"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Két napig nem csináltunk mást, csak aludtunk, ettünk,olvastunk, tévéztünk, aludtunk és ettünk megint. A kissé oroszlánszagúvá vált hálószobát majd nagyon alaposan át kell szellőztetni, mert a gondosan kipusztított penészfoltok félelmetes gyorsasággal tűntek fel megint az egyik sarokban. Nem tudom, miért, de reggelente csöpögősen nedves a kerti ajtó, belülről, ugyanakkor a szellőzőket nem tudjuk éjjelre nyitva hagyni, mert megfázunk. A nappaliban még istenes a helyzet, dolgozik a párátlanító, lyuk is van a falon (szellőzőnek álcázva), de ott is penészesedik némelyik ablak kerete, sűrűn kell tisztogatni. Hiába, az ír építészet csodája. (Apropó, az építészetről jut eszembe, közvetve, hogy az uram múltkor azt mondta, ha majd a "magunkéban" leszünk - whatever that means - lehet macskám. Colin. Ahhoz képest, hogy a múltkor még egy ilyen felvetésre a "Nem! Nem! Soha!" kiáltással válaszolt, ez nagy előrelépésnek tekinthető. Úgyhogy vénségemre - mert előbb nem látok esélyt a...

Kellemes Ünnepeket Mindenkinek! Annak is, aki gyakran erre jár, vagy aki csak betéved, aki rokon, és aki nem az. Békéset, nyugodtat, a jövőre kicsit nem odagondolót. (Majd leírok mindent, amit le kell, de most még fel kell mosni a padlóról a mézeskalácsok maradványait, megteríteni az asztalt, amin hónapok óta nem tudtunk enni, rendberakni a konyhát, odarakni a vacsorát... rákészülni lelkileg a Karácsonyra, felhívni a felhívandókat, elnyomni a kínzó lelkifurdalást a fel nem adott lapok, a meg nem valósított ötletek miatt. A szokásos.)

Ma azt tanultam meg, hogy a karácsonyi bevásárlást legjobb elkerülni. Nem elhagyni az utolsó 1-2 napra, hanem szépen, szisztematikusan megejteni egy héttel előbb. Vagy elfelejteni, úgy-ahogy van, s nem csinálni felhajtást. Ha mégis akarnánk valami különlegeset főzni-sütni, és belevetjük magunkat a vásárlói hadak közé, akkor ne lepődjünk meg, ha a) tíz percig ülünk a kocsiban a parkoló előtt, hogy egyáltalán bejussunk a bevásárlóközpont területére. b) kifelé menet megismételjük ugyanezt. c) a hentesnél már minden, figyelemre méltó húsdarab elfogyott. d) a dupla sárgán kell parkolnunk, ha egyáltalán be akarunk jutni a kissé kedvetlen henteshez. Nem tudom, ő mitől kedvetlen, amikor mindent eladott már. e) a vásárlás végére heveny emberundor fog el bennünket, s bár a pénztárnál sorbanállva még kellemes csevegést folytattunk kisöregekkel, az épületből kijutva már mélységesen és szívből gyűlölünk mindenkit, aki előttünk és körülöttünk van az úton, s ezt súlyosbítandó, egy véresszájú leszbiku...

Nemrég mentek el a futárok, viszik a mézeskalács házikót öcsém gyerekeinek. Fél 6-kor felkeltem, úgy hatra vártam őket, de hamarabb ideértek, a kávé még éppen csak folyt ki. Még egy kis csokit is kaptam tőlük Karácsony alkalmából. 23-án érnek Mao-ra. Úgy tűnik, hogy megy az üzlet, nagyobb furgonnal voltak, tele volt minden apróbb csomagokkal, mindenki küldi haza az ajándékokat az ünnepre. *** Tegnap a piacon sikerült elkövetnem az utóbbi idők legpoénosabb meglepetését. Hónapok óta jár a piacra egy magyar pár, illetve hol a férfi, hol a nő siet át a helyiségen - mindig ugyanazt veszik. A rozskenyeremet! Amikor először jöttek, azonnal láttam, hogy nem írek, sőt, nem tudom, miért, talán az öltözködésük, vagy a gyerekeik feltűnően jólnevelt viselkedése miatt, tényleg nem tudom megmondani, de azonnal gondoltam, hogy magyarok, vagy legalábbis kelet-európaiak. A nőnek mondta valaki, hogy én is magyar vagyok, odajött, bemutatkozott, röviden beszélgettünk. Kiderült, ugyanazon a telepen laknak, ...