"Viharos" évkezdés

A viharos szél és az eső, amit Angliának ígértek, ide is megérkezett az év első hajnalán, hallottam, hogyan csapkod a nylonzsák a szélben, amivel a lábon álló virágládát/madárodút letakartam (sajnos, nem egészen vízálló az odú, a csinos tetőelemek között beszivárog a víz, majd muszáj lesz szigetelni). V. biztos mondaná, hogy ezt is csak ír építette, szépnek szép, de nem praktikus, és kivételesen egyet kell értsek vele.

A hajnali/reggeli zajokat színezte a falszomszéd, aki úgy fél négy magasságában mintha egy marék vasgolyót ejtett volna egy kongó asztalra... Valamik olyan hangosan gurultak szét a falon túl, hogy nemhogy V., de még én is felébredtem rá. S alighanem szállóvendégük volt az amúgy máskor csendes szobájukban, mert amikor felkeltünk, határozottan hallottam, hogy valaki odaát horkol. Hiába, a nyállal összeragasztott papírfalak mellett minden áthallatszik.

Az éjféli tervet, miszerint lemegyünk virslizni a tengerpartra, a lustaságom és az eső hiúsította meg. Tíz felé kezdett esni, de még csak nem is olyan szemergélősen, hanem úgy istenigazából. Őszinte megkönnyebbüléssel fogadtam. Alexa segítségével meghallgattuk a magyar kabarét, s magyar idő szerint kívántam V.-nek boldog új évet. Aztán csak fennmaradtam, olvastam éjfélig, mikor is odakint megindult a - szerencsére - rövid ideig tartó tüzijáték, s hipp-hopp, már itt is volt 2017.

(Valahogy nem tetszik nekem az a hetes szám, annak ellenére, hogy sokáig 7. szám alatt laktam. A hatos az olyan kis kerek volt, ez valahogy feszesen kihúzza magát, mint egy katonatiszt...)

A januárt betegséggel indítottuk, V. tüsszög, köhög, éjszaka néha a víz veri, láza hol van, hol nincs, érthetően morcos, és fojtott dudahangon conf call-ozik, mert dolgozni, azt kell. De legalább itthonról. Saját magamat a kedvenc citromos/gyömbéres/mézes teával védem, ipari mennyiséget eszem fokhagymából, s már elkészült az igazi házi csirkehúsleves, a zsidó penicillin. Tegnap még lusta dög voltam, s vettem boltit, ami sem színében, sem ízében nem emlékeztetett a valódira, de V. hősiesen megette.  Ma engem már az is jókedvre derített, amikor a lassan felforró leves illata elöntötte a konyhát.

A főzéshez még volt kedvem, de Őrnagy úr közelébe menni még nincs, pedig holnap már kell. Amikor kelni kellene, még sötét van odakint, s még soha ennyire nem zavart a reggeli sötétség. Máskor romantikusnak, és védőburoknak tekintettem a sötétséget, most medveként másznék (mit másznék? mászom!) a paplan alá, míg derengeni nem kezd. Így, több mint egy év távolából szinte hihetetlennek tűnik, hogy valaha régen én reggel 7-kor már dolgoztam.

S ma reggel döbbenten fedeztem fel, hogy a medvehagyma bújik ki a földből, s nyári növényem, a csodaszép kék virágú, rengeteg bimbókat hoz. Lassan abba is hagyhatom ezeket a jelentéseket, mert talán ez lesz a megszokott, hogy minden előbbre jön, ebben a fura időben. Klímaváltozás, ez van. Marad mások téli fotóinak nézegetése.

Januárra semmilyen sütiötletem nincs, sálas pingvineken túl. Esetleg csinálok síelő emberkéket, hála egy kedves ismerőstől kapott kiszúrónak, szép kékes keretben, fehér dombon lefelé... Februárban ott lesz a Bálint-nap, no, arra aztán lehet készülni. A karácsony egyébként lassan enged el, még mindig mézeskalács házikók és karácsonyi torták képeit nézegetem a Pinteresten, míg V. toszkánai szálláshelyek között mazsoláz. 

Az már nyilvánvaló lett, hogy a tervezett egy hét elsőre amolyan Toscana Light lesz, mert annyi ott a látnivaló! Majdnem minden weboldal úgy kezdi, hogy nem szabad mindent megpróbálni belezsúfolni... Firenze egymaga rengeteg látnivalót nyújt, s az embert úgyis annyira megragadja a toszkán vidék, hogy vissza-visszajár, fenyegetőzik az útikönyv. Így pár városra szűkült le a megnézendők listája. Még elég képlékeny az útiterv, de már kaptunk segítséget ott élő hölgytől, ki a remek Toszkána Mánia weboldalt tartja fent.

Számomra legfontosabb San Gimignano, Siena és útikönyv által melegen javasolt Lucca és a mások által javasolt SR146 számú út Sienából kelet felé, amely tipikus toszkán táj látványával kecsegtet... V. teljesen nyitott, nincsen gyerekkori filmemléke, ami Toszkánába hajtaná, mindent érdeklődve fogad. 

Már szinte látom, amint Popsika az ő sülzanótsárga színével ugyanolyan fotogénen mutat a zöld ciprusok előterében, mint a Francia-Alpok csúcsai között...

Gyomorbajos január

Nem valami csodás az évkezdés, az biztos. Állandóan jövő-menő viharok gyötrik a szigetet, a szélzajtól volt, hogy nem aludtunk, a kerti házba nem merek benézni, mert hiába a kövekkel, szerszámnyelekkel bénán ránehezékelt ponyva, biztos érte vízkár. 

A közösségi kertecskén végzendő utolsó simításokat most már sokadszor kell halasztani, az időjárás mindig pocsék, a talajt hozó ember mindig lemondja a találkozót. Mindig esik, vagy szitál, vagy zuhog, a kert körüli talaj szivacs, a bejárati úton mindig folyik keresztbe a talajvíz, egy második fa is megadta magát a szélnek, s a narancsfokozatú riasztás majdnem folyamatosan érvényben van, vagy az egész szigeten, vagy az ország szelesebbik felében. Lahinch-ról a képet megosztottam a Facebookon, majd ide is megpróbálom berakni, valami félelmetes. Volt kollégám, Myles kávézója, ami ott van az Atlanti-óceánnal szemben, most homokzsákokkal védve várja, mit hoz a következő dagály, s mit vág arcukba a Herkules nevű "hurrikán".

Alighanem jó sok tengervizet...

***

Az a bizonyos fotó egy cseh fotós képe, mint kiderült, nagyon is profi a srác, íme, a csodás weboldala, a fejlécben megjelenő fotók közül alighanem gond nélkül fel lehet ismerni, melyik készült Lahinch strandján... S ez még nem is a vihar tetőpontján készült, állítja George.

http://www.emerald-vision.com/ - nagyon klassz képek! S a másolatok megrendelhetők.

***

A Szilveszter hangulatát a fene tudja, honnan összeszedett gyomorbajaim rontották, de azért hősiesen elmentem V.vel és Trish-sel egy hatfogásos vacsorára, hogy utána szigorú diétára fogjam magam. Keksz és tea napokig, büfikék, puffadás, rosszkedv, nyögés. Még az imádott kávét sem kívántam, enni sem, semmit, mindennek taszított az illata. Pénteken nyögve mentem elősütni, semmi sem volt jó, igen bugyogtam belül, néha kihallatszott, komikus volt. Csak nehezen vettem rá magam, hogy ne húzzam fel a pólómat, megnézni a pocakom, mert hátha látszik a buborékok vonulása a bőröm alatt. Szerintem V. hozta a házba ezt a nyavalyát, Karácsony előtt ugyanez volt a gondja, aztán most nekem, bár talán most már gyógyulok. Erre tegnap este ő érezte rosszul magát megint... Fura ez a gyomor dolog, az egy hét kajaundor után tegnap már faltam fel a csokis kekszet. S most megint pöfetegként puffadok, hehe. Azon gondolkodtam, ha simán eldolgozgatok 8 órát két szelet piritós, két banán és több bögre tea segítségével, akkor máskor minek nekem az a rengeteg kaja és hova megy?

Remélem, V. jobban lesz a nap folyamán, mert ha nem, fogalmam sincs, mivel fogom kikergetni belőle/belőlünk a bajt. Az időnként legurított pálesz jól jött, enyhítette a panaszait, de azért valamit ennie is kell majd...

***

Elvileg új menüvel rukkol ki a kávézó pár hét múlva, és a főnököm új, "egészségesebb" tortákat kért. Egy este letöltöttük a Kindle-re Martha Stewart tortás könyvét, abban találtam cukkinivel készült tortát, a Váncza-féle babos torta receptjét is elővettem, és találtam egy igen fura, zabpehelyből készült tortát is egy roppant-egészséges-életmódos oldalon, remélem, valamelyik tetszeni fog neki.

A mélyhűtő még mindig tele tojásfehérjékkel, azokkal majd a piacra fogok kezdeni valamit. Tervek vannak, habcsók, bonbon, petit fours, falatkák. Az utóbbi 9 hónapban, mióta V. munkahelyek között és új munkahelyen volt, többet dolgoztam, vállaltam, ennek azért van látszata, szerencsére.

De ma főleg a háztartás lesz terítéken, mindent félretettünk, hanyagoltunk, amíg tartott az ünnep és a lustálkodás. A porcicák átvették az uralmat, a pókhálók egyre dominánsabbak, és a vasalatlan dolgok halmát már nem is merem említeni. Újra fel kellene venni a lendületet, de úgy érzem magam, mint egy leengedett, puha, szélesen elterülő labda, amit még nem rúgott meg senki, hogy lendületbe jöjjön...

Pedig kellene....