Az úgy kezdődött, hogy én - a kis arrogáns, nyikhaj porbafingó, a divat szerint "New Irish"-nak titulált, állampolgársággal megajándékozott bevándorló -, le találtam angolozni az egyik piaci kollégámat. A pillanat hevében, viccből, de utána muszáj volt magyarázkodnom, elnézést kérnem. A bocsánatkérésemet elfogadta egy mosollyal, oda se neki, mondta, ő valóban Angliában született, de írnek vallja magát. Aztán, ahogy tovább folyt a beszélgetés megemlítette, hogy végül is, hozzá szokott ő ehhez az angolozáshoz, mert a dédnagyapja egykoron Anglia miniszterelnöke volt.
Majdnem eldobtam a teámat (szigorúan tejjel higítva, haha), mert bocsánat, hogyan? Sok érdekes dolgot meséltek már piaci kollégák, az idősebbje, mert volt akinek a férje Malájziában gumiültetvényt vezetett, volt, aki valami angol gyarmaton kíséret nélkül hajóra rakta a hatéves kisfiát, hogy utazzon a bentlakásos suliba Angliába (ez talán ugyanezzel a hölggyel történt), volt, aki büszkén vallotta, hogy ő még a Blitz idején is nyitott ablaknál aludtLondonban... Volt, aki főnővér volt egy erősen vidéki ausztrál kórházban, s volt, aki a Bletchley Parkban fejtette a német üzeneteket... S nemcsak régen történtek velük érdekes dolgok, hiszen például Miss Hall több mint 90 évesen küldte el élete első emailjét.
S igen, piaci kolléganőm dédnagyapja volt a legrövidebb ideig szolgáló miniszterelnök, aki még akkor született Kanadában, amikor az koronagyarmat volt, s miniszterelnökségének betegsége, és korai halála vetett véget. Azon jót mosolyogtam, hogy az Irish Home Rule-t erősen ellenezte, konzervatívként, dédunokája pedig írnek vallja már magát. A Westminster Abbey-ben van eltemetve, még mondtam is Charlotte-nak, elképzelhető, hogy ott sétáltam a sírja előtt, mire ő bólogatott, hogy igen, "he is there, near the pews".
Charlotte nagyapja szintén szép politikai karriert futott be Angliában, aztán utána már nem politizáltak a férfiak a családban, mesélte. A Wikipédián a nagyapjáról észült képről szinte Charlotte arca nézett vissza rám. Erről eszembe jutott, hogy öcsém kisebbik fia is nagyapánk kerek fejét és kerek képét örökölte, s csak mostanában, tinédzserként kezdenek egy kicsit markánsabb arcvonásai lenni, s már nincs olyan gyerekesen holdvilágképe, mint nagyapánknak, fiatal korában.
Charlotte szülei a Trinity-re jártak egyetemre, ott ismerkedtek össze, s miután Charlotte megszületett Angliában, visszajöttek ide, mert jobban tetszett nekik az ország, megvettek egy farmot, s gazdálkodásból éltek. A családi tradíciót, miszerint az elsőszülőtt fiukat mindig vagy Andrew-nak vagy Richard-nak keresztelték, Charlotte testvére törte meg, azzal, hogy Harry-nek kereszteltette a fiát... volt is felháborodás a családban, mesélte Charlotte.
Aki annak ellenére, hogy kisgyerekkorától itt él a szigeten, megőrizte erős angol BBC akcentusát, amin maga is csodálkozik. Ahogy én is birtokában vagyok a kelet-európai akcentusomnak, így az ő esetében is azonnal hallani, hogy nem itt született. Pláne az íreknél feltűnő ez, akik két mondat után megmondják, melyik ír megyéből származol, s gyorsan találnak egy közös kuzint is.
***
Hamarosan kórházazunk, de most nem én vagyok a páciens. Még tavaly novemberben, egy régen várt baráti vacsora előtt és alatt történt, hogy V.-n fura rosszullét vett erőt, aminek majdnem mentő és pánik lett a vége. Az eddig csendben dudorodó hasi sérve úgy döntött, hogy elszúrja ezt az estét, és kizáródott. Mire megjött volna a segítség, V. jobban lett, megszűntek a fájdalmai, de utána hamar elment orvoshoz, hogy hogyan tovább a "púpjával". A doki azonnal mondta, jobb egy betervezett műtét, mint hogy vészhelyzetben kerüljön kórházba. "Van egy remek emberem erre" - kezdte, mire már vigyorogtam befelé, mert biztos voltam benne, hogy a Péklegényt fogja ajánlani, azt a sebészt, aki engem is megszabadított az epekőtől. S valóban. Van egy olyan érzésem, hogy minden házidokinak megvannak a maguk emberei, akit ilyen vagy olyan kezelésekre, műtétekre ajánl.
A feszültséget csökkentendő, hazafelé elnevetgéltünk azon, hogy Péklegény családi sebész lesz, s azután V. is tagja lehet a rajongói klubnak, mert talán írtam, barátnőnket Trish-t is ez az ember műtötte, sőt a piacon egyik kollégámat is. V., aki nem bírja az ilyen részleteket, nem akar(t) tudni arról, mi fog vele történni, így a (rajzokkal!) ellátott ismertetőt én kaptam meg, de jobb is, hiszen én fogom ápolni a műtét után. Ha minden jól megy, délben bejelentkezik a kórházban, s kora este haza is hozhatom, s saját ágyában lábadozhat. Csak néhány öltés, nyugtatta a sebész, miután alaposan megbeszélték, milyen Európában autóval kirándulni vagy a Pireneusokban biciklizni. Most is olyan csevegős volt, mint régen.
Úgyhogy a január ezzel végződik. S utána már lehet betáblázni a lakáson elvégzendő munkákat (egyelőre az én munkaszobámban és utána a hálóban), lehet időpontot kérni kocsiszervízre, kompjegyet venni a látogatásra...
***
A piac For Sale táblájára még nem került ki a Sale Agreed, de elnökünk szavaiból úgy vettem ki, a felek megegyeztek már a vételben/eladásban, vagyis az ingatlanos, a mi ügyvédünk és a vállalkozó ügyvédje elkészítették a szükséges iratokat. Kiváncsian várom, mi lesz a következő lépés.
