Széklábfaragás van, kérem szépen. Az Üzemben gyártom tucatszám a tortákat, Katie segítségével, mert szerencsére felvette a főnököm, így májustól munkatársként, és nem csak gyakornokként számíthatok rá. Én délelőtt faragom a széklábakat, ő délután. Alkotó munka nemigen folyik, ma ugyan megpróbáltam egy elég semmilyenke torta szélét szépre dekorálni, erre megkaptam, hogy ne csináljam, mert. Csak egy habcsíkot akartam ráhúzni a tetejére, körben, a szélén, hogy a harminc eurójukért legyen anyag a tortán, de nem szabad. Legyen minden "egyszerű". Nem mertem belekezdeni abba, hogy az "egyszerű" és az "odahányok valamit" között van némi különbség, hagytam a fenébe, mert megtanultam, hogy vitatkozni, nemet mondani nem szabad. Végül is, azért fizet, hogy azt csináljam, amit mond.
De. A széklábfaragás, és a faragandó széklábak mennyisége, és a "mindent-gyorsan-most" miatt nyafogtam eleget, V.-nek, s mindenkinek, aki botor módon meghallgatott, amíg egy igen kedves ismerősöm, akivel mindig jól megmondjuk egymásnak, hogy mit kellene csinálnunk, megmondta, hogy nyafogok. S tényleg. Az alkalmankénti igen korai bemenések, pénteki 12 órázások gyümölcse eléggé kárpótol azért, hogy időnként hajlandó legyek csipás szemmel üldögélni a LUAS-on, félig ébren, a többi, ablaknak támasztott fejű, szúnyókáló koránkelővel. (Lám, más is csinálja, nem?) Lesz belőle utazás, autóba benzin, könyv, jó kaja. Fújja fel, ha széklábat akar, széklábat kap.
Ezért kissé elmaradtam a blogolással, örültem, ha a hétvégi újságot ki tudtam olvasni apránként. A Slice nyitása utáni roham így, egy hónap múltával enyhül kissé (lekopogom), úgyhogy most várok, reményeim szerint fog még normalizálódni a helyzet, a többi kellemetlenséget pedig a munkával járónak kell tekinteni.
Evvan. Amúgy minden rendben, élünk, virulunk, de most vár három fűszernövény elültetése.
