Hullapelyhes...

... egyelőre csak süti formában, habár hétvégére a "magasabb helyeken" akár hózápor is várható. Odakint nulla és plusz 1 fok között váltakozik a hőmérséklet, hideg éjszakákat ígérnek - s most hirtelen dörög és villámlik! A hegyek felől vaskos, koszos szürke felhők jönnek, egy árnyalattal világosabbak, mint maga a sötét ég... A végén még tényleg hó lesz ebből... Gyorsan mentek egyet...

Durr, megint...

A sütőben csirke illatozik, azokkal a csodás francia fokhagymagerezdekkel egyetemben, amelyekre nézve mindig Bilbao ugrik be, azok a varázsos napok, a napfény, a piac, a gateau Basque, és Bogi vigyora, amint a, ki tudja hányadik pintxo bár meglátogatására bíztat.

Majdnem teljes a béke (ha hajlandó volnék megfeledkezni a kifizetetlen csekkemről, és a vészesen közelgő interjúról, akkor akár teljes is lehetne a béke). Bernadette (p.k.) ma a piacon, amikor hallotta, hogy V. nem tud eljönni az 5-ére tervezett vacsorára, mert készülnie kell a kérdésekből, elhalasztotta a vacsorát egy héttel, és - miután értekezett a többi meghívottal -, odasúgta: "Remélem, a sikerét ünnepelhetjük majd." Majdnem elbőgtem magam. Annyira rendesek.

A piacon ma az árvízkárosultaknak gyűjtöttünk. Itthonról vittem a Micimackó formájú perselyemet, mégis csak jobban néz ki, mint egy befőttesüveg. Úgy 50 euró jött össze, és 1 font 12 penny :-)

Tegnap bedobtam az újonnan vett Wilton-kiszúrót, ami mindjárt mintát is nyom a sütire. Ma a kávékuckóban hópelyhet kaptak az emberek a tea/kávé mellé. Mivel a formája kerek, ezért csak magát a mintanyomót használom. A mintát elnézve - a szokásomtól eltérően - elég hamar "kapcsoltam", s a mintát "összeházasítottam" kedvenc, hópehely alakú kiszúrómmal. A házasság eredménye egy meglepően jól sikerült gyermek, örültem neki. Íme, képsorozat a gyártási folyamatról:

***

Beszereztem az új, fémrácsos, fémtetejű etetőt. Azt írja a vele járó használati utasítás, hogy "mókusok nem tudják kinyitni = squirrel proof. Ha. S patkányok? Ebből is hullik azért némi mag, noha azt mondják, napraforgómagot is rakhatok bele, nemsak mogyorót. A lehullott mag nem vész kárba, írtam már, hiszen felszedik a szürkebegyek, a verebek, a vörösbegy, vagy a mostanság állandósult két-három galamb. Van köztük egy gyerekgalamb, elég csúnyácska szegény, a még duzzadt csőre tövével, de igen szelíd! Magszedegetés közben nyitottam rájuk a kertajtót, alig ugrott tovább, nem úgy, mint a másik, felnőtt galamb. Az gyanakvóbb. Ezen felbátorodva leguggoltam, s addig izegtem-mozogtam, míg mellé(jük) értem. Óvatosan megsimogattam a gyerekgalamb hátát, mialatt szemezgetett. Nem bánta. Végül már egész tenyérrel simogattam. Sipogó hangot adott, rebegtette a szárnyát, s el-elugrott - no, nem előlem, hanem a másik galamb elől, amelyik néha ingerülten fejbecsapta a csőrével. Alighanem azért sipákolt, hogy ő még kicsi, tessék őt enni hagyni!

A nagy simogatás után könyékkel nyitottam az ajtót, indítottam meg a csapot, nyomtam a kezembe literszám a folyékony fertőtlenítős szappant. (A higiénikus látogatása óta megszaporodtak a fertőtlenítős cuccok, nem beszélve a sertésinfluenzáról.) Még ifjú koromban, - talán hatodikos voltam? - egyszer haza akartam vinni egy utcán talált beteg galambot. Jaj, szegény kicsi állat, szorongattam, arcomhoz simítottam, de az osztálytársam ragaszkodott hozzá, hogy meg kell ölni, nézzem meg, hát nem látom, végét járja, beteg. Ő elintézte a madarat, én pedig hazamentem, s olyan beteg lettem, hogy még. Láz, végtagfájdalmak, ágyfogság - s mellé anyám legorombítása, hogy minek nyalok-falok mindenféle koszlott állatot? Az orvos is a galambot okolta. Nem tudom, mit szedtem össze a galambtól - lehet, hogy madárinfluenzát?? Talán nem, de a sztori nagyon megmaradt bennem, így most duplán is óvatos voltam madártapizás után.

***

Ma piac után beugrottunk a Scalp Nursery-be, megkérdezni Ottalie-t, kell-e neki mézes ház. Kellett. Akkora rendelés adott le, hogy nem győztem jegyezni! Kihívtam a kocsihoz, megmutatni a minta hópelyheket - tetszett neki, abból is kért. Az uram kiszállt a kocsiból, bemutattam, s mielőtt észbe kaptam volna, az uram már mutogatta a többi (piacról megmaradt) sütimet, rátukmáltuk kóstolónak a maradék tortaszeleteket, pár csokis ropogóst - erre ezekből is rendelt. Az elkövetkező két hétben annyi munkám lesz, hogy csuda. Már megfenyegettem az uramat, hogy csak hideg vacsora lesz... Persze nem, mert felüdülés lesz a vacsorakészítés az egész napos sütéshez képest. A tiszta vasalt pólói is elfogytak, holnap, felkészülés közben majd vasalok.

Míg a kertészet bolthelyiségében jegyeztem a rendelést, bejött egy nő, és egy nagy tál, általam nem ismert téli növényt hozott be. Megvenné, de mondja csak meg Ottalie, ezt a növényt eszik az őzek?! "Are these deer-proof?" Felnéztem - muszáj volt látnom azt a boldog embert, aki őzekkel hadakozik a kertjében, s nem patkányokkal... Futólag felrémlett előttem a háza, hogy milyen lehet, a kertje, ahová bejárnak az őzek, valahol egy erdőszélen... Bár lehet, hogy ő pedig az én low maintenance kertemet irigyelné, s örülne a növényeket elkerülő, sipákoló galamboknak.

Aki csak most esik be az ajtón, annak felhívom a figyelmét a mézeskalács házakkal kapcsolatos játékra (lásd Elvis késik c. bejegyzés végét). Aki pedig olvas, és tippelt, azokat jegyeztem, s köszönöm a tippeket! S a figyelmet. S a drukkolást - nagyon jólesik. Ami minket illet, nagyon bizakodunk.

Kedves Emese és Laci!

Az uram tegnap felhívott, kicsit kétségbeesetten, hogy mondjam meg neki, ugye, nem ő a hülye, nem ő a túlbuzgó... A többi kollégák nem veszik valami komolyan az állásukért tartandó interjúzást, az okítást elröhögcsélik, s olyan gondjaik vannak, hogy éppen az interjújuk előestéjén mennének kocsmázni, mert "jönnek vidékről a haverok", s hát alighanem kicsit másnaposan fognak majd interjúzni... de sebaj. Vagy meccsre mennek Angliába... ami fontos, ezért nem lehetne-e tolni az interjút... Nálunk pedig már beosztva a hétvégék, lemondva a baráti vacsorameghívás, mert készülés van. Ugye, ugye, nem lihegi túl?!

Nem medvém, nem.

Próbáltam érvelni, nyugtatni, hogy ezek az emberek sosem voltak munka nélkül, s ha igen, volt segély, vagy apu-anyu, és a "jóvilágban" kaptak munkát, amikor még boom volt, s talán nem is sejtik, hogy nem mindenhol kapnak ennyi benefit-tel járó helyet, s nem voltak olyan helyzetben, hogy minden a munkahely meglététől függött... vagy legalábbis majdnem minden.

***

Aztán nagy meglepetésemre Kate hívott, a Tarte Tatin tulajdonosa, hogy érdeklődjön, csinálok-e még mézes házakat. Két hete sms-eztem neki erről, de nem válaszolt, már le is írtam (tavaly 6 ház kelt el a segítségével). Elnézést kért, mondta, mostanság inkább az üzlet papírügyei után futkos, igen elfoglalt, stresszes az élete. Kérdezte, hogy megy a biznisz, erre elmeséltem regisztrációm történetét, azt is, hogy szétnéztem egyes piacokon... Aztán én kérdeztem, hogy ő hogy s mint, mire tíz percben elmesélte. 60 %-kal visszaesett a forgalmuk, a luxusdolgok árusítását teljesen megszüntették, csak a kávézóra, ebédeltetésre helyezik a hangsúlyt, s "second best" csokikat, sütiket stb. forgalmaznak, sok a "speciális ajánlat", a "kettőt-egy áráért"... olcsóbb kávét használnak, a kézzel gyártott csokik, francia aprósütemények helyett inkább szendviccsel és olcsóbb tortákkal töltik meg a pultot. Sajnálkoztam, nem hittem volna, hogy így visszaesik a forgalom. Mindenért készpénzzel fizetnek, nincs csekkezés, s mivel minden pénzük ebben az üzletben fekszik, igen-igen igyekeznek nem elsüllyedni. A Lidl-ben vásárol, s a volt ügyintézője munkáját végzi... Először csak képet kért a házról, mondván, kiakasztja a kávézójában, végül én mondtam, hogy viszek egy mintát, ingyen, mert az emberek szeretik látni, mekkora holmit kapnak a pénzükért, mi van rajta, hogy néz ki erről-arról az oldalról. Ha nem kel el, nem gond, majd megpróbálom eladni a Karácsony előtti utolsó piacnapon, ne aggódjon. Így jövő héten megyek hozzájuk, viszem a házat, hátha akad vevő. Ez a nő korábban a Four Seasons szálló személyzetise volt, mesélte, ott is nagyon visszaesett a forgalom, nemcsak a kisebb, névtelen szállodák, de a nagyok is lasszóval fogják a vendéget.

***

Ma levettem a madáretetőt, mert most a szarkák fedezték fel maguknak, hogy kirabolható. Rárepültek, s ügyesen célozva, villámgyorsan kikapták a lyukon a mogyorót, anélkül, hogy rákapaszkodtak volna az etetőre... Nagy szárnysuhogás, etető kileng, szarka diadalmasan el, majd ugyanez megismételve. Sokszor. Két óra alatt kiürült az etető.

Pedig már örültem, hogy a műanyagcső etetőnek hála, a kis szőrös barátom (barátaim) leszoktak a fára mászásról, erre jöttek a szarkák. Muszáj fémhálós etetőt beszereznem, talán ahhoz nem fér hozzá se fog, se nagy csőr.

***

Ma a vad szél és az átvonuló felhőzet/eső szünetében ilyen szivárványok tűntek fel az égen, többször is. Sokkal élénkebb színűek voltak, mint a képen, nagyon feldobták a kedvem. Az is jó volt, hogy Peter extra megrendelést adott le holnapra, volt mit csinálnom a szokásos rutin mellett.

Ma a biztonság kedvéért megnéztem a nagy asztal alatt őrizgetett minta mézes házat (ott van leginkább biztonságban, máshol láb alatt van), s sajnos, olvadoznak az ablakok. Még nem vészesen, de az ajtón eltorzultak a ráhúzott vonalak. A lehetséges megoldás este jutott eszembe, amikor lehajoltam a tv alatt lévő dvd-lejátszóhoz, CD-t cserélni: a kezemet megcsapta az ablakfülke felől jövő hideg. Nem tudom, a párásság vagy a szoba melege miatt puhultak-e az ablakok, de most odatettem a házat az ablakfülkébe, talán ott jobb lesz neki. Egy hetet kibírt eddig is, az elég jó.

Ma megsütöttem Stephanie karácsonyi tortáját, és két kisebb tortát. Nagyon finom szárított cseresznyét kaptam a Tesco-ban, nem a megszokott Bing cseresznyét, hanem kisebbet, savanykásabbat... Szárított tőzegáfonyával, bogyósgyümölcsökkel és kevés mazsolával kevertem, rájuk öntöttem 6 evőkanál whiskey-t, s abban áztak egy éjszakát. Az alkohol elpárolgott a sütés alatt, ezért majd még etetni kell a tortákat, kétszer-háromszor kapnak 2-3 kanál italt, annyi elég lesz a finom ízhez. Aztán lefedem őket marcipánnal, cukormázzal, s megpróbálom eladni a piacon.

Továbbá ma kipróbáltam a karácsonyi "nyomdámat", hóembert, hópelyhet, karácsnyfa-mintát lehet nyomni a sütibe, remek. Majd csinálok egy teljesen fehér tortát, körben hópehely mintával.

Most estére meghidegedett az idő, és nyugaton további esők rontják az árvizes helyzetet. Most már Középföldén is, pl. Athlone-ban is elárasztott a víz lakónegyedeket... A kormány félretett néhány milliót a károsultak megsegítésére, és kérik a biztosítótársaságokat, hogy ne üljenek el a kárigények felmérésén, hanem fizessenek iziben.

Szóba került, ami eddig nekem, városinak, eszembe sem jutott: nemcsak lakónegyedek, városrészek kerültek víz alá, hanem farmok is... Galway-ban pl. 3 km-re a legközelebbi folyótól vannak elárasztott farmok, a dombokról zúdult le az esővíz, nem sáros folyóvíz, hanem esővíz! Ki kell menteni az állatokat, a víz néhol elvitte a takarmányt, nincs fedél az állatok feje fölött, van, ahol nem tudják fejni őket, mert nincs mivel (mármint gép), kézi fejéshez túl sok állat van... A farmerek persze, egymást próbálják segíteni kölcsöngépekkel... de így is nagyon-nagyon kétségbeejtő a helyzet. Mindeközben itt volt a sztrájk, nagyon vegyes visszhangokkal, a közalkalmazottak tervezik a következőt, aztán hamarosan kihirdetik a költségvetést... Cudar világ.

Konyhám újabb gyöngyszeme

Ugye, szép?

Ráadásul praktikus. Még boldogult deli asszisztens (a.k.a. designer sandwichmaker, hahaha) koromban tanultam meg a színkódolt vágódeszkák fontosságát. Úgyhogy amikor tegnap megláttam őt az újságban, azonnal döntöttem: nekem ilyen KELL. S most az ajándékbónból futotta is.

Ma lelkifurdalás nélkül dobtam a műanyagos reciklálós zsákba régi, meggyötört, karcosra vágott "deszkámat". Remélem, ettől a készlettől a higiénikus is el lesz bűvölve, majd ha jön legközelebb.

Vagdosásra fel!

Elvis

Azt hiszem, minden településnek megvan a maga fura alakja, aki erősen kilóg a sorból, s akit (főleg kisebb településeken) a "village idiot" névvel illetnek a háta mögött... Vagy azt mondják rá: "Oh, (s)he's such a character!", s ez még az enyhébb megnevezés.

Szülővárosomnak, Sopronnak is megvolt a maga "fura embere", egy magas, szikár fickó, kortalan arccal, aki télen-nyáron szakadt nadrágban, zokni nélkül, lötyögő gumicsizmában mászkált, s fura pletykák terjedtek róla, pl. hogy megverték a rendőrök, s azóta lüttyő, és nem érzi a hideget...

Dublinban volt szerencsém már a "táncoló nénihez", aki a Spire környékén szokott olyan zenére táncolni, ernyővel a kezében, amit csak ő hallott, átszellemült arccal, kis mosollyal. Minden nap. Nem tudom, megvan-e még?

Bray-ben is van egy néni, ugyan ő nem táncol, hanem plakátot lenget, míg fel-alá jár a főutcán. Aprócska, igen ráncos arcú, igen öreg asszony, vékonyka. Jókora plakátot hurcol egy rúd végén, amin arra kér minden jótét lelket, hogy védje a magzatokat, mert azok nem tudják megvédeni magukat. A felirat fejcsóválásra késztet, mert nem vagyok egy mindenáron pro-life-os egyén, de meg kell hagyni, a néni elviselhetőbb, mint azok a pro-life-osok, akik abortált magzatok jókora színes fotóját dugják a gyanútlan járókelők orra alá a St. Stephen's Green-en. Egyszer akkorát ugrottam egy ilyen előtt, mint egy nyúl. Egyszerre jött felém, mondott valamit, én néztem rá (mire gyűjt?) s hopp, a plakát máris az orrom alatt. Azt hiszem, ugrás közben az "anyádatazt" jött ki a számon magyarul reakcióként, mert éppen virágok szemlélésébe voltam merülve a parkban, és talán még csak pár napja lehettem az országban, és nem ezt vártam a nagy rózsaszín (zöld) felhőcske közepében lebegve... Most már nem lepnek meg. Ilyen is van.

Szóval Bray-nek is van fura alakja, mint kiderült, nem is egy. Nemrég ráakadtam egy másik bray-i nevezetességre. Vásárolni mentem, s amikor először láttam meg őt, egy kávézóban üldögélt. Kövérkés, középkorú férfi, valami hihetetlenül fényesre olajozott Elvis-parókával a fején, fekete pólóban, rajta Elvis felirat, fekete rövid bőrdzseki, nagyon menő - de igen rosszult állt a kövér fickón. Farmer, és napszemüveg. Nyugisan kávézott, s ahogy körülnéztem, rajtam kívül nem bámulta meg senki, nem akadt fent senki a hatalmas parókán.

Pár héttel később autóból láttam, hasonlóan kiöltözve. Nem sokáig bámulhattam, mert zöldre váltott a lámpa, de másodjára is sokáig hüldeztem, hogy nahát, mik vannak...

Our local character, is he?

Aztán a minap kinyitom a helyi újságot, ahol egy fotó köszönt rám, Elvis-szel, alatta szöveg, melyben értesítenek, hogy "Bray's very own Elvis impersonator Grey Traynor was named as "Ireland"s number one entertainer" at the Irish Enterntainment Awards, held recently in Athlone." Vagyis hogy Bray saját Elvis-e, Greg Traynor nemrég az "Írország első számú szórakoztatóművésze" díjat kapta Athlone-ban. Mint kiderült, nem először.

Ha! A titokra így fény derült. Az ember nem őrült, dehogy. Elvis imperszonátor. Akárcsak mi, 3 éve él Bray-ben, eredetileg Edenderry-be való. S mostanság Spanyolországi nyaralóhelyeken turnézik. Megtaláltam pár Youtube-os videóját, de van saját weboldala is, ha valaki esetleg fel akarná bérelni egy estére, hogy szórakoztassa az egybegyűlteket, az ott megtalálható telszámon ezt is megteheti.

Bennem csak egy kérdés merül fel. Miért is van az, hogy az összes - mármint az általam ismert összes - Elvis imperszonátor kövérkés, középkorú fickó, akik majd' kirobbannak abból a bizonyos fehér, strasszos, fénylő kövekkel díszített hacukából? Sehol egy csipőtekergető, ifjú Elvis...

Miért?

***

Kis szünetekkel folyamatosan esik, s a káosz még mindig tart az elárasztott megyékben. Van, ahol nincs ivóvíz, tartálykocsikból kapják az emberek a vizet, de azt is forralni kell... Te jó Ég. Itt félórája kisütött a nap, elállt az eső. Egy időre...Mielőtt megjön a következő adag (15-20 óra folyamatos esőzéssel riogattak a reggeli hírekben), elballagok, befizetni ezt-azt, s költeni egy csöppet az ajándékbónomból.

Ma lazulás, holnaptól aztán megint meló, egy szavam nem lehet.