Február 25.
Előnyös testtartásban, anyámmal és öcsémmel a Zwinger szökőkútjánál Mostanában volt a drezdai bombázás évfordulója, amiről leveleztem apámmal, s kijött erről két új könyv, el kellene olvasni, ha már Az ötös számú vágóhidat még nem mertem. Még romosan láttuk a Frauenkirche-t, 1976-ban, azt hiszem. Nagyon sok romos ház volt Drezdában, fák nőttek az ablakszemekből, apám magyarázta, majd akkor újítják fel őket, ha pénz lesz rá, a lakások kellenek az embereknek, a régi romok majd azután következnek. Aztán olvastam egy vitát arról, hogy a kisebb gyerekeket érdeklik-e múzeumok, vagy unják, udvariasan vagy ellenérzésüknek hangot adva, ki-ki nevelése szerint. Annak idején mi nem untuk a Zwingert, vagy a templomokat, vagy a galériákat, még akkor sem, ha csak kis ideig volt utána csónakázás, vagy fagyizás (NDK-s négyszögletes fagyi, papírba csomagolva!), s várszínpadon rohangálás. Megnéztünk mindent, ahogy azóta is megnézünk mindent, s érdeklődéssel, s ezért nagyon hálás vagyok szülei...