Nyárközép

Jaj, mindjárt vége a júniusnak, s én még nem írtam bejegyzést!

Jobbára munkával telik. Dekorálom a tanároknak készülő, tanév végi sütiket két kliensnek, s befutott egy nagyobb céges megrendelés, csupaszín sütikkel: Pride-buli lesz, egy IT-cégnél. Egy új megrendelőre is szert tettem. 

A Street Feastre végül is nagyon sokan eljöttek, jól sikerült, simán ment és pár új arccal is találkoztunk és megismerkedtünk. Olyan jól sikerült, hogy már szóba került egy Harvest Feast és egy Halloween parti rendezése. Megint csináltam dekorálandó sütiket a gyerekeknek, boldogan maszatoltak, s az előző napi piacról megmaradt sok sütit felszolgáltam desszertként. Sajnos, a fémformába nyomott csokis sütik nem lettek szépek, lefedésük csokimázzal nem hozta a kívánt eredményt, így azokat V. ette meg, apránként.

Ott a partin az egyik szomszéd, Paula - akivel már párszor összefutottam korábbi kerti partikon, és Orláék rendezte bulikon (s a férje korábban a Gyárban dolgozott, mint V.) - elmesélte nekem, milyen csúnya tortát kapott a "korábbi" munkahelyemről, a kávézóból. Megmutatta, tényleg csúnya volt. Elfolyt felirat, összecsapott dekor. Ráadásul a cég főnökének készült, s mivel ő, Paula szervezi a tortákat a cégnek, különösen rossz fényt vetett rá a torta. Mesélt még visszaküldött szendvicsekről, amelyek ugyan jó ízűek voltak, de a prezentálás messze elmaradt a várttól. Csendben lilult a fejem. Jól ismerem én azokat a négybe vágott, papírdobozba halmozott szenyákat, amikből kihullik a töltelék, ha kiemel az ember egyet a dobozból... Aztán hozzám fordult: "Tulajdonképpen miért is nem tőled rendelem a tortákat? Sütsz ilyeneket, nem?"

Mire véget ért a Street Feast-es vacsora, s megnézett pár tortás/sütis fotómat, meg is állapodtunk. Szabad kéz, 27 alkalmazott születésnapi tortája, sütik ünnepekre, alkalmakra. Ha éppen nincs szabadságon, ő be is viszi a tortát a belvárosi irodaházba, nem nekem kell beautózni extra eurókért. Fizetés havonta. Hurrá! Azóta már meg is kaptam a nyári születésnapok időpontjait, le is sütöttem két tortát, személyre szabott dekorációval, s az első (csokoládés...) megkóstolása után egy újabb tortára is kaptam megrendelést az egyik alkalmazottól. Nagy hirtelen betelt a júniusi naptár, nagyon örültem. S szabad kéz! Úgy dekorálok, azt sütök, ami nekem tetszik, nincs megkötés, full fat minden. Csak szép legyen, s jóízű.

***

Közben visszatértem a kertészkedéshez (értsd, sűrűbben kijárok). Saját magamat is megleptem, hogy egyszer két órát töltöttem kint az egyik reggel, ültetéssel, gazolással, csevegéssel Jonathan és egy újonnan megismert, idősebb szomszéd társaságában. 

Pat 46 évet élt Brazíliában, ír feleségével. Orla megsúgta (húú, pletyi), hogy Pat pap volt, a felesége pedig apáca, csak egymásba szerettek, és kiléptek az egyházból, s otthagyták a missziót, s angolt tanítottak. Nemrég visszaköltöztek Írországba, s már párszor köszöntünk is egymásnak a házak előtt találkozva, csak a nevüket nem tudtuk. A feleség nemrég elmagyarázta, hogy a vidékies, elmaradott ("vidéki tahó") jelentésű "culchie" szó honnan ered. Egy Kiltimagh nevű városkában járt bentlakásos iskolába, s annak a városnak az ír nevéből ered a szó (Kiltimagh - Coillte Mach - culchie). Eleinte a környékbeli megyékben használták az elmaradott vidéki emberekre a szót, aztán a hatvanas években divatba jött Dublinban is ezzel illetni a vidékről a fővárosba "beszabadult" látogatókat. (Úgy került szóba, hogy V. elmesélte neki, hogy amikor Bray-be költöztünk, az egyik kollégája közölte vele, hogy most már nem "kelet-európai bevándorló" a titulusa, hanem "culchie" lett, mert leköltözött "vidékre".) 

Azóta már kikeltek az elvetett retkek, tegnap már "kiegyeltem" (ritkítottam) őket, hogy én is használjak valami "culchie" kifejezést, haha. A tyúkagyammal elfelejtettem, hogy melyik ágyásban vetettem el őket (a klímax hatása ez is, sokmindent felejtek), s csalódottan nézegettem az üres ágyásokat, ahová hitem szerint elvetettem a két sor retket. Aztán tegnap Jonathan - miután kinevetette panaszomat, hogy "nem keltek ki a retkeim, hú, de csalódott vagyok" -, megmutatta, hol is nőnek valójában. A cukkinik közül minden második-harmadik kelt csak ki, illetve a többit lehet, hogy egerek, vagy csigák ették meg, nem tudni, eltűntek a kis levélkék. A kisebbik fóliasátorban gyönyörűen nőnek a paradicsomok, idén gondosan felkarózva, felkötözve igyekeznek felfelé, nincs az a dzsumbuj, mint tavaly. Kiderült, hogy a nagyobbik fóliasátorra pedig a velünk szemközt lakó román pár felügyel, a férj sűrűn jár ki oda. Jonathan esténként locsol, mivel már nem gond az eső híján üresen álló tartály  (hetek óta nem esett valamire való eső, sárgulnak a gyepek!). A mellettünk lévő "Educate together"iskolából a gyerekek átjárnak hozzánk  tornászni a gyepen, kertészkedni évközben, s cserébe az iskolaépület fali csapját minden megkötés nélkül használhatjuk, ezért Jonathan onnan tölti fel az ezerliteres tartályokat. Nem tudom, ez hogy menne, ha megmaradt volna a vízdíj, valószínűleg akkor nem lenne velünk ennyire nagylelkű az iskola. Amíg ez a lehetőség megvan, élvezzük az ingyen vizet.

Lassan elvirágzik a bodza, elkészültek a szörpök, a kamrában 17 palack várja a telet. Csak a telepről sikerült elég virágot szednem! A királyi esküvő után nagyon divatba jött a bodzavirágos-szirupos-citromos torta, mert azt kapott az ifjú pár. Találtam is egy tortareceptet, ami bozdavirágokból főzött teával és likőrrel ízesített, nálam majd bodzaszörp kerül a tortába. 

Közben a kávézóból elment a manager, Ray intézi a rendeléseket. Került cukrász, de csak ideiglenesen, mert főiskolára jár, nyár végén ő is távozik. Nagyon-nagyon szokatlan nekem, hogy idegen hang hív fel és mondja be a rendelést...

***

Kilternan, Carrickmines és Rathmichael (vagyis a piac) környékén egyre csak épülnek az új házak, kisebb telepek (csupa sokhálószobás ház, esély sincs kisebbet találni, ami mondjuk, gyermektelen párnak lenne jó). Valaki a nagyobb hátsó kertjét adta el, ott épül pár ház egymás mellett. Gyakorlatilag minden szabad területen épül valami. S árulják őket, vagyonért. Van, ahol - ezen a környéken pláne szokatlan - többszintes lakótömböt emelnek. Ennek és a piac nem javuló (de nem is romló) anyagi helyzetének köszönhető, hogy megindult a susmus: mi van, ha az idős tagok nem akarják csinálni tovább a piacot, s inkább eladnák a földet? Bőven lehetne rá építeni. A kemény mag, aki a munkát végzi, mindössze 7-8 fő. Új tagunk nincs, csak egy - aki mostanság jelentkezett, hamar feladja a csatlakozási vágyát, mondván, másra számított. Nem akarnak szövetkezeti tagként árulni, külön standot szeretnének, saját logóval... Van, akit az is zavart, hogy minden szombaton kellett volna árulnia, nem akarják elkötelezni magukat. Néhány tagunk már zárás előtt hazamegy. Ugyan még senki nem kopogtatott az ajtón, hogy érdekelné a birtok, de ez bármikor megtörténhet. Szerintük. A legutolsó piaci értekezleten megnyúlt arccal hallgattam, hogy egyesek szerint már nem is kellene befektetni a piacba, mert minek... Most nyertünk meg egy pályázatot, végre, hosszú-hosszú-hosszú (3+) évek tanakodása, nyammogása után lesz rendes feljárat a bejárathoz, hogy tolókocsival, babakocsival is be lehessen jönni. Aztán, az értekezlet után külön-külön is beszélgettünk erről, s azért nem eszik olyan forrón a kását. Ha lenne is vevő, nem hetek alatt zajlana le a felszámolás, lenne idő kitalálni, hogy a fent említett kemény mag hol és hogyan folytassa tovább. Elvégre heti egy alkalonmra lehetne bérelni egy iskolai tornatermet, kocsmai udvart arra, hogy ott áruljon, aki még hajlandó folytatni. Álmom, hogy nyerek a lottón (HAHAHAHA), megveszem a birtokot, megtartom a piac épületét, s építtetek egy rönkházat hátul magunknak. A lottónyereményből erre ugyan nem futná, s nem ártana venni lottószelvényt sem, de az álom szép, részletes, színes és szélesvásznú...

"Megint jőnek, kopogtatnak..." (bocsánat)

A területileg kirendelt Environmental Health Officer (a.k.a. Ms. Franklin) előre bejelentett látogatását mindig kislista ellenőrzése és némi pakolás előzi meg. No és izgalom, az a fajta, ami minden, némi hatalommal rendelkező személy közelében beköltözik a gyomromba. (Ősi maradvány még, a hivatalokkal való hercehurcák idejéből.) Mivel kitartó faggatózásomra sem sikerült egyértelmű választ kifacsarnom belőle a múltkor, hogy a házi konyhámban mennyi süti/kenyér nem jelent még ipari mennyiséget, ezért minden, nagyobb mennyiségre utaló jelet eltüntetek a konyhából. Hiába olcsóbb a 16 kilós zsák liszt a nagybaniból, attól tartok, furcsállni fogja, így a polcra felkerül néhány két kilós. Kikerül onnan a rengeteg, egyébként tényleg nem használt tortaforma, tortát sem sütök már, gyakorlatilag Susan az egyetlen, aki rendel tőlem ilyesmit, a sütik mellé. A tojások beköltöznek a hűtőbe, sikkes fonott kosárkájuk - üresen - kikerül a kamrába. (Hogyan van az, hogy a boltban nincsenek hűtve a tojások, nekem pedig már hűtőben kellene őket tárolnom?) S mivel nem rajongok az általa javasolt pasztörizált tojásfehérje használatáért - túl sok van egy palackban -, egy doboz porított tojásfehérjét fogok venni, ami, ha jobban meggondolom, olcsóbb is lenne, mint a rendes tojás... de akkor mit csinálok a sok felgyűlt fehérjével... Tudom, gyártsak makaront, most, hogy Janka távozott a piacról, nem csinál senki ilyesmit. Az engedélyezett viaszosvászon terítőt évek óra nyúzom, fertőtlenítem, az is megvan...

A szívemnek kedves bio tisztítószerek mellett ott vannak az azonnal ölő, torokmaró, köhögtető tisztítószerek, ahogy elő van írva, mert ezeket kell használni sütés előtt. A cimkéim rendben vannak, rajtuk megjelölve az összes allergén, és az, hogy lehet, hogy csonthéjasokat, mogyorót tartalmaz kenyér, süti (mert az, ugye, van a konyhámban). A kis táblákkal sincs baj, amiket kirakok a piacon a kenyerek mellé. A tárolásra használt polcrendszerembe beleköthet, mert a legalsó polc nincs 20 centire a konyhakőtől, de talán nem lesz gond.

Egyetlen aggodalmam a kenyerek. Elvileg nem szabad a saját kajámat, és a kelő kenyereket közös hűtőben tartani, Hiába él Állatka külön polcon, ez gond lehet. S amire nem, és nem vagyok hajlandó, mert szerintem nonszensz: külön melegvizes tálnak kellene a mosogató mellett lennie, míg sütök, nem elég, hogy a fürdőben van tiszta törülköző és hideg-meleg folyóvíz, nem moshatok kezet a mosogatónál, hiába van ott szappan és törülköző és forró víz... Mert az a mosogató.

Szóval a kenyerek miatt aggódom kicsit, kötényem van, hajhálóm nincs (ellenben a hajam nincs 2.5 centi hosszú), a szállításra használt dobozaim műanyagok és persze, tiszták, és a hűtőben a hőmérő 4-5 C fok között áll. 

Jajistenem, izgulok.

***

Végre erőt vettem a lustaságomon, s tegnap este kapirgáltam a kertben kicsit. Sokat esik, minden szottyos volt, sáros. Átültettem ezt-azt, a kövek közül kikapirgáltam a gazokat egy új célszerszámommal: a Tesco a melegnek nem nevezhető időjárás ellenére megkezdte a kertészkedős, kertipartizós cuccok árusítását. Így jutottam egy L alakú kaparóhoz, kidobhattam a régi, nyeletlen kést, amivel eddig próbáltam (vagyis inkább nem próbáltam) kordában tartani a terasz kövei között feljövő pitypangokat és fűcsomókat. 

Alig kezdtem a gazolást, társamul szegődött egy vörösbegy, s egyre bátrabban szökdécselve jött közelebb és még közelebb, s kapkodta fel a mohacsíkok és fűcsomók alól előbukkanó férgeket. Dolgát megkönnyítendő, amit találtam, összeraktam neki egy kő közepére, aztán visszavonultam, hadd egyen. 

Újra feltűnt egy házi egér a kertben. Kellemes perceket töltöttem a megfigyelésével. Ezúttal a szomszéd felől érkezett, s a kerti kis fal mögül ki-kirohangálva begyűjtötte azokat a magvakat, amiket a madarak (többek között egy, az etetőhöz képest különösen nagy és kövér erdei galamb) kivertek az etetőből. Bájos, de mivel nem szeretném, ha ideköltözne, ezért elég nagy zajongást csaptam vélhető lakhelye környékén. Állítólag ilyenkor elköltöznek, s nyugodtabb vidéken nevelnek családot...

***

A közösségi kiskert igen szépen néz ki, pár gyümölcsfa még virágzik, s munkálkodásomnak köszönhetően meglódultak a mentanövények, a zsálya és a rozmaring. Nagyon helyes bab/borsóágyásokban nőnek a növények, de - ahogy Jonathan beszámolt róla -, a varjak máris csipkedik őket. Valami hálót kellene szerezni rájuk... Az epernövények virágoznak, azokra is kell háló... 

Bent, az időjárás által megviselt fóliasátor alatt az egyik ágyás szépen megtelt hagymával, petrezselyemmel, s e kapcsán kiderült, a korábban látott fura feliratú zacskóknak moldovai a gazdája: a telepen élő Vitalij volt az elkövető, s a feleségével kertészkedik. Jonathan szerint nagyon is érti a dolgát. S hogy szedjek csak a petrezselyemből, amennyit bírok. Így esett, hogy megint szárítottam teának való mentát, s ha már kínálták, friss petrezselymet fagyasztottam le fokhagymával keverve. S most már azt is elhatároztam, hogy megint csinálok bodzaszörpöt, ha nem is a piacra, de magunknak: nagyon jól jött a nyári íz, amikor tél közepén elővettem a lefagyasztott szörpöt a mélyhűtőből...

Instant fagyi

Még teljesen a recept hatása alatt állok. Pár napja vágtam ki egy hétvégi mellékletből James Martin instant fagylalt receptjét, s nagyon jónak találom. Mindössze egy jó kis robotgép kell hozzá, vagy turmixgép, amelyik elbírja a jeges dolgokat, s nem hal be hangosan köhögve, ha fagyott gyümölccsel találja magát szembe.

Hozzávalók:

400 g fagyasztott eper (málnával próbálkoztam)

50 g kristálycukor (a finomabb szemű fajtát javasolnám)

150 g író vagy joghurt (lehet görög, gyümölcsjoghurt, vagy sima joghurt, ha író nincs)

kiskanál vanília esszencia (kihagytam)

A hozzávalókat belerakom a robotgépbe, vagy turmixgépbe, és simára turmixolom. Ennyi! Finom, krémes, teljesen fagyi állagú masszát kapunk. Egyetlen hátránya, ha ezt annak lehet nevezni, hogy azonnal tálalni kell - mi ketten megettük V.-vel az egész adagot. A málna magjai kicsit zavaróak lehetnek, de a friss íz feledtetett minden fogak közé szorult kellemetlenséget. 

Ma eperrel fogom kipróbálni, tegnap fagyasztva nem kaptunk, csak frisset, ők most negyedelve várnak sorsukra a mélyhűtőben. Csak annyi gondom volt vele, hogy a turmixgépem (melynek edénye az alja felé keskenyedő) nem akarta elsőre elvinni az egész fagyasztott málnaszemeket, állandóan le kellett állítanom a keverést, s letömködnöm a gyümölcsöket az aljára. Egy széles edényű, késes robotgép a legjobb a pépesítéshez.

Most ennél jobb, intenzíven gyümölcsös fagyireceptet nem tudok hamarjában, szerintem remek. Este V. rebarbarajoghurtjával fogjuk megcsinálni.

***

Ültettem retket végül, óriási cserépbe. A hétvégi kertészkedésem kimerült abban, hogy kimentem a közösségi kiskertbe, szegélyt nyírni, mert a kertészek - bármennyire lelkesen nyírják a kiskert füvét -, a sövény tövében lévő fűvel nem bírnak, s nem is várhatjuk el tőlük, hpgy még azt is csinosítgassák. Már ez is igen rendes tőlük, hogy a gépükkel kerülgetik az ágyásokat, hiszen annak a területnek a lenyírása majdnem annyi idejükbe kerül, mint az összes többi, megbontatlan földterület lenyírása a telepen.

Már érik a borsó, itt-ott bab is akad, és saláta. Szombat este néhányan grilleztek a kertben, én is odaültem beszélgetni. Ültemben láttam meg a szép bodzabokrokat a szomszéd iskola területén, s még aznap este el is legeltem a sok virágot. Mára pedig elkészült az év első bodzaszörpje. 

 A két, viszonylag meleg napnak köszönhetően tele voltak pollennel a bodzavirágok.

Nem adom el őket, egy üveggel Jono kap, akit nagyon érdekelt a recept, a többit megisszuk magunk, illetve a piac kávézójában akarom őket felszolgálni. Két hét múlva ünnepeljük az 50. születésnapot, szerdán este meeting lesz, akkor beszéljük meg, ki mivel készül az ünnepi alkalomra. 

***

A munkahelyen kiderült, hogy Jasmine nem Jasmine (Dzsezmin), hanem Yasmine (Jászmin). Ugyanis a papája török! Nagyon jól dolgozik, a többieknek is szimpatikus. Nevettünk, amikor mondta, hogy ez a kávézó olyan lazának, és nyugodtnak tűnik - nyilván az is, a Slice-ban uralkodó ideges vibráláshoz képest. Amikor Ray bejön, hogy elvigye a Slice-nak sütött tortákat, automatikusan összeugrik a gyomrom, s kapkodni kezdek. Ennyire erős lehet a hatása annak, ha valaki "vibrál" a közelünkben. 

Sajnos, kiderült, hogy Yasmine csak 3 hónapig lesz nálunk, a kötelező gyakorlatát tölti, akárcsak Katie csinálta februártól. Mit csinálok utána, nem tudom. Még a segítsége mellett is kellett túlóráznom. De a gatyát már felkötöttem, jöjjön, aminek jönnie kell. S akár belefér a keretbe, akár nem, előbb-utóbb rá kell jönniük, hogy nem bírom a sok sütést a heti 26 órában.

Különben is, most más miatt ül enyhe - khm - aggodalom rajtam. Brother Hubbard, az a kávézó, amit egyik régi kollégám, James nyitott a párjával, s amelynek akkora sikere van az északi városrészben, új kávézót nyit a nyáron Sister Sadie néven, mégpedig a sarkon túl, a több hónapja bezárt Café Tiesan helyén, gyakorlatilag köpésre tőlünk. Ha valaki, akkor ők aztán igazán remekül vezetik a kávézójukat, a süteményeik, az ételeik igen igényesek, finomak, s valódi versenytársak lesznek az Üzem számára. Nagyon fel kell kötni a gatyát, ha nem akarjuk, hogy vendégeket csábítsanak el tőlünk. Hallottam (a fenét hallottam, rákérdeztem), hogy főnököm is aggódik.

Így most új recepteket nézegetek, s megpróbálom félretenni a túlórázással kapcsolatos nyavalygásaimat, aggodalmaimat, mert ezen a nyáron harc lesz, finoman, a felszín alatt, de akkor is harc! 

***

Tegnap leültem a kerti ajtóba, összehúzott függönyök mögé, állványon fényképezőgéppel, madárjárást megörökíteni. Már reggel nagyon nevettem, mert a vörösvegy elhozta a fiókáját, aki a kirakott vízből ivott, s kajáért kuncsorgott, majd délután, amikor már fényképeztem őket, megpróbált rászállni az etetőre. Próbálkozását egy cinke akadályozta meg, aki féltékenyen, szinte nekifutásból, valósággal lesöpörte a picurka madarat a fatörzsről. A drámai pillanatot két elmosódott folt jelentette a közölhetetlen minőségű fotón.

Itt még a törzsön ül a kis vörösbegy.

 Elkergetője, egy agresszív széncinke.

 Erdei pinty tojó. A hímről nem sikerült jó képet készítenem, de felváltva jöttek az etetőre.

 

 Ez a kissé zilált kiscinke inkább a földről szedegette fel a magokat.

 

 Egészen addig, amíg meg nem érdekezett Oisín.

 

 Alighanem ideje áthelyezni azt az etetőt...

Természetesen meg kell nézni, mi kattog a függöny mögött. (Olyan mulatságos látvány a fehér farkavége, mintha festékbe mártotta volna.)

Az erdei pinty hangosan kiabált Oisínt látva, de nem félt, hanem tovább járt az etetőre, még akkor is, amikor a macskát hessegettem.

Komposzt - "inside out"

Tegnap visszalapátoltam a hétvégén felállított edénybe a kom-posztunkat. V. szépen körbeöntötte a kertből nyert fölös kavicsokkal, nagyon atombiztosnak tűnik most. Remélhetőleg ezt már nem kell megmozgatni, költöztetni. S ebbe már a patkány sem tudna belemászni. A méreg amúgy érintetlen, mióta legutoljára említettem, azóta semmi nyoma.

Leterítettem egy jókora nylont, s oda raktam át a szétesett edény tartalmát. Kilapátolás során a kupac aljára került a még kevésbé bomlott, s a tetejére a már teljesen jó réteg. Rengeteg földigiliszta, pincebogár és egyéb soklábú lény jött-ment a rögök között - vagy minek nevezzem a szép, sötétbarna, itt-ott kissé csomóba összeálló, földszagú komposztot? Amíg lapátoltam, tanultam egyet s mást, ezekről majd később.

V. egészen elámult, hogy micsoda barna, jó minőségű "föld" lett az edénybe dobált, jobbára konyhai maradékokból, mert - mint bevallotta - nem nagyon bízott benne, hogy ez a módszer működik. Mivel nagyhirtelen lett ebből "divat", gyanakodva állt hozzá.

Pedig működik. Anyagilag ugyan nem jelent semmi könnyebbséget, ugyanannyit kell fizetnünk közös költségként, amelybe a szemétszállítás is beletartozik - itt nem súlyra fizetünk, mint a régi házban, ahol nagyon is számított, hányszor ürítik a kukánkat, s milyen nehéz. Itt közös konténerekbe megy a szemét. De az én lelkemnek jót tesz, hogy a krumpli- és hagymahéjat, banánhéjakat és egyéb maradványokat nem a kukába, hanem a komposztba öntöm, s utána a virágok hasznára válik.

Négy vödörnyi sötét komposztot terítettem szét a kiskertemben, leghátul, a bokor alatt. Ültetni ugyan semmit nem tudok oda, a hatalmas bokor vetette árnyék miatt, bár az is lehet, még durvábban felnyírom az alsó ágakat, s akkor talán még jobban besüt oda a nap. Vagy ültetek néhány kisméretű páfrányt, s majd azok szívják magukba a komposztból a jót.

Éppen a minap találtam egy régi fényképet a gépen, amit itt csináltam az ablakból, amikor még Ede lakott a lakásban. A bokrok még alig fél méternyiek. A szomszéd falára még nem futott fel az iszalag. Még minden kicsit steril, díszítetlen, de a vörösbegy már ott ül a téglafal tetején. Róla készítettem akkor képet, éppen újlakásnézőbe jöttünk Edéhez.

A komposztkészítésről íme, néhány saját tapasztalat, egyik sem újdonság, de talán jól jön, ha megemlítem. Mindenképpen komposztunk hasznára válik, ha időnként apróra vágott újságpapírt öntünk bele. Nálunk aprócska, házi papíraprítónkba kerül minden kéretlen levél, amit nem fényes papírra nyomtak, s néha egy-egy újságpapír-oldalt is leaprítok vele.

Nem szoktam megforgatni, tehát nem keverem össze az alsó részt a felsővel. Inkább csak a felső réteget szoktam néha megkeverni, ha újságpapírt, vagy apróra darált tojáshéjat öntök a tetejére. Apropó, tojáshéj: nem volt elég összetörni, nagyon is látszanak a kétéves rétegben is a körömnyi darabkák. Le kellett volna darálnom, mert nem bomlanak el, vagy még nem bomlottak el.

Narancshéj: nem ajánlják, hogy citrom- és narancshéjat rakjunk a komposztba, s okkal. Összecsomósodva, nyúlós öklömnyi darabokban megmaradtak, kipiszkáltam őket, s kidobtam őket a komposztból. Állítólag a komposztban lakó állatkáknak sem ízlik. Alighanem az is hiba volt, hogy egymásba nyomtam a fél narancshéjakat, talán ha szétdarabolom, elbomlottak volna. Szintén nem bomlott el az avokádóhéj és az avokádómag. Amúgy is tartózkodjunk a nagy, fás daraboktól, mint pl. káposzta fás szára. Ellenben jót tettek a komposztomnak a beledobott száraz levelek, levágott virágszárak, virágfejek, de ami fás volt már, mint a bokorról levágott ágak, azt nem tettem bele.

Most minden este leszedem az elhervadt pistike virágokat, mert finom szirmaikkal rátapadnak a mellettük lévő, még ép virágokra, s azt is tönkreteszik. Ugyanígy lecsipkedem az ajtó előtti hatalmas muskátlifejekről az elhervadt szirmokat, s az is a komposztba kerül. Ami nem fás, kemény, az minden oda megy.

***

Bár már végüket járják a bodzavirágok, V. ragaszkodott hozzá, hogy még egy utolsó adagot csináljak. Lelkesebben állt hozzá az ötlethez, mint én. Virágot hozott a Gyár környéki bokrokról, palackot gyűjtött a kollégáitól - soha még ennyi bodzaszörpöt nem adtam el, mint az idén!

***

Tegnap nagyon elhagytam magam. Köszönöm a bíztató bejegyzéseket, de tegnap nagyon nem érdemeltem meg a gratulációkat. Egész nap ettem. Minden előírást felborítottam, nem ötszöri kis adag kaja volt, hanem sokszori sok adag kaja. Megittam ugyan a sok vizet, házimunka közben le is izzadtam rendesen, de gyakran találtam magam a hűtő előtt, rágycsálva az ujjam, hogy hm, mit is lehetne még enni? Minden maradék az áldozatomul esett. Aztán sok sajt, zöldek, almák, no, még egy kétszersült, vastagon megkenve krémsajttal... egy szelet süti... félretettem grammokat, szeleteket, az éjjeliszekrényről megrovóan nézett rám a könyvem, a második nagy bögre kávé után... Jaj, röstellem nagyon! Este meséltem V.-nek, ingatta a fejét, csalódott is volt, hogy eddig erős voltam, most pedig így feladom. Éppen akkor, amikor ő is keresne valami elviselhető fogyási módszert.

Bosszús vagyok

Egyrészt, mert V. "nem jó"-nak ítélte a tortát, s így hiába fáradtam a különlegességgel. S igaza van, kinézetre szép, főleg vastagon töltve lekvárral és tejszínhabbal, de az íze, az fura. Mintha mogyoróízű rizskoch-ot enne az ember. Időnként elnyammogok belőle egy-egy vékonyka szeletet - mára jól átitatta a lekvár - de nem lesz gyakori vendég nálunk.

A nem jó süteményt egy finom csirkecomb-vacsorával tettem jóvá, kivételesen lehetett kapni a piacon csak felsőcombokat, ötöt egy csomagban, máskor mindig csak egész csirkét árulnak. Sok gerezd fokhagymával, egy cikkekre vágott citrommal, néhány szál kakukkfűvel, sóval-borssal sütöttem meg a combokat (á la Nigella Lawson). Először párolódtak másfél deci vízben (mert fehér bor nem volt itthon) 45 percet 180 fokon, aztán levettem a fedőt, kicsit leöntöttem a léből, és még félórát sültek 190 fokon. V.-nek nagyon ízlett. Nem tudom, hogy az ízt a csirkék bio volta, vagy a fűszerezés határozta meg, de többször megjegyezte, hogy igen finom vacsora volt.

***

Bosszúságom másik oka, hogy valaki bemászott a kertünkbe, s ki- vagy befelé másztában rálépett a komposztedényre, s az rendesen be is szakadt alatta. Nem viccelek, darabokra törte, teljesen használhatatlan. Meglehetősen egyszerű, olcsó, vékony műanyagból készült design volt, résekkel, hogy járjon benne a levegő, tehát nem volt egy masszív darab. A srácok, akik itt szoktak focizni a háztömb melletti zöldön, párszor már becsengettek, hogy beesett a labda, mindig visszakapták, nem volt gond. Gondolom, most az történt, hogy a labda beesett, mi nem voltunk itthon (szombat este v. vasárnap délután lehetett ez), így valamelyikük bemászott. Erre tanú a sáros cipőnyom, horzsolás is a téglafalon.

Voltak többen is a hétvégén kint a zöldön, két fiatal pasi, aztán pár kamasz és kisgyerekek. V. előbb egy elbeszélgetést tervezett velük, de végül inkább írt egy mailt a telep levlistájára, hátha valamelyik delikvens vagy a szüleik olvassák. Pesszimista lévén nem remélem, hogy bármiféle választ is kapunk bárkitől, inkább előveszem az ötvenest a persely-Micimackóból, s majd megyek venni egy új, masszív edényt, amelyik nem omlik magába, ha ráállnak. V. a levél végén megemlítette ugyan a rendőrséget, de azoknak van egyéb dolguk is, mint a helyi kiskölyköket agyusztálni.

A tönkretett edény. A fehér zacskók lebomló anyagból vannak, kifejezetten komposztáláshoz, tehát nem nylon.

Csak ezután tényleg nem tudom, hogyan reagáljak, ha bedobják a labdát, mert most már mindegyik ott focizóra úgy fogok nézni: hátha ő volt az?

***

A bodzaszörpről megjött az első visszajelzés, Trish-nek adtam egy üveggel, igen ízlett neki. Ma még leszedtem egy adag virágot a bokorról, itt a telepen, de már a végét járják. Sokat kellett keresgélnem, mire olyanokat találtam, amelyiken még ott voltak a sárga virágporgömbök.

***

De van jó hír is, ex-főnököm felhívott egy újabb (kis) rendeléssel, s mesélte, hogy a Top Shop nagyon-nagyon elégedett volt a leszállított sütikkel. Valamint a hétvégén Daphne egy jó ismerőse elkérte a sütifotóimat, hozzá pár névjegyet, s meghirdetett a szomszédai körében (valami lakónegyedbeli bulit tartottak). Talán befut néhány privát megrendelés, majd meglátjuk.

Bodzaszörp - második nekifutásra

Még mindig laptopról... szegény uram folyamatosan futtat mindenféle vírusirtó programokat, egész éjjel zümmögött a gép, s még mindig lehet, hogy van rajta valami ármánykodó vacak...

***

A bodzaszörp második nekifutásra remekül sikerült. V. szerint jobb ízű, mint a nagyim, illetve Polcz Alaine változata, amivel eddig próbálkoztam (s befürödtem). Talán azért, mert nincs benne annyi cukor, ellenben több benne a citromsav. A most bevált recept eredetileg 2 felszeletelt narancs és 2 citrom felhasználását is javasolja, de mivel a narancs ellen valamiért berzenkedem, inkább négy citromot szeltem a cukros folyadékba.

A recept így szól, ha valakinek van kedve kipróbálni:

1.3 kg kristálycukor
1.8 l frissen forralt víz
50 gr citromsav (itt gyógyszertárban kapható)
25 frissen szedett, nagyfej bodzavirág
2 közepes narancs és 2 nagy citrom felszeletelve (négy közepes citromot használtam inkább)

Sok receptben az áll, hogy forrázzuk le a virágfejeket egy nagy lábosban, de a recept szerzője (Lucas Hollweg) azt javasolja, hogy előbb a felforralt vízzel öntsük nyakon a cukrot, s keverjük el, míg feloldódik. Míg hül a víz, a virágokat vágjuk le a szárukról, tényleg csakis és kizárólag a virágok kerüljenek bele a cukorszirupba, legyen minél rövidebb a száruk. Csak fél óra múlva rakjuk a citromsavat, a virágokat és a felszelt citromokat a már langyos vízbe, takarjuk le, s hagyjuk állni egy éjszakán át. Párszor keverjük meg.

Másnap aztán alaposan mossunk ki 3 darab, 7.5 decis csavaros fémtetejű palackot (áldja meg az ég az új-zélandi bortermelőket, hogy csavaros kupakkal zárják le a boraikat, így mindig van itthon néhány ilyen üveg!). Majd kapcsoljuk be a sütőt, és 140 fokon fertőtlenítsük az üvegeket fél órán át. Utána hagyjuk kihülni őket. Forrázzuk le a fémkupakokat, az eszközeinket, mindent, amit majd a szörp szűréséhez fogunk felhasználni. Konyharuhán vagy muszlin anyagon át szűrjük át a szörpöt, s vigyázzunk, nehogy egyetlen kis virágszirom is benne maradjon. Töltsük üvegekbe, zárjuk le őket, s tartsuk hűtőben. Elvileg egy hónapig eláll. A fenti adagból úgy 2.5 liter lesz. Ami a 3 palackba nem fér bele, azt akár le is fagyaszthatjuk műanyag palackban későbbi felhasználásra.

Amíg szoktam csinálni a kávézónak, azt prosecco-val vagy pezsgővel higították, koktélként árulták, de mi, egyszerű földi halandók csak hideg vízzel szoktuk inni itthon. Állítólag ginnel és fehér rummal is finom.

A francia és angol bodzaszörpök fél literes palackjait 5-6 euróért mérik a boltban, én 3.50-et fogok kérni érte.

***

Sajnos, a potenciális kuncsaft nem jelentkezett. Van ez így. Most jöhetnék olyan bölcselkedésekkel, hogy "ha egy ajtó becsukódik, majd kinyílik helyette egy másik", de általában tényleg ez szokott történni. Mint például ma. Mindennap kérem a Kaporszakállút, hogy segítsen hozzá extra megrendelésekhez, s lám, az imént hívtak a kávézóból, hogy a Top Shop 500 darab aprósütit rendelt tőlük, amit majd négy napon át fognak a vásárlóknak osztogatni. Ruha-cipő-kistáska alakúakat várnak főleg, de ami a "lányos" jelző alá belefér, mindenféle süti jöhet, design rám bízva, meg tudom csinálni?

Naná!

***

Most pedig felemelem a fenekemet, s némi kávéval megtámogatva megyek, megsütni a piskótalapokat a kastély-tortához. A gond az, hogy nagyon-nagyon előttem van, hogy majd milyen lesz, és milyen poénosan lesz díszítve, tele vagyok ötletekkel - de tudom, hogy az agyamban lebegő kép és a valóság nem szokta fedni egymást. Azért drukkolok, hogy szép legyen, s örüljön majd neki Jennifer, a hatéves.