Esik

Mit is írtam tegnap? Hogy ide csak kitartó esőket hozott a vihar? Igen, ide csak azt, szelet nem, sőt, ma a reggeli kétórás esőben szállítás után (ezúttal az északi oldalra mentünk, Ray kávézójába), volt egy szerencsés két óránk, amikor kitisztult, meglepően langyos lett az idő, el tudtunk sétálni a boltba, tökpüréért, sőt, még a nap is sütött annyira, hogy túl soknak tűnt a pulcsi és az esőkabát. Aztán megint jött a következő eső, már nem tudom hova töltögetni a vizet, megy a lefolyóba. Ha ez így megy tovább, nem tudom, hogyan fogom szétszedni a shed falait, hogy holnap kidobhassuk őket.

Cork városában és megyében jókora áradások vannak, kirendelt katonaság segíti a lakosságot, s a hírek szerint egy szigettel odébb Skócia egyhavi esőmennyiséget vár mára és holnapra. V. mesélte, hogy Magyarországon 30 fokot jósolnak a hétvégére... A mai 14 fok és az eső után elég mulatságosnak tűnt itt a főút melletti figyelmeztetés, Be winter ready! Kétlem, hogy idén lesz hóban részünk. Majd a rengeteg sálas-sapkás állatsütim teremti meg a hangulatot, nem a hó.

***

A múltkor nagyon felháborodtam, s ezúttal nem rejtettem el a felháborodásomat. Elsétáltunk ebédelni, s mire hazajöttünk, egy (névvel ellátott) labdát fedezett fel V. az egyik nagyobb virágládában. Zajosék fia ismét labdázott, s berúgott labdája azon a virágládámon landolt, amiben a Willie-től kapott kis fuksziám éldegélt: már több mint fél méter magasra felnőtt, fás szárral, nagyon büszke voltam, mert nagyhirtelen meglódult, talán a nedves nyár miatt, s számos új hajtással, erőteljes levelekkel és virágokkal köszöntötte az őszt. Amíg a berúgott labda a szó szoros értelmében derékba nem törte. De úgy, hogy még vissza sem tudtam volna kötözni, szorosan, ahogy a kertészek szokták néha megmenteni a letört ágat. Azt hiszem, elég artikulátlanul üvöltöztem egy darabig, első dühömben átdobtam a labdát a szedresbe, ajtót is csapkodtam, s aztán mondtam V.-nek, felmegyek hozzájuk, panaszra, mert mindenem tele ezzel.

Addigra sehol sem volt a gyerek. V. feljött velem, s eléggé remegő kézzel és gyomorral közöltem az ajtót nyitó Zajosapukával, hogy mi történt, s jön nekem egy növénnyel. Ő mondta, hogy hátizé, Covidos az asszony, most nem tud mit kezdeni ezzel a problémával. Igazából már nem emlékszem, mit mondtam, vagy pontosan mit mondott, de eléggé vöröset láttam a dühtől. Később lejöttek a fiával, de nem mentem ki, V.-re hagytam a dolgot, beszéljen vele, valamit még kiabáltam is a belső szobából, dühtől forgó gyomorral, ők pedig ígérték, hogy a gyerek a saját zsebpénzéből fogja pótolni a növényt és bocsánat.

Ami azóta sem történt meg, a fuksziának már véget ért a szezonja, amikor a kertészetek árulják, de igazából nem is bánom, nem akarok tőlük semmit a kertben tudni. A fukszia letört hajtásait próbáltam meggyökereztetni, persze, sikertelenül, de annak nagyon örültem, hogy a letört szár tövében felfedeztem egy pár levélből álló kis hajtást, rácsot raktam föléje, hogy ne érje baleset, ha más gyerek focizna, s miért ne tenné, szóval fingers crossed, hátha az a hajtás megmarad.

Azon már csak keserűen nevetni tudtam, amikor láttam, hogy pár nappal később egy labda fennakadt a fenyőn, nem csöngetett be érte senki, azóta is ott van, nem vertem le, nem dobtam vissza. Feck them. 

Aztán jó egy hét csend után kenyérszállítás közben jött velem szemben Zajosapuka kocsival, intettem, lássa, nincs harag, de azért feszes volt a mosolyom. Hazafelé tartottam pár perc múlva, elém jött, s hosszan magyarázkodott. Hogy látta ő ám, mennyire megviselt a dolog, mennyire felindult voltam, s hogy ez menyire jogos volt, s megérti. S hogy ő mennyiszer szólt a fiúknak, nem csak a saját fiainak, hanem mindegyiknek, akit itt látott focizni. S csak mondta, mondta... Ami a végén már nekem volt kellemetlen, annyit magyarázta, hogy ha nem fájt volna egész nyáron a válla, maga szerelt volna fel hálót a kertfalunkra, de hát ugye, fájt neki... S ez egy jó lecke lesz a fiának, hogy vállalja a felelősséget, majd vesz növényt a zsebpénzéből, én pedig, hogy szabaduljak már, mondtam neki, rendben, küldje fel a gyereket a Tescoba, vegyen valami olcsó cserepes növényt, s akkor we are OK. A labdát pedig a szedresben keresse.

Később a felesége is elnézést kért, miután először kijöhetett a lakásból, én mondtam, no problem, közben vérzett a szívem azért a szegény kis nyamvadt fuksziáért, főleg azért, mert Willie-től kaptam, aki nem tud már kertészkedni azóta, mert nem lát, járni is alig tud, elmúlt 90. Van már több növényem, amit a virágkosarak most megüresedett félgömb alakú rácsai borítanak, mert "sosem lehessen azt tudni". Ami értékesebb növényem van, mind áthordtam a hátsó traktus fala melle, ahová nem szokott beesni a labda. S azóta is mosolygok, ha találkozunk, s utálom az egészet.

***

Újabb háború... Azt gondolja az ember, á, messze van ez, nem érint, pedig igen, nem is annyira kicsike tüske a köröm alatt, zavaró, ott van, mert vannak palesztinok és izraeliek itt is, megosztja véleményt, ami történt, itt is... De nekem nem az jár az eszemben, hogy ki mellett vonuljak fel, ha vonulnék egyáltalán (nem), hanem eszembe jut az az orosz pár, akiknek a kezemunkáját évek óta csodálom, figyelem, követem, a nő csodás nemezállatokat készít, csipkefinom kötött holmikat viselnek az apró egerek, s emellett tehetséges festő. A férje szintén nemezezik, s amikor kitört a HÁBORÚ (kabbe, orbánviktor, akármit mond a pórázod végén Vladimir, háború az), akkor elköltöztek Izraelbe... Nem szokásom senkire ráírni csak úgy, de most írtam nekik, megvagytok? Biztonságban? Északon vagyunk, biztonságban, írták, Istenem, remélem, tényleg így van. 

S hogy kinek van ott igaza? Fogalmam sincs, de egyik sem bűntelen. 

Ma a macskatalpnyomokkal ékes késemmel vágtam a levesbe valót, azt, aminek az áttetsző nyelébe kicsi hangadarab van beépítve, az ír szigetért rajongó lelkemnek jól esett ez a választható díszítés. Készítője orosz férfi, a háború kitörése óta Etsy boltja zárva, mi lehet vele? Harcol? Behívták? Vagy elmenekült külföldre? Háborúpárti vagy -ellenes? Fogalmam sincs. Bumszli fejű kutyájáról készült a fotó az üdvlapra, amit a kés mellé rakott. Vajon most miből él, kinek árul? Árulhat egyáltalán? Vágom a zöldséget, gondolok ezekre az emberekre, arra az őrületre, ami körülvesz... Sosem lesz vége. Sütésbe menekülök, hülye vigyorú szellemeket dekorálok, tökpürét gyömöszkölök a kenyérbe, s elbújnék, elbújnék, mint a hörcsögünk régen, jó mélyre...

Majd valaki szóljon, ha kitisztult az ég.

Színesedő levelek

Mire ezt írom, már nemcsak erősen színesednek, de hullanak is, a gyepeket mindenhol magukba pöndörödött, néhol fűnyírótépte levelek borítják. (S most már esőázatták is.) Egyik szomszédom háza előtt ismét aranyszínű a japán juhar, ha megsüti a nap, valami csodás színben ragyog. Bezzeg az én hátsó kertemben a lassan elvirágzó ciklámeneken kívül talán csak a tree fern zöldje az, ami színes és élénk, kicsit fakónak tűnik minden, mivel a hátsó traktust is száraz levelek és kidobásra váró ágak borítják. Végre úgy döntött a resident association, hogy konténereket igényelnek, idén csak kettőt, a takarékos mindenüket, úgyhogy most pénteken végre ki lehet az ágakat is dobni. S vele a régi shed falait, már ha le tudom választani az alapzatáról, a ráfonódott borostyántól, mert  van, ahol már félig megette  az idő, a patkányok és a nedvesség. 

Közben megérkezett Babet, a következő vihar, de szerencsére felénk "csak" kitartó, de nem vad esőket hozott. Ma térdig vizes lettem, míg leadtam a kenyereket, pedig még ernyő is volt nálam. Máshol áradásokat jelent, nagy szelet, itt csak egész napos félsötét eget, s a szintén egész nap alvó Mancit a dobozában. Örülök hogy nem volt nagy szél, nem kellett levenni az ajtóról a dekorációt, s az ablakon át sem jött be a víz.

Ha a nagy esők ellenére sikerül összegyűjteni a kertből a kidobandókat, annak nagyon fogok örülni. A konténerbe kerül majd a régi hűtőnket magába foglaló szekrény is. Beépített hűtőszekrény, ez lesz mostantól a legutálatosabb kifejezés a Rationale ablakmárka mellett. Először is, nincs ugyanolyan keskeny hűtő, ami belefért volna, de amúgy is meg kellett szabadulnunk az egész építménytől, hogy az új hűtőt és a mosógépet is ki tudjuk nyitni. Sajnos, ez az új hűtő beszerzése után sem volt lehetséges, el kellett fordítanunk kilencven fokkal, így most az ajtaja kifelé, a konyhaajtó felé néz. S persze, nagyobb. Így még kisebb hely lett a csöpp konyhában, de legalább működik, s lehet megint keleszteni benn a kenyereket. 

A szekrényt alaposan megerőszakoltuk, hogy elváljon az alapzatától, amit szétáztatott a régi hűtőből egy kis tartályba elfolyó víz. Elvileg ennek el kellett volna párolognia a tartálykából, de nem mindig tette, hanem foltosra áztatta azt a deszkából épített arasznyi magas alapot, amin a hűtő/fagyasztó állt. Felszedtük azt is, menjen minden a kukába, nem kell. Alatta nem volt járólap... Miért is lenne. A fal sem volt mögötte lefestve, így a felújításból maradt halványszürke festékkel lefestettem az ottani falrészt, így most a konyha egyharmarmada szürke. A régi hűtőt elvitték a szállítók, de a fa elemeit (ajtók) nem, az majd megy a konténerbe. Néha még megszokásból dobnám a szemetet a hűtő mellé, de hát a kis kuka sem fért oda elé, átkerült egy másik sarokba. 

Szóval ez a saga is véget ért.

***

A piac leheletnyit jobban megyeget, cseresznyés-csokicseppes aprósütit csináltam, s gondolkodom egy diós puszedlin is. Újra rendelhettem a szárított cseresznyét a német Amazonról, mert az ír beszállítóknál találhatók cukorral vannak dúsítva és napraforgó olajjal kenve, hogy ne tapadjanak össze a szemek, a bolgár pedig, amit a németektől kaptam, nincs ilyen vacakságokkal megspékelve. Találtam egy igen bájos receptet, ami kenyértésztából formáz fehér tésztacsíkokból bevont múmiát. Az első adag elfogyott, a másodikból csak a felét tudtam eladni, pedig még lekvárt is töltöttem a fejükbe, hadd "vérezzenek" (morbid, tudom). A sima, vaníliás-citromos sütijeim továbbra is népszerűek, továbbra is virágmintákat nyomok beléjük, aztán lassan áttérek majd a karácsonyi mintákra. 

Halloweenra akad elég megrendelés, nem is akarok már többet felvenni. Befutottak az első mézesház-rendelések, a visszatérő kliensek jóvoltából már tíz, ennek örömére a több mint egy évtizedes, erősen meggyötört kartonpapír sablon helyett rendeltem egy műanyag, szebb formájú házpanel kiszúrókat attól a holland nőtől, akinek mondhatni rendszeres vevője vagyok, mert nagyon klassz formájú kiszúrókat nyomtat. Már úton van errefelé az új mézesház kiszúró, s akkor elkezdhetem gyártani a paneleket. 

Jön az adózás izgalmas ideje, azzal is van még némi papírmunka, mert - természetesen - nem értem ezzel utol magamat. Ami jó hír, hogy csökken majd a gáz/villany ára novembertől. Most már csak meg kell találni a legmegfelelőbb szolgáltatót...