Mézharmat és szövethalom

Volt két csendes áldott napunk. Remek volt. Teregetés közben csak a madarak motozását hallhattam, vagy ahogy koppant karmos lábuk az etetőn. Némelyikük egészen merész lett, s még akkor sem hagyta abba az evést, amikor ott rázogattam előttük V. nagy pólóit. Később , míg félszívvel kertészkedtem, lehetett hallani az esőcseppek halk zörejét a leveleken, a mókus fura vakkantó kis hangját, s nem nyomta el egyiket sem gyereksikoly.

***

A lengyel boltban a pénztár mellett befőttesüvegben kilós kiszerelésben mézet árulnak. Mostanában többször eszem mézet, mint máskor, citrommal, kamillateába, kurkumateába, gyömbértea mellé... Mert még most is pánikolok, ha egy kicsit is kaparni kezd a torkom, s V. mindig homlokcsókkal biztosít róla, hogy nem, nem vagy lázas, nyugi. Ez a nyirkos, esős, aztán langymeleg idő nem segít a helyzeten, főleg nem akkor, amikor leizzadva jövök meg a sétáról.

(Már csak 6 ember van kórházban Covid-fertőzéssel, gondolom, a többiek otthon betegesednek.)

A pulton egy különösen sötét színű méz üvege tűnt fel, egészen mélybarna volt a benne lévő méz. Ezmiez, kérdeztem az új kiszolgáló férfit, aki a többiekkel ellentétben csevegni is hajlandó. Zavarba jött, hogy sajnos, nem tudja megmondani, milyen virág méze, mert neki a Google fordító azt adta ki, hogy "honeydew". A kedvező ár miatt úgy döntöttem - mint egy gyerek az áruház pénztáránál, amikor még lekap egy marék csokit a standról -, hogy ez nekem kell. Sötét méz, ígéretes, velem jön.

Itthon kezdtem keresgélni, mi lehet az a honeydew honey, aztán kiderült, hogy magyarul mézharmat méz a neve...  Fenyőerdők, fenyőfával kevert erdők méze, vagyis erdei méz, s nem a virágporból gyűjtik-készítik a méhek, hanem a fák nevéből, vagy a nedvet szivogató levéltetükről gyűjtik be a "nektárt". Szóval a levéltetvek választják ki, miután kiszivogatták a fa nedvét. Hm.... Egészen érdekes dolgokat írnak róla, ilyen finom, olyan hasznos, főleg nyugaton van nagy keletje. Itt van róla egy érdekes írás: 

https://igyfozanyatok.blog.hu/2012/11/21/erdei_mez_avagy_fenyomez_netan_harmatmez_mezharmatmez_edesharmatmez

Alkalmasint visszanézek majd a boltba, hátha van még nekik. 

***

Lakásunkban a legtöbb bútor örökölt, éppúgy, mint egyes edények, vagy a díszesebb poharak. Nem gondolkodtunk a cseréjükön, minek, annak idején méretre szabottan készültek háziurunknak, bírják a strapát, jó minőségűek, nem hullanak darabokra, mint a szintén örökölt Argos-fehérneműs szekrény, amely időnként ledobja magáról a hátlapot. A kanapé remekül bírja, nem formátlanodtak el a fenekünk alatt az ülőpárnák, még úgy sem, hogy gyakorlatilag ez a kanapé V. home office-a. Jó pár vendég is aludt már rajta gond nélkül, nem panaszkodtak. De az utóbbi pár hónapban több rugó is megadta magát, egymás után pattantak el, ugrottak ki, ereszkedtek meg, muszáj volt valamit kezdeni vele, mert ha ráültem, olyan mélyre süppedtem a lyukban, hogy alig bírtam kikelni belőle.

A nagy papírkidobálás során találtuk meg háziurunk régi számlái között az eredeti gyártó számláit, garanciáját, így gondoltam, írjunk nekik, hátha ők kijönnek, s kicserélik a rugókat. Még aznap kaptam választ egy Vladka nevű hölgytől, hogy sajnos, külön a rugókat nem tudják kicserélni, ehhez szét kell szedni a kanapét, s az újrahúzással jár.

Kicsit kételkedtem ebben, miért kell a teljes kanapét áthúzni pár rugóhoz, amit a vékony aljszövet levágása után látni is lehet... de azért kértem, adjon árajánlatot az újrahúzáshoz. Megadtam a méreteket, képeket küldtem kérésére, s megjött az ajánlat. Hm. Körbenéztem, máshol mennyi egy ekkora, strababíró, nem érintésre szétfoszló szövettel borított kanapé, s némi tanakodás után megegyeztünk V.-vel, hogy maradunk az eredeti készítő ajánlatánál, végül is, bíztató, hogy már több évtizede vannak a piacon. Garanciát is vállalnak, s ahogy később a nő mondta, ha megcsinálják, megfelelő szövettel megint jó lesz 18-20 évig. 

Amikor felhívtam őket, a tulajt kaptam telefonvégre, olyan információáradatot zúdított rám. hogy zavarba jöttem. Elmagyarázta, hogy alulról nem férnek hozzá a rugókhoz, nem tudják beszerelni úgy a tartókat, hogy a kanapét nem szedik szét. Szóba került a teljes szoba hangulata, a főbb színek, mit szeretnék elérni az új szövet színével stb, stb. Enyhe overkill, gondoltam, körbenézve a nappaliban, ahol nincs színharmónia, nincs átgondolás, ha diplomatikus akarok lenni, a "belakott" szót használnám rá. Szóval? Milyen színre gondoltam. Legyen szürke. Aztán jött a lényeg, menjünk be szövetet választani. Hirtelen furán éreztem magam, szövetet választani? Micsoda úri hangzása van a mondatnak számomra, aki Ikea és Argos bútorokhoz szokott, s nem szokása eltévedni az árnyalatok és hangzatos színnevek között, legfeljebb ha sütemények cukormázazásáról van szó, s a megrendelő pezsgő vagy babakék bevonatot kíván.

Végül néhány egyeztető email után ott találtuk magunkat egy emeleti teremben, ahol körös-körül szövetmintákat magukba foglaló kötetek voltak, s nekem beugrott egy emlék.

Anyám már munka nélkül volt, s talán egy osztálytalálkozón, vagy valamilyen más alkalommal futott össze régi ismerőssel? osztálytárssal? nem emlékszem. A Svájcban élő nő szövetekkel házalt (bocsánat, kereskedett), kárpitosokat stb. látogatott országszerte, s az általa képviselt gyár ügynökeként szövetek mappáit mutatta be. Az az ötlete támadt, hogy megbízza anyámat, legyen magyarországi képviselője a cégnek. Anyám lelkesen rábólintott, s hamarosan meg is érkeztek a vaskos mappák, tele szebbnél-szebb, látványosabbnál látványosabb szövetmintákkal, könyvszerűen befogva, hátukon leírással... Sosem láttam még ilyet. Az én szememnek igazán exkluzívnak tűntek ezek a kötetek. Hogy anyám mit intézett a szövetekkel, nem tudom, de az biztos, hogy nem volt vele sikere, s nem lett belőle villánk a Balaton-parton. Túlságosan drágák voltak ezek a dolgok az az 1980-as években. S különben sem mozogtunk olyan körökben, ahol csak egy pici átfedés is lett volna anyám és a foteleiket svájci szövettel bevonató emberek között. 

Szóval ez ugrott be nekem, anyám és a svájci szövetminták, amelyekkel nem rengette meg a magyarországi kereskedelmet, s eléggé megilletődve álltam a teremben, s próbáltam úgy tenni, mint akinek azért ez nem új. Sőt, hetente kell döntenie a "késő őszi füstszín" és a "reggeli köd" ihlette szürke árnyalatai között. Túlzok, ugye átjön, de mégis... Utoljára akkor volt ilyen "gondom", amikor a hálószoba falait festette be aranykezű Róbert, s egy szép mélykék színt akartam összepasszítani egy szürkével, s amikor már zúgott a fejem a választéktól, egyszerűen ráböktem a bolt által javasolt párosításra. Be is jött, szép, nem kellett volna aggódnom emiatt. 

Ott álltam, anyagokat gyűrögetve, lapos pillantásokat vetve az árak felé, s azt gondoltam, drága anyám, ezt is megértük, itt a lányod, aki így túl az ötvenen megérte, hogy egy kárpitosnál szövetárnyalatok felett agonizál. S aki, ha majd valaki rákérdez, habozás nélkül fogja mondani, hogy a kanapéja ezüstszürke velúrral van bevonva, padlizsánlila szegéllyel, s "valami fantasztikusan emeli a szoba világos, barátságos hangulatát".

Újranyitás a piacon

Tegnapelőtt volt a második, Covid-szünet utáni piac. Most több fényképet sikerült csinálnom, nyitás előtt-után, igaz, sebtiben, de nem volt olyan izgatott futkosás, kapkodás, mint múlt héten, ráértem erre is. A fotókon látható, hogy nem valami ultramodern megoldásokkal éltünk, ahogy az épület is kopottas, és öregecske, így a felállított kézfertőtlenítős/kávés/egyéb standoknak is megvan a maguk lepukkant, amatőr érzete. Egyes részek a plafontról lógó plexilapok mögé rejtettek most, az én kávés pultomat is félig egy lap fedi, annak rejtekéből és arcvédő lap mögül adom ki a kávét. Hogy mennyire véd, ki tudja. De az arcvédő védelmében gond nélkül tudtam dolgozni.

Nem tudtuk, igazából mire számítsunk, hány ember jön el, mekkora lesz az érdeklődés. Akik a érdeklődtek a nyitás után, Facebook-on, telefonon, emailben, azoknak mind küldtek üzenetet, hogy mikor nyitunk. Mennyit süssünk? Mit süssünk? Csak a népszerűbb dolgokat, vagy mindent, amit korábban szoktunk? Mivel nem volt friss csirke, és készételből is csak kevés, volt hely jobban szétteríteni az árukat, hogy a távolságtartás ne legyen gond.

Végül úgy döntöttem, megnézem az utolsó piacnapot, mit adtam el, mi volt népszerű, s aszerint sütök. Ha marad valami, a kenyereseim megkapják ajándékba, gondoltam. Eszerint álltam neki. Szépen elosztottam pár napra a sütnivalót, de a rendelt dekorálások miatt megcsúsztam, s elég sok minden jutott péntekre. A csomagolás vette el a legtöbb időt, és a cimkék kinyomtatása. A kételkedő piaci kollégámnak igaza volt, nagyon nehezen tudtam összehozni a cimkenyomtatást, mert hiába használtam a megadott kódot és programot, a szöveg a lap alján csúszott, két cimkére került egy helyett... Sok ideig tartott a bűvészkedés, de most már kész, most már csak a nyomtatóba ragadhat az ötapadós papír, ahogy tette egyszer.

Az elsők között értem oda, szigorúan megkaptuk, hogy 9:15-ig be kell vétetni mindenkinek a dolgait. Alig értem oda, mögöttem már jött két másik tag, később kiderült, egyikük felhánytorgatta, hogy milyen hosszan kellett ülnie a kocsijában, hű meg ha. Ennyit a kezdeti buktatókhoz szükséges jóindulattól. Odabent aztán hamar ment a 'becsekkelés', főleg, mert tálcára raktam minden süteményt, nem kellett dobozokat nyitogatni, minden könnyen megszámolható volt. A mézeskalács emberkék néztek ki a legprofibban, felcimkézve, zacskóban.

Az elnök is hamar megérkezett, még gyorsan felrakott néhány figyelmeztető feliratot, neki van színes nyomtatója, lamináló gépe otthon, rengeteg munkát végzett ezzel is. Hamar megteltek a pultok, öröm volt látni a sok sütivel, kenyérrel, lekvárral, zöldséggel teli asztalt. Közben kiraktuk a kisasztalokat, székeket, remélve, hogy lesz, aki kiül az épület elé. Felállítottuk a kávés standot, az elnök hozott egy csomó UHT-s kistejet a B and B-je készletéből, mert úgy beszéltük meg, hogy nem lesz tejeskancsó, nem szabad most kirakni.

Megjelent az első vevő, egy öregúr, aki mindig elsőként szokott jönni, s elvette a számot, majd visszaült a kocsijába, miután bepillantott a terembe. Nem volt rajta maszk, valaki gyorsan elmagyarázta neki az új rendszert, s később, nyitásra már abban jött vissza. Volt örömködés, mert mindenki időre megérkezett a termelők közül, s bőven kész volt a 'becsekkelés' nyitásra. Odakint pedig egyre gyűltek a vásárlók...

Megható volt látni, hogy ennyien eljöttek, s türelmesen várakoztak. Sőt, sok új arcot is láttunk, fiatal családokat, mind maszkosan. Zárás után is beesett pár érdeklődő, akkor is, most hétvégén is, akiknek még új volt a piac, nem ismerték a nyitvatartást. Az önkiszolgálós módszer működött, de a vevők érdeklődése meglassította kicsit a dolgot, mert ugyan az elején, nyitás előtt az elnök kiállt eléjük, s elmagyarázta a rendszert, odabent mindnek volt kérdése, s hosszan időztek ott, ahol a volt kiszolgálás (pl. a virágos pultnál), s beszélgettek. Ezt megelőzendő, az elnök megkérte az egyik igen csevegős kollégát, mászkáljon a pultok mögött, igazgassa az árut, s finoman terelje tovább a vevőket. Ő aztán igazán elemében volt, s ügyesen vitte magával a beszélgetés miatt leállt embereket.

A kávékészítés úgy ment, hogy aki kért kávét, annak megcsináltam, French press-ben, én töltöttem ki, papírpohárba vagy bögrébe, ahogy kérték, az egyenként zacskóba rakott sütit odaadtam mellé, a többit már a vevő intézte a kisasztalnál. Amikor visszahozták a bögrét, ment egyből a mosogatógépbe, én pedig fertőtlenettem a kezem. Fél óra múlva már írtam is fel, hogy kézkrémet hozzak legközelebb, feszült a bőröm az alkoholos cucctól. A segítőm, Neasa, akinek gond van a bőrével, s ő az, aki a kosarakat fertőtlenítőzte, hozott magával krémet, felkészültebb volt ezen a téren, mint én.

Egyre csak jöttek a vásárlók, régiek, újak, minden volt maszk, s nem türelmetlenkedtek. A csomagolás miatt megemelt árakon sem morgott senki, alig hoztam haza valamit. Második héten is szépen fogytak a dolgok, de pl. glutenmentes süti alig fogyott, nem jöttek azok, akik venni szokták. A megszokott kávézók/teázók közül is jöttek, megteltek kint a székek, lehetne több asztal. De a máskor megszokott tea mellé rakott süteményől jócskán maradt, még a második hét után is. Nem tudom megmondani, hány vásárló jött, de majd alkalomadtán rékérdezek a pénztárosnál.

Hogy megéri-e csinálni, az később fog kiderülni. Pénz beszél... A magam részéről annak örültem, hogy megint van igazi "tanyasi" tojás, mert akármennyire erőlködtem, nekem nem sikerült elérnem az embert a farmján, most pedig, mondhatni, házhoz jön a tojás. Boldogan hoztam haza a szokásos harmincat. Csak most nem fogy el egy hét alatt.

Ami jól fogyott: kovászos kenyér (félbevágva), a krumplis bucik kettesével csomagolva, a mézeskalács emberkék (megálltam, s nem festettem rájuk maszkot), s az az egyszerű, de közkedvelt csokoládés keksz szelet, aminek megkaptam a készítési engedélyét, mert aki eddig csinálta, nem jön többet, beteges, nem akarja megreszkírozni.

Nem tudom megjósolni, hogyan lesz, mint lesz a későbbiekben. A második alkalommal sem volt gond a sorállás, igaz, szép idő volt, nem esett. Meglátjuk. A második alkalomra már vittem rendes tejet, mert sokan hiányolták, s ha kért valaki, kitöltöttem a kávéjába, nem ők tapogatták a palackot. Elég babrás azokkal a kis kapszlikkal bíbelődni, s kevés "tej" van bennük. Volt, aki a vett sütiszelettel ült le odakint, a gyepet szegélyező kövekre, megette a zacskóból. Egyértelmű, hogy mindenkinek hiányzik a leülős-csevegéses-újságolvasós vásárlás élménye. Javasolni fogom, hogy építtessünk egy egyszerű kis lapostetőt az épület teljes hosszában, vagy kiengedhető napernyőt, hogy ha esne, ott állhassanak a vevők. S ugye, az időjárás nem lesz jobb, most pl. egész héten igen esős volt, s nem mindenki akar a kocsijában üldögélni, ahogy a kép is mutatja. Csak ugye, kérdés, mennyibe kerülne...

Ami a legszomorúbb, hogy egyfajta, a Head Office által kiutalt jogi szöveget is ki kellett rakni, mert híre ment, hogy itt-ott az emberek elkezdtek perelni boltokat, helyeket, hogy ott kaphatták el a vírust... Az itt is virágzó claim culture erre a "lehetőségre" is lecsapott már. Szomorú!