Olvasnivaló a világ másik feléből

Akármennyire "busy" vagyok, nem múlik el nap (reggel) emailek és blogok olvasása nélkül. Ez már amolyan megcsontosodott szokás, mint az elalvás előtti olvasás (pár sor csak, ha nagyon hulla vagyok, de muszáj. Különben fura érzet, nyugtalanul hánykolódás, "mit nem csináltam meg?"-érzet jövel.)

Így aztán frissiben olvastam Pappito sorait. Egyetértünk. Nagyon. Kis változtatásokkal jó szívvel ajánlhatnám minden kivándorlónak, lehet az ő sorait az adott országra szabni, mert érvényesek maradnak. S olvastam már sokféle országba kivándorolt magyar panaszkodót... A kivándorló gyakran elfelejti, hogy: "Egyvalamit pedig semmilyen körülmények között nem lehet kihagyni a számításból – senki nem kényszerítette, hogy ide jöjjön, ő választott, ő döntött és ennek a döntésnek a felelősségét is viselnie kell. Aki ott megvette a repjegyét, ideutazott – nem hibáztathat ezért és ennek következményeiért senkit. Nem fog az ország alkalmazkodni a bevándorlóhoz, neki kell az országhoz."

Köszönöm, Pappito. Well said.

Ízlések és pofonok

Én Nizlopi-ra roptam az imént a konyhában, süticsomagolás közben, és (igen, már írtam, de megint) megkönnyeztem a "JCB" c. dalt (mindig megsirat, mert gyerekkori emlékeket idéz, amikor még minden egyszerű volt. Igen-nem, fekete-fehér, és a kamaszkor nem vágott éket közém és a szüleim közé). Mindeközben az uram nagyon-nagyon széles vigyorral az arcán Sex Pistols-koncertet nézett a tévében.

Illetve most is néz, és folyamatosan vigyorog, én pedig azon gondolkoztam el futólag, hogy lehet az, hogy ifjúkora hőse most vénségére vajat reklámoz a tévében?

S ha már itt tartunk, hogy lehet az, hogy Iggy Pop (IGGY POP!!!!) autóbiztosítót reklámoz?!

Hová lesz a világ? Hová lesznek kamaszkorunk, ifjúkorunk hősei?

Meghalnak (pl. Cseh Tamás) vagy fogják magukat, és terméket hirdetnek a tévében (Lásd fent).

Hervasztó, az biztos. Vagy... legyek megértőbb? Ne ítéljek elsőre? (Szoktam.) Egy neves ír-angol költő mondta egyszer, amikor magasröptű szépirodalom helyett detektívregényt produkált: "Kellett a pénz új tetőre". (Ha bárkit érdekel, Daniel Day-Lewis apukája volt. Azé a Daniel Day-Lewis-é, akitől azonnal térdgyengülést kapok. Minél idősebb lesz, annál jobban térdgyengülök.

(Ide írtam még egyet s mást, de... inkább törlöm, mielőtt az uram a szívéhez kap. Mindenkinek megvannak a maga gyengéi, nem? ;-)

***

ABBA és Paul Simon nagyban segített, hogy végigcsináljam ezt a tízórás műszakot. Az uram nagylelkűen azt állította, hogy hangos dalolásom (=vernyákolás) nem hallatszik ki a becsukott ajtajú konyhából (ezt még ellenőrizni kell), így énekelhettem jól-rosszul a dalokat. Már amire emlékeztem. Most már biztos vagyok benne, hogy csakis és kizárólag lélekemelő zenével lehet nálam elérni a buzgalmat, és a kitartó munkakedvet. Vagy azzal, hogy tudom, a végterméktől el lesz ájulva a megrendelője. Mondjuk, egy kisgyerek, aki még őszintén tud örülni.

Az alábbi truffle-ket nem kisgyereknek készítettem, de a megrendelője tavalyról emlékezett rá, azért kérte. Akkor még nem úgy díszítettem őket, hogy angol karácsonyi pudingra emlékeztessenek (az ötlet természetesen nem saját), de most felajánlottam neki, és tetszett neki az ötlet.

Rövidhírek

Az Alice-ház sikert aratott, mert a hölgy rendelt egy karácsonyit is, a lányának. Semmi extrát nem kért ezúttal, csak a lánya nevét a házra.

Még ex-főnököm is küldött köszönő sms-t, hogy jajdeszép. Ritka az ilyesmi tőle, meg kell becsülni.

S a házról készült képen - ha jól megnézitek -, még nincs lefestve az egyik kabátujj, de azt pótoltam.

Az uram ma körbemutogatta a képeket a kollegáinak, mert annyira büszke volt rá, s felvett 3 rendelést. Az, hogy a ház személyre szabható, mindenkiből kiváltja az őrültet. Hóember gitárral, ez az egyik igény. De legalább változatos lesz a munka.

Azt hiszem, két ünnep között csak aludni fogok. Öcsémmel beszéltem ma, s ő is ugyanígy el van havazva. Ha Karácsony, akkor nincs megállás, az emberek még recesszió idején is költenek ajándékra... Vadul.

***

Emőke mai bejegyzése szerzett pár igen vidám percet. Igen, a gyermekeknek szánt plüssjátékokra gondolok :-) Mik vannak!

***

"Mi lesz itt, állatkert?" - kérdezte az uram, amikor elmeséltem neki a madáretetőt látogató egeret. Igen, egeret. Már az is van. Ezt a síkos fémtető sem állítja meg, kapaszkodik a farkával, s addig ereszkedik alá, míg elér a rácsokig. Távozáskor csak leveti magát a földre, és elspurizik a sarokba. Ma - nem sikerült lefotóznom, az érintettek szétrebbentek, mire a gépet előkaptam -, egyszerre evett az etetőn egy egér, egy széncinke, s alattuk a földön egy szürkebegy.

Íme, bizonyságul egy fotó (sebtiben, ezért rossz, tükröződik rajta minden, aminek nem kellene, de nem volt rá időm, hogy a közelebb kerüljek az alanyhoz, és szép legyen a kép):

"Biztos, hogy nem patkány? - kérdezte az uram, aki ízig-vérig városi ember.

Én még az életben

... nem dolgoztam ennyit egy cukorállatkán. De aztán fél órányi gyurmákolás, festéktől maszatossá vált ujjak, némi fogcsikorgatás és több fogpiszkáló darabokra tördelése után (valami kell, hogy tartsa a füleket) ez lett az eredmény:

Igen, a száradó és lekonyulni akaró jobb fület fogpiszkáló tartja. Azóta már kivettem onnan, s a fül áll, mint a cövek :-)

Ez lett az "Alice Csodaországban" ház. Lehetne még dúsítani, de az már nem férne bele az árba, amit ezért kérek. S tudom, a nyúl inkább ostoba arcú medvére emlékeztet, különösen a mintaként magam elé tett képhez képest:

(De én igen elégedett vagyok.)

Jóccakát!

Azon kívül, hogy sok a meló, s mindjárt megyek az ágyikóba, nincs hírem. Ma - miután túlestünk egy igen fagyos éjszakán, én tegnap este egy piaci mítingen, és egy forgolódós, "nem-tudok-visszaaludni" típusú reggelen -, kisütöttem 402 aprósütit, ebből 250-et NEM kell dekorálni, mert szövegesek. Phű. Leadtam egy minta házat Kate-nek, egy másikat összeraktam, a tetejét kell ma még felraknom, az szerencsére nem tart sokáig. Alice Csodaországban témájú kell, hogy legyen, Alice már ott álldogál a ház előtt, most már csak marcipánból kell készítenem egy piros mellényes nyulat... zsebórával. Már találtam képeket a neten, most már csak maga a szobrászkodás van hátra. Vagyis a nyúl feje és karjai és fülei... a többije megvan. Majd holnap folytatom. A pepecselés nem gond, szeretem csinálni, csak a nyúlfej nem akar(t) eddig a kezem alatt olyanná formálódni, amilyennek a fejemben elképzeltem :-(

Ez fért bele 9 órába. Holnap korábban kelés, további buzgólkodás.

Ottalie telefonált, lemondta a kenyér rendelést, de helyettük tortákat rendelt, azokból, amiket ajándékba odaadtunk neki :-). Daphne, mentorom, buzdítóm is elküldte az ötvenvalahány mézes hópehelyre a megrendelését. Nagyon besűrűsödtek a napjaim. Ma félóránként értekeztem a kávézóval az extra rendelésük miatt, s iziben saját lelkesedésem áldozata lettem. Ugyanis mondtam nekik, hogy ha valaki egyéni házikót akar, szívesen odaszobrászom mondjuk, a macskájukat a ház mellé... Vagy a család kedvenc pónilovát. Erre egy család a 4 gyerekét, a kutyájukat, és aput-anyut is akarja a ház mellé. A szülők biztosan nem férnek oda, de a többit megpróbálom odanyomorítani...

De... DE... sikerült jegyeket szereznem az Anúna karácsonyi dublini koncertjére. Ez lesz a születésnapi ajándékom magamnak. Egyik első, itt töltött évünk alatt találtam meg őket egy újságcikk alapján - akkor még nem voltak olyan felkapottak -, s egy csodás koncert részesei voltunk, V. és én. Akkor is a születésnapom környékén koncerteztek. Hm, csinálhatnánk belőle családi hagyományt - rengeteget turnéznak ugyanis, de minden karácsony előtt adnak egy-két koncertet Dublinban...