"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Bocsánat, tortafotók készültek, de nem volt időm feltölteni. A megajándékozottak igen boldogok voltak, Stephanie-nak úgy csempésztem a kocsijába a lánya segítségével a tortát, s mondtam neki, csak otthon árulja el, mi van a dobozban. Csak remélem, hogy jól sikerült a meglepetés. Daphne mondta, letöri a kezét annak a stewardess-nek, aki nem bánik kellő tisztelettel a házikóval :-) Amúgy a szokásos, szabadság előtti kapkodós pakolás, takarítás, egy bűnrossz pizza vacsoraként a Pizza Slice-tól, összemordulás, hajvágás... A szokásos indulás, mondhatni. Trish volt olyan drága, és idejött este, ellenőrizni, hogy a nála lévő kulcs valóban a mi ajtónkhoz való. Néz a virágokra, amíg távol vagyunk. De úgy tűnik, most már minden rendben - vagy majdnem. Egy ilyen túrának amúgy sem lehet úgy nekiindulni - legalábbis nekünk még nem sikerült -, hogy kreditkártya, kocsi és egy laza mosoly. Mert jaj, melyik pólót vigyem, van elég bugyi? Ki van nyomtatva a kompjegy? Pulcsi, mert azért még hideg van... V...

Daphne finn üzlettársának készült gerendaház (enyhe csicsa, vadászos beütéssel - hiába, le sem tagadhatnám, hogy egyszer a Vadgazdálkodási Tanszék - később Intézet! - alkalmazottja voltam, hahaha). Az ír kapcsolatra utaló birka a budapesti Bábos Bt. terméke, ihletadóként kaptam valamikor ajándékba, a virágokat pedig Daphne hozta nekem, kimérve, New York-ból. Elég egy kis cukormázcseppecske a közepükbe, s máris virágszerűbbek, nem? A házat a szokottnál kisebbre csináltam, hogy beférjen egy mély fémdobozba. (A csomagolás még előttem van, hajaj. Remélem, egyben odaér.) Holnap lesz fotó a zöldségeskert tortákról, de most már ahhoz sincs kedvem, hogy élvezhető fényképet készítsek róluk, majd holnap reggel.

Évekkel ezelőtt, amikor egy átlag kéthálós lakás ára 200 ezer euró körül járt, és rájöttem, hogy itt nekünk sosem lesz lakásunk, akkor teljes elkeseredésemben azt kértem, bárcsak menne egy kicsit rosszabbul az íreknek. S lőn. Pedig nem is ökölrázva kértem, de elrebegtem az óhajt 2001 júniusában, amikor szembesültem a házárakkal: "Ezek után nem csoda, ha az ír gazdaság bizonyos fokú romlására vágyom. Csak egy kicsiiiiit…". Beware of what you wish for... Fogalmam sincs, hogy abból a sz*rból , amiben most van az ország, hogyan másznak ki. Jó alaposan belenyúlnak a népek zsebébe (az enyimémbe is), de nem fog az segíteni. Roppant aggasztó a helyzet. Illetve, hogyan fogalmazzak? Aggasztó a helyzet, de V. azt mondta, amíg neki állása van, ne aggódjak. Addig megélünk. Sütizhetek tovább. S néha még egy-egy jobb palack bor is kerül az asztalra. No worries. De azért egy csöppet ijesztő, hogy abból a szédítő magasságból, amibe kijöttünk, ilyen szédítő mélységbe (és adósságba) jutott a sz...

Nem mondhatnám, hogy nagy kedvvel dolgoztam ma. Szerencsére a tegnap este felvett dokfilm segített elfelejtetni a sütikenegetés unalmát, azt néztem fél szemmel, míg fehérrel mázoltam a nyulakat. De dekoráláskor már rádiót hallgattam, bár ne tettem volna. A kormány nyomja a pénzt a bankoknak, enyhe világvége hangulat van, egy magán öregek otthonának kezelését átvették itt a hatóságok Bray-ben (susmus, hogy miért)... Csupa szívderítő hír, s hozzá még az időjárás is. V. meghagyta, hogy állítsam össze a Medve által javasolt boszorkányfőzetet, és javítsam meg a lefolyót, de ugyanakkor azt is meghagyta, hogy ki ne menjek, mert hideg van és szél. Amikor ki akartam szellőztetni, a szél visszanyomta a képembe az ajtót... Így a sokadik oldófolyadékkal próbálkoztam Medve-féle keverék helyett, majd szétszereltem a lefolyót. Mivel alatta egy polc van, tele tisztítószerekkel, ki kellett pakolni mindent. A lefolyó mélyéből előkerült egy sütidekoráló ecsetecske és a keverőgépem (drága Őrnagy uram) egy...

Zajlanak az utolsó napok. Tegnap kicsit habzószájaztam... vagyis nem is annyira, de azért nem voltam boldog. Annak ellenére, hogy múlt héten alaposan megbeszéltük Peter-rel a rendelést (miből hányat?), s a fizetést is (mindezért pontosan mennyi jár?), nem várt reggel boríték a kávézóban. Mély levegő... majd "üzentem" Paco-val (akinek a megtiszteltetés jutott, hogy feleslegesen feltúrja értem a kávézó pénztárgépének környékét), hogy mivel szerencsés módon kedden is a belvárosban lesz dolgom, újra megkísérlem a szállítást reggel. Kérem, a pénz várjon itt. Sms ex-főnökömnek, és Peter-nek is. Reagálás, netán egy "bocsika", az nem jött. V. rá is kérdezett napközben többször, én pedig mondtam, hogy nem is vártam, hogy reakció legyen. A napot még tovább "aranyozta" a szállítóember telefonja, ő volt az, aki állította, hogy "visszautasítottam" a rendelt gumikat. Megbeszéltük, hogy ma, délután 2 után itthon leszek, jöjjön. S mint kiderült, nem a megfelelő ...

Szöszözünk. A hosszú hazaút miatt V. kérte, ássam elő az ír jogosítványát. Megtaláltam - hiába no, mégis csak én iktatok ebben a családban. Örvendezésem nem tartott sokáig. A 10 éves jogsija lejárt. Kisebb szívroham kerülgetett, egészen addig, amíg kiderült, hogy gond nélkül meghosszabbítható, két fotó, egy kitöltött formanyomtatvány és némi pénz birtokában. Csak időre kész is legyen! A fenének hiányzanak az ilyen utolsó percben való rohangálások. S megtaláltam a kékfestő kereskedő kártyáját is. *** A konyhai mosogató megunta az abúzust, s eldugult. Alighanem nem ez az első alkalom, mert Ede hagyott ránk egy kis lefolyó-tisztító kézi készüléket, amivel alaposan át lehet fújatni, mosatni a csöveket. Nem hatott. Végül a Mr. Muscle tisztítóhabhoz fordultam, ami hosszas agyusztálás után volt csak hajlandó lefolyni a csőbe. A lefolyó környéke ragyogóan tiszta lett tőle, gondolom, marta rendesen, de a szmötyi csak részben tűnt el. A kezelés nem volt elég, minden mosogatás után alapos fújás s...