Reggeli séta

Húsvét hétfő, csendesek az utcák, még a szokásosnál is jobban. Úgy döntöttem, hogy a megszokott útvonal helyett inkább a promenádon fogok sétálni. Erős vagyok, felkelek korán, nem maradok ágyban, miután megzörren a csuklómon az óra. Manci - miután kitessékelem a tányérkája mellől -, egészen az első, ágait szinte a földig lógató telepi fenyőig kísér, s később kiderül, ott is vár meg, míg hazaérek. 

A tengeren halványkék és ólomszürke csíkok húzódnak, de a tegnapi hideg eső már eltűnt, tiszta az idő, látni a Kish világítótornyot a távolban. A körülötte lévő sekély vízre szélerőmű farmot terveznek már egy ideje. Egyedüli sétáló vagyok, míg le nem érek a promenádra, csak egy futó liheg el mellettem, felfelé a dombnak. Lent azért már nagyobb az élet, mindjárt két kutyasétáltató öregember jön velem szemben, s meglep, hogy mindkettő köszön, és így váltuk egy-egy mondatot a remek időről. Ez feldob. 

Halk, szinte csilingelő hang hallatszik a víz felől, apály van, a hullámok forgatta kis kavicsok csilingelnek. A promenád, illetve a part másik végében látom, éppen jönnek ki az úszók a vízből. Egyikük fekvőtámaszokat csinál, a másikuk fel-le ugrálva, karkörzéssel melegedik fel. Beleborzongok a látványba, de Wim Hof biztos örömmel nézné őket. Nekem már a zuhanyozást záró hidegvíz is nagy erőfeszítésembe kerül, eszembe sem jutna a tengerben úszni. Aztán rögvest észbe kapok, hogy ne hasonlítgassam össze magam ezekkel az edzett emberekkel, örüljek annak, hogy a hidegvizes zuhany sikerül. Megbámulom azt a férfit, aki fürdőköpenyben, strandpapucsban, két jókora kutyával és a feleségével jön le úszni.

Sirályok hangoskodnak egy közeli lámpa tetején, egyikük hangja határozottan macskanyávogásszerű. Három hattyú egészen messze bemerészkedik a tengerre, hosszú csíkot húznak maguk után, majd hirtelen visszafordulnak a part felé, mert megijeszti őket egy úszó, aki narancssárga bóját húz maga után. Már máskor is láttam, amikor a Bray Head felé mentem fel. Végigússza a part hosszát, ami úgy 3-3.5 km lehet, oda-vissza.

A promenád végén lévő házsor erkélyén kékre és sárgára festett napozószékek állnak egymás mellett.

A közeli kávézó előtt két, valamilyen kelet-európai nyelven beszélő férfi egy zöld egyterűt mos, a kávézóból kifelé tekergőző locsolócső segítségével. Beszélgetésüket a madárriasztóból hallatszó madárhangok szakítják meg. Ami alighanem hatástalan, vagy más madárra van kitalálva, mert számos seregély üldögél az épület erkélyének korlátján.

A promenád füve tiszta, sehol egy szélfútta maszk, vagy szemét, tudom, hogy a council emberei ott milyen lelkiismeretesen takarítanak. Sajnos, a kutyakakával ők sem tudnak mit kezdeni. Hiába vannak kukák végig a promenád hosszán, nem mindenki takarít fel a kutyája után. Foltok az aszfalton, de szerencsére nem túl sűrűn. Amikor ellenben később hazafelé indulok, fel a telep felé, megsűrűsödnek a kakarakások, mindjárt a sarkon túl, nem lehet felemelt tekintettel sétálni a járdán.

Elsétálok a kikötő végéig, mindössze egyetlen hajó áll az iszapba süllyedve, a többit még nem rakták vízre. Hattyak úszkálnak itt is a sekély vízben, szétterülő hullámokkal jön befelé a dagály. Küldök pár fotót V.-mek, s visszafelé a móló felső szintjén megyek. Itt-ot homokos, viharos időben ugyanis átcsapnak rajta a hullámok. Megkívánok egy jó forró, erős kávét. Majd otthon.

Az új lakótömb szoszédságában álló, egykor Ulysses névre hallgató B and B épületéről lekerült az állványzat: nem ismerni rá. Francia ablakokat kapott az épület, új vakolat, új bejárati ajtó és sötét ablakkeretek. Nagyon szürke, valahogy négyszögletesebb lett, s igen modern. Vajon továbbra is B and B lesz, vagy lakásokat alakítottak ki odabent? Ha végignézek a promenád házain, alig találni már olyat, amelyik felújításra szorul. Szép színes a sor. Sinead O'Connor régi háza is elég lepukkant, elhagyatottnak látszik: vajon sikerült végül eladnia? 

A promenád déli végében megkezdődött a Bray Head Hotel kipakolása. Az első emeleti ablakot, amely mögött egykor vendégeink töltöttek egy nem túl kényelmes éjszakát, s amiből sokáig lengett kifelé a tépett függöny, most falap fedi. Remélem, sikerül szépen felújítani. Lakások lesznek benne. 

Kimelegedve érek fel az enyhe dombon a telep bejáratához. Majdnem öt kilométeres ez a sétám, büszkén jegyzem be az éppen soron következő virtuális túrám aznap lejárt távolságát. Kanadában mászkálok, a Cabot Trail-en. Csakis az érmen látható puffin-ok miatt választottam ezt a túrát. Újabb tárgy... Manci a fenyő alól nyervákolva az ajtóig kísér, kiegészíti a reggelijét, simogatást kér, aztán megy a dolgára. 

Ünnepszerűen csendes ez a reggel, de van dolog. Csak előbb kell egy kávé, s egy megnyugtató beszélgetés V.-vel.

Húsvét, 2022

Most gondoltam bele, hogy ez a második olyan Húsvét, amit egymástól távol töltünk V.-vel. Az elsőnél haláleset okozta az 'én itt, te ott-ot', most betegség. Fura ez az egymástól távollét, mert néha, ahogy tettem-vettem a lakásban, határozottan éreztem magam körül azt a környezetet, amiben V. volt Magyarországon. Vagyis van, mert csak hétfőn jön haza. Láttam a többlakásos házhoz vezető lépcsőt, a nem túl megbízható kövekkel, a kert kitaposott füvét, előttem volt a ház megviselt fala, a ki-bedőlt nagy márványlapokkal a lábazatnál, a jókora lapos lámpatestek, amiknek fényénél - ha éppen világítanak -, körbe lehetne járni az épületet. A szűk konyhát, a nappalit a falon díszlő iraki szőnyeggel, a mienk párjával, az ablak előtti madáretetőt a néha rárebbenő kismadarakkal. Azokat a hatalmas fákat, amik a környező kertekben állnak. A házhoz vezető utat az egyik szomszéd növendék csigolyafüzeivel.

 

Érdekes úgy mozogni a saját pici konyhánkban, hogy egy másikat látok, érzek magam körül, és még egy máshonnan ismerős illat is beugrott, amikor beszéltünk a szokásos esti telefonozás alkalmával. Már régen volt, amikor tavasszal voltunk Magyarországon, mert a pandémia megzavarta a szokásos utazási rendet. Ha végignézném a régi fényképeket, biztos megtalálnám a helyes dátumot... 2019? Igen, 2019. Ma egyedül, a fotelre állva éppen hogy csak elértem a kifújt tojásokkal teli dobozt, annak levétele mindig V. feladata volt, ő fotel nélkül is eléri a magas polc tetejét. Vittem a sok-sok éve kifújt tojásokat a piacra, dekorációnak, legyen valami kis ünnepi dekor. S amikor kiakasztottam egyet-egyet az ajtó mellé, kis fából faragott madárkák kiséretében, óhatatlanul is eszembe jutott, talán utoljára teszem.

De erről majd később.

***

Be kellett autóznom Dublinba. Meglepően üres volt a város, parkolót is könnyen találtam. Úgy tűnik, az írek nagy része elment külföldre a tavaszi szünet alkalmával. Erre utaltak a kaotikus jelenetek a reptérről, ahová sok órával a gépek indulása előtt ajánlatos volt kimenni. V. is kint volt 3.5 órával korábban. Kiváncsi vagyok visszafelé milyen belépése lesz. 

Hamar megfordultam Dublinban, s sima utam volt hazafelé, egészen addig, amíg el nem értem a bray-i lehajtót. Ott a régről ismert dugó fogadott, rengeteg autó tartott délre, igazi hosszú hétvégés forgalom volt. Centinként haladtunk előre. Ugyanannyi ideig tartott felérnem a telepünk elé, mint beérni Dublinba. Araszolás az első fontosabb városi kereszteződésig, amikor a nép nagyja elkanyarodott a promenád felé, úgyhogy el tudom képzelni, micsoda remek napjuk volt a vendéglősőknek, kocsmáknak. Fel is adtam az ötletet, hogy kedvenc olasz kávézónkban ebédeljek, biztos tömve voltak. Rájuk fér. 

Hazafelé jutott eszembe, hogy szalmaözvegység ide vagy oda, azért mégis jó lenne Húsvétot tartani. Utólag mindig bánt, ha szürkére sikeredik egy ünnep. A rózsabokorra majd kiakasztok pár kifújt piros tojást. Sonkát vettem, retket, újhagymát, s hallgattam egy férfi döbbenetét, amikor megtudta az eladótól, hogy egyetlen húsvéti csokitojás sem maradt a polcokon. Az elmúlt hetekben magasra tornyozott rakásokban álltak a boltbejáratnál, s most üres volt a nekik fentartott hely. 

Szagolgattam a fővő sonkát egész délután, de a kalácssütéshez lusta voltam. Bolti bagett lesz mellé. Szégyen-gyalázat. Évek óta nem ettem bolti bagettet, mindig volt kenyér, vagy valami bolti, egészségesnek kikiáltott kétszersült - nekem, mert V. csak a kovászost eszi. Meghallgatom majd pápát is, hátha mond valami bíztatót. Ha tud.

A piacon lagymatag volt a forgalom, de nem panaszkodhatom: a rengeteg színes húsvéti süti mind elfogyott, a marcipánnal bélelt-fedett Simnel tortaszeletből sem maradt: végül is mind elfogyott, jó bevételem volt. Megmaradt sok mézes emberke, de azokra majd sor kerül jövő héten. Az első alkalom volt, hogy kabát nélkül álltam a pult mögött, sütött a nap, de sajnos, nyirkos volt a gyep, a sok kirakott asztal-szék csak egy-két vevőt csábított szabadtéri kávézásra. Ellenben még magyar vevő is akadt, két, itt vakációzó hölgy képében. Vásárlás, nézelődés után leültek kávézni, s röviden beszélgettünk csak. 

S jött az új tagjelöltünk, a litván Jonas. Mosolytalan középkorú férfi, közepes angoltudással. Nemrég jelent meg a piacon, s érdeklődött, árulhat-e cserepes növényeket. Csodaszép, erős, jókora muskátlikat hozott, s pár érdekes szobanövényt. Sok részletet nem tudott belőle kifacsarni a vezetőség, elvileg a közeli közösségi kiskertek egyikén neveli a növényeit, de kétlem, hogy ilyen nagy muskátlikat szabad ég alatt lehet nevelni. Próbaidőt javasoltak neki, azt remélve, talán majd zöldségeket is hoz. Mert abból kevés van, s a vevőket főleg az vonzza. Az első piaci napján Jonas szép mennyiségű muskátlit adott el, de többen kételkedtek, hogy milyen piaca lesz majd a muskátliknak a következő alkalommal, ha csak a megszokott vevőkör jön el, akik az előző héten már bevásároltak a muskátlijaiból.

Kétszer is megkérdezték tőlem, a magyar nyelv mennyire hasonló a litvánhoz, nem tudok-e vele beszélni. Csak a telefonos Google fordítót tudtam felajánlani. Jonast a felesége hozta kocsival, s a férfi hosszan pakolta ki a sok doboz muskátlit, de mivel senki nem mondta neki, s magyarázni sem magyarázta el senki, a felesége a kocsijával elállta a behajtást az épület hátsó ajtaja elé. Ott szoktunk sorakozni a kocsijainkkal, hogy bepakolhassunk a controller elé, az asztalra, ahol ő beveszi az árut. Egymás után, aztán a gyepen körbeautózva szoktunk besorakozni a hétsó parkolóba, szépen sorban. Legközelebb, ha kell, Google fordítóval fogjuk megkérni, hova álljanak az autóval, mert a controller kézlendítéseiből, magyarázatából nem értett semmit. Valahányszor szembejöttem vele, rámosolyogtam, próbáltam kicsalni belőle egy mosolyt, de szigorúan komoly maradt. Csak a felesége biccentett egy kurta mosollyal, amikor elmentem a kocsijuk mellett. 

***

A piac jövője felett egy jókora kérdőjel lebeg, ugyanis egy developer megkörnyékezte a főnökséget. Ugyanúgy, mint vagy jó tíz éve. Konkrét árajánlat nem volt a területért, csak tervek, amiket vázlatosan megmutatott a piacot képviselőknek, s még a kezéből sem adta ki azokat a vázlatokat, csak beszélt róluk, s firkálgatott a terveken. Többféle lehetőséget tárt eléjük, de a lényeg, a piacnak nem lenne külön épülete, csak egy nagyobb helyiség, amit bérelhetne. Amolyan nesze semmi, fogd meg jól ötletek, de ezeknek hírére ugyanúgy felélénkült a tagság, mint régen. Akkor semmilyen következménye nem lett a developer tapogatózásának, de az emberek már a zsebbevalót számolgatták. Most annyiban változott a helyzet, hogy azóta a piac körül gyakorlatilag minden talpalatnyi földet beépítettek (azokból az épületekből kerül nekünk új vevőkör), s minden már ezé a developeré, kivéve a mellettünk lévő fűtőanyag- és állateledel kereskedő telepe és lakhelye. Ő aligha fog mozdulni, amennyire tudjuk. 

Első reakcióm, miután egy meeting során megtudtam a részleteket, szokás szerint a pánik volt, s csak lassan higgadtam le, mert utálom a változásokat, s nagyon hiányozna a társaság és a tennivaló. De tény, a szép nagy telek csábító lehetőség bárkinek, akinek pénze van rá. Simán fel lehetne rá húzni több házat, vagy akár két lakótömböt is. (Egy időben legvadabb álmom volt, hogy a lottónyereményből - hahahaha! - megveszem a telket, hátul felhúztam volna egy kis házat magunknak, elől pedig megmaradt volna a piac. Álmodozni jó.) 

V., aki jóval higgadtabb nálam, jót mosolygott az aggodalmaimon, s rámutatott, hogy ebben az országban soha nem mennek gyorsan a dolgok, s fogadtunk is, hogy szerinte mikor ütnének nyélbe egy ilyen adásvételt, s mikor dobná fel a talpát a piac. A mellettünk készülődő építkezés megvalósulásának gyorsaságával érvelt. Ettől függetlenül én emlékszem, a városkánk közepére milyen gyorsan odakerült két nagy lakótömb, miután a helyén lévő alacsony, romos, egykori szórakoztató központot elbontották. Igaz, hogy előtte meddig ment a huzavona a telek megvételéről, azt nem tudom.

De miért is jelentené a piac halálát egy máshol bérelhető helyiség? Mert a tagság öreg, alig van 60 év alatti, az érdemi munkát, a szervezést az utóbbi években ugyanazok csinálják, s ők is fáradnak már. Nem akarnak helyiséget bérelni, asztalokat ki-bepakolni egy mások által is használt helyiségben, és különben is, míg a developer által megálmodott közösségi épület megépül, hol lenne a szombati piacozás? Amikor az ajánlata - inkább idézőjelbe kellene tenni, mert egyelőre csak beszélt róla, de nem tett konkrét ajánlatot - a meeting-en szóba került, nagy meglepetésemre a committee legtöbb tagja amellett szavazott, hogy fejezzük be a piacozást. Árajánlat azóta sem jött a piac területére, mindenesetre erősen érik egy nagy éves meeting, amikor is megkérdezik a tagokat, hogy mit szeretnének: folytatni, vagy abbahagyni, s ha az utóbbira szavaznak, akkor kikerül az Eladó tábla a területre. 

S erre bizony, minden esély megvan.