Elvis késik...

De nem múlik!

(Minden kedves olvasónak, aki kérte a cseresznyés brownie receptjét: itt megtalálható. A belevaló szárított cseresznye nem csontszáraz, hanem olyan, mint egy finom aszalt szilva, kicsit puha. A cseresznyéket - babrás, tudom, de megéri -, három szeletkébe szoktam vágni.)

Bocsánat, hogy az Elvis-témát hanyagolom, de fontosabb dolgok tartják lázban az országot, mint a bray-i Elvis. Először is, itt van a jövő keddre beígért sztrájk, rendőrök, nővérek, tanárok, vagyis a közalkalmazottak részéről, minimális erők végzik majd a kórházakban a munkát, a rendőrök nem büntetnek, csak merengenek az út szélén, a gyerekek aznapi otthon maradását pedig oldja meg a kedves (munkahellyel esetleg még rendelkező) szülő, ahogy tudja. Van, aki megértően bólogat, van, aki dühösen fújtat.

Tényleg kezdődik rosszkedvünk tele.

Utána ott volt az a botrányos focimeccs, Thierry Henry kezezésével, ami megosztotta az ország közvéleményét, és könnyekre fakasztotta Sally-t (p.k.) aki nagyon lelkes drukker. Csináltam neki pár zöld-fehér focistát sütiből, mondtam neki, ez ugyan nem vigasz, de sajnálom, hogy az írek így estek ki a versenyből, s nem lesznek ott a világbajnokságon. Erre Patricia odajött, hogy jövő hétre csináljak egy kék focistát is Sally-nek, labdával a kezében... Hahaha.... nagyon mulatságos.

Ez nem volt elég, utána (közben) a ritka nedves novemberi időjárást egy többnapos eső tetőzte be, aminek következtében Galway, Kerry, Cork megyék, és Középfölde itt-ott víz alatt van. Drámai fotók a tévében, torokszorító történetek elárasztott farmokról, tönkrement üzlethelyiségekről és heroikus mentésekről. Nálunk "csak" pocsék volt, és most is pocsék az idő, "csak" szottyog a gyep az ember cipője alatt, "csak" tele a telep melletti patak, s itt-ott mintha kiöntött volna a várost átszelő folyócska, amely a kikötőnél éri el a tengert...

A helyzet borzasztó a fent említett megyékben, de ismerőseink-barátaink közül egyiket sem érte kár. A szükségállapotot kezelő bizottság összeült, vészhelyzet, a katonaság ment és szivattyúz, és mindenki sóhajtozik, hogy az üzleti adatok elvesztek, a gépek tönkrementek, nesze neked Karácsony... Itt lehet elborzasztó fotókat nézegetni. Megnéztem tegnap az esti híreket, nagyon rossz volt hallgatni a sok, elárasztott bolthelyiség közepén álló tulajdonost, de feltűnt, hogy sokan milyen sztoikusan állnak hozzá. "Megoldjuk" - így egyikük, akinek szerszám/bútorboltja ment tönkre -, "s végül is, életben nem esett kár."


Végül is...

A könnyem kijött.

Aztán ma a piacon Daphne-ról kiderült, hogy az angol Tóvidéken töltött egy hetet (csak annyira emlékeztem, hogy elutazott, de hogy hova, arra nem. Különben alighanem aggódó sms-ekkel bombáztam volna.) Testközelből látta az özönvizet Windermere-ben, ami ott lezúdult, egy nappal korábban mindenki hazament a kurzusról, amin résztvett (jóga, egészséges életmód, valami ilyesmi), mert a közeli tó vize a szállás bejáratát nyaldosta. Alig lehetett félbeszakítani, olyan lendülettel és felhevült izgalommal mesélte az elárasztott farmokat, a házak ajtaján kizúduló vizet, amely a domboldalon lévő megduzzadt patakokból ömlött be a házak hátsó bejáratán...

Ilyenkor örülök, hogy dombon lakunk. Csak a rossz idő, a folytonosan jövő-menő felhők okozta sötétség volt zavaró számunkra. De a telep előtti nagy, füves rész is olyan, mint a szivacs, legalacsonyabban fekvő részéből folyik a víz az utcai lefolyó felé...

***

Ez az eső fenyegette a ma délutáni ceremóniát is. Ugyanis ünnepélyesnek titulált keretek között ma gyújtották fel a karácsonyi díszkivilágítást a városban. Elmentem, mondván, lehet, jövőre már nem lesz ilyen. Idén is csak a nagylelkű boltosok adakozásának volt köszönhető, hogy szikrázó LED-hópelyhek világítják meg a főutcát. Az egész "ünnepség" nagyon - hogy is mondjam? - provinciális volt, szellemeskedőre sikerült, hadaró beszéd a helyi rádióadó bemondójától, a város kitüntetett polgárának, a világbajnok bokszoló Katie Taylor-nak a közreműködésével meggyújtott fények. A ceremónia a városháza előtti, süllyesztett téren volt, maguk a fények kint az utcán, azért a visszaszámoláskor mindenki hátat fordított a díszvendégnek, hogy lásson egy kis fényt (meggyullad egyáltalán?), majd a tömeg megindult az utca felé... Szóhoz jutott egy politikus, egy tanácsnok, rövid és borzasztó beszédek, s az egész arra volt kihegyezve, hogy a város boltjaiban költsük el a pénzünket, ne Dublinban, és támogassuk a helyi ipart, és költsünk, és vásároljunk, és költsünk... és ne felejtsünk el vásárolni a bennünket eltöltő nagy emberszeretet és ünnepi "fíling" közben. Miközben vásárolunk. "Hajrá Bray, költsetek!", s mindeközben egy Santa Claus integetett az emelvényről, egy óriási delfin és egy óriási pingvin (vagy mi) társaságában.

Christmas, me arse.

S mondták ezt a jobbára kiskorúakból és szüleikből álló tömegnek. Mert a 4 éves Ciaran majd alighanem többször fogja figyelmeztetni mamáját, hogy Anyu, Bray-ben vásároljunk, a piros poszteres boltokban, mert hálásak kell legyünk a boltosbácsinak, ő fizetett, neki köszönhető, hogy égnek a fények.

***

Mostanság egy kifizetetlen és elfelejtettnek tűnő számla miatt emailezek oda-vissza a kávézó könyvelőjével -, tehát vannak stresszes napjaim, amelyek enyhe gyomorremegést produkálnak, s néha fennhangon vitatkozom a fallal. Hogy ezt megszüntessem, Dale Carnegie: How to stop worrying and start living c. hangoskönyvét hallgattam a héten. Nem töltöttem le még soha ilyet, de kaptam ötleteket, hol lehet ilyesmiket találni a neten (Köszönöm, Bea!), így most hangoskönyveket fogok hallgatni, sütés és dekoráció közben. S tán még tanulok is valamit.

Jó kis könyv, máshonnan ismerős ötletekkel, tanácsokkal, könnyen végrehajtható feladatokkal, amelyek jobbá teszik életünket, s kibogozzák a gyomrunkban ülő csomót. S a fejemmel tudom is, hogy igen, így kellene csinálni, de nem feltétlenül az agyam vezérel, hanem legtöbbször a a zsigerből jövő jajistenemmileszmost.

De ha belenyugszom, hogy na, mondd má', legfeljebb ugrik néhányszáz euróm, akkor már egészen nyugodt vagyok :-) Ahogy anyósom szokta mondani, anyagi veszteség idején: hiszen az csak pénz.

***

A héten ez a New York-ot idéző sütimegrendelés tartott izgalomban. Autós kiszúrót úgy kellett rendelnem hozzá a Tortissimo-tól, mert ami volt, Volkswagen Bogár, nem hasonlít a híres sárga taxikhoz. A hangoskönyv hallgatása közben gyorsan telt az idő a festegetéssel. Egy esküvőre rendelték őket, amely New York-témájú volt, bezony ám.

Valamint elkészültek a minta mázeskalács házikók is, az alábbit a kávézónak készítettem:

A ház oldalába hóembert, illetve behavazott cukor-karácsonyfát raktam, arany cukorgömbökkel. A hasonló stílusban, de némileg másképp dekorált házzal nagy sikerem volt ma a piacon, sokan megbámulták, sőt, rendeltek is, a kávézó felől még nem jött visszajelzés.

Csak ma a piacon három rendelést kaptam, s szabad kezet a dekorálásukhoz. Hurrá!December elejére pedig egy ÓRIÁSI megrendelést kaptam egy állandó vevőtől: 250 szöveges keksz, 80 házikó + karácsonyfasüti, 50 chocolate crackles, és 50 trüffel. Ajándékba adja őket a kollegáinak. Valamint eladtam mind a két francia alma tart-omat is, ami meglehetősen munkaigényes, ám igen látványos sütemény. Aggódtam, hogy 7 eurós árukat sokallni fogják, a többi, fedett almás tart 5.20...

A kávézó lemondta a citrom tart-rendeléseket (nem passzol a szezonhoz), ellenben Sally (p.k.) nem csinál többet ilyet, így azokat is én gyárthatom a piacra. Nagyon elégedett vagyok mostanság a piaci eladásaimmal! További változás: mostantól nem pénteken, hanem csütörtökön szállítok a kávézóba. Amikor én kértem, úgy két hete, hogy hadd változtassak a szállítási időponton, volt főnököm nemet mondott, mondván, nem tudják sérülés nélkül tárolni a sok tortát (wha'???). Majd egy héttel később felhívott a manager, Peter, s ő kérte, hogy ha lehet, szállítsak inkább csütörtökön... Mert ha nem gyártok többet citrom tart-ot, akkor már elférnek a torták a pulton, sérülés nélkül...

S ne röhögjek, teli szájjal, kínomban az ilyenek hallatán... Tudom, nevetni kellene ezeken a kávézóbeli szarakodásokon, nem kínosan, hanem szívből, de még nem tudok.

***

V.-nek pénteken elkezdődött az interjúra való felkészítés. 9 ember jelentkezett, hogy önként mennek a cégtől. V. majd kivesz pár napot, hogy alaposan átvegye a kérdéseket, s legyen mindenre válasz, ha saját érdemeiről kell beszélnie.

Böhöm megszerelve: új kipufogóval, új lengéscsillapítókkal és rugókkal rendelkezik, s két új gumival is. Érezhetően jobban tapad az útra, mint eddig, nem bólogat olyan ijesztően, amikor áthajt a bukkanókon, és valahogy sportosabban robban az útra, ha az uram rálép a gázra. Szóval újjászületett. Az uram volt az utolsó kuncsaft az Ambrose-nál, vége, bezártak. Én pedig folyamatosan arra biztatom az uramat, nézesse meg máshol is a kocsit, mert bennem van a kisördög - amikor egy cégnek vége, akkor az emberek a napokat számolják, hogy mikor mehetnek már, s előfordul, hogy nem olyan gondosak, és alaposak, mint egyébként...

***

S végül egy kis játék (úgyis jön a Karácsony :-)), s ilyen még nem volt nálam. Saccoljátok meg, hány mézeskalács házikót fogok eladni az idén? Segítségül, tavaly 14-et adtam el összesen. A nyertes gasztro ajándékot kap, részben általam készített (postán is feladható) sütikből, részben ír finomságokból fog állni a csomag. A megjegyzésekbe kérem beírni a számot. December 18-ig veszek fel rendelést az idén házakra, tehát aznap, ír idő szerint éjfélig kérem bejegyezni a saccot.

"Szóval az úgy volt, hogy..."

Szép lassan beindul a karácsonyi szezon. Mármint nekem. Az, hogy a boltban már október közepén, a Halloween-i dekorok mellett is lehetett már kapni karácsonyit, hidegen hagy(ott). A koszorúmat megrendeltem Ottalie-nál, a Scalp Nursery-től, a karácsonyi lapokat Michael-től, egy ügyes kezű piaci kollégától, a többire pedig még nem vagyok hajlandó gondolni sem. Munka van! Majd, később.

A kávézóból hívtak a múlt héten, hogy csinálok-e minta mézeskalács házat az idén, mert már többen érdeklődtek... Hm. A héten viszem nekik, remélve, hogy idén valóban el is adok ott néhány házat, mert tavaly egy sem fogyott. (Illetve a megrendelt házat tojt begyűjteni a kedves vevő.) Sőt, a kávézót érintő Fabulous Food Trails minta mézes díszeket rendelt fotózáshoz, mert ők is meg akarják hirdetni ezeket a klienseik között. Ezen csöppet fennakadtam. Ugyanis tudják a nevem, címem, miért nem közvetlenül tőlem rendelnek? Azt gondolják, a volt főnököm neheztelne ezért? Vagy elhagyták a névjegykártyámat? Az egyik túravezetővel pár hónapja váltottam sms-t... Vagy talán nem tudják, hogy azokat is én csinálom?

Annyira nem számít, csak így többet fognak fizetni a mézesekért a kelleténél...

***

Karácsonyi torta díszítésére is kaptam felkérést az egyik szombaton. Néha gondolatban tortaterveket rajzolok, lassan ideje leülni az asztalhoz, és tényleg papírra vetni őket. Az ötletadó magazinokat már egy halomba gyűjtöttem... S ma megyek a nagybaniba, megvenni a szárított gyümölcsöket, koktélcseresznyét és egyéb fontos hozzávalókat a tortákhoz. Stephanie (p.k.) minden alkalommal megjegyzi, amikor találkozunk, hogy el ne felejtkezzek a tortájáról. A múltkor készült pudlikból pedig - mint mesélte - Angliába is eljutott két darab: egy nagyobb gyufásdobozban utaztak, sajnos, letört a farkuk, de a velük megajándékozott kutyás rokonok között nagy sikert arattak, s majd Karácsonyra kell készítenem egyet marcipánból, a rokon tortájának tetejére. A lányának pedig tacskókat rendelt...

***

Hála az Égnek, rekordidő alatt véget ért múlt szerda este az őszi piaci meeting. Pedig úgy mentem oda, hogy hosszú lesz, erős kávéval próbáltam magamba lelkesedést önteni. Miután néhány embert úgy kellett elhozni a lakásáról, könyörögve, hogy jöjjenek, legyen elég ember a szavazáshoz, fél óra alatt megszavaztuk az új Szabályzatot és döntöttünk arról, hogy takarítónőt veszünk fel. Hihetetlen. Ez is megoldódott. De többen panaszkodtak, hogy már nem nekik való a sötétben való vezetés, főleg ilyen időben, tartsuk máskor, esetleg kora délután a meeting-eket.

Nem csodáltam, hogy a fél tagság nem jött el. Embertelen volt az időjárás, szakadt az eső, hazafelé "patakon való átkelést" gyakoroltam a városszéli úton, ahol kisebb tó keletkezett, és két ember próbálta vasrudakkal kitömíteni a lefolyókat. Kicsit nehezteltem rájuk, mert nem csak hogy sötét színű, hosszú esőkabátban ténykedtek az út szélén, a rosszul kivilágított úton, de még a két autójuk is ott parkolt, kétoldalt, sehol egy vészvillogó, csak egy-egy sötét tömeg, de kis kanyarodással én, és a szembejövő autó megoldottuk a sikeres kikerülést. Amikor tegnap meséltem Trish-nek, hogy akkor este a hátsó úton jöttem haza, elnyílt a szája. Ő az N11-esen is alig mert hazajönni.

***

Trish - aki, mióta egyedül vezet, kicsit kiszorult az életünkből - tegnap megkérdezte, beugorhat-e pár percre. Nem volt kétségünk afelől, hogy ajándékkal jön, megköszönni V.-nek a számtalan vezetési leckét. A héten már intézte a jogosítványát, s meglepett, de vezet mindenhová, már ami a megszokott útvonalait illeti. Kicsit tartottunk attól, hogy ha megkapja a jogsit, akkor félreteszi az autót... Ő is tudta, miért jön, mi is, mégis vagy tíz percen át folytattunk felületes csevegést semmiségekről, úgymint vezetés esőben, s hogy az ír könyvtárak legtöbbet kölcsönzött kötete az elméleti tesztre felkészítő könyv autóvezetésből. Majd átnyújtotta az ajándékokat, mi pedig szabadkoztunk, hogy igazán nem kellett volna... Ugyanis már többször meghívott bennünket ebédelni, s mondta, mennyire hálás a segítségért, V. türelméért.

Nagy-nagy figyelemmel, gondosan összeválogatott, személyre szóló ajándékokat kaptunk, könyvet (Faulks: A Week in December, így van saját példányom, juhé!) és DVD-ket. De kaptunk egy ajándékbónt is, amit számos boltban el lehet költeni, ízlés szerint. Mire kinyitottuk, Trish már elbúcsúzott, magunk voltunk. Már a könyveknek is nagyon örültünk, a köszönő képeslapon hosszan részletezte, mi mindent köszönhet nekünk, szerinte - ebbe belepirultunk, mert azért jóleső volt a köszönet -, s akkor megláttam az ajándékbón összegét. Összenéztünk V.-vel, döbbenten, szótlanul. Atyavilág. Ő telefont ragadott, s azonnal írt Trish-nek, hogy ezt nem fogadhatjuk el. Ő visszaírt, hogy dehogynem, vegyük már észre, tényleg mennyit számított a segítségünk, ami neki mennyire sokat jelentett...

De azért sokáig ott lüktetett a fejemben, hogy nem, nem szabad, ezt talán mégsem... S férfiasan bevallom, hogy estére ezt az enyhén lelkifurdalásos lüktetést szakácskönyvcímek és csinos edények csábító képe váltotta fel...

Anyósommal konzultáltam az ügyben - kell a tapasztaltabb segítsége -, hogy akkor most mitévők legyünk. Annyiban maradtunk, hogy fogadjuk el, mert ha további szabadkozást folytatnánk telefonon vagy élőben, az sértődéshez vezetne. Ellenben majd meghívjuk Trish-t egy kellemes karácsony előtti vacsorára, én pedig még egy jól sikerült tortát is fogok neki adni ... s remélhetőleg azon a vacsorán nemcsak az ő friss jogsijára, de V. munkahelyére is koccinthatunk.

Ehhez pedig drukk-drukk. Ma elvileg kiderül, ki az a pár ember, aki önként megy a Gyárból, és a héten elkezdődnek az interjúkra felkészítő előadások. Az uram hazahozta a hihetetlenül amerikai, corporate bullshit-tel bőven átáztatott anyagot, amiből készül, hogy a megfelelő válaszokat adhassa az interjún ("Mi a kedvenc színe? S miért nem a kék?"). Ezeken az interjúkon - valaki fogjon le! - még csak nem is szakmai kérdéseket tesznek fel neki, mert mérnök, aki a tudását femérhetné, nem lesz jelen.

Már most aggódom, hogy fog-e neki menni a bullshittingelés.

***

Szombaton este volt a Harvest Supper. Hosszú és kimerítő nap volt, kis szunyókálásokkal megtörve. Ha piac után nem rakhatom le a reggeli kelés miatt megfáradt fejem, akkor kezelhetetlenul morózus vagyok, így - készülés ide vagy oda, muszáj volt egy órát aludnom. Aztán gyors bevásárlás, vegetáriánus lasagna elkészítése - riadt konzultálás 3 szakácskönyvvel -, majd cseresznyés-csokis brownie sütése. Bár magamnak túrókrémes kockákat ígértem, biztosra akartam menni, ezért készültem a már sokszor sikerrel elsütött cseresznyés-csokis brownie-val.

A lasagnát háromrétegűre készítettem, háromféle töltelékkel. Alul cukkini, fokhagymásan, középen tejszínes gomba, felül spenót. Bár Ágitól (köszönöm) kaptam ötleteket besamel mártás készítéséhez, mégis a bolti, üvegben árult mártással dolgoztam. Bevallom, nem volt kedvem pepecselni... A vacsoraasztalnál én képviseltem a családot, mert V. a piac aprócska konyhájában végzett áldásos tevékenységével bűvölte el az öregasszonyokat. Enni nem is evett, csak pár mince pie-t, és egy kocka brownie-t. Amit úgy dicsért meg nekem, hogy nem tudta, hogy én csináltam...

A kávé/tea felszolgálásban is élen járt, így nem volt alkalmam magamon kívül leforrázni senkit. Vacsora után pedig Bernadette-el (p.k.) felváltva mosogattam, negyven perccen keresztül, ami vasárnap reggelre bedurrant hátat eredményezett. Az uram pakolt, sürgött-forgott, kivívta a "national treasure" kitüntető címet, és mindent megtett, hogy büszke legyek rá. Volt pár férj, aki segédkezett, de őt nem múlta felül senki sem.

Fél éjfélre értünk haza... hullafáradtan, kézkrémre szorulva. A lasagna sikert aratott. Nekem nem jutott már desszert... A szemernyi ételmaradékok láttán a többiek óriási sikernek könyvelték el a rendezvényt. Ugyanis máskor mindig több kaja maradt. S mindenki annyira fáradt volt, hogy a mai havi meeting-et majd egy héttel később tartjuk meg, a piaciaknak nem lett volna kedvük még egy piaci rendezvényhez.

***

A múltkor készített Alfa Romeo-s tortámnak utótörténete van. A máhely egyik tulaja, Leslie, említette az uramnak, hogy a fia és a menye amerikai édességek importálásával foglalkozik, ez és ez a weboldaluk. Kiváncsiságból megnéztem. Találtam pár nagyon színes, mézeskalácsház díszítéséhez remekül használható cukrot, így elküldtem a rendelésemet a láthatóan csak nemrég beüzemelt weboldalukon át. Tíz percre rá hívott a nő, Deborah, megbeszélni a szállítást. Amikor mondtam, hogy hogyan jutottam el hozzájuk, és hogy mire használnám a cukrokat, kis csend támadt a telefonban. Majd megkérdezte, hogy csak nem én csináltam-e az Alfás tortát? Finom volt, és mennyire ízlett nekik, és csinálnék-e a férje születésnapjára egy ilyet, de más díszítéssel?

Néhány email-lel és fotóval később már megegyeztünk, hogy felrakjuk egymás linkjeit a weblapjainkra (már ha elkészül az enyém, mert még mindig nem végeztem vele, irgum-burgum), s van egy megrendelésem egy csokoládé tortára, macskás díszítéssel, december elejére. A cukrokat szombaton elhozta a piacra, így már személyesen is találkoztunk. A cukrokat elvileg Leslie adta volna oda V.-nek, pénteken, amikor az uram visszavitte a kölcsönkocsit a műhelybe, de mivel nem lett kész az autó időre, sem Leslie, sem a cukrok nem jutottak el a műhelybe, mire az uram odament.

A színes csodákat most a lakásban dugdosom magam elől, mert bármennyire is nagyon mű az illatuk, az ízük, azért már bele-bele ettem némelyikbe...

***

Hosszúra nyúlt beszámolómat pedig egy igérettel zárom: legközelebb Elvis-ről fogok írni...