Első téma: piaci meeting. Népszerűbb nevén AGM, vagyis Annual General Meeting, amire nekem is kell egy kis éves (mercifully short) beszámolóval készülnöm, ami főleg abból áll, hogy hány meetingje volt a Committee-nak, a tagok hányan vettek részt, ki lépett ki, ki halt meg, ki lépett be, hol vettünk részt versenyen, vagy egyéb megmozduláson...
Az AGM-et eddig mindig egy januári estén tartottuk, mert ez a "szabál", hogy januárban kell megtartani... De az elnök nem ért rá sehogysem hét közben, és egyre többeknek esett nehezére a sötétben, fagyban való vezetés este, így egy piac utáni, szombat délutánra raktuk az időpontot. S hogy az emberek ne morogjanak, könnyű ebédet is készített és szolgált fel a piac pár lelkes tagja. Sally elkészítette az általam csak "celebrity soup"-nak titulált póréhagyma-krumpli levesét, amit a korábban már említett ésd belinkelt tv-műsorban mutattak be, készült több tálca szendvics, és pedig szőlőt, banánt és ringlószilvát vettem nekik. Talán még sosem volt olyan nyugodt, és egyetértő nagy csend, mint amikor a huszonvalahány idősebb tag kanala az ingyenlevesbe merült... A leköszönő elnök, Betty, meg is jegyezte, hogy bámulatos, milyen hatásos tud lenni egy ingyen ebéd...
Az AGM során megtörténtek az éves beszámolók, kiderült, hogy megint nyereséges lett a piac, a kávékuckó 3600 euró körüli bevételre tett szert, hurrá. A meeting végén aztán jött az Egyéb megbeszélnivaló, s akkor esett az ominózus kellemetlen beszólás. Ami nem kis gyomorremegést okozott nekem. Van egy öreg hölgy, talán már meséltem, legtöbbször elégedettlen a sütijeimmel. Minden szombat reggel, a kávékuckó nyitása előtt bejön (ingyen) kávéért, s belekukkant a sütis dobozba, s tesz rá megjegyzést. Vagy csak alaposan megnézi. (Megjegyzem, ő az egyetlen.) Túl kicsi, na most elég nagy, jaj, ez krémes, jaj, ez csokis - nagyon ritkán jó neki, az amit lát, de őszintén szólva, nem szoktam figyelni, hogy visszaküldi-e a sütit, mert később már más veszi neki a kávét, s nem szoktam számon tartani, melyik tálca mosatlan bögre kitől jön vissza... Mindenesetre ő az az ember, akiből áradnak a "negatív hullámok", rendszeresen elejtek dolgokat, ha közel ér hozzám. Már tavaly januárban, kávékuckós karrierem kezdetén beszólt, amikor felütésnek tojáslikőr-krémes mézes kosárkákat csináltam a kávé mellé, hogy ő sütit akar a teája mellé, nem tortát...
Mivel ez nem hatott (kellett volna?), most mindenki füle hallatára kérdezte az elnöktől, hogy nem lehetne-e, hogy a tea mellé "fahéjmentes, és ír" sütiket kapjon. Mondjuk shortbread-et, vagy zabpelyhes sütiket. Pillanatra nagy csönd ereszkedett a teremre, az elnök vörös lett, én fehér. Motyogtam valamit, hogy "persze, nem gond", majd Betty összeszedte magát, s megjegyezte, hogy ha a hölgy úgy gondolja, akkor majd én megkérek másokat az év során, hogy alkalmanként ők is süssenek sütit a kávékuckónak, és akkor biztosan lesz a hölgy kedvére való süti.
Aztán a meeting-nek gyorsan vége lett, asztal- és széklábcsikorgás, papírok összeszedése, nekem pedig remegett a gyomrom, s próbáltam magam összeszedni. Az elmúlt hónapok sütijei között emlékeim szerint 3 volt olyan, ami magyarosnak nevezhető, a mézesekből készült puszedlik, a pogácsa... s fahéjas sütit, snickerdoodles-t valamikor november végén csináltam... Főleg az fájt, hogy "ír" sütit kért számon rajtam, már-már felhorgadt bennem a kelet-európai érzékenység (Are you calling me a fecking Eastern-European?!), amikor szép sorban heten odajöttek, s nyugtattak, hogy ezzel a beszólással nem kell törődni, a néni mindenkivel ilyen, sőt, Patricia (pk.k.) megnyugtatott, hogy az utóbbi években még enyhült is a mogorvasága. "Legközelebb majd azt vágja az arcomba, hogy idegen vagyok!" - nyafogtam, mire ugyancsak Patricia megnyugtatott, hogy "she has no brain for that". S jöttek a jótanácsok, hogyan tudom a további konfliktust megelőzni. Még nem tudom, hogy kezeljem a helyzetet, de valószínűleg azt fogom csinálni, hogy sütök tovább, mint eddig, az angol könyveimből, magazinokból vett ötletek alapján, a hölgy pedig kap olyan, ír kolléga által a piacon árult sütit, amiből majd készenlétben tartok egy zacskóval. Gyömbéreset, pl., az sokáig eláll. S kerülni fogom, mint a pestisest. Vagy arcon mosolygom, olyan mézes-mázossággal, hogy belefullad a lébe.
Utálom, ha olyan utálattal kell szembenéznem, amire tudtommmal nem adtam okot. De mint kiderült, mindenkivel ilyen, szurkapiszkákra, rosszízű megjegyzésekre korlátozódik a másokkal való társalgása. Az új takarítónőnkbe is belekötött a meeting során, mondván, hogy nem takarítja ki rendesen a virágosállványokat... Pedig külön tudtára hozták mindenkinek, hogy az nem a takarítónő feladata, ő a munka nehezét, nagyját végzi el, a tagoknak továbbra is le kell takarítaniuk a saját pultjukat, mint ahogy én is kitakarítok a konyhában, s nem hagyom a takarítónőre...
Ettől eltekintve határozottan simán, és kellemesen folyt le a meeting, lehet, hogy most már ezután mindig ez a megoldás lesz a nyerő, piac után leülni, az esti összejövetel helyett. A kisöregek igen elégedettek voltak ezzel, s ez a lényeg.
***
A piac amúgy nagyon jól ment, elfogyott az összes kenyerem, az aprósütik nagyja, s a kínomban "cherry-chocolate whoopie pie"-nak elnevezett ischler-utánzat is elfogyott 3 híján. Az, hogy ishler, az nem mond semmit az íreknek, de a whoopie pie igen. Pedig az amerikai elnevezés, két - gyakran csokis - tésztakorong közé szorított krém, az a whoopie pie, lásd a fotón:
Az egyik vevő állította, hogy a nagy cupcake-őrületet most a whoopie-pie őrület fogja felváltani. Meglátjuk.
V. csak whoopie cushion-nak hívja... Pedig nem ugyanaz!
Áldozatára leső whoopie cushion. Ha ráülnek, hangos szellentő hangot hallat...
***
Beetetés hatására V. egyik kollégája a cégtől való távozásáig - március közepe - minden hétre rendelt egy fél rozskenyeret. A konfirmálási partira készült sütikkel elégedett vevőm mondta, hogy fotót készít majd mindenről, mert meg kell mutatnia a sütiket a barátnőinek, mert azok nagyon kiváncsiak voltak. Jön az elsőáldozási-konfirmálási időszak, remélhetőleg lesznek megrendelések... Azt hiszem, ez a legjobb módja annak, hogy az ember megrendeléseket szerezzen.
A weblapot meggusztálta néhány piaci kolléga, s V. csoportja, kaptam kritikát és ötletet, így hamarosan változik itt-ott a szöveg. A megjegyzéseiteket, kritikákat köszönöm! Öcsém rakott fel képet az egyik mézes házról, hamarosan térkép is lesz a piachoz, és majd áprilisban, amikor megyünk látogatóba, viszek mintasütiket, amikről majd készülnek fotók... s akkor felkerülnek a legjobban sikerült sütik is.
***
A tegnapi torokkaparásom mára enyhült, de V. még mindig beteg. Lehet, hogy haza is jön majd délben. Odakint nedves, nyirkos az idő, hideg is van, a tegnapi hóvirágnézés is elég szürkére sikerült a borús ég alatt. Az erős felindulásból tegnap kirakott három tömb patkányméregnek ma reggelre nyoma sem volt. Igazából nem az a bajom, hogy túrkál a komposztban, hanem az, hogy teleszarja a shed belsejét, és az ott lévő cuccokat.
Újabb tavaszi növények bukkantak elő a kertben: két kis fehér krókuszocska. A fagy megölte az egyik citromfácskát, a másik, a naposabb oldalon lévő még tartja magát. Ahogy tegnap láttam, nemcsak az én kertemben arasznyiak a nárciszok: Terry és Pat kertjében már jó pár korai Helleborus (hunyor) is virágzik, van sárga és lila, halványzöld és pirosas...
Apám soproni kertjében ehhez hasonló Helleborus van, illetve a korán nyíló, lila virágú változat A hóvirágfajták közötti nüansznyi különbségekhez - be kell vallanom - elég vak voltam, de Pat külön nekem megmutatta a virágfejeken, miért is érdekesek: volt olyan, amelynek dupla szirma volt, vagy két virág lógott egy száracskán, volt olyan, amelyiknek négy szirma volt a szokásos három helyett. Voltak feltűnően zöld csíkozású szirmokkal, vagy ahol a virág töve egészen sárga volt... s volt olyan, amelyiknek fodros volt a szirma... A beszélgetés közben elhangzó sok latin név eléggé zavarba ejtett, mert én már arra is büszke voltam, hogy a közönséges hóvirág latin neve magamtól eszembe jutott: Galanthus nivalis. Apám büszke lehet.
