Az ünnep után

Egybefolynak a napok, ugyan forgatom minden reggel a szép olasz öröknaptárat, de a számok nem mondanak semmit, kivéve a nevezeteseket, s a tévéújság címsora alatt sem nézem, hogy most akkor kedd vagy szerda? Szombaton simán elmentem a vasárnapi újságért, nem kis derültséget okozva a benzinkútnál, de nem én voltam az egyedüli, ahogy az eladó szavaiból kiderült.

Az elmúlt héten hülye volt az időjárás, több Panadol fogyott, mint szokott: egyik nap majdnem 20 fok, könnyű szoknyában és zokni nélkül szállítottam-takarítottam, másnap szakadó eső és tíz fok, sajgó fej, és punny. Aztán megint szép napsütés, de erős szél. A kora reggelek még fagyosak, délben pedig szép idő van, csupa szín- és virágözön a kert, s végre nem szárazak a cserepek földjei. S az esőnek köszönhetően Manci használni kezdte az udvari macskadobozt, s ott nyalogatta a minap simára ázottan meredező szőrét. Ugyanis most kint élnek. Végleg.

Múlt héten egyik nap a szép időre való tekintettel nyitva volt a nagy ablak, s Pocak azon át ugrott be zsákmánnyal a szájában. Botrány! V. felháborodottan felmarkolta Mancit a fotelből, s kirakta a szűrét, a bűnös Pocak is sietve kocogott kifelé, én pedig a tetemet takarítottam el. Most ki vannak tiltva, így minden macskaparafernália az udvaron dekkol, kivéve a tányérokat, mert arra jönnek a legyek. Reggel-este etetés, de a fésülgetés, cuncili-munculizás odakint folyik. Jobb is, simogatáskor száll a szőrük. A jó időben hamar megszokták a kintlétet: Mancinak már van két napozóhelye a kertben, sőt, néha a kisház tetején találom őket elterülve, szívják magukba a D-vitamint.

Babusgatás a bejárat előtt csak akkor, ha hozzájuk férek: Macu, aki rendszeresen jön, rohan oda hozzájuk, amikor jönnének felém, s fejeléssel próbál hozzájuk törleszkedni, ami szépen eltéríti a maskákat a jöveteltől. Szegény Macu, pontosan úgy viselkedik, mint egy elsős, aki próbál haverkodni a nagyokkal, lelkesen szalad oda, várva valami jó szóra, amiből csak megvető nézés és kikerülés lesz. Már pofont is kapott a hirtelen üvegmosókefe-farkat produkáló Mancitól. Most már gyakran inkább kikerülik az ajtót a maskák, ha meglátják, hogy Macu ott van velem. Ellépnek előle, kocogva továbbmennek. Vajon miért utálják annyira? Ő bezzeg aztán törleszkedik, vakarjam, simogassam, egészen belémfúrja magát. De csupa ideg, mint akibe belevezették a kettőhuszat, egy pillanatra sem bír leállni, mozog, ficereg, forgolódik a kezem alatt, s megmar, ha szemből nyúlok a fejéhez. Fura kis dög.

***

A Húsvét végül is csendesre, jóra sikeredett. A Simnel tortákat nem grilleztem meg, bár kellene a hagyomány szerint, de féltem, odaégetem a szép egyenletes marcipánréteget az apostolokat jelképező golyókkal. Egy-egy szép primulát raktam a közepükre. Volt sonka, s csináltam festett tojást, amiből minden gyereknek raktam egyet-egyet az ajándékos zacskójába. Sajnos, piros festék nem volt, a céklával színezettek inkább olyan szép, melegbarna árnyalatot nyertek, akárcsak a lilahagyma héjával festettek. Volt még mellé kék és zöld. Nyúlsütik kerültek mellé, egy fehér, egy szürke, s egy marék cukorka. Előző este, szombaton kidekoráltam őket, közbem hallgattam a Youtube-on a misét, erre sem volt még példa. Megnyugtató volt. Jó hosszú mise volt, felolvasásokkal, számomra ismeretlen rituáléval. Abból a templomból adták, ami előtt rendszeresen el szoktunk villamosozni a Margit-sziget felé. Annyira belefeledkeztem, hogy elfelejtettem kitenni a lámpást az ablakba kilenckor, az egészségügyi dolgozók és az elhunytak emlékére.

Vasárnap este aztán meghallgattam Bocelli-t a Youtube-on (hogy' megöregedett!), délelőtt pedig leszállítottam a tortákat a megrendelőknek, s az ajándékokat a gyerekeknek. Leghangosabb Fabio nevű szomszédom két kisfia volt, aki igen hangos "Apu! Nézd, NYÚÚÚÚL!" kiáltással vitték be a csomagot az ajtóból. Megvolt a jutalmam. A sűrű időszak végetért. Páran lecsökkentették a rendelést, nem csak én hízom: de így is mindennapra jut valami: kovász etetése, tészta összerakása, aztán sütés. S szombatra megint van egy tortarendelés: 20 szeletes kell, rendelője körbejárja majd a testvéreit, hogy mindenkinek jusson a szeletekből.

Vírusilag hol tartunk? A számok súlyosak: 10 647 beteg, a nagy ugrás a késve megkapott tesztek miatt ekkora. 365 ember halt meg. Nagyon sok góc alakult ki idősotthonokban (ahogy olvasom, ez máshol is így van.) Rebesgetik, hogy "valaki" elszólta magát a rádióban, s az egyik bray-i otthonban is sok a beteg idős ember. De valószínűleg csak pletyka. Most attól tartanak, lesz még egy második hulláma a megbetegedéseknek, ha a kormány lazítana a megszorításokon. (Ma elautóztunk V.-vel a piacra, összeszedni a papírzacskóimat, a kenyereket rakom majd bele, s nagyon sok ember volt az utakon, sétáló, s autós is. Fura volt a kihalt piacon mászkálni, a talpam alatt kongott a padló.) A szép idő kicsalja az embereket az utcára, róják a köreiket a megengedett 2 km-en belül. Itt a házak előtt néha kiülnek napozni az emberek, biciklizni tanul az egyik moldáv pár kislánya, kicsike napszemüvegben, s láttam egy nanny-t leckét iratni az egyik védencével a füvön táborozva. (S azért elgondolkodtam azon, hogy anyaként mennyire lennék nyugodt, hogy a nanny nem fertőződik meg valahol, amikor hazamegy...)

Naas előtt áll ez a hatalmas gömb, amin útjelzések vannak festve, és az Örökmozgás névre hallgat. (S előtte ott fut egy örökmozgó, haha.) Most figyelmeztető gömbként működik. (Sasko Lazarov/RollingNews.ie)

Más hír nincs.