Jól vagyok, jól vagyok, tényleg jól vagyok

Ma megjött a meghívóm a neurológushoz, csak a "mit vigyünk és hogyan találjunk oda?" két oldal, térképpel, mert egy alaposan beépített, rengeteg "unit"-tal rendelkező részén van, gyakorlatilag szemben a kórházzal, de biztosan jól eldugva.

A másik két oldal egy kérdőív, legyek szíves kitölteni. Rengeteg kérdés az egészségügyi állapotommal kapcsolatban. Ki a kezelőorvosom, aki beutalt? He? A számlámon szerepel egy hosszú név, de aki megnézett, azt nem úgy hívták. A vizsgálatról melyik orvosomat értesítsék? Ez könnyű, Dr. Kelly-t. Legyek szíves magammal hozni az eddigi szkenneléseket és a hivatalos leletemet. (Miért, van nem hivatalos is?) Fizetés készpénzzel vagy csekken, kártyát nem fogadnak el. Ja, és legyek szíves odaszólni, hogy tényleg megyek majd. Mert ha nem időben mondom le őket, büntetést kell fizetni. Mint egy hotelben.

Telefon. Odaszólok, hogy igen, megyek. De a leleteim... Azokat nem láttam, hogyan juthatnék hozzá? A néni tapasztalt, főleg, mert a doktor a kórházhoz tartozik, így elmagyarázza, hogy ha odaszólok a kórházba, akkor mindent felraknak egy "lemezre", ugorjak be érte, mielőtt hozzájuk megyek, és hozzam magammal.

Remek. Telefon a kórházba, némi magyarázkodás után a Radiológia recepciósa csicsergi el, hogy semmi gond, nevem, születési időpontom? Már ma délután beugorhatok a lemezért, ha gondolom.

Emmándöfi. Ha kérem, feladják postán, de nem kérem, ott fogok elmenni az épület előtt, belépek érte.

Amúgy folyamatosan bennem van a zabszem, állandóan befelé figyelek, szerintem a halántékomban állandóan enyhe nyomás ül, mintha egészen kicsit, de folyamatosan fájna a fejem, V. szerint pedig abbahagyhatnám már a képzelgést. Már nézegettünk barométereket az Ebay-en, ha már barométer, akkor legyen valami dögös szerkezet, nem is barométer, hanem "weather station", de ne valami olcsó, aminek leesik a mutatója az első nagyobb front után. S mindjárt lehetett nevetgélni a tény felett, hogy az időjós házikók néni-bácsi figurája egy-egy macskabél-, vagy hajszál-tartotta rudacskán lebegve jósolja az időt.

Macskabél!

***

A délelőttöt egy rózsaszín tortával töltöttem, tengersok apró vajkrém-csillaggal jelölve ki a 25 kockát a tortán, s aztán büszkén tűztem a kockák közepére a rózsaszín Szamos-marcipán virágokat. A kép szokás szerint vacak, bocsánat.

Ex-főnököm megküldte a sütikhez a névlistát, s a színek kiválasztása végett elküldte a meghívó-tervet is. Jövő hétre csinálok neki egy-két mintát. Óriási felhajtással lefolytatott esküvője lesz, eddig 126 vendéggel. Kissé meg voltam lepve, mert valahogy nem olyan fajtának tűnt, aki ilyen nagy eszem-iszomot csap, legalábbis inkább olyan embernek hittem, aki titokban eltűnik, és mondjuk egy nagyon vadromantikus, nagyon egyedi módon köt esküvőt. Mondjuk, tengerparton, vagy búvárkodás közben, vagy a Botankert pálmaházában. Utána barbeque-val, ahol főszerepet játszik egy sült ökör, organikus zöldségekkel körítve. Vagy valami hasonló módon. De nem, esketés egy trendi étteremben, majd ugyanott könnyű ebéd, majd iszogatás egy bárban, majd tánc és ereszd-el-a-hajamat egy másik helyen. Wow.

T I A

Hm... nahát. Aszongya a weboldal: tranziens iszkémiás attak - vagyis TIA. Nem előnyös, ha az embernek ilyen nevű háziállata van, de majd babusgatjuk, odafigyelünk, megfogadjuk a kapott tanácsokat, koleszterinszintet méretünk, és megpróbálunk egészségesebben élni (ööö, tényleg). Fejfájásnaplót töltök le a Webbetegről, ez majd nem csak nekem, de a neurológusnak is jól jöhet, mondja Doktornő Ági. Jó kislány leszek.

Na, de 43 évesen egy ilyen? Nem korai ez még?

Délután hívott a háziorvos, meséljek, mi volt, meséltem, mi volt. Kiváncsian várja, mit fog mondani a neurológus, és örül, hogy nem találtak semmit a fejemben. Én is örültem, hogy nem maradt nyoma a szombati ijedelemnek. Csak V. aggodalmaskodott annyira, hogy tegnap elvitt bevásárolni, nem hagyta, hogy vezessek. Pedig vezetnem kell, holnap megyek a nagybaniba, az élet nem áll meg, legfeljebb majd én állok félre, az útról, ha megint baj lenne.

De ne pánikoljunk, nem lesz.

***

Pedig ma remek nap volt, jó volt a kedélyem, az adókérdés megoldódott, válaszolt a szakértő. Sokat sütöttem, estére pedig parádés vacsorát csináltam, ír véreshurkával (black pudding) töltött csirkemell V.-nek, magamnak pedig fillérekért vett sertésmáj mustáros-csilis-boros-tejszínes szószban. Újabb tortarendelés is befutott, Stephanie (p.k.) szomszédja - már ismeri a sütijeimet, mert Stephanie mindig visz a gyerekeknek -, rendelt 2 nagy tortát elsőáldozásra. S amitől egészen elolvadtam, az az volt, hogy azt mondta, nem számít, hogy néz ki a torta, úgy dekorálom, ahogy akarom, de finom legyen. A lánya születésnapjára a profi pékségből kapott torta gyöngyörű volt, de íztelen, a fele a kukában végezte. Most azt szeretné, ha mindenki odáig lenne az ízétől.

Hm. Megpróbálhatom. Szabad kéz a dekornál - mi kell még? Bár minden vevőm ilyen lenne! De be kell szereznem egy 12 inches négyszögletes tortaformát, mostanában sok ilyen rendelésem van.

Megfigyelések

V. kedvenc joghurtja 50 grammal kevesebb lett az edénykében, de az ára maradt - legalábbis a Dunnes-ban. A Tesco-ban 1 euróra csökkent az ára, 1.49 euróról.

Olcsóbb lett a tej.

Írországban az autósok alig tesznek erőfeszítést, hogy lehúzódjanak a sivítva közeledő mentő elől. Inkább megállnak és bámészkodnak, hogy jé, mijaz, mijaz? Bezzeg - igen, van, ami Mao-n bezzeg -, a magyar autósok még a leszűkebb, legforgalmasabb budapesti utcán is úgy válnak szét, és húzódnak le a mentő elől, mintha varázsvesszővel csaptak volna rájuk. Itt, ha mentő közeledik, biztos V. az, aki leggyorsabban reagál a sorban, s kezd tapadni a járdaszegélyre...

A vérvétel fura dolog. A kanült és hosszú műanyag csövecskéjét fel se vette a karom, a bökésnek is alig van már nyoma, de a ragtapaszt sikerült olyan határozott mozdulattal letépnem a karomról, hogy a helyén ott a véraláfutás.

Itt az aszpirin vényköteles - nem adnak, sehogysem, ugyanakkor az áruház polcáról simán levehetem a 300 mg aszpirint tartalmazó Dispirin fejfájáscsillapítót. Ki érti ezt?

No worries

Elnézést, amiért mindenki sikerrel ráhoztam a frászt... Elég vad képek cikáztak a fejemben a hétvégén, de szerencsére - lelövöm a poént -, semmi bajom.

Ez az elmúlt 6 óra alatt derült ki. Azalatt megjártam a háziorvosomat, illetve egy újat, mert a megszokott nem ért rá, csak a munkatársa. Ő (Dr. Kelly, fiatal szőke nő), kellően ümmögött és ámmogott, amikor előadtam a drámámat. Megnézett mindent, szemembe bele világított, szemfenékvizsgálat, egyensúlyvizsgálat, hol itt ütögetett meg a kis kalapácsával, hol ott. Mindenem működött. A zsibbadás és főleg a beszédösszekavarás zavarta, de végül annyiban maradtunk, hogy nem talál bennem semmi hibát, ellenben továbbküld egy a közeli kórházba, ahol - ha fizetek, mint a katonatiszt -, remek ellátásban lesz részem.

Az általa írt levélkével mentem az ottani ER-hoz, vagyis itt az A+E-hez (Accident and Emergency-hez), ahol megint csak alaposan kikérdezett egy nővér, először főleg a biztosításom részleteiről, s csak azután a problémámról. Hogy hú, milyen ijesztő volt, ugye? Naná, különben nem lennék itt. Megint a szemembe világítottak, majd egy elfüggönyözött ágy mellé kerültem. Vetkőzzek. Az ágyon a filmekből ismerős hátulkötős köpeny (na, hiszen), és egy nagy zöld zacskó a holmijaimnak. Vettek vért (most már megtanultam, a bal karom a jó, a jobb felejtős), benne hagytak egy kanült, vagy mit, just in case, s aztán kedélyesen elszunyókáltam a vékony takaró alatt, a fejem felett szünet nélkül hűvös levegőt fújó géppel. Zajok jobbról-balról, s mindeközben azon járt az eszem, hogy most már biztos elmulasztom Miss Hall temetés utáni háladadó miséjét Shankill-ben, ahol jelenésem lett volna.

Az ER-fílinget tovább fokozta, hogy jött valami amerikai nagyfejű, jó erős akcentussal, akit körbehordoztak és mindenki bemutatkozott neki, aki éppen ott sürgött-forgott, a t. betegek pedig a függöny mögül hallgathatták a látogatás menetét. (Vagyis, nem volt annyira sürgés-forgás, elég nyugi volt, csend, és nagy-nagy tisztaság. De ahogy elkaptam a szavaikból, hétvégéken, főleg meccsek után azért van itt is futkosós élet...)

Aztán végre, egy órácska bóbiskolás után megjött a zorvos, szimpatikus középkorú, őszhajú ember, hogy megint csak kikérdezzen. Főleg a "migrénről" faggatott, és arról, hogy milyen is volt egészen pontosan, amikor nem jöttek ki értelmes szavak a számon. Tényleg nagyon alaposan kikérdezett. A nyaki ereimet is meghallgatta, remélhetőleg ott lüktettem, ahol kell. Aztán mondta, hogy amint lesz hely, elküldenek MRI-re, s annak birtokában majd többet tud mondani, de így elsőre nem lát bennem hibát.

Majd röviddel később: "Guess, what! You have a slot!" (Értsd: mehetek szkenneltetni). Minden ceremónia nélkül kiebrudaltak az ágyacskámból, fel kellett öltöznöm, s karomban a kanüllel mehettem a földszintre, a géphez. A papíromon mindenféle latin szavakkal, számomra korántsem érthetően, hogy mire keresnek magyarázatot. Ott kedvesen elmagyarázták, mi fog történni, és hol: gép - Moni, Moni - gép, feküdjek ide, kaptam pánikgombot a kezembe, és kis tükröcskéken át (mert nem akartam letakart szemmel feküdni egy cső mélyén, ráccsal az arcomon), nézhettem volna a kezelőszemélyzetet az üvegen át - csak éppen nem láttam őket szemüveg nélkül. Kaptam füldugót a fülembe, mert elég hangos volt a gép, hol innen, hol onnan jött valami kattogás, csattogás, püntyögés, s időnként halkan, a kezelő hölgy hangja, bátorítón.

Majd egy-másfél óra várakozás, közben szenya+kávé és sms-esek. A végén már fent üldögéltem, a váróban, az A+E recepció előtt. Közben délután lett, s mire behívtak, hogy ismertessék velem az eredményt, már V. is odahozatta magát a kórházhoz, ami szerencsére nincs messze a Gyártól. Kis körömrágás után megint jött az ősz hajú, s mondta, hogy az agyammal minden rendben, sehol semmi nyoma annak, hogy agyérgörcsöm lett volna, semmi mini stroke, ilyesmi, semmi egyáltalán. De ő azért továbbad egy neurológusnak, ő is megnéz.

Pedig már örültem.

Aztán végre kivették belőlem a csövet, mehettem fizetni. Életemben ilyen sokszor egy nap alatt még nem kellett elárulnom, hogy magyar vagyok és a Quinn biztosít. Még fogalmam sincs, hogy az - amúgy igen kis pöpec, hála a Gyárnak - egészségügyi biztosításunk állja-e részben/egészben ezt a látogatást, de a lényeg: e néhány óra leforgása alatt megszabadultam a pániktól, a félelemtől, az aggodalomtól, s okosabb is lettem.

Itthon aztán hamar körbeküldtem a megnyugtató maileket, igen köszönöm az aggodalmat a részetekről, sajnálom, hogy volt ez az izgalom - de nagyon féltem. Külön köszönet Doktornő Áginak, aki mondta, hogy ha nem ajánlják fel, mit kérjek. Segített, hogy tudjam, mire számíthatok.

Úgyhogy, Isten ne adja, de alkalmasint jól jön az a külön betegbiztosítás!