A januári éves értekezlet előtt hagytam magam rábeszélni a munkára (= nincs más, aki elvállalja), s most megint titkár vagyok a piacon. Sajnos, a munkaképes- vagy ilyenfajta munkára egyáltalán vállalkozó tagok száma egyre csökken, így alig bírtunk "összekaparni" annyi embert, hogy ki tudjuk tölteni a bizottsághoz szükséges tagszámot. Amúgy nagyon dagadtam ezen az értekezleten, mert elhangzott, a két új tagunk és termékeik említése után, hogy van, aki csak a kovászos kenyerem miatt jár a piacra. S valóban, van egy Kamilla vagy Camilla nevű nő, aki minden szombatra rendel egyet, de még nem találkoztam vele. Most egy svájci hölgy is kért egy veknit, így alighanem hamarosan meg kell emelnem a darabszámot, s felhízlalni állatkát, hogy kijöjjön belőle 4 vekni kenyér.
Új tagjaink Sherish, egy muzulmán hölgy, szappanokat gyárt, nyáron csatlakozott, a másik új tag pedig Janka, Szlovákiából, nővér, és süt. Vele már sokat beszélgettem, főleg a közös gyermekkori emlékek (rajzfilmek!) és kaják kapcsán. A múltkor csinált nekem pogácsát, amihez én adtam a disznózsírt, amit pedig Ray hozott nekem Olaszországból. Igazi nemzetközi összefogás eredménye volt a finom pogácsa!
***
Az Üzemben továbbra is a kaotikus menedzselés dívik, ha meg akarom őrizni a nyugalmamat, akkor jobb, ha egyes dolgokat minden megjegyzés nélkül elintézek magam, megrendelem a futárt, s hasonlók. Mivel majdnem minden péntek őrültekháza volt januárban, kértem a főnököt, adjon segítséget, csütörtök délután, valaki süssön előre, hogy nekem már csak dekorálni kelljen, s ne borítsák fel az amúgy is sűrű időbeosztásomat a váratlanul beeső megrendelések. (A péntek-szombat különösen népszerű nap arra, hogy a vevők szeretteiknek meglepetés-tortát és hasonlókat küldjenek.) Így "megkaptam" Anizt, s ez igen nagy segítség. Még így is ki tudtam tölteni a pénteki tíz órát, de legalább nem volt fejetlen kapkodás.
Ami most kissé aggodalommal és izgalommal tölt el, az az, hogy áprilisban 3 hétig nálunk lesz gyakorlaton egy német cukrászlány. Valamilyen csereprogram keretében jön egy csoport diák-tanonc, családoknál lesznek elszállásolva, első héten nyelvtanfolyam, aztán munka, s az egész gyakorlatot a munkáltatójuk fizeti (!). Le kell majd porolnom bokaszintű német nyelvtudásomat! De ami inkább aggodalommal tölt el, hogy mit fog szólni ez a leányzó, aki egy ilyen, tüchtig német kávézóból, a Bodeni-tó partjáról a mi - khm - kissé lepukkant, nem-tüchtig kávézónkba fog kerül... Olyan kultúrsokk fogja érni, hogy ihaj. V. szerint remekül meg fogjuk érteni egymás, s néhány nap után majd együtt fogjuk forgatni a szemünket.
(Néha kellemetlenül érzem magam emiatt, mert nem tudok vakon elfogult lenni a munkahelyemmel szemben. Büszke vagyok, ha pozitív dolgokat olvasok róla máshol, de belülről nézve aggasztóak a dolgok, és félek egy vadidegen kimondott, vagy ki nem mondott rossz véleményétől.)
***
A kiskertben továbbra is csend van, komposztterítés folyik hétvégente, öntözzük az ágyásokat... illetve mindenki lelkesen neveli a kis palántáit. Kivéve engem, aki még mindig nem ültette el a csilijeit, és a szent bazsalikomokat... Tegnap kora délután kimentem, egyedül voltam, így csendes magányban javítgattam az esővízgyűjtő-rendszert, locsolgattam a benti ágyásokat, miután feltöltöttem a madáretetőt: kiakasztottam rá három, műanyag hálóba zárt magos hájgömböt. Amikor végeztem a locsolással, elmentemben még ránéztem az etetőre... hát egyetlen ÜRES hálót lengetett a szél, a hájgömbök sehol!
Körbekapkodtam a fejem, hogy ezt most képzelem, vagy mi történt, tényleg eltűntek?? A kiskerten túl, a "mező" végében három dolmányos varjú dolgozott rajtuk, simán elvittek kettőt, a harmadik gömböt, amit nem tudtak leakasztani, erős csőrükkel szétnyitották, s EGÉSZBEN vették ki belőle a gömböt, mert semmiféle morzsalék nem volt az etető alatt...
Azt hiszem, valamiféle más megoldást kell kitalálni az énekesmadarak ottani etetéséhez.
Az én sötét kiskertemben is megindult az élet, érdekes módon megjelentek a medvehagyma első levelei, a mini nárciszok mind kinyíltak, már két krókuszom is van a rétegesen belültetett nagy cserépben, sőt, az ajtó előtt álló, a visszavágástól valószínűleg meghökkent rózsámon is megindultak a hajtások. (Hurrá. Tehát nem öltem meg.)
Ez a közösségi kiskert egyik rózsája, az enyémeken fele ekkorák a hajtások.
Az egyetlen (benti) növény, amelyik sértődötten, és a növekedésnek semmiféle jelét nem adva ül a cserepében, az az amarillisz: három gumóját szétválasztottam, mert már szinte kilökték egymást a cserépből. Alighanem a gyökereik kibogozását sínylették meg, mert életnek semmi jele: igaz, a gumók nem is puhulnak, ezért remélem, hogy hamarosan azért újra fognak levelet hozni.
***
Közben valaki vagy valakik beköltöztek a szomszédságba, de nem jöttek bemutatkozni, illetve még nem is láttuk őket, csak a zajokat hallottuk a vékony fal túloldaláról, s rendszeresen égve hagyják a bejárati ajtójuk és a kerti ajtójuk feletti erős villanyt, mintha félnének a sötéttől. Valahogy nincs kedvem nekem kezdeményezni, hogy jónapotkívánokjöttem. Egyik este, úgy éjfél tájt, egy öleb ugatása hallatszott át a hálószobából, erre azóta nem került sor, s remélem, nem is fog. Megszoktam már, hogy nincs zaj, legalábbis nem aggasztóan hangos zaj. A fenti szomszédok, a filmgyárban dolgozó házaspár sűrűn rohangáló hároméves kisfiát is megszoktuk már, azzal sincs gond. Nem haverkodunk, ugyan mosolygunk és köszönünk egymásnak, amikor összefutunk a ház előtt, de különösebben egyikünk sem erőlködik a barátkozással. A nőt néha látom, kicsivel korábban szokott munkába indulni, mint én, a férfi pedig gyakran van itthon a kisfiúval. Nyárra várják a második gyereket, de már lelkiekben felkészültem erre is.
De most várnak a piros sütemények, ugyanis idén szombatra esik Bálint-nap, vagyis nagymennyiségű sütivel kell készülnöm a piacra (is). S mivel húshagyókedd a rákövetkező héten lesz, ezért most szombaton palacsintasütést is tartunk a piacon. Nagy lesz a forgalom! Tavaly is nagyon nagy siker volt a frissen sült palacsinta, az írek által kedvelt citromleves-porcukros változatban.
S hogy a bejegyzés címéhez hű maradjak, múlt hétvégén ezelőtt elmentünk autózni, s íme, bizonyság, hogy volt hó a hegyekben: elég volt ahhoz, hogy V. meg tudjon dobni egy hógolyóval.
