Profi fotón:
Hogy mi van? Semmi új, gyorsan mennek a napok, jobbára munka van. Tegnap fél ötkor keltem, és a legelső villamossal mentem dolgozni. Nagyon-nagyon egyszeri dolog volt ez, amire rábólintottam, és igen, az uram fejcsóválása ellenére saját érdekemben mentem be hatra, hogy kapkodás és stressz nélkül készen legyek a friss sütikkel a NAGY FOGADÁSRA, s a sütéshez minden ellenkező híresztelés ellenére idő kell. A főnököm betette a lábát egy jelentős céghez, ne titkolódzunk, a Diageo-ról van szó, így a jelentősebb dublini Guinness-es megmozdulásokon ő biztosítja a kaját. Remek. Neki jó bevétel, és remekül hangzik, amikor társalgás közben (és blogokon, hihi) el lehet hullajtani az infót. Csak akkor kezd rángani a szemöldököm, amikor megkérdi, hogy milyen ütős desszerttel rukkolhatnánk ki a következő szeptemberi fogadásra, majd az ötleteimet "túlságosan munkaigényes" felkiáltással leszavazza. Maradnak a jól bevált sütik, élükön a csokis-Guinness-es cupcake-ekkel.
A jó munkához idő kell. Akármelyik szépen dekorált tortámat rakom elé, hogy nézd, vegyük fel az ötletlistára, akkor lelkesedik, majd, amikor kiderül, hogy esetleg két óra munka van benne, akkor már kevésbé.
Mindegy, lényeg, hogy tegnap - hála az egy órával előbbi munkakezdésnek, és séf kollegám előre-dolgozásának - sikerült késés nélkül elszállítani a fogadás színhelyére a sütiket, hogy milyen sikerrel, nem tudom, de fel merem tételezni, hogy minden simán ment.
Ma pedig szabadnapozom. Ami nem egészen szabadnap, hiszen sütni kell majd, házimeló, feladandó levelek, kis kertészkedés, ki kell találni a vacsorát, de legalább a szokottnál tovább aludhattam. S a délutáni kerti kiüléshez (ha lesz napsütés) jó könyvem is van. A kertbe kakáló macskák száma redukálódott, már csak egy van, egy fekete kölyök, a fehér farokvéggel. Itt lakik a szomszédban. Tegnap volt egy kis riadalom, mert éppen elindultam a konyha felé a számgépszobából, amikor a folyosón karomcsikorgatva elhúzott mellettem a hálószoba - és a kerti ajtó - felé a vézna vörös, roncsolt arcú macska, a kerti átjáró vendég, s a frászt hozta rám. Az ajtó nyitva volt, a függönyök behúzva - a legyek ellen -, s mégis bejött. Ugyanakkor, ha meglát a kertben, elpucol. Lehet, hogy a fasírtillat csalta be. Szegény, igen ronda a félrevert arcával, gondolom, valaki vagy valami, megnyomoríthatta kiskorában.
Az augusztusi hosszú hétvégét vendégekkel töltöttük, akik lelkes futó emberek, rendes reggeli futásokkal, és ez koránkeléssel járt. Nemcsak nekik, hanem nekünk is. Mert utána közös program. A szombat éjjeli megérkezésük után sem aludtak sokat, így a vasárnap is korán indult. A hétfő is, mert mentünk velük a fél-maratonra, a versenyre, drukkolni. Annyira fáradtak voltunk, hogy még a Summerfest-et záró tüzijátékra sem mentünk el este, pedig az már-már családi hagyománynak volt tekinthető. A korai kelések miatt kiesett a megszokott hétvégi lazulás, ezért kedden kicsit meggyötörten mentem munkába. Kezdek nagyon a szokások embere lenni, és ha megtörik a rutin, jelez a szervezetem. Észrevettem már más érdekes dolgokat is, pl. hogy lassabban reagál a szemem, úgy értem, lassabban fókuszál, a reggeli kávét már felváltotta a tejes tea, mert zavarog a gyomrom, ha azonnal koffeint öntök rá, és a három pohár bor - akár fröccsként is - megvisel. A nyers hagymát sem bírom már úgy megenni, ahogy régen. Szegény löttyedt testem jelez. Korosodik.
A munkát azért örömmel fogadtam, mert - ahogy írtam - voltak új megrendelőim, Facebook-on és weboldalon át, ami jó. Az augusztus és a szeptember kicsit stresszelős lesz, mert lesz több nagy esküvő is, többek között a főnököm húgáé, amire számos tortát és sütit kell készítenem. No pressure, mondta a főnököm, de a fotókat az esküvői tortás asztalról majd fel szeretné használni a weboldalához. Remek. Lassan ikszelgetem be a naptárban, hogy melyik napom lesz túlórázós. Ellenben már most összejött annyi plusz óra, hogy nyugodtan mehetek Asturias-ba.
A jó idő szépen kitartott, de ma reggelre hirtelen meghűvösödött. Éppen csak résnyire nyitottam ki az ajtót az imént, a szellőztetéshez. A legyek sem döngenek akkora lelkesedéssel, mint eddig. A sok meleg nap jót tett az Üzem forgalmának, és a virágaimnak. Az előkertbe ültetett talajtakarók egyébként megmaradtak, kezdenek terjeszkedni, fejlődni. A hátsó kertben még sok a meló, sajnos, a levelek továbbra is hullanak a bokrokról, de legalább besüt a nap alájuk. Úgy döntöttem, a hatalmas, mostanra már összeszáradt ágakat nem próbálom meg átdobni a falon, és elhurcolni a kertészek kialakította komposztra, hanem felvagdosom, és rárakom a magam komposzthalmára, a bokrok alá. Idővel lebomlanak ott.
A párizsi beszámolóm még mindig csak félkész állapotban van. Egyre távolodnak az emlékek, bár a múlt szombati staff party-n sokat emlegettük a meghívott kollégákkal az esküvőt. S végre megkaptam a képeket is Carl-tól, Elena férjétől. Elrakom emlékbe a metrójegyek és brosúrák mellé.
