egy fém doboztető segítségével, de kétlem, hogy oda húzódik be, hiába a jó szándék, egy vad madarat nem lehet úgy terelgetni, mint egy csirkét, hogy na, komám, itt jó neked, ide ülj.

A ház most szárad, 2 óra 50 perc volt az elkészítés ideje, a tésztája kikeverésétől az utolsó darab arany cukorka helyére ragasztásáig. Most 2 óra van, 3-ig hagyom száradni, aztán csomagolom, és viszem Betty-hez. Onnan fél 6-kor indul Kilkenny felé, Bernadette kocsijában, a többi holmival, ott lesz ugyanis holnap délelőtt a verseny.

Work in progress

Sajnos, a gingerbread keveréket sikerült túlságosan puhára készítenem. Túl sok golden syrup-ot adtam hozzá. Mert hogy igencsak angolszász mézeskalács ám ez a ház, méz egy csepp sincs benne, csak melasz (treacle) és a golden syrup-nak nevezett borzalom. Ami valamilyen cukorszirup, ahogy azt az In the Sweet Kitchen c. - szerintem alapműnek nyugodtan nevezhető - könyvből megtudtam, a nádcukor finomításakor nyert melléktermék. Ahogy neve is jelzi, aranyszínű, sűrű folyadék, ha Írországban nem akarunk vagyonokat költeni sütéskor mézre, vegyünk golden syrup-ot. Szóval túlságosan puha lett a keverék, ahogy sültek a ház oldalai, a megolvasztott cukorból lévő ablakok szinte eltűntek a lassan dagadó, föléjük folyó gingerbread alatt. Kénytelen voltam egy késsel közbelépni, és tologatni a gingerbread-et jobbra-balra, hogy az ablak négyszögletes formájú maradjon, és látszódjék valami a cukorüvegből. Kicsit babrás volt, de megérte.

A végtermék

Betty-től pedig Olive-hoz megyek, egy csirkéért, amiből a piacra kell majd kaját készítenem. Minához is be kellene ugrani, beszélni akar velem, sütikről. Erősen az az érzésem, hogy segíteni akar, nincs igazából szüksége semmire, de majd megtudom. Aztán pedig Horasztól kölcsönzött recept alapján csirkepörköltet szeretnék főzni. Ahhoz idő kell, így jó volna hamar hazaérni.

***

Túra megejtve. Voltam Betty-nél, voltam Olive-nál, a fagyott csirkét nagy nehezen begyömöszöltem a csöpp mélyhűtőbe, miután alaposan kitetris-eztem, hogy a sok egyéb zacskócska a mélyhűtött cuccaimmal hova fér el. Itthon már Daphne, a mentorom emailje várt, sütimegrendeléssel. Phű. Az már biztos, hogy holnap-holnapután sok munka lesz, mert a piacra sütök extrákat. Most pár napra félre kell tennem a kézimunkát, a tévéből felvett régi Vészhelyzeteket mert, hurrá, meló van!

A kézimunkában - amely egy babatakaró lesz, ha kész lesz -, itt tartok. Az első évszak, még koránsem befejezett állapotban. Karácsonykor akarom majd eladni a piacon. Talán látszik, hogy nem túl bonyolult, nagy keresztszemes öltésekkel készülő, amerikai, előrenyomott design. Bp-en vettem. Még a hátára valami bélést kell varrnom, mert az öltéseim nem szépek, és nyilván jövendőbeli tulajdonosának sem lenne jó, ha folyton beleakadnának valamibe a szálak. A nem túl nagy odafigyelést igénylő tévéműsorok idején szoktam öltögetni.

A ma nagy híre még, hogy Jennie, a volt manager ajándékot küldött nekem, Georgina Campbell egy régebbi szakácskönyvét, ír kenyerekről, süteményekről. S hozzá olyan kedves kártyát, hogy még. They all luv ya - üzente az uram, amikor elújságoltam neki Messengeren. Igen, they all luv me. Nem is panaszkodom. A rádióban hallottam Betty háza felé menet, hogy az okos néni éppen azt modta az aggódó szülőnek, kinek kedvetlen, mufurc, letört a kamasz fia: kérdezd meg tőle, milyen 3 jó dolog történt vele aznap. Soroltasd fel vele, hadd lássa, milyen boldog is az élete, csak rá kell döbbenteni. Nos ... Nem is nyafogok számlák miatt, hiszen csupa jó dolog történik velem. Valakinek írtam a minap: egészségesek vagyunk, van munkánk, tető a fejünk felett, kényelmesen élünk, némelyik barátunk előtt példa a házaséletünk - nehogymá' sírjak?!

Most már csak a zöldikének kellene meggyógyulnia...

***

Most megyek, beleöntöm a hatalmas fazékba, a csirkepörkölt fenségesen illatozó darabjai közé azt az üveg bort, amit Minánál vettem. Azért vettem meg, csakis és kizárólag, mert egy 2006-os Monica de Sardegna nevezetű vörösbor volt. Ki tud ellenállni egy olyan palack bornak, ami a nevét viseli? Meglátjuk, mit alakít ez a könnyű szardíniai vörösbor a csirkepörköltben, amihez magyar pirospaprika és magyar erős zöldpaprika szogáltatja az ízeket...

Horasz, köszönöm a receptet!

Hét eleje, hó eleje

Ej, gond van. Beteg az egyik zöldike. Reggel a szomszéd napsütötte klematiszának egyik vaskosabb ágán aludt - gondoltam én. Jajdekisaranyos - mutattam V.-nek, nézd, hogy élvezi a napsütést, felfújt gombócként, félrebiccentett fejjel. Csak az volt gyanús, hogy olyan pihegve lélegzik. Amikor jött az árnyék, zöldike odébbvonult a fénnyel. Aztán eltűnt. Közben fürödtem, nem volt időm madarat lesni. Az imént, amikor a gép elé ültem, tűnt fel az etető alatt, nehézkesen mozogva, alig bírta tartani magát, lassan csipegette fel a földre hullott magokat. Most pedig a kerti fal hatalmas borostyánpaplanán ül, háttal a napnak, melengeti magát. Szegénykém, az jó jel, hogy eszik, de mitől ilyen kába, ilyen bizonytalan? Raktam ki egy marék magot az etető alá, hogy ne kelljen az üres héjak között keresgélnie, és majd a vizüket is frissítem, ha inni akarna... de most nem merek ajtót nyitogatni, nehogy megijesszem, hiába ül a háznak háttal, süketnek nem süket.

***

Fél 2. Már kész a két gingerbread tömb, a sárgabarackos-mandulás torta, a kávétorta és 24 fűszeres süti. A citromos pite héja most sül. Aztán már csak a cukorbevonatos sütik vannak hátra, úgy 50. Most ebédszünet, a zöldikét bámulom, aki szegény - most már tudom - biztosan beteg. Itt gubbaszt a pirosló zsidócseresznyék tövében, félrefordult fejjel, napozik, alszik. Sérült. Rajtakaptam, hogy az etetőn ül, gyorsan hoztam a messzelátót, azzal megnéztem, jó közelről. Macska, vagy valami más megtámadhatta, nyaka körül hiányoznak a tollak, látni a rózsaszín nyakát, ahogy a fejét forgatja. Csőre jobb oldalon a tövénél sérült, mintha megroppant volna, nehezen bontogatja vele napraforgómagot, de azért sikerül neki. Nem mindegyik, de sikerül. Majd rakok ki tisztítottat az etetőbe, szórok a cserepek földjébe, az talán segít neki, ha megtalálja. Nem tudom, megmarad-e, mert amúgy lassan, de eszik, ellenben tollai most is ziláltak, bizonytalanul mozog, keveset, el-elbóbiskol ültében, míg a többiek izgága módon repkednek, jönnek-mennek. Esélyeit nem tudom latoltgatni, elég legyen annyi, hogy bizony, szívfájdító látvány.

***

Horász (www.horasz.blog.hu) oldalán találtam ezt a 100-as listát, ő is úgy találta egy másik oldalon, akik - a blogok törvénye szerint - megintcsak másoktól szerezték... 100 étel, amit ki kell próbálnod, mielőtt meghalsz. Az eredeti lista itt található: http://www.verygoodtaste.co.uk/uncategorised/the-omnivores-hundred/. Ki kell húzni, amire nem vállalkoznál, megvastagítani, amihez már volt szerencséd. Horász megjegyzésekkel is ellátta az egyes kajákat, amiket megkóstolt, azt hiszem, én is így fogok tenni. Biztos előjönnek majd érdekes emlékek... Ahogy végigfutottam a listán (most már késő van, majd holnap dolgozom bele magam), a legtöbb fogásnál, ételfélénél csak egy "Micsoda?" kérdésre futotta tőlem. Bővebben holnap. Késő van, most estem túl egy igen furcsa, és nagyon szomorú kínai filmen (Still Life), valamint szállítok is holnap, úgyhogy most ágybabújás.

V. még a laptop előtt ül, illetve alatta, félkézzel dolgozik, másikkal néha kapcsol egyet a távirányítón... A munka nem áll meg. Még így este 11-kor sem.

Kedves Emese és Laci!

Ebben a hónapban rekord bevételem lesz a piacon. Egyrészt, mert öt szombat esett bele, másrészt, mert többen nyaraltak, és őket helyettesíteni kellett. Vagyis készíthettem-árulhattam olyasmit, amit máskor másvalaki csinál, mondhatni, más monopóliuma. Szeptember első hetében is csinálok majd ilyesmit, pl. piskótát, amit eddig más csinált. Valamint megígértem Olive-nak, aki a biocsirkét árulja, hogy megveszek tőle hetente egy-egy megmaradt csirkét 14 euróért (ha megmarad, mert legtöbbször elfogy mind a 25), és csinálok valami csirkés kaját, körettel, szépen elrendezem alutálcán, és árulni fogom. Ha nem kel el, az lesz az ebédünk, V.-nek és nekem.

Nagy meglepetésünkre, tegnap nemcsak Mavis 8 palack limonádéja, hanem az én 8 palackom is elfogyott. Kérték, ezután is csak csináljak ennyit. Odamentem Elsie-hez, és mondtam neki, hogy múltkor alig félóra gondolkodás után jöttem rá, honnan is ismerős a fia. Erre elújságolta, hogy Stanley ma este és hétfőn is szerepel egy kétrészes ír tv-filmben, ami egy nagy port kavart orvosi botrányról, illetve egy perbe fogott nőgyógyászról szól, aki nők tucatjait operálta meg feleslegesen, kivette a méhüket, tönkretette őket egy életre. "Guess, who plays the gynecologist?" - kérdezte mosolyogva. Mesélte még, hogy az orvos áldozatainak tartottak egy privát vetítést, s ők áldásukat adták a filmre. Meglepődtem, mert meglehetősen friss az eset, még én is emlékszem, miket írtak az újságok a drogedai Dr. Neary-ről. Valamint megkaptam Bernadette-től a Margaret Merrill-t, jó 70 centis rózsa, ígéretes bimbókkal a tetején. A Maggie névre hallgat. Most éppen a kertben élvezi az utolsó napsugarakat, az etető alatt, oda még éppen besüt a nap. Ami egyre korábban megy le, múltkor meglepetve jöttem rá, hogy már fél 9 körül sötétedik. Hiába, itt az ősz. Mennyire örülök neki! Ez az izzasztó, hol hűvös, hol meleg, hol szaunás idő nem a kedvencem.

Anna eléggé késve esett be a piac ajtaján, beszélt Olive-val és Betty-vel, aki a piac elnöke, és szóban közölte velük lemondását. Nem lesz többé tag, a karrierjére koncentrál. Lemondó levelét én fogom felolvasni a legközelebbi piaci meetingen. Alig tudtam vele váltani pár szót, mert sietett tovább, a szüleihez, de megegyeztünk, hogy majd ír, hogyan válik be az új munkahelye, és ha V.-nek véget ér ez a hajtós időszak (megjegyzem, most is dolgozik), akkor eljönnek Paidar-ral, a barátjával hozzánk egy vacsorára.

Amikor kezdett lecsengeni a vásárlók rohama, Clarissa Pilkington, a megrendelések pultjánál dolgozó idős hölgy, odaintett magához, hogy kérése van. Tudnék-e előadást tartani az Irish Countrywomens Association (http://www.ica.ie/) egyik helyi csoportjának a karácsonykor hagyományos magyar ételekről? Szám tátva maradt. Tettem egy célzást a nem tökéletes angolomra, mire arcon nevetett, hogy ne vicceljek már, és ugye, elfogadom a felkérést, amiért 50 eurót fizetnének. Fél-háromnegyed órát kellene beszélni, és számítsak sok fura kérdésre.

Mit mondjak, az agyam meglódult. Ott helyben, azonnal. "Szokásokról is beszélhetek?" -kérdeztem. Mivel némileg másképpen ünnepeljük a Karácsonyt, mint az írek. "Természetesen." - hangzott a válasz, s olyan izgatott lettem, mintha csoportkísérésre kértek volna fel. Kavarogtak agyamban az ötletek. Mentem Minához, ebédet venni, az éppen autóvásárlást végző Trish-nek és V.-nek, akik reggel mentek a Trish által végre kiszemelt Fiestáért, Carlow-ba. Minánál baromira lassú volt a kiszolgálás, sehol a gyors kezű kínai lányok - akiket V. folyton zavarba hozott a "double shot latte, no foam" kérésével -, helyettük csak Mina és egy láthatóan kezdő leány igyekezett ellátni a négyasztalnyi vendéget és engem. Kicsit beszélgettünk, aztán siettem haza, s mivel a Bray-be vezető úton hosszasan állt a dugó, magamnak kezdtem mondani angolul a kis karácsonyi előadásomat. Annyi ötletem van! Habcsók, beigli, szaloncukor, Mikulás-csomag (tudom, nem tartozik szigorúan a Karácsonyhoz, de adhatnék a tagoknak egy-egy kis csomagot, karácsonyi finomságokkal). Már Paprikáéknak is írtam, mikor jön meg boltjukba az első karácsonyi szállítmány, mert az előadást december 9-én kell megtartanom. Ígértek puszedlit, marcipánt finomságokat, de még nem tudták megmondani, mikor jön az első adag. A mézeskalácsot meg tudom csinálni magam is... Előtte vasárnap be is tudnék vásárolni, vagy még az előtt egy héttel, biztos vagyok benne, hogy a Mikulás-csomagok azért megjönnek időben, hogy az itt élő magyar gyerekeknek legyen mit rakjon a cipőjébe a Mikulás.

Talán felállíthatnék egy aprócska fát, biztos kapok cserepeset a kertészetben, feldíszíteném, ahogy mi szoktuk, csinálok habcsókot, amit nagyanyám mindig rakott a fára, mesélek majd a szaloncukor történetéről, talán kapok Szamos-féle finomat, és beiglit, amit felszeletelnék, raknék minden asztalra, kóstolónak...

Nem vagyok normális, tegnap csak ez járt a fejemben, még a délutáni szieszta is csak nehezen sikerült, minden piros-arany-zöld volt a fejemben. Trish alig ment el ebéd után - sajnos, az autóvétel az utolsó pillanatban meghiúsult, nem akartak engedni egy fillért sem az árból -, V. is követte, ment dolgozni a Gyárba, egyedül maradtam, és csak járt a szám, itt beszéltem hangosan, próbáltam összeállítani, miről milyen sorrendben beszéljek. Lapozgattam a Köhnemann kiadó Culinaria sorozatának magyar konyháról szóló kötetét - az angol szöveg összeállításában segíthet, ha kell, bár tudok én beszélni... Legfeljebb megkérem Trisht, nézze át a szöveget, ne maradjon bent valami nyelvtani gubanc.

V. azt mondta, eljön, és meghallgat.