Utólag eszembe jutott még Bécsről, mennyire meglepett, hogy vendéglőkben lehet dohányozni. Némelyik helyiséget csak egy nyitott ajtókeret és egy felirat választotta el egymástól, jelezve, hogy jobbra üljenek a kisgyerekesek, balra a dohányosok. Szokatlan volt az első este beülni egy kocsma/vendégőbe, s szagolgatni a levegőt, hogy mi is olyan furcsa?! A füstszag volt az. Nagyon elszoktunk ettől!
A másik egy új kedvencem felfedezése volt, a még éppen elcsípett Rubens-kiállításon: Venus frigida (A fagyoskodó Vénusz) a címe, s főleg a kis Ámor szokatlan ábrázolása fogott meg: a kis pufók Ámor, amint egy vékony fátyol alatt, kis lábujjain egyensúlyozva üldögél tegezén, s látványosan fázik. S Vénusz istennő ábrázolása is szokatlan, amint arcán rezignált szomorúsággal, már-már ürességgel üldögél, kerek hátsóját, s neméppen karcsú derekát a szemlélő felé fordítva. Nagyon tetszett. Ki is került képeslap formájában a polcra.
***
Két napja folyamatosan esik (esett) az eső. Az elmúlt héten néha nagyon hideg volt, lefagyott szélvédők fogadták a kora reggel munkába indulókat, de hó, mint Sopronban és Bécsben, nem esett, csak a legmagasabb csúcsok voltak egészen kicsit fehérek. Egész nap pulóveresen mászkáltam a lakásban, s a piaci mítingre is alaposan be kellett fűteni. Tegnap pedig a reggeli kitartó eső után végre eltűntek a felhők, s szinte tavaszias meleg lett, 12 fok. A hóvirág már nem számít meglepetésnek, s a lassan bimbódzó primulák sem. De a krókuszaim még nem bújtak ki, nem úgy, mint tavaly ilyenkor.
A piaci mítingen kiderült, hogy a szlovák Simona, aki egy éve csatlakozott hozzánk, elköltözik, s már nem fog tudni járni a piacra. Megint egy fiatal taggal kevesebb. Szomorú. A piacosok aggodalmaskodtak, hogy mi lesz a finom sütijeivel, amire rászoktak a vásárlók. Ki fog csinálni croissant-t, és más, leveles tésztából készült finom süteményeket? Na, ki jelentkezett erre a feladatra... Én.
Vért fogok izzadni, de mindenki más félve elhúzódott a feladat elől, míg én, aki minden este csendes imát rebeg további megrendelések érdekében, jelentkeztem erre a feladatra, hozzátéve, hogy ha a saját tésztám nem érne fel a feladathoz, használhatok-e boltit? Mondták, nem gond, csak győződjek meg róla, hogy tényleg vajjal készült az a tészta, és nincs benne tartósítószer, próbáljak meg minél jobb minőséggel dolgozni, HA a sajátom nem üti meg a mércét. Of course!
Azóta már kiművelődtem, háromféle recept is rendelkezésemre áll, s most már tudom, hogy az egyenes croissant (alias rongyoskifli) Franciaországban mindig vajjal készül, a formája jelzi ezt, míg a félhold alakú az az "egyszerű" változat, azt margarinnal készítik.
A próbálkozásaimról be fogok számolni.
***
A szombati piacra esőben menten, s esőben jöttem haza. Gyakorlatilag a fejünk tetejét súrolták a felhők, ezért kíváncsiságból a hosszabb, de látványosabb útvonalon autóztam haza, Enniskerry felé, az egyre emelkedő úton. Majd a dombtetőt elérve, a Ballyman úton ereszkedve alá már nem láttam semmit a városból, vagy a tengerből, csak néhány, ködben és felhőben derengő fa mutatta, hogy ott még van település. Csodás volt, de szinte éreztem, ahogy átázom, hiába ültem kocsiban, ez a mindent takaró ködös, vattaként ránkboruló pára úgy tűnt, átáztat mindent. Szottyos volt a táj, éjjel is többször felébredtem arra, hogy az eső vagy az ajtót veri, vagy a kinti lámpa alatti vödörbe csöpög a víz a lámpáról. A közösségi kiskert is bokáig vízben áll, a fák körül, az ágyásokban, a fóliasátrak bejáratánál, mind víz alatt van. Tegnap az ebéd utáni sétánk után odamentem megnézni, mennyire teltek meg a víztartályok, s éppen hangosan csodálkoztam , hogy az egyik tele van, a másik üres, amikor Jonathan, az egyik lelkes kertészkedő rám köszönt a kis fóliasátor mögül, ahol éppen új fűzfa-kerítést készítette a régi kerítés túlnyúlt hajtásainak segítségével. Sajnos, a két tartályt összekötő cső ereszt, ott folyik el a víz.
Kicsit ottmaradtam vele, segítettem dugdosni az ágakat, ami ebben a felpuhult talajban igen könnyen ment. Közben köszönte, hgy csatlakoztam az általa küldött meghívóval a ChangeX mozgalom oldalán a Grow Your Own Food közösséghez, úgyhogy aki akar, az ott megtalál minket, The Headlands név alatt, a Locations-re kattintva. Szombat-vasárnap délelőttre időzítették a kertészkedést. Megbeszéltük, hogy elkezdem a paradicsompalánták nevelését, most nem fogok elkésni, s hogy majd ezen a tavasszal előbb állítjuk fel a támasztékokat, s csak azután ültetjük el a paradicsomokat, hogy ne dőljenek jobbra-balra, s az oldalhajtásokat is buzgóbban fogjuk kicsipkedni. Remélem, így is lesz.
***
A piacra új süteményt vittem, hogy kipróbálhassam a fémkeretet, amit (majd, egyszer) krémeshez szeretnék használni. A kerethez recept is járt, gondoltam, azzal próbálom ki előbb. Egy meglehetősen tömős alaptészta lett belőle, amit vaj helyett olajjal és egy deci limonádéval (!) kellett elkészíteni. Arra ricottából, tejszínből, kevés cukorból és citromos zseléből kevert réteg kerül. Ami sokáig folyós maradt, s kissé aggódva öntöttem a keretes tésztára... Már-már elátkoztam a receptet, amikor kezdett dermedni a ricottás réteg a hűtőben, de addigra szépen átitatta a tömős alapot, ami ettől kellemesen puha lett. Erre jött a citromos-zöldcitromos zselé réteg a tetejére. Ki volt ez találva, kérem. Tulajdonképpen meg is lepett volna, ha egy német recept nem sikerül.
Elég sokat eladtam a piacon, a maradékot pedig V. ette meg, úgyhogy mondhatjuk, sikeres volt. A zseléből ugyan kétszeres adag lett, én ettem meg a maradékot, miután megdermedt,legközelebb kevesebbet fogok készíteni.
A piaci nap meglehetősen jól indult. Alig kezdtem szétpakolni a konyhában, amikor Willie odajött hozzám, hogy nyúljak be a szekrénybe alul. Olyan komoran mondta, hogy megijedtem, csak nem egerünk van, s most ara figyelmeztet a maga érdekes módján? De csak nyúljak, be oda a bal oldalra. Mit érzek? Húzódoztam, senkinek nincs kedve egérkakába nyúkni, de ő csak erősködött. Valami papírt tapogattam, ami azonnal megmozdult, s nagy csattanással eldőlt. Nagyot ugrottam, de már láttam is, whiskey-s üveg nyaka állt ki a vaskos papírcsomagolásból. Boldog karácsonyt, mormolta Willie, én meg sután megöleltem, annyira kedves volt, tudta, hogy szeretem a whiskey-t. "Esténként meg megiszogathatod a tűz mellett." - mondta. Alighanem a jókora szülestésnapi tortája miatt kaptam az ajándékot, ugyanis azt én csináltam, még decemberben, s meglepetésként köszöntöttük fel. 85 éves volt.
***
Időközben ötletet kaptam, mégpedig Belgiumból, a merveilleux nevű süti ötletét. Teljesen új volt nekem, sosem hallottam róla, de a leírást és a képeket látva, azonnal adtam tovább az ötletet Emilie-nek, mert kiválóan lehetne partikon felszolgálni ezt a süteményt. Ami nem egyéb, mint két kis kerek habcsóklap közé kanyarított keményre vert tejszínhab, amit lehűtve újabb réteg tejszínhabbal kennek le, majd az egészet valamilyen csokireszelékbe, tört mogyoróba s egyéb érdekességekbe lehet hempergetni, majd kis kapszliban tálalni. Elsőnek a felhőcske szó jutott eszembe róla, aztán kiderült, másnak is, és egy angol oldalon már Cloud cake-nek, felhőtortának elnevezve láttam viszont. Köszönöm az ötletet, Szilvi, ki fogom próbálni.
A kávézónak amúgy is kellenek az új ötletek, mert úgy tűnik, Emilie hamarosan távozni fog, s akkor Ray-nek minden energiájára szüksége lesz, hogy Emilie tehetségét pótolja.
