Szóval... vasárnap. Annyira, de annyira lusta vasárnap volt, hogy inkább nem részletezném. Semmi értelmeset, semmi hasznosat nem műveltünk. Tespedés volt, s néhány email megválaszolása.
De azért olvastam néhány bekezdést Julian Barnes: "Nothing to be frightened of" c. könyvéből, ami a halálról és a halálfélelemről (is) szól, önéletrajzi részletekkel (amiből kiderül, hogy másnak is érdekes mamája volt), s ami mostanában "hangulatos" esti olvasmányomul szolgál. (Svéd krimi félretéve.) A minap, éjszaka, hasfájósan tekeregtem a forróra melegített elektromos lepedő felett, s azon gondolkoztam, hogy mi is a könyv címe pontosan? Mert a "frightened", az sehogysem jutott eszembe, hanem az "afraid" volt előttem, nagy, méteres betűkkel... S nem mertem villanyt gyújtani, nehogy V.-t felébresszem (mert azonnal pánikol, "mivanjólvagy?"), hanem órákig (nekem annak tűnt) törpöltem, hogy "afraid" helyett melyik szó is van a címben... Hogy aztán végre eljöjjön a reggeli félhomály ideje, s el tudjam olvasni a "frightened of" szavakat a könyv gerincén... Öregszem, nna.
Néha erősen filozófikus írásmű, s ezért fordul elő, hogy némelyik bekezdésnek kétszer ugrom neki, (urambocsá', szótárt ragadok), aztán amikor megértem, nyerítek - mert fájdalmasan találó, humoros, és helyenként szinte könnyes nevetésre késztető. Tetszik. Mert valahol az én félelmeimet is megfogalmazza, noha még korántsem vagyok olyan öreg, mint az író. De jön még kutyára dér...
Azért voltunk levegőn is, a promenádon elsétáltunk a szokásos újság-panini-kávé "kombó" beszerzési helyéig: kellemes 3 fok (+) volt, tükörsima, sirályokkal pöttyözött tenger, és napsütés, amit csak a szél tett kellemetlenné. Valamint sétáltunkban sikerült hozzáérnem egy meleg, nedves kutyaorrhoz, ami a jelenlegi állatmentes háztartásunk miatt ritka, óriási élményt nyújtott.
***
V. egy könnyed kézmozdulattal rám testálta a haza-, és visszautunk megszervezését, ugyanis a "Drive Alive" nevű angol cég sajnálatos módon már nem vállal ilyesmit, mondván, Google a barátod! Útirány: Dublin - German Alpine Route - Budapest. (Majd Erdély, 1 hét, ezt anyósom, Emese tervezgeti.) Hazaút: Budapest - Stelvio Pass - Millau Viaduct - Dublin.
Szállásötleteket szívesen fogadok!
***
Közben - nem utolsó sorban a múlt heti, almatortával való "beetetés" hatására (aminek hála, 50 eurót sikerült fizetnem a Vöröskeresztnek) -, kaptam megrendelést banános sütire és almatortára V. egyik kollégájától. Akit a szüléstől már csak hetek választanak el. Erről az jutott eszembe, hogy csinálok neki pár kisbabás sütit, olyanokat, amiket keresztelőre szoktam készíteni a kávézónak. Csak most rózsaszín befonattal, ugyanis lánya születik majd. Megint.
Mielőtt bárki azt gondolja, jaj-de-nagylelkű vagyok, az téved. Azért kap a hölgy sütiket, mert hátha majd a keresztelőre is rendel. Igen, idáig jutottam. Hideg szívű üzletasszony lett belőlem.
Szombaton a piacon - szerintem közelgő hatalomvesztését érezve -, Patricia (p.k.) már megint rámszállt, hogy "már pedig minden csésze kávéhoz/teához adjál külön csészealjat"... Na ne. Ha négy kávé rendel, akkor a négy sütit egy darab csészealjra teszem, ne cipeljen már annyit a t. megrendelő, főleg, hogy mostanság leginkább bögrében kérik a legtöbben a kávét, amihez nem passzol a csészealj, ugye... Ha a kávékat egy reszketeg kezű öregasszony cipeli a terem másik végébe, akkor most minek nehezékeljem le a tálcát négy külön csészealjjal? Biztos van a kérésében ráció, csak én nem látom, de ezekkel az aprócska *aszogatásokkal a sírba visz. Mert hagyom magam.
A lagymatag forgalmú piaci napot "bearanyozandó", 12 óra 5 perckor, amikor már takarítottam, jött a "gazdagember" Nick Roche a pulthoz (ellenszenves alak, már emlegettem, aki sosem jön időben, aztán pampog, ha nem kap kávét). Most kapott, de a "mosolyommal" szinte gyémántot lehetett volna vágni. Fel is hánytorgatta, hogy "nehogymá' ne kapjunk innivalót, csak pár percet késtünk...!" Elhangzott a szádból a bűvszó, öregem: "késtünk".
Nem voltam valami hidegvérű, az biztos. De megitták az innivalót, majd távoztak, sőt, hajlandóak voltak a piaci pénztárhoz távozni a fizetnivalóval, hiszen én már 12-kor - a pénztáros kérésére - leadtam az aznapi bevételt.
Azért ezeket az apró kellemetlenségeket ellensúlyozta, hogy jött egy hölgy, állandó vevőnk, s egy konfirmálási "bulira" rengetegféle sütit rendelt tőlem, és - ÉS! - teljesen nyitott volt az ajánlataimat és áraimat illetően. Úgy most bedobhatom az imádkozós-angyalkás sütikiszúrómat, és a repülő angyalkásat is. Valamint a templomosat. Amikor mondtam, hogy angyalkás sütiket csinálnék a gyerekeknek, szólt, hogy a fiának lesz, és "he's no angel, believe me!". Erre V. mondta itthon, csináljak egy ördögfióka-sütit neki, poénból, ingyen, hadd nevessenek.
Ajánlottam egy tál, Zila-formában sült citromos kockát, citromos-tejszínes krémmel (bólogatott a hölgy az ötletre), és egy tál csokis-cseresnyés brownie-t. Utóbbit leöntöm a jól bevált csokis-tejszínes, főzött bevonattal, csokihabbal, cseresznyével dekorálva, szerintem biztos siker. Amint mondta, a "party" kellős közepén rögbi-meccs közvetítés lesz, és a sütik inkább a felnőtteket fogják kiszolgálni, mint konfirmáló gyereket.
Végre, végre, valami kreatívkodós megrendelés!
