2010. február 4.

Elkészült!

Íme, kész:

Lehet nézegetni, ízekre szedni - de főleg csodálni a testvérem keze munkáját, mert ő volt, aki megtervezte, s a nagyját fotózta... Az édi-bédi, tündi-bündi szöveg szándékosan olyan édeskés, az megy a sütikhez :-)

Hálás köszönetem a közreműködőknek munkájukért, türelmükért (itt most kicsit meghajlok a mikrofon felé, s elérzékenyült arccal nézek):
testvéremnek, Barnabásnak, és Rokon Boginak. Köszönet Botondnak a szöveg ellenőrzéséért, s Daphne-nak a tanácsokért.

S az uramnak, a bíztató fenékbe rugdosásokért.

Apránként majd bővül...

2010. február 3.

Aprók

Tegnap a rádióban hallottam az Oscar-díjra jelölések sorát. Még ünnepek idején kaptam egyik olvasómtól, Ágitól egy üdvözletet, amihez oda volt linkelve az ír Brown Bag Films rajzstúdió által készített "Granny Grimm" karácsonyi üzenete. Ami nagyon tetszett, így aztán megjegyeztem a stúdió nevét.

S lám, tegnap hallom, hogy Granny Csipkerózsikáról szóló meséje Oscar-jelölést kapott! Well done!
Itt meg lehet nézni, de szerintem nem éppen érzékeny gyermekszemeknek-, és füleknek való :-)

***

It's official, ahogy errefelé mondják: a telepnek saját fácánja van. Ma reggel fordult elő harmadszor, hogy az előkertünk előtt, a kissé megemelt járdán végigsétált egy fácánkakas. Korábban a szállítások idején, kora reggel láttuk egyszer, de most 9 óra volt, tehát mondhatjuk, hogy fényes nappal volt (kis túlzással), de ez a fácánt nem zavarta. Kétszer is utána mentem megnézni, hogy hová megy, mit csinál. Elsétált a háztömbünk előtt, gondosan ellenőrizve a járdát, felcsipegetve az ehetőnek minősíthető dolgokat. Majd elsétált egészen a rácskerítésig, a másik háztömb előtt, amin túl már a mellettünk lévő középsuli sportpályái, épületei vannak, ott már iskolába sietett a sok gyerek, autók-jöttek mentek, szólt az órára hívó csengő... s ez a vadmadár nyugodtan nézelődött, semmitől sem tartva.

Este szórok neki ki kaját. Talán nem eszik fel előle a többi madarak.

Tegnap este a már igencsak sötétben, fél nyolckor állt neki énekelni az egyik vörösbegy a ház előtti fán. Normális ez? Szerintem nem. Megvitattuk V.-vel, miért is a kései ének. S megállapítottuk, hogy két okból énekelhet ilyen teli torokból: vagy, mert "nőre" akadt, és boldog, vagy mert még nem akadt rá, és kétségbeesetten keresi...

***

V. ma búcsúbulira megy, az utóbbi hónapokban nem éppen kellemesen viselkedő főnökéhez. (Kezdik utolsó munkanapjaikat letölteni az elküldöttek.) Készültem volna egy új sütivel, amihez igazi magyar szilvalekvárt használtam volna (persze, nem saját recept, Moháé, Limara nyomán), de V. megkérdezte a fönökét, kér-e ilyet, s azt a választ kapta, hogy inkább valami gyömbéreset enne. Így csinálok neki egy igazi gyömbéres "kenyeret", olyat, amilyet a kávézóba szállítottam - majd jól telenyomom darált gyömbérrel, hozzá vaníliafagyi illik, azt is visz az uram, és a Heineken-es hordócska pedig már hűl a kertben, hogy innivaló is legyen...

***

Miss Hall, az idén százéves tagunk telefonált, hogy nem akar tovább piaci tag lenni, töröljem a névsorból. Nagyon-nagyon sajnálkoztam. A kötött babáit az öregek otthonában árulja, hozzánk már nem hoz többet. De megígérte, hogy majd valamikor eljön a piacra. Idén éppen úton leszünk, amikor a 100. születésnapját ünnepli, így ha a piac rendez is neki valamilyen megemlékezést, nem leszek jelen. Majd készülök mással, és megkérem valamelyik kollégát, juttassa el neki az ajándékot. Még sosem ismertem olyan embert személyesen, aki a száz évet megélte volna! Biztos kap majd üdvkártyát a köztársasági elnöktől :-)

2010. január 31.

"Nothing to be frightened of"

Szóval... vasárnap. Annyira, de annyira lusta vasárnap volt, hogy inkább nem részletezném. Semmi értelmeset, semmi hasznosat nem műveltünk. Tespedés volt, s néhány email megválaszolása.

De azért olvastam néhány bekezdést Julian Barnes: "Nothing to be frightened of" c. könyvéből, ami a halálról és a halálfélelemről (is) szól, önéletrajzi részletekkel (amiből kiderül, hogy másnak is érdekes mamája volt), s ami mostanában "hangulatos" esti olvasmányomul szolgál. (Svéd krimi félretéve.) A minap, éjszaka, hasfájósan tekeregtem a forróra melegített elektromos lepedő felett, s azon gondolkoztam, hogy mi is a könyv címe pontosan? Mert a "frightened", az sehogysem jutott eszembe, hanem az "afraid" volt előttem, nagy, méteres betűkkel... S nem mertem villanyt gyújtani, nehogy V.-t felébresszem (mert azonnal pánikol, "mivanjólvagy?"), hanem órákig (nekem annak tűnt) törpöltem, hogy "afraid" helyett melyik szó is van a címben... Hogy aztán végre eljöjjön a reggeli félhomály ideje, s el tudjam olvasni a "frightened of" szavakat a könyv gerincén...

Öregszem, nna.

Néha erősen filozófikus írásmű, s ezért fordul elő, hogy némelyik bekezdésnek kétszer ugrom neki, (urambocsá', szótárt ragadok), aztán amikor megértem, nyerítek - mert fájdalmasan találó, humoros, és helyenként szinte könnyes nevetésre késztető. Tetszik. Mert valahol az én félelmeimet is megfogalmazza, noha még korántsem vagyok olyan öreg, mint az író. De jön még kutyára dér...

Azért voltunk levegőn is, a promenádon elsétáltunk a szokásos újság-panini-kávé "kombó" beszerzési helyéig: kellemes 3 fok (+) volt, tükörsima, sirályokkal pöttyözött tenger, és napsütés, amit csak a szél tett kellemetlenné. Valamint sétáltunkban sikerült hozzáérnem egy meleg, nedves kutyaorrhoz, ami a jelenlegi állatmentes háztartásunk miatt ritka, óriási élményt nyújtott.

***

V. egy könnyed kézmozdulattal rám testálta a haza-, és visszautunk megszervezését, ugyanis a "Drive Alive" nevű angol cég sajnálatos módon már nem vállal ilyesmit, mondván, Google a barátod! Útirány: Dublin - German Alpine Route - Budapest. (Majd Erdély, 1 hét, ezt anyósom, Emese tervezgeti.) Hazaút: Budapest - Stelvio Pass - Millau Viaduct - Dublin.

Szállásötleteket szívesen fogadok!

***

Közben - nem utolsó sorban a múlt heti, almatortával való "beetetés" hatására (aminek hála, 50 eurót sikerült fizetnem a Vöröskeresztnek) -, kaptam megrendelést banános sütire és almatortára V. egyik kollégájától. Akit a szüléstől már csak hetek választanak el. Erről az jutott eszembe, hogy csinálok neki pár kisbabás sütit, olyanokat, amiket keresztelőre szoktam készíteni a kávézónak. Csak most rózsaszín befonattal, ugyanis lánya születik majd. Megint.


Mielőtt bárki azt gondolja, jaj-de-nagylelkű vagyok, az téved. Azért kap a hölgy sütiket, mert hátha majd a keresztelőre is rendel. Igen, idáig jutottam. Hideg szívű üzletasszony lett belőlem.

Szombaton a piacon - szerintem közelgő hatalomvesztését érezve -, Patricia (p.k.) már megint rámszállt, hogy "már pedig minden csésze kávéhoz/teához adjál külön csészealjat"... Na ne. Ha négy kávé rendel, akkor a négy sütit egy darab csészealjra teszem, ne cipeljen már annyit a t. megrendelő, főleg, hogy mostanság leginkább bögrében kérik a legtöbben a kávét, amihez nem passzol a csészealj, ugye... Ha a kávékat egy reszketeg kezű öregasszony cipeli a terem másik végébe, akkor most minek nehezékeljem le a tálcát négy külön csészealjjal? Biztos van a kérésében ráció, csak én nem látom, de ezekkel az aprócska *aszogatásokkal a sírba visz. Mert hagyom magam.

A lagymatag forgalmú piaci napot "bearanyozandó", 12 óra 5 perckor, amikor már takarítottam, jött a "gazdagember" Nick Roche a pulthoz (ellenszenves alak, már emlegettem, aki sosem jön időben, aztán pampog, ha nem kap kávét). Most kapott, de a "mosolyommal" szinte gyémántot lehetett volna vágni. Fel is hánytorgatta, hogy "nehogymá' ne kapjunk innivalót, csak pár percet késtünk...!" Elhangzott a szádból a bűvszó, öregem: "késtünk".

Nem voltam valami hidegvérű, az biztos. De megitták az innivalót, majd távoztak, sőt, hajlandóak voltak a piaci pénztárhoz távozni a fizetnivalóval, hiszen én már 12-kor - a pénztáros kérésére - leadtam az aznapi bevételt.

Azért ezeket az apró kellemetlenségeket ellensúlyozta, hogy jött egy hölgy, állandó vevőnk, s egy konfirmálási "bulira" rengetegféle sütit rendelt tőlem, és - ÉS! - teljesen nyitott volt az ajánlataimat és áraimat illetően. Úgy most bedobhatom az imádkozós-angyalkás sütikiszúrómat, és a repülő angyalkásat is. Valamint a templomosat. Amikor mondtam, hogy angyalkás sütiket csinálnék a gyerekeknek, szólt, hogy a fiának lesz, és "he's no angel, believe me!". Erre V. mondta itthon, csináljak egy ördögfióka-sütit neki, poénból, ingyen, hadd nevessenek.

Ajánlottam egy tál, Zila-formában sült citromos kockát, citromos-tejszínes krémmel (bólogatott a hölgy az ötletre), és egy tál csokis-cseresnyés brownie-t. Utóbbit leöntöm a jól bevált csokis-tejszínes, főzött bevonattal, csokihabbal, cseresznyével dekorálva, szerintem biztos siker. Amint mondta, a "party" kellős közepén rögbi-meccs közvetítés lesz, és a sütik inkább a felnőtteket fogják kiszolgálni, mint konfirmáló gyereket.

Végre, végre, valami kreatívkodós megrendelés!