Odakint mintha nylonzacskót csavargatna valaki, ahhoz hasonló zörgéssel aprószemű jeges eső esik, úgyhogy fel merem tételezni, a környékbeli hegyek csúcsa havas*. Percekre kivilágosodik, aztán jön a következő hullám. Éjjel tiszta volt az ég, csak az elkövetkező hétre jósolnak esőt, de azt minden napra. Az első munkahét borult lesz és komor és nedves. Hőmérséklet úgy 5 fok körül, nem lesz fagy, legalábbis napközben nem, s nem lesz hó. Sőt, tegnap kinyílás előtti nárciszt találtunk egy árnyékos (!) kertfal mögött, egy utcával lejjebb.
Ismét ideje tanulmányozni a kamraajtó belsejére felragasztott posztert, a megszorításokról. Level 5, visekedjünk úgy, mintha megint március lenne, fogjunk össze szomszédainkkal, figyeljünk az öregekre... 3300 beteg** egyetlen nap, megtelnek a kórházak, az elmúlt hét során megduplázódtak a kórházban ápoltak, és az intenzíven lévők száma is. A NPHET kvázi térden könyörög, hogy legyünk már fegyelmezettebbek, az ég szerelmére, s viseljünk maszkot, s ha nem muszáj, ne menjünk sehová, s ne jöjjünk össze más családokkal. Főleg a fiatalabbak lesznek betegek. Az iskolák nyitása egy héttel csúszik. Eddig.
Erre mit csináltunk? Lementünk a promenádra, távolságtartós találkozóra és sétára, mert már szobaszagunk volt. V. egyik autós ismerősével talákoztunk, aki két kiskorújára felügyelt, ő kissé tépett idegekkel, mi végig maszkban tettük meg a kurta közös sétát. Amiért most egy kicsit bűntudatom van. Aztán kéz a kézben hazaballagtunk. Már csak néhány km van hátra a Mt. Fuji-s gyaloglós kihívásomból, ami azért inkább csak ilyen lustán sétálós "kihívásocska" volt, mert komoly gyaloglást nem kellett végrehajtanom a teljesítéséhez. Úgy hogy ez a kör is beleszámított.
Még Trish-sel is összetalálkoztunk, ő is friss levegőért jött ki, s nagyon óvatosan, jó két méterről kiáltotta oda az újévi jókivánságait. Ami minket illet, mivel az autóval minden rendben, csak rendszámtábla kell már rá, mostantól maradunk a seggünkön, a lakásból jobbára csak én fogok kimozdulni, bevásárlás és piac céljából, szállítani majd V. segít.
Lockdown, aggodalom, kivárás. Barlangélet.
Elvileg januárban lenne a piac éves találkozója, de mivel nem lehet összeülni elvileg egy légtérben, nem tudom, megtartjuk-e. Még nem szóltak ez ügyben, majd rákérdezek.
***
Szelektálás, vagyis ganézás közben érdekes dolgok kerültek elő: évtizedek óta őrizgetett vackok, pl. a kormány füzete vész esetére, mit kell tennünk atomtámadás, áradás, tűz esetén, s ott van a járványos influenza is. Vásároljak be több hétre, tartsak itthon paracetamolt, a vigyázzak az idősekre... Az jódtablettát, amit küldtek, már nagyon régen kidobtam, ezen nevetett az ország, hogy az hamar lejár, minek küldték ki. Főleg Sellafield-től féltek, hogy meghibásodik, s kapunk belőle itt az Ír-tenger másik felén.
A higiénikus néni kedvéért őrizgetett többéves határidőnaplókat, amibe a vásárolt hozzávalókat jegyezgettem, szintén kidobtam, elég lesz neki csak a tavalyi. A régi Üzembéli munkanaplók is mentek a reciklálóba. Az újságból gyűjtött recepteket is átnéztem, kiválogattam, mert kicsi az esélye, hogy V. velem halasat eszik, ezek a halas receptek mentek a kukába. Sütis, tortás recepteket ellenben megtartottam. Kibontatlan telefonkönyv, Arany Oldalak, szintén kuka. A hatalmas halmot két napig őrizgettük, mert a szemetes és reciklálós kukák annyira tele voltak pakolva, hogy túlfolytak, nem irigyeltem a kukásokat. Becsületükre legyen mondva, mindent elvittek, még a kukák mellé lepakolt dolgokat is.
Amiket azért félretettem, mert lett neki hely, az régi "műveim", regénykezdeményeim. Az egyikből, mert szóbakerült, tegnap apám idézett is, s megosztottam V.-vel, hadd nevessen jót ő is, Kovács Piroska indián leányon, akiről úgy tízévesen két egész oldalt írtam. Apámnál még megvan az eredeti.
A lakásban uralkodó állapot örökös vita tárgya, mert V. Bauhas szintű letisztultságot szeretne, minimális számú tárgyakkal vagy azok teljes hiányával, én pedig még mindig az olyan "cosy", otthonos telepakolt cottage style után vágyakozom, mint amilyet régen, még Londonban láttam, Davidson-éknál, ahol takarítottam: hatalmas kandalló volt, széles bőrkanapéval, párnán szunyókáló macskákkal, rengeteg könyvespolccal, és sokszínű, szép szőnyegekkel a parkettán, mindez a labirintusszerű házban, csinos hátsókerttel, s Davidson út rózsabokraival az előkertben.
V. arról már meggyőzött, hogy tárgyakra nincs szükségem, így már nem csábulok el egy szép gyertyatartó, vagy szép, de felesleges virágváza láttán, s sokadik párnát sem rendelek. Ha bármit megkívánnék egy villanásra, eszembe jut a könyv, amit még tavasszal hallgattam: "The gentle art of Swedish death cleaning", ami a svédek módszerét követve azt javasolja, hogy úgy 70-75 éves korunkban kezdjünk szelektálni, eldönteni, mit kire hagyunk, vagy hova juttatunk el, mielőtt utódainknak fölös kacattá válik. Nem lettem Mary Kondo-rajongó sem, de pl. egy ideje már feltekerem az alsóneműket, s meglepett, hogy így mennyivel jobban elférnek a fiókban. Amitől legnehezebben szabadulok meg, az a könyv és a sütős dolgaim. Van olyan forma, amit max. egyszer használtam, mégsem bírnám felrakni a Facebook marketplace-re. A könyvek mennek a Little Library-ba, mert azért akad olyan, amit tényleg csak egyszer volt érdemes elolvasni. Amikor legutóbb beleraktam pár könyvet, alig léptem el onnan, egy kissrác jött biciklin, s ő is hozott/vitt egy-egy kötetet. Szóval érdemes odavinni a feleslegesnek ítélteket.
***
A morózus időjárás ellenére az év jól indult, ha nem nézzük a betegszámokat, mert régen frissített blogok éledtek fel, hurrá! S új könyveket is kezdhettem, s ugye, ott vannak a megrendelések. Megjött a még tavaly rendelt okinawai fekete cukrom, ami finomítatlan cukor, egészen sötét és leheletnyit sós, szinte édességként lehetne szopogatni, s az ottaniak leginkább úgy eszik, apró tömbökként: keserű macha tea mellé. Szétomlik az ember szájában, egyáltalán nem az a gejl cukoríz, amit a fehér ad, s ezért támadt az az ötletem, hogy ezzel csinálok forralt bort. Citrom helyett pedig a szintén most kapott yuzucitrom leve került belé. Jaj, de finom lett! Lehet, hogy majd megpróbálok mézest sütni ebből a cukorból, de egyelőre várok még két zacskó megérkezésére, ugyanis a rendelt három helyett csak egyet raktak a csomagba. Azt hiszem, inkább csak a saját sütijeinkhez fogom felhasználni, nagyon finom. Pl. csinálhatnék citromos szeletet, az Üzem signature dessert-jének kikiáltott lemon slice-t, de ezúttal yuzu-lével.
***
A rengeteg cucc között ott volt a régóta gyűjtögetett bélyeghalom. Időm nem lesz sosem leáztatni őket, ezért felajánlottam, vigye, akinek kell. Apám lecsapott rá, elvileg van egy távoli rokon, aki roppant hálás lenne érte, s ő igazi filatelista. Aztán egy ír ismerősöm is jelentkezett, akit a sors a világ másik végére vetett, s időnként fel-feltámad benne bélyeggyűjthetnékje. Szépen elosztottam a bélyegeket, legtöbbjükből úgyis volt kettő, a profinak megy a több és a ritkaságok, az ír amatőr ismerősnek a többi. Nagy meglepetésemre találtam egy marék, már leáztatott, kis borítékba rejtett japán bélyeget is, hogy ki hagyta ránk, nem tudom, mert nem leveleztünk japán ismerősökkel, legalábbis nem ennyit... Szépek, félretettem őket, aztán majd egyszer, ezt is továbbítom a rokonnak.
* éppen csak fehér itt-ott.
** Ma már 4900 beteg volt, ajaj
