"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Ahogy öregszem, úgy fogynak példaképeim, kedveltjeim, néha szíven üt némelyik halálhír, vagy csak bólogatok, hogy igen, szép hosszú élete volt, Isten nyugtassa, de aztán jön egy hír, ami nem ereszt.  Ez az ember nem megy ki a fejemből, megsirattam. Sok filmjét láttam, mindig igen jó volt, s nem tudom, miért, talán mert nem tudtam az előéletéről, vagy talán amiért olyan normálisnak tűnt - ha ugyan ide illő és érthető ez a szó -, olyannak, aki ilyen faszságokkal , mint drog,  nem foglalkozik, mert ott van neki az Élet, a művészete, a családja, mit tudom én. Egyszerre szomorít el és dühít, ami történt, nagyon zavar. Főleg a három gyerek megléte, akikért az ember, ugye, felelős lenne, s esetleg mérlegelnie kellene, mielőtt hülyeséget csinál. Na, de ki vagyok én, hogy bírálkozzam. Így csak szomorkodom. Majd elmúlik ez is. De micsoda veszteség, micsoda pazarlás. A Magnolia -ban láttam először, V.-vel és Botonddal, édes Istenem, de jó film az. Aztán a Happ...

A múltkor futólag eszembe jutott, hogy a születésnapomból nem csináltunk nagy felhajtást, nem volt torta/gyertya, kocc - bár nem is szoktunk, mert jobbára hétköznapra esik, a lassan már megszokott karácsonyi őrület közepén, amikor félkész mézeskalácsházak borítják a lakás vízszintes felületeit, s tartósan lisztes minden pólóm elől, és folyamatosan sütiötletekről álmodozom, ahelyett, hogy megcsinálnám őket. Nem volt körítés, de volt ajándék, s nem panaszkodhattam. Az (egyik) ajándékomat az uram már novemberben hazahozta a budapesti reptérről, egy üveg, ritka finom Dalmore King Alexander III whisky formájában, amit hosszan kerülgettem, olyan szép volt a prezentálása, rendes kislányként nem vetettem rá magam, hanem tartogattam - s nem csalódtam, ízre is igencsak élvezetes. Mondtam, ez lesz az ajándékom, mert az ára bőven túlment azon az összegen, amit egy üveg italra költenék. Aztán a másik ajándékomat én rendeltem magamnak, egy újságcikk alapján. Már korábban hallot...

"Átszíneztem" a blogot, kérlek, írd meg, hogy így könnyebben tudod-e olvasni. Ha nem jó, visszaállítom a régi színeire.

Lassacskán múlt a január, a reggelek elég unalmasak voltak az Üzemben, alig volt vendég, élet igazából csak ebédidőben volt, de akkor nagy volt a nyüzsgés. Szinte várom már a Bálint-napot, amikor újra fogyni fognak a sütik. A tortamennyiségeket visszavettem kicsit, inkább kipróbáltam pár új receptet, mint például a cukkini tortát. Állandóan nyitva tartottam a fülem, hátha hallok hírt az új kávézóról, mert a büszkeségem visszatartott attól, hogy én kérdezzek. Soha nem kérdezett tőlem a főnököm semmit, mióta az új helyet szóbahozta, semmit nem is mesélt, így nagyot nyelve újra csak el kellett fogadnom a tényt, hogy resource vagyok, nem olyan partner, akinek esetleg tanácsa vagy ötlete lehet. Végül, hasonló módon a sötétben tapogatózó kollegáimmal beszélgetve kiderült, hogy Ray és a főnököm eléggé maguk között beszélnek meg mindent, például az is csak véletlenül derült ki, hogy már megkezdték az új személyzet interjúvolását, és az is titoknak számít(ott), hogy Ray pénzzel is beszállt...

V. mindennap kap az ebédje mellé egy darab gyümölcsöt a cégnél, hol narancsot, hol almát, mikor mit. A minap hazahozta a narancsot, aztán másnap is hozott egyet. Boldogan vittem a konyhába, hogy na, facsarok magamnak egy kis levet. Aztán valamiért bevillant az agyamba (s miért éppen most, nem tudom), hogy valahányszor narancsot kaptunk Nagyanyámnál, előtte gondosan lereszeszelte a héját, még akkor is, ha csak egy narancs volt, és megcukrozva elrakta a hűtőbe, mondván, jól jön majd sütéshez... Úgyhogy most lereszeltem én is. Cukrot szórtam a tetejére, majd lesz belőle narancsos aprósütibe ízesítő. Ha belegondolok, hogy az Üzemben hány pohár frissen facsart narancslé készül, s az mennyi reszelt héj, akkor aggasztani kezd a pazarlás. Nagyanyám az első világháború előtt született, s túlélte a másodikat. A konyhaszekrényben, ami a folyosón állt, a befőttektől, szörpöktől roskadozó polcsorok mellett, mindig volt legalább tíz kiló cukor, pár kiló só, liszt. Egy-két csomag rendes kávé...