Ma reggel volt egy igazán idilli negyedórám, a bank holiday miatt még alvó telepen: kimentem a kertbe, hogy levágjam azokat a klematisz-ágakat, -hajtásokat, amiket korábban megkurtítottam, és tovább hervadtak, jelezve, nem volt teljesen sikeres a teljes szár kihúzása a többi közül. Odakint süt a nap, a madarak ott mocorogtak a nagy fa ágai között, várva, hogy ugyan már, tűnjek el, mert jönnének az etetőre. Minden nedves volt egy kicsit, csillogtak az éjjeli eső cseppjei a leveleken. A kertnek nedvesföld és friss, édes illata volt, s olyan nyugalom fogott el, amilyen régen nem. Szedtem össze a phlox, vagyis lángvirág levert szirmait, hogy ne ragadjanak a többire, s betömtem egy gyanús lyukat a földjében: szerintem csiga vájta, tojásrakáshoz, mert szépen, valami fényesebb anyaggal volt bekenve a nyílás. Kegyetlen határozottsággal betömtem, betemettem ezt a földbevájt kürtőt, remélve, hogy valóban csak csiga készülődött valamire, amiben megzavarták, s nem valami más az, ami betelepedett a szép növényem gyökere közé. Nagyon kellemes, enyhe illatuk van.
Az ajtó előtt már vártak a macskák, a nagy vadászok, lassan készíthetnék egy táblázatot, s róhatnám a rovátkákat, hogy hány kölyökpatkány és egér esett eddig áldozatul a vadászoknak. Tegnap egy egeret hozott Manci, vacsora után, amit Poczak felkapott s csak kis üldözés után volt hajlandó nekem odaadni. Féltem őket, hogy nehogy megmérgeződjenek, mert a telep határán körbe van rakva patkánymérges dobozokkal. Sosem lehet tudni. Már azt is megtanultam, hogy a zsákmányt nagy vernyákolás közepette hozzák az ablak alá vagy az ajtó elé, mintha meg akarnák nekem mutatni.
Reggeli után Manci nyávogva tekergett a lábamnál, hanyatt vágta magát, s lehetett simogatni tömött szőrű puha hasát, s ilyenkor még azt sem bánja, ha néha markomba szorítom rókafeketeségű mancsait, s hangosan dorombol. Még szebb a szőre a napfényben. A legutolsó kutatások szerint azt szeretik, ha az álluk alatt simogatom őket: végigsimítom az állát, a szája szélét, nyújtja a nyakát a kezemhez, aztán ráharap az ujjaimra, s csócsálja őket, mint egy zsákmányállatot. Végül türelmetlenül felpattan, s elkocognak Poczakkal valami titkos helyükre, ahol sejtésem szerint végigalusszák az egész napot. Vagy mennek egy másik ajtóhoz, ahol várja őket más finomság. Vagy mennek a gazosba, vadászni, s tele lesz a szőrük aprószemű bogánccsal.
***
A múltkori receptmegosztás után nevetve olvastam a szomszédom üzenetét, miszerint a férjnek nagyon ízlett a házi limonádé, és azóta is kéri. A süteményekből újabb adagokat rendelt, megtriplázva a rendelést. Így azokat ma sütöm le, mert aztán kezdődik az izgalmas hét, Caroline esküvőjére készüléssel, s mellé van még két megrendelés, amit be kell fejezni. Kicsit izgulok, V. nyugtat, hogy szuperül menni fog, s ne aggódjak. A lényeg, hogy finom legyen a sütemény.
***
Szombaton büszkén vittem az első, szabadságos szünet után igazán jól sikerült kovászos tengeri hínáros kenyeret a piacra. Régebben a Zajosapukától kapott, félkilós bödönben érkezett galwayi "dulse" hínárpelyhet használtam a kenyérhez, vízbe beáztatva. Sajnos, ez elfogyott, s a cég csak 50 eurós rendelés után szállít ki, így elmentem a helyi egészséges boltba, hogy vegyek ott valamit. Ír termék nem volt (!), csak angol vagy welsh, jó drága, kis csomagolású, kemény kis göbök. Amikor a vett üvegecske tartalma elfogyott, egy zacskó japán nori pelyhet vettem, mely a csomagolásán lévő szöveg alapján ideális kenyérhez is. Meglepően könnyű, élénkzöld pelyhek, szinte szállnak a levegőben.
Ugyanúgy beáztattam, mint a dulse-t, s aztán adtam a kenyérhez. Kicsit soknak tűnt a korábban használt 8 gramm, most már tudom, fele is elég. Messze büdösebb, mint a a dulse, amit eddig használtam, s aminek inkább kellemes tengerillata van. Már a kikeveréskor határozott hínárszag lepte el a konyhát, ami sütéskor még erősebb lett. Örültem, hogy V. nincs otthon, nem tetszett volna neki. De érdekes módon, a kész kenyéren már nem érezni illatot. Szépen pettyezte a kenyeret.
Közben melegedett az idő, minden gyorsabban érett, ezért a tanácsok szerint kevesebb kovászt és hidegebb, kevesebb vizet adtam a kenyérhez, s hosszabb ideig érlelődött, s így bűvészkedve végül most pénteken egy igazán szép, kerekded bucit sütöttem ki. Az eddigi tömörebb, laposabb veknik is elfogytak, de ez végre érdemes volt egy fotóra is.
***
Aminek be kellett következnie, most bekövetkezett. Hangos vernyákolás szakította félbe a blogolást, s az ablak alatt Manci ült, egy kicsi, még barnás vörösbegy fiókával a lába előtt... hozta a zsákmányt... Lassan úgy érzem magam, mint Victor, a takarító. Papírtörlő, kuka. Tegnap egér, ma madárka... Jajj! Mit csináljak, adjak rá csengőt? Naivan reménykedtem, hogy beéri a rágcsálókkal. S ráadásul unalomból vadászik, hiszen nemrég reggelizett. Amilyen jó volt a hangulatom a reggeli kertészkedés után, úgy agyoncsapta most Manci az "ajándékával"...
