Odakint ritka ronda idő van, tegnap is, ma is egész nap sokat esett és fújt a szél. A váratlan enyhülés után most megint hideg lett, ugyan nem fagy, de azért "foga van a szélnek". (Igen, megint Fekete Istvánt olvasok :-)) Ami Angliában hóként esik le az égből, az itt esőként vonul át a sziget felett. Jó sok esőként... Pénteken már délután kettőkor sötét volt, az Üzemben minden melegvizes palacknak volt gazdája. Nem volt hideg, így volt, aki az ebéd érdekében felvállalta, hogy a kinti asztaloknál ül le, fedél alatt, de melegvizes palackkal az ölében. Közben vízszintesen esett az eső...
Ray csütörtökön este diszkréten kidobta a megszáradt citromos szeleteket, s pénteken sütöttem egy újabb tepsivel. Lesz ez még rosszabb is, beszéltük a tegnap esti "karácsonyi" melóhelyi buli során, hiszen hamarosan jön a böjt ideje, akkor sokan a süteményről mondanak le...Most újévi fogadalomként nem esznek édességet, gondolom én, aztán böjt...
Pénteken a rutinba beiktattam a dog biscuit-eket is, kiolvasztottam éjjel egy kis adag biocsirke-májat (a piacon vettem, oda egyenes Kildare-ből érkezik, egy biocsirke tenyészetből), s azzal készült el életem első, kutyáknak szánt jutalomfalatka-adagja. Csont alakúak, természetesen. Marianne hazavitt az ebeinek, Poppy-nak és Crystal egyet-egyet, s fél óra múlva vissza is jött, boldogan jelentve, hogy sikert aratott a sütivel. Szombaton pedig a piaci társam, Mavis spánieljén teszteltük a sütit, s igen, sikert aratott. Nnna. Egy héten két sütemény, ami bejött :-)
Érdeklődő kutyatulajdonosoknak, recept innen.
A másik siker az almás pite volt. Az szépen elfogyott mind a héten. A gugliban kerestem sebtiben egy receptet, s mindjárt találtam is egy könnyűnek ígérkezőt. A tésztával öröm volt dolgozni, majd kipróbálom másféle gyümölccsel is. A blog, amire így véletlenül találtam rá, kiváncsivá tett, rákerestem, ír-e még mostanában a szerzője, s mint kiderült, sajnos, már nem. Utolsó bejegyzései között emlegeti, hogy éppen ezt az almás pite-receptjét lopta el tőle egy online női magazin, forrás megnevezése nélkül, s amikor tiltakozott, ŐT vádolta viszont lopással a magazin. Ez a bejegyzése nagyon elszomorított. Hány és hány tehetséges sütő-főző nő van még, akiknek egy életre elveszi a kedvét a blogolástól egy-egy ilyen arcátlanság. S közben hány embert tanítanak valami újra, például engem.
Írok neki, s ha megkapom az engedélyt, közlöm a pite-forrást.
Megjegyzem, nekem is van pite-receptem, a kézzel írott receptgyűjteményemből, de most már babonás módon nem viszek be receptet az Üzembe, nem készülök rá egy-egy újdonságra, nem rendelek hozzávalókat, mert ha nagyon rákészülök, s várom, akkor nem jut rá idő, mert beesik valami sürgős rendelés. Ha csak úgy hűbelebalázs-módon eldöntöm, hogy na, most van egy lyukas órám, csináljunk valami újat, akkor bezzeg van rá lehetőségem. Ki érti ezt?
***
Úgy döntöttem, hogy mostantól Limara blogja segítségével próbálok ki majd kenyérrecepteket. Kézzel akarom kigyúrni őket... Sok szerencsét nekem. Gyúrni fogok, kerül, amibe kerül. Ma volt egy rossz órám, amikor okos akartam lenni, és egy, a pulton 18 órán át csendesen kelő, friss élesztővel kelesztett, gyúrásmentes kenyérnek akartam több tartást adni Bertinet-féle "csapkodási" módszerrel. Hahaha - katasztrófa. Kitartó csapkodásomnak semmi, de semmi eredménye nem lett. Nemcsak a pult fölötti polcról kellett kapargatnom az oda felrepült kenyértésztát, de került a pólómra - ez nem meglepetés még -, a felkarom belsejére (hogyan is??), ragadtak apró darabok a vízforralóra, a mérlegre, minden tele volt, az ujjaimon vastagon állt a tészta, a csempepadlón itt-ott... Mire úgy-ahogy összekapirgáltam a romokat, ami megmaradt a végére, kb. fele annyi tészta került a felforrósított edénybe. Közel álltam a bőgéshez. Lapos korong lett a végeredmény, de az illata isteni, köménymagos, jó rágós diszkoszt sütöttem.
***
Múlt-múlt pénteken megérkeztek a polcok - s utánuk egy szigorúan összevont szemöldökű levél is, hogy fizessek be 6 eurót és 10 centet, mert irgumburgum, nem fizettem be az útpályadíjat (3 euro), pedig használtuk az Ikeából hazafelé jövet. Upsz. Bizony, bűnös voltam, odakint nagyon szakadt az eső, hideg volt, igyekeztünk fedél alá, mire elértünk Bray-ig, már régen elfeledtem, hogy be kellene fizetni. Életem első büntetése, de legalább nem gyorshajtás, ugye.
Megjöttek a polcok, este negyed kilenckor, utolsóként a leszállítandók sorában... V. azonnal nekiállt a szerelésnek, amit folytatott másnap is, még délután is. Pakolás, porolás, szelektálás, kupactologatás, portól, tisztítószerektől kiszáradt kézbőr és szaporodó rongyhalom, valamint káosz jellemezte napjainkat. Hétfőn fejeztük be a rendezkedés nagyját, de az már az első nap kiderült, hogy a könyveknek nem lesz elég hely. Az angolok szellősen, a nappaliban laknak, mondván, ők még szaporodni fognak, a magyarok két sorban szoronganak a polcokon a számgépszobában. (Ami hamarosan újra fokozottabban használat alá kerül, mert V. majd itt fogja tölteni napjait munkakereséssel, a gép előtt, s nem a kanapán, Surface-szel a hasán.)
Végre egy helyre kerültek féltett kincseim, a szakácskönyvek. Ah, annnyira szép látvány. Lett hely a "kézműves" szekciónak, a DVD-knek, CD-knek, főzős magazinoknak. A diás dobozok is együtt vannak. A magazinok közül a karácsonyi számokat majd külön rakom, mert főleg azokból szoktam ötleteket meríteni. Külön polcon vannak a hivatalos papírok, irattartókba rejtve. Őket még rendszerezni kell. A továbbra is főleg munkaasztalként funkcionáló ebédlőasztalról lekerültek a felgyűlt vackok, szétosztottam őket a helyükre, az asztal alatt porosodó csomagolóanyagok mentek a műanyagos reciklálós kukába, s megszabadultam az évek óta gyűlő, ez-még-jó-lesz-valamire cuccoktól, borítékokból kimentett "pukizacskóktól", és társaiktól.
Az utazó állatok egyelőre egy szatyorba gyömöszkölve várják sorsukat. Valahol lesz nekik hely, még nem tudom hol, de lesz. Jamon, a baszk disznó nagy útra kelt, Zita sertésbolond kislányának küldtük el ajándékba Seattle mellé. Nincs mit tenni, menni kell újra Baszkföldre, s venni egy másikat :-)
Porcicák továbbra is vannak, a régi polcrendszer polcai elszállításra várakoznak, de azért kezd a lakás áttekinthetőbb lenni. Alakul az új Rend.
A kötős sarkom még rendbetételre vár, s a jótékonysági boltoknak szánt ruhák, cuccok is itt tornyosulnak még a lakásban. Sajnos, további penészfoltok kerültek elő eddig takart helyekről, de V. már nézett céget, aki kijönne, és megmondaná, mit tegyünk. S alkalmasint meg is tenné, amit tenni kell. Többször elátkoztam az építészt, építtetőt, aki ezt a romot ide emelte, remélem, legalább egy kiadós tüdőbajjal megveri a Jóisten ezért a slendrián munkáért.S lehetőleg közkórházban kelljen kezeltetnie magát, mert én olyan kis bosszúálló vagyok.
***
A nagytakarítás mellett azért volt időnk társasági életet is élni. V. egy korzikai kolléganőjéhez mentünk, vacsorára. Elvileg többen lettünk volna, de a többiek vagy elfeledkeztek (?) a meghívásról, vagy munka miatt az utolsó percben lemondták a vendégséget. Így végül négyesben beszélgettünk, a tengersok kaja felett, megdöbbentő módon jobbára művészetről. Ilyen sem volt már rég. Mármint komoly, jaj-de-értelmiségi beszélgetés. Nagyon kellett figyelnem, mert ő sem angol anyanyelvű, ugyebár, én sem, így születtek érdekes mondatok. Sosem szoktam elemezni, hogy mi a művészet, mi tekinthető műalkotásnak, kell-e valamit tennem annak érdekében, hogy megértsem az alkotást magát, s hasonlók. Tehát erősen gondolkodnom kellett, mit mondok, hogy hogyan is van ez, mit érzek, miért vonz egy-egy alkotás, s miért taszít egy másik. Phű. De nagyon-nagyon élvezetes este volt.
S aztán, múlt szerdán, először mentem a The Little Museum of Dublin szervezte előadássorozat első előadására. Beléptem pártoló tagként, s a tagsági díjért cserébe 12 előadásra ingyen mehetek el 2013 során. Élményeimről majd legközelebb.
